A sárkányos hölgy, a robbanó sörösdoboz és a forgószárnyas húskonzerv
Különleges repülőgép-festések II.
Különleges repülőgép-díszítéseket, jelzéseket és nose-artokat bemutató sorozatunk nyitó epizódjában megismerkedhettünk az első és a második világháború néhány egyedi festésű bombázójával és vadászgépével, most pedig a hidegháború két legjelentősebb konfliktusában, a koreai és vietnami háborúkban megfordult, szépen, viccesen vagy más módon különlegesen dekorált légijárművekből válogatunk. Érthető módon sem a díszítések célja – morálnövelés, könnyebb azonosíthatóság, és persze a „menőzés” – sem pedig eszközkészlete nem változott sokat a második nagy világégéshez képest, ugyanakkor főleg Vietnamban már megjelentek új díszítőelemek, amelyek részben a dekorált harceszköz sajátosságaihoz igazodtak.
Külön érdekesség, hogy Vietnamban a szállító és harci helikoptereken, amelyek napi szinten repültek a dzsungel fölött, megmaradtak a kicsi, de színes és látványos rajzok; bár néhány elöljáró tiltakozott emiatt, a többség úgy vélte, a kis képek és figurák pozitív hatása sokkal nagyobb annál, mint amennyire azok rontják a helikopterek „rejtőzködő képességét”. Mondjuk aki már látott, és főleg hallott helikoptert (akár élőben, akár például az Apokalipszis most című klasszikusban), az pontosan tisztában van azzal, hogy egy festmény mennyiben csökkenti a forgószárnyasok álcázását…
Korea
A második világháborút követően szinte azonnal kezdetét vette a hidegháború, bár eleinte úgy tűnt, hogy Washingtonban nem igazán vettek tudomást holmi vasfüggönyről, illetve szovjetizálódásról. Az USA, annak rendje és módja szerint hatalmas haderőcsökkentésbe kezdett, és új típusok fejlesztése terén sem igazán erőltették meg magukat. Ebből fakadóan az 1950 és 1953 között zajlott koreai háború pestiesen szólva „letolt gatyával” érte Amerikát. Ebben az is közrejátszott, hogy bíztak az atomfegyverek elrettentő erejében, és azzal számoltak, hogy ha ennek ellenére háború törne ki, az Európában fog bekövetkezni, nem pedig egy olyan elzárt országban, aminek sokan létezéséről sem tudtak.
Az észak-koreai inváziót követően az alig létező déli hadsereg mellett a Japánban és környékén állomásozó amerikai egységek azonnal bekapcsolódtak a harcokba, amelyekben kulcsszerep hárult a légi eszközökre. Az első időszakban a géppark főleg világháborús darabokból (B-29-es, a korábban még A-26-osként szereplő B-26 Invader, P, illetve akkor már F-51-es Mustang, és a tengerészeti F4U Corsair), vagy azok továbbfejlesztéséből (F-82 Twin Mustang), illetve kisebb arányban újabb (sugárhajtású, igaz kissé elavult) F-80-asokból és F-84-esekből állt. Mivel eleinte az ellenség is „oldtimer” kategóriában utazott, ez a darabszámok kiegyenlítése után nem okozott nagy gondot. A helyzet 1950 végén, a MiG-15-ösök, és az őket vezető kínai és szovjet tanácsadók érkezése után változott egy időre.
Bár a nehézbombázók (és így a festhető felület) aránya is nagyon lecsökkent, a pilóták és műszakiak továbbra is azon voltak, hogy minél színesebb és látványosabb grafikákkal is felhívják magukra a figyelmet. Ahogy a bevezetőben is említésre került, a téma nem változott, a gépekre továbbra is főleg hölgyek kerültek, nem egyszer lenge viseletben és sikamlós szóviccek társaságában. Fentebb látható a sárkányos hölgy, amelyen egyértelműen megfigyelhető a távol-keleti művészet és kultúra hatása, lent pedig a „Törvényen kívüli”; nose-artján nem más, mint Jane Russell színésznő szerepel, a festmény pedig 1941-es azonos című filmjének egy jelenetét idézi fel. A gép 1951 októberében balesetben megsemmisült, de a legénység szerencsésen túlélte az eseményt.
Az öreg 29-esek, főleg a MiG-15-ösök megjelenése és az amerikai F-86-osok beérkezése közötti időszakban alacsony sebességük miatt igencsak ki voltak szolgáltatva az ellenséges vadászoknak, amelyek ellen nagy sebességük miatt az automata célzórendszer sem volt teljesen hatékony. Erre utal az alábbi nose-art is, amely nemes egyszerűséggel lassú járműnek titulálja az öreg bombázót.
A hölgyek és a mitikus állatok mellett helyet kaptak a valóságos házikedvencek is, mint például ez a petárdázástól megijedt boxerkölyök is. A reszkető jószág egyrészt utalhat arra, hogy hogy érezte magát a legénység az ellenséges vadászok és légvédelem tüzében, másrészt arra is, hogy mit éltek át azok, akik felett megjelentek a B-29-esek. A kép felirata egyébként „Fogd meg!”-ként fordítható, de amint látható, szegény kutya nem igazán áll hivatása magaslatán.
A némileg megszeppent házi-, és a zavartan viselkedő mitikus állatok mellett hagyományos, határozott fellépést mutató vadállatokkal is találkozhatunk a gépeken. Erre jó példa a lentebbi vaddisznó, amely ma is megtekinthető az angliai Duxford légibázis amerikai múzeumában, gyönyörűen felújított állapotában.
Persze a nehézbombázók mellett a közepes bombázók legénysége sem maradt ki a díszítésekből. A lenti B-26-oson egy nagyon érdekes, az előző posztban szereplő Waddy’s Wagon-höz hasonló megoldás látható, ahol a gép orrán a legénység szerepel, igaz, hogy itt macskákként. (Szerkesztői megjegyzés: ez egyben az NTF harmadik macskás képe)
Persze nem mindenki választott ilyen viszonylag békés orrdíszt, sok legénység a korábban is népszerű ördögös-csontvázas tematikánál maradt. Az alábbi képen szintén egy B-26-os, ám annak alacsonytámadó változata látható, kellően morbid, ám lényegre törő dekorációval. A típust ekkor és egy háborúval később is suttogó halálnak nevezték az ellenség soraiban, ugyanis a halk, általában éjjel, meglepetésszerűen lecsapó gépeket nagyon nehéz volt észlelni, és azok borzalmas pusztítást végeztek a páncélozatlan célpontok között.
És hogy a vadászoknak is szorítsunk egy kis helyet; alább a második világháború veteránjai, a 117 nap alatt kifejlesztett Mustang-ok láthatóak, amelyeknek csak a neve változott a két háború között. Az is jól megfigyelhető, hogy a cápafog nem kopott ki a divatból, itt éppen a 18. vadászbombázó ezred gépei láthatóak, egyendekorációval. Népszerű volt a függőleges vezérsíkok díszítése is, ennek fénykora azonban későbbre tehető.
Persze az újabb vadászok sem maradtak ki a versenyből. Jó példa erre a három háborút is megjárt Robinson Risner százados (végül dandártábornokként szerelt le) F-86-osa, amelyen a 336. század („Rocketeers”) jelvénye mellett feltűnik Bugs Bunny és 13 vörös csillag is, amely a géppel elért légigyőzelmeket jelzi. Risner 8 Mig-15-öst lőtt le Koreában, de igazán ismertté arról vált, hogy egy bajtársa sérült gépét szó szerint kitolta az ellenséges légtérből.
És hogy az F-84-es vadász/csapásmérő/felderítők, vagyis Korea igazi igáslovai se maradjanak ki, következzen a Ricepaddy Ranger, amelynek nevén szintén érezhető az ázsiai hatás, ugyanakkor az klasszikus amerikai cowboy-romantika elemei is láthatóak a gépen.
Vietnam
Ha térben nem is, de időben ugrunk egy nagyobbat, hogy eljussunk a vietnami háborúhoz, a 20. század második felének leghosszabb konfliktusához. Na jó, második leghosszabb, ha az északír konfliktus közel negyven évét (helyi szóhasználatban Longest War, vagyis a leghosszabb háború) is beleszámoljuk. A vietnami háború több szempontból is forradalmasította a hadviselést: egyebek mellett előretörtek a többfeladatú típusok (vadászbombázók), teljesen átalakult a stratégiai bombázók alkalmazása, és ipari méretekben vette kezdetét a helikopterek bevetése. Bár utóbbira Koreában is voltak példák, a tömeges alkalmazás, és a felfegyverzett (UH-1C), majd később a kizárólag támadó helikopterek (AH-1 Cobra) megjelenése Vietnamhoz köthető.
Hogy hogy is nézett ki egy helikopteres művelet, arról jó képet kaphatunk az alábbi klipből; jól megkülönböztethetők az UH-1 Huey szállító, és rakétablokkokkal, gránátvetővel, extra géppuskákkal felszerelt támogató verziói. Érdekesség, hogy az UH-1 és AH-1 ma is több országban szolgálatban áll, persze kellően modernizálva.
Még a legkisebb OH-6-os helikoptereken is (amelyek szintén megtalálhatók ma is több ország haderejében, és persze civil felhasználásban is) akadt hely, hogy egy, de néha több díszítőelemet is elhelyezzenek. Az örökzöld cápafog mellett itt látható az első világháború óta népszerű halálfej is.
És hogy lássuk, mennyire népszerű volt a cápafog; az AH-1 Cobrák jelentős része viselt hasonló mintázatot, ami nagyon harcias külsőt kölcsönzött a világ legelső, direkt erre a célra épített csatahelikopterének. A gépet eleinte a rakéták mellett hatcsövű géppuskával és 40 mm-es gránátvetővel fegyverezték fel, de a vietnami tapasztalatok alapján később háromcsövű 20 mm-es gépágyúra váltottak.
Vietnamban a hölgyek kissé háttérbe szorultak, ellenben nagyon megnövekedett az állatos és poklos tematikájú díszfestések aránya. Alább, a géppuskával, és a már ismert 70 mm-es rakétákkal repkedő pokoli denevér képében látható, hogy a kettő ötvözése sem állt távol a hajózóktól. Az is megfigyelhető, hogy a képek alkotói időnként az írásóráról is hiányoztak fiatalabb korukban…
Az állatos tematikán belül nagyon népszerűek voltak a kígyók, főleg a csörgőkígyók, részben veszélyességük, részben pedig talán az UH-1-esek jellegzetes rotorhangja, illetve a helikopterek kis magasságú „tekergőzése” miatt is miatt.
Ha már úgy is szóba kerültek a rakéták: a ma is használatos 70 mm-es nem irányított rakéták képezték eleinte a helikopterek fő fegyverzetét, a rakétablokk alakja pedig adta magát újabb műalkotásokhoz. Csak némi kreativitás kellett ahhoz, hogy a hosszúkás, hengeres tárgyak sörösdobozzá változzanak, amiben szerepet játszhatott az is, hogy a hölgytársaság mellett az ilyen dobozok tartalma volt az, ami általában hiányzott a katonáknak. Mivel a helikopterek általában (nevükben) lovassági alakulatokban szolgáltak, a hagyományos jelképek, illetve a lovak is megjelentek a gépeken.
Bár a korban népszerű hippimozgalom nyilvánvalóan háborúellenes volt, óhatatlanul hatást gyakorolt a katonákra is, és ez a hatás a díszítésekben is megmutatkozott. Szép példa erre a lent látható CH-47-es Chinook (mondanom sem kell, ma is rendszerben áll), amelyen egy hippik által kedvelt VW Transporter I-es, és a legénység tagjainak karikatúrája (ez sem változik) került. A rajzról emellett jól látható, hogy a legénység erre kiképzett tagjai milyen módon végezték a dzsungelben rekedt sebesültek vagy lelőtt pilóták mentését.
Sokkal konkrétabb a „Happy Hippie” nevű Chinook dísze 1969-körülről, amelyen egy láthatóan (legalább egy) tudatmódosító szer hatása alatt álló helikopter, miközben a következő adagot lövi be, még az ellenségre is juttat egy adag LSD-t. A kellően pszichedelikus grafika érdekessége, hogy az LSD katonai alkalmazásával komoly kísérleteket folytatott elsősorban az amerikai hadsereg: a cél az volt, hogy puskalövés nélkül nyerjenek meg egy háborút, vagyis a saját csapatoknak csak be kelljen gyűjteni a kábultan fetrengő vagy éppen hallucináló, megfelelően „előkezelt” ellenséges katonákat, de a dolog nem igazán működött a valóságban.
A Chinook emellett sokkal sikamlósabb szóviccekre is alkalmas volt: a gépet, a külső függesztményt tartó horog miatt „hooker”-nek is nevezik. A hook alapjáraton valóban horgot jelent, a hooker másik jelentését viszont mindennél jobban megvilágítja a lentebbi grafika. Megjegyzem, ez már a „karika nélküli” verzió, a hölgy ugyanis eredetileg sokkal alulöltözöttebb volt: amikor a gépet áthelyezték a szigorúbb elveket valló 101. ejtőernyős-hadosztályhoz, a legénység kénytelen volt „alkalomhoz illő” öltözetet festeni rá.
És hogy a merevszárnyú technika se maradjon ki: az eredetileg nukleáris csapásmérőnek tervezett F-105 Thunderchiefek végül alacsonytámadóként, és légvédelem-lefogóként (SEAD) szereztek maguknak hírnevet – ez utóbbi feladatkör is a vietnami háborúban született. És egy igazán komoly „Thud” el sem képzelhető cápafogak nélkül.
Akadt olyan pilóta, aki sokkal merészebben és kreatívabban dekorálta F-105-ösét, minden bizonnyal mókás perceket szerezve a tankergép boom-operatorának is. Abban meg csak reménykedhetett, hogy a tankeren nem tartózkodik egy konzervatívabb beállítottságú főtiszt sem…
A második indokínai háború során született meg a csatarepülő-fegyvernem egy rendhagyó változata, a csak Amerikában rendszeresített „gunship” gépek. A teherszállítókból (C-47, C-119, ma C-130) átalakított, oldalra tüzelő géppuskákkal, majd gépágyúkkal és lövegekkel jól megpakolt repülők a célpont felett körözve folyamatosan tűz alatt tudták (és tudják) tartani azt, emellett pályájuk és alacsonyabb sebességük miatt pontosságuk is nagyságrendekkel jobb. Hátrányuk, hogy (nem kamikaze jellegű) bevetésükhöz teljes légifölény és a légvédelem jelentős „megdolgozása” szükségeltetik. Akit érdekel, hogy ez hogy néz ki élőben, annak ajánlom ezt a kisfilmet.
A képen egy C-119-es Flying Boxcar, vagyis a „repülő tehervagon” látható, a csatagépek shadow (árnyék) emblémájával és a „Charlie Chaser” felirattal. Az amerikai katonai szlengben „Charlie” a mindenkori ellenséget jelentette, akit itt egy rakétájával együtt sietősen menekülő, jellegzetes vietnami fejfedőt viselő úriember szimbolizál.
Nem maradhatnak ki a B-52-esek sem, amelyek az 1972 októberi és decemberi Linebacker I. és II. hadműveletek során egy kemény, de találó megfogalmazás szerint „tárgyalóasztalhoz bombázták” Észak-Vietnamot. A háború alatt a BUFF-ok dekorációja általában kimerült a gép nevében, ahogy ez a lentebbi, a texasi Fort Worth-ről nevezett példány esetében is látható. Azért egy kis Texas-sziluett odafért még.
A végére pedig egy érdekes, rakétás-állatos tematika, amely amiatt is különleges, hogy nem egy „igazi” harcígépet, hanem egy O-2-es (lényegében Cessna Skymaster angyalbőrben) tűzhelyesbítő-légiirányító gépet díszített. A törékeny madarak feladata az volt, hogy kiszúrják az ellenséget, majd a célpontokat megjegyezve, esetleg foszforos rakétákkal megjelölve riasszák a „nagyvasakat”,a melyek koordinálása is az ő feladatuk maradt.
Hiába a rakétablokkok és a festés, az O-2-es le sem tagadhatná, hogy civil gépnek tervezték; ennek ellenére tökéletesen bevált. Mivel esetükben nagyon sokat számított az álcázás (főleg az ellenséges vadászok miatt), díszítéseik nem lehettek annyira színesek, mint a helikopterekéi. A pilóták és megfigyelők emellett végig a gyalogság kézifegyvereinek lőtávolságán belül tevékenykedtek, bevetéseik így különösen kockázatosak voltak.
A világháborúsokhoz hasonlóan, a koreai, de főleg a vietnami háborús nose-artok száma hatalmas; az itt említett típusok mellett ugyanúgy léteztek a legénység szülőhelyére utaló feliratok és rajzok, illetve akadtak történelmi utalások, de népszerűek maradtak a barátnők és feleségek után elnevezett gépek is. Nagy számban jelentek meg kulturális utalások is, esetenként pedig (lásd lent) morbid nose-artok vagy feliratok is. A hagyomány – kevés kivételtől eltekintve – a mai napig megmaradt amerikai szokásnak. A sorozat harmadik részében a hidegháború utolsó évtizedének, és az azóta eltelt időszak terméséből válogatunk!
Források:
John Brennan: Vietnam War Helicopter Art Eredeti kiadás: Stackpole Books, 2012.
Megérne egy cikket a Assembly Lead Ship témakör is