A távolban egy viking vekeng. Észak-fok, titok és a sokadik rókabőr

A vikingek, akik az elmúlt évtizedekben átvették a Nyugatrómai Birodalom végét elhozó germánok kultúrtörténetben elfoglalt helyét, napjainkra a legismertebb barbárokká váltak. Kifejezetten népszerű barbárokká. A történetírásban, a tudomány világától messze eső médiadiskurzusokban és a szórakoztatóiparban a viking tematika jelentőségén túlmutató hírnévnek örvend.

Ennek közelmúltbeli eklatáns példája a Hollandiához tartozó Frízföld székhelye, Leeuwarden múzeumában megrendezett kiállítás. A tárlat a nyugati germán nyelvet beszélő kora középkori frízek és az északi hajósok kulturális kötelékeit hangsúlyozta, figyelmet szentelve annak is, hogy a frízek részt vettek a vikingnek nevezett csoportok katonai vállalkozásaiban. A Mi, vikingek néven futó kiállítás hangsúlyos identitáspolitikai üzenetet fogalmazott meg, amikor vikingek és frízek egy családba tartozását hangsúlyozta.i

A török, aki ott se volt

A népvándorlás koráról szóló elbeszéléseket ma is meghatározza a Róma fölött triumfáló germán krónikások önimázsépítése.ii Az utókor kutatója erősen hajlik arra, hogy igazágot szolgáltasson a régmúlt idők barbárjainak: a világtörténelem nem szűkíthető le a magaskultúrák, civilizációk történetére. Szaktudósok munkáiban is találkozhatunk azzal az állásfoglalással, miszerint az ókorban élt nomád szkítákiii vagy a középkori mongolok lehetőségeikhez mérten magas szintű steppei műveltséget képviseltek. A civilizáció szó explicit módon is megjelenik László Gyula nagy műve, A honfoglaló magyar nép élete 1996-os angol nyelvű kiadásában (The Magyars. Their Life and Civilisation); a magyar könyvcímben nem szereplő terminus a külföldi olvasóközönségnek szól, a magyarság helyét igyekszik kijelölni a világhistória keretein belül. Ez elvezet a következő problémakörhöz: Észak és Kelet barbárainak kapcsolatához.

Az internet világában hatalmas karriert futott be azon eszmefuttatás, miszerint skandináv források az ókori trójaiakban ismerték fel az anatóliai törökök elődeit. Mi több: ebbe a gondolati körbe illeszkedik Odin és felesége, Frigg kis-ázsiai illetősége is. Más kommentelők Odint Közép-Ázsiával, Ukrajnával és a türk rovásírással hozzák összefüggésbe. Hogyan, miként reagáljon a történész ezen feltételezésekre?

Tudjuk, hogy az izlandi Snorri Sturluson az 1220 körül íródott Pózai Edda prológusában összekötötte az Æsir néven ismert pogány istenek, köztük Óðin történetét a középkori Trója-mondával; ugyanő a Tyrkland formában írt (más összefüggésben az 1230 körül keletkezett, Heimskringla c. művében is szereplő) területen helyezte el a mondabeli Tróját. Minderre a magyar kutatásban Omeljan Pritsak nyomán Szántó Richárd rövid cikke hívta fel a figyelmet.iv Hozzátennénk, hogy a valóságban nem a skandinávok kapcsolták össze először a törököket az ókori város nevével.

A középkori keresztény világban a Keletről érkezett, antik forrásokban nem szereplő népek történetét a görög-római földrajzi keretek között értelmezték. Az interpretatio Romana irodalmi hagyományai menték azonosították a török népnevet az ókori trójaiakkal. Konstantinápoly oszmán elfoglalása (1453) után széles körben ismert az elképzelés: példa erre az itáliai humanista, Antonius Beccadellius, aki a trójaiak névadó őse után Theukros névváltozattal említette az oszmánokat.v A kutatás jelenlegi állása szerint már a 12. századi francia irodalomban megjelenik a törökök fiktív trójai eredete.vi Más kérdés, hogy Európában széltében-hosszában elterjedt a trójai eredeztetés, így I. Habsburg Miksa német-római császár udvari reprezentációjában is, aki 16. század elején impozáns, a művészettörténetben Diadalkapuként, illetve Diadalmenetként ismert fametszeteken kívánta ábrázolni az ókori Trójáig visszanyúló családfáját.vii

Láthatjuk: a kutatás tévesen állapította meg, hogy a Prózai Edda Tyrklandról szóló tudósítása „a steppei népekkel fenntartott kapcsolat emlékét őrzi.”viii Fentebb egyértelműen toposzról van szó. Erről tanúskodnak az idézett műben olvasható földrajzi nevek is: a Prózai Edda prológusában az áll, hogy Odin és családja Trójából kindulva elfoglalta Saxland (Szászország), Frankland és Reidgothland területét.ix A szerző a mitikus déli várostól eltekintve Európa nyugati, északi vidékeit sorolja fel. Odin trójai tartózkodásának történetére viszatérve: a fentebb idézett internetes oldalakon az interpretatio Nordica típushibáját figyelhetjük meg. Jellemző, hogy általánosan elterjedt középkori toposzokat, narratívákat, gondolati sémákat kapcsolnak a vikingekhez.

Hogyan nem találkoztam Bartók Bélával?

A politikai kapcsolatok lehetőséget teremthettek a viking kísérettagok áramlására. Géza fejedelem például találkozott a dán Kékfogú Harald követeivel a 973. évi quedlinburgi találkozón, ahol mindkét vezér követei jelen voltakállítja a 24.hu hírportálon 2019. december 21-én megjelent cikk.x A valóságban nem a magyar fejedelem utazott 973-ban Quedlinburgba, hanem tizenkét magyar előkelő (XII primates Ungarorum) érkezett követségbe. Az időzett szövegrész újfent az interpretatio Nordica példája: a valóságban a 973-ban a németek felé közeledő magyar uralkodó „nyugati nyitásáról beszélhetünk, nem valamiféle viking–magyar találkozóról.

„Együtt vonultak hadba Bizánc ellen a magyarok és a vikingek” – hangoztatja más portálok mellett az Index által is átvett promóciós anyag.xi A rövid írás szerint a „970-es években egy Bizánc ellen vezetett hadjáratban” magyarok és ruszok egymás szövetségesei voltak. A fenti megfogalmazás több ponton vitatható. Fennmaradt-e olyan forrásadat, amely közvetetten utal a vikingek és a magyarok közös hadba vonulására?

Történészkörökben általánosan ismert az Annales Bertiniani 839. évre vonatkozó bejegyzése, mely szerint a Nyugat-Európába tartó rusz követek a Dnyeper vidékét befolyásuk alatt tartó és a Konstantinápolyba vezető utat elvágó „barbár és vad népek” miatt kerülő útra kényszerültek. A történeti irodalomban a fenti barbárokat a 9. századi magyarokkal is összefüggésbe hozták: ez arra vall, hogy magyarok és ruszok viszonya nem baráti, hanem kifejezetten ellenséges volt. Utalnom kell ugyanakkor arra a 2004-ben megjelent publikációra, amely a kérdéses barbárok és a magyarok azonosítását a pozitív bizonyítékok hiánya miatt elveti.xii

Mi az igazság a 970-es évekbeli hadjárattal kapcsolatban? Jól ismert, hogy a 970. évi arkadiopoliszi csatában magyar és besenyő segédcsapatok is harcoltak a ruszok oldalán a bizánciak ellen, azonban a csatáról beszámoló forrásokban sehol sem olvashatunk vikingekről. Ekkor, 970-ben a soknemzetiségű Kijevi Rusz élén a szláv nevet viselő I. Szvjatoszláv állt. Szvjatoszláv balkáni vállalkozása sikertelen maradt, 971-ben Durustorum/Durosztolon (Szilisztra) városába szorították a bizánciak; hazafelé vonulva a besenyők végeztek seregével. Más kérdés, hogy az arkadiopoliszi csatát mennyiben tekinthetjük „970-es években” zajló hadjáratnak, amikor a kérdéses hadjárat az évtized elején ért véget.

Összefoglalva: vikingek és magyarok együttes hadba vonulása vagy Géza quedlinburgi követsége a Hogyan nem találkoztam Bartók Bélával kabaréjelenetre emlékeztet. Elődeink és a kelet-európai varégok, ruszok kapcsolata legjobb esetben is semlegesnek tűnhet, mintsem barátinak. További probléma, hogy az Index-cikk a magyarok és a kelet-európai ruszok közti viszonyt katonai szövetségként írja le, nem számol azonban azzal a jól ismert adattal, amely szerint a magyarok a Fekete-tenger partján elhelyezkedő bizánci városba, Kercsbe (K.r.kh) viszik és rabszolgának adják el rusz foglyaikat.xiii Ehhez járul egy forrásértelmezési probléma is: nem minden esetben világos, kiket takar a rusz etnonim.xiv (Távolban egy viking vitorla?)

A mund(ér) becsülete

A Duna mentén élő népek skandináv kötődéseit tárgyalva nem kerülhetjük meg a nyelvészet szerepét. Gondoljunk a 9. századi dunai bolgár kánra, a 831–836 között uralkodó Malamirra; bizánci forrásokban megőrzött neve Μαλ(λ)ωμηρός, Mal(l)omirosz volt.xv A Vladimir, Volodimer név északi germán eredetű, a Valdimar(r), Valdemár névből ered.xvi Ezt látszik alátámasztani a βλαδίμηρ, Vladimer névváltozat, melyben hol Malamirt, hol a 889–893 között uralkodó dunai bolgár Vladimirt keresik.xvii Ugyanitt utalnom kell arra a két világháború között keletkezett elméletre is, amely a Malamirt gót eredetű névnek tartja, a Malaricus, Malatheus névvel hozza összefüggésbe.xviii (Fentebb elvetik, hogy -mir végződésú szláv névről van szó.)

Felmerült, hogy az Árpád-kori Magyarországon is példa akad óészaki személynévre. A 14. századi krónikakompozíció részletesen beszámol III. Henrik német-római császár Vazul-fiak elleni hadjáratairól. Mind az 1051-ben, mind a következő évben indított támadása kudarccal végződött. A 1052-es hadjárat során tűnik fel a magyar forrásanyagban Zothmund neve. Egy közelmúltban megjelent cikk Zothmund nevének skandináv eredetét valószínűsíti: bár ezzel megegyező skandináv személynevet nem talál, a Suðmundr, Þjóðmundr, tovább Sólmundr nevek hasonlóságára irányítja a figyelmet.xix Mi a probléma ezzel a hipotézissel?

Jelen sorok írója szerint a Zothmund névvel párhuzamba állítható, -mund (*mundo, kéz, védelmező; vö. latin manus) utótagú nevek a 3. századdal kezdődően tömegesen fordulnak elő nem skandináv névanyagban.

A teljesség igénye nélkül megemlítendő a 3. században élt frank Hariomund és Hildemund, Aurelianus császár két hadvezére;xx a szvébek élén álló, népvándorlás kori Hunimund és Rechimund;xxi az 523524 körül elhunyt burgund király, az utókor által szentté avatott Sigismund;xxii ide sorolandó az 541-ből bizánci hivatalnokként ismert Θευδιμούνδος (Theudimundosz), akinek nagyapja Mundus volt;xxiii az 551552 körül elesett gepida Turismod, esetleg fivére, az 567-ben elhunyt Cunimund.xxiv A fenti kéttagú nevek közé sorolható az óangol Edmund és Osmund férfinév is. Megjegyzendő, hogy Zothmunddal egy időben élhetett a Magyar Királyság területén Edmund ætheling (királyfi), az utókor által Vasbordájú Edmund névvel illetett angol király száműzött fia. A frank, szvéb, óangol a germán nyelvek nyugati germán csoportjába, a burgund, illetve gepida a keleti germán nyelvek közé tartozott, míg a görög nyelvi környezetből ismert, szintén keleti germán Θευδιμούνδος a névadás divatjára, a nevek családon belüli öröklődésére példa.

A Zothmund név skandináv eredeztetése a fonetika és az írásmód oldaláról is kifogásolható. A Sólmundurxxv típusú nevek távolabbról emlékeztetnek a 11. századi vitéz nevére, mint a jelen sorok írója által felhozott példák. A fentebb említett Theudimund évszázadokkal korábbi, mint a hasonló Þjóðmundur/Thodmundur. Írásmódjuk alapján, kiejtésüktől függetlenül a 9. századtól adatolható nyugati germán Zeizmunt, valamint német Sigmund férfinév félreolvasásából is kialakulhatott a Zothmund. (Ez annál könnyebben megtörténhetett, mivel Luxemburgi Zsigmond 14. századi trónra lépte előtt a Sigismund, Sigemund, Sigmund stb. nem tartozott legelterjedtebb középkori neveink közé.)

A kérdéshez hozzátartozik, hogy a -mund végződésű személynevek többször romlott formában (lásd például az Ymnemod, Hymnemond nevetxxvi), a lejegyző anyanyelve és a középkori egyházi latin által is torzítva maradtak fenn. Továbbá a fentebb ismertetett személynevek Angliától és Franciaországtól Magyarországig elterjedtek, lásd a hazánkban néhány évtizede divatba jött, jóllehet korábban is ismert Rajmund nevet. A Meroving és Karoling örökségből következik, hogy a középkori francia királyság területén széleskörűen elterjedt a nyugati germán névanyag (Odo, Hincmar, Amalric, Tankréd, Rajnald).

Hogyan lett a szkíta viking?

A közelmúltban Londonban, régészeti sorozatban látott napvilágot egy könyv, mely a varégok, a Kijevi Rusz, valamint a Volga menti és Pontus-vidéki nomádok érintkezéseit tárgyalja írásos források és régészeti leletek alapján. A 2022-ben megjelent kiadvány nagy hangsúlyt fektet a kereskedelem, követjárások és a hadszervezet problémáira. Ennek során Szvjatoszláv fentebb említett, 970971. évi hadjáratának résztvevőivel foglalkozik, Karl Benedikt Hase forrásszövegének 133. oldalára hivatkozva: Leo the Deacon describes their tactics as analogous to the Viking shield wall.” A könyv alapjául szolgáló értekezésben ugyanaz a szövegrész így hangzik: „León Diakónos taktikájukat a viking pajzsfalhoz analóg módon írta le.”xxvii

A valóságban az idézett forrás, León Diakonosz bizánci történetíró műve sehol sem említi a vikingeket. A Karl Benedikt Hase által szerkesztett forráskiadvány 133. oldalán a rómaiakat (azaz bizánciakat) leszámítva egyetlen népnév szerepel, az általam az olvashatóság kedvéért megjelölt szkíta, illetve tauroszkíta. Hogy a bizánci történetírás topizáló tendenciát ismerve beszélhetünk-e szkítákról a 10. században, a válasz nem kérdés. Súlyosabb probléma, hogy a könyv olyan kijelentést tulajdonít a bizánci szerzőnek, ami nem szerepel az eredeti műben, függetlenül attól, hogy a tauroszkíta terminus az adott szövegösszefüggésben valóban a ruszokra utalhat. Köztudomású: a bizánci irodalomban szó szerint nem jelenik meg a viking megnevezés. Végül: az idézett szerző neve magyarul León Diakonoszként írandó.

Összegzés

Történetünk szempontjából lényegtelen, hogy miként értékeljük a viking korra vonatkozó adatokat (könnyen lehet, mások más következtetést vonnak le mindebből); ennél fontosabb annak megtárgyalása, hogy a témában megszólalók milyen retorikai eszközökkel operálnak, milyen vitamódszerekkel igyekeznek legitimálni a pozícióikat.

Gyakori eljárás a „germán” és „skandináv” rokon értelmű kifejezésként való használata. A képzettársítást megkönnyíti, hogy a két neves krónikás, Jordanes és Paulus Diaconus a messzi északról eredeztette a gótokat, langobárdokat. A gót kivételével a keleti germán nyelveknek nem maradt fenn összefüggő, nagyobb terjedelmű nyelvemléke, így érthető a viking kutatás erősebb pozíciója. Visszatérő probléma, hogy a vikingekre vonatkozó adatok gyakran légüres térben, releváns történeti és kulturális háttér nélkül szerepelnek. Így vetődik fel tudományos újdonságként, hogy a középkori skandinávoknak Trója-történetük volt; vagy hogy a 11. században magyar földön germán nevet viselő harcosok mutatkoztak (mint az Ibériai-félszigettől Bizáncig mindenütt).

A magyar–viking kontaktusok tárgyalásakor nagy szerep jut a közvetett bizonyításnak. Ennek során a multietnikus Kijevi Rusz magyar lovasokkal közös balkáni harca vikingek és magyarok szövetségéve transzmutálódik. A viking történelmet tárgyaló médiadiskurzusban gyakran anélkül hivatkoznak a kapcsolatrendszerükre, hogy részletesebben kifejtenék az adott kapcsolatok mélységét és mibenlétét. Elhangzik, hogy a vikingek a frízekkel vagy a kelet-európai nomádokkal kereskedtek; természetesen hasonló logika mentén az ismert világ minden pontja összeköthető: a Római Birodalom köztudottan Kínából importált selymet, továbbá a Távol-Keletről került Európába az elsőként kínai forrásokban megjelenő kengyel is.xxviii Az, amit a közbeszédben országok, népek közötti „kapcsolatnak” neveznek, a vikingek esetében a mindennapok szintén a távolsági kereskedelem volt.

A fentebb ismertetett gondolatmenettől nem áll messze a minden mindennel összefüggtipológiája. Hasonló problémába ütközünk az MNL Országos Levéltárának kutatói blogján, az Aktakalandon megjelent cikket olvasgatva, amelyben a szerző a székely írás honfoglalás előtti, angolszász futhorc [így!] ábécéből való átvételét kommunikálja, egyúttal a székelyek avar kori beköltözését képviseli.xxix Érdemes megfigyelni az árukapcsolást: Észak-Európa népei nem pusztán önmagukban, saját jogon nevezetesek, hanem trójaiakkal, türkökkel, avarokkal való relációik miatt is.

Mennyiben releváns terület a viking kapcsolatok kutatása? Tekintve, hogy a 970-ben zajlott csata magyar résztvevőiről nem sokat tudunk, az Annales Bertiniani ismertetett bejegyzése nem köthető a magyarokhoz, a Dzsajháni-hagyomány ruszokra vonatkozó adatai kritikával kezelendők (a hazai szövegkiadások is vita tárgyát képezik), a kontaktusok tárgyát képező kisszámú régészeti lelet pedig nem változtatja meg a nagy képet, a honfoglalók és vikingek közti érintkezések vizsgálata nehezen töltene meg egy szemináriumi dolgozatot. Aggodalomra azonban semmi ok: később is lesznek szerzők, akik jelentős terjedelemben, Brian Herbert-i készségekkel felvértezve duzzasztják majd fel az atyáik által rájuk hagyott szöveg-univerzumot. Ne feledjük, nincs az a Star Wars-mellékkarakter, akiről ne készülne könyv vagy sorozat, és nincs év, amikor ne jelenne meg Godzilla-film. Akár akarjuk, akár nem. 


i  Halink, Simon: “Almost Like Family. Or Were They?” Vikings, Frisian Identity, and the Nordification of the Past. Humanities 11 (2022), 125. 1-23.

ii Goffart, Walter: Narrators of Barbarian History (A.D. 550–800). Jordanes, Gregory of Tours, Bede, and Paul the Deacon. Princeton, 1988.

iii „the Scythians can be said to represent not only the quintessence of a horse-mounted, nomad steppe-civilization but propably also the highest degree of achievement which such a civilization my claim.” Sinor, Denis: Inner Asia. Indiana University, Bloomington, 1997. 83.

iv  Szántó Richárd: Skandináv források a kelet-európai steppére. In: A Kárpát-medence és a steppe. Szerk.: Márton Alfréd. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 14.) Balassi, Budapest, 2001. 173–180., 177–178. (A továbbiakban: Szántó 2001.)

v  Antonius Beccadellius Panorminatus 1455. augusztus-szeptember tájékán a velencei szenátusnak az oszmánok ellen indítandó háború ügyében írt („in Theucros expeditio praepeditetur,” valamint „bellum contra Theucros”). Idézi: Hankins, James: Renaissance Crusaders: Humanist Crusade Literature in the Age of Mehmed II. Dumbarton Oaks Papers 49. (1995), 111–207., 184. A szó pluralis accusativusban áll, eredeti alakja: Theucrus. Az ógörög Τεῦκρος személynév a középkori irodalomban többnyire a latinizált Teucer névalakban élt tovább, vö. Teucer. In: Lexikon der antiken Gestalten in den deutschen Texten des Mittelalters. Hrsg. Kern, Manfred – Ebenbauer, Alfred. Berlin–New York, De Gruyter, 2003. 604.

vi  Szilágyi, Emőke Rita: Teucri sive Turci. History of an Ideologically Laden Designation in Fifteenth-Century Latin Works. In: Identity and Culture in Ottoman Hungary. Ed. Fodor, Pál Ács, Pál. Klaus Schwarz Verlag, Berlin, 2017. 327346., 329.

vii  Dürer and his Contemporaries. Monumental Woodcuts by Outstanding Artists. Triumph of Emperor Maximilian I. Museum of Fine Arts, 2005. július 1–október 9. Budapest, 2005. Figure 15.

viii  Szántó 2001. 177.

ix Snorri Sturluson: The Prose Edda. Trans. Brodeur, Arthur Gilchrist. Scandinavian Classics Vol. V. New York–London, Oxford University Press, 1916. 78.

x  https://24.hu/tudomany/2019/12/21/viking-magyar-geza-szent-istvan/ (A letöltés ideje: 2024. július 1.)

xi  https://index.hu/tudomany/2022/09/16/viking-magyar-ostortenet-honfoglalas-portyazas/ (A letöltés ideje: 2024. július 1.)

xii  Bollók Ádám: „Inter barbaras et nimiae feritatis gentes.” Az Annales Bertiniani 839. évi rhos követsége és a magyarok. Századok 138. (2004), 349–380. A 349–350. oldalon olvasható szöveg fordítását Lakatos Bálint készítette.

xiii  Ibn Ruszta és Gardízí. Ford. Czeglédy Károly. In: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Kortársak és krónikások híradásai. Összeáll. Györffy György. Osiris, Budapest, 2002. 84–93., 88. Czeglédy fentebb egy rekonstruált forrásszöveget közöl. Fontos kiemelni, hogy a magyarokra vonatkozó arab és perzsa nyelvű források kiadása nem lezárt fejezet: Ormos István: A magyar őstörténet arab forrásainak újabb irodalma. Kmoskó Mihály, Hansgerd Göckenjan és Zimonyi István művei. Hadtörténelmi Közlemények 118. (2005), 733–781.

xiv  Kiss Máté: A magyar–skandináv érintkezések kérdése a kezdetektől Könyves Kálmán uralkodásáig. Doktori értekezés. Szegedi Tudományegyetem, Szeged, 2022. 7.

xv  Lásd Moravcsik, Gyula: Byzantinoturcica II. Sprachreste der Türkvölker in den byzantinischen Quellen. (Magyar–görög tanulmányok 21.) Budapest, 1943. 159. (A továbbiakban: Moravcsik 1943.)

xvi  Литвина, Анна Феликсовна Успенский, Фёдор Борисович: Выбор имени у русских князей в X–XVI вв. Династическая история сквозь призму антропонимики. Индрик, Москва, 2006. 58.; Panzer, Baldur: Language contact during the Old Nordic period II: with Eastern Europe. In: The Nordic Languages. An International Handbook of the History of the North Germanic Language, I. Ed. Bandle, Oskar et al. Berlin, Walter de Gruyter, 2002. 1039–1044., 1041.

xvii  Moravcsik 1943. 85.

xviii  Detschev, Dimityr: Der ostgermanische Ursprung des bulgarischen Volksnamens. Zeitschrift für Ortsnamenforschung 2. (1927), 198–216. A Malaric(h)us, Mallorix névhez lásd Schönfeld, Moritz: Wörterbuch der Altgermanischen Personen- und Völkernamen. Heidelberg, 1911. 159. Decsev elképzelése a nyolcvanas években újból előkerült: „Malomir aus gotisch *malamer in bezug auf Malariqus,” lásd Moskov, Mosko: Die protobulgarischen Sprachreste im Gegenwartsbulgarischen. In: Bulgarien 1300. Referate der Sektion „Sprache et Literatur” des Symposiums Bulgarien in Geschichte und Gegenwart. Hamburg 9. – 17. Mai 1981. Hrsg. Hill, Peter. Verlag Otto Sagner, München, 1982. 44–61, 54.

xix  Katona Csete: A viking, aki magyar királyt ölt. Egy középkori izlandi saga magyar vonatkozásai. Századok 153. (2019), 1207–1232., 1225–1226.

xx  Vö. Förstemann, Ernst: Altdeutsches Namenbuch. Erster Band, Personennamen. Verlag von Ferd. Förstemann, Nordhausen, 1856. 939. (A továbbiakban: Förstemann 1856.) A Flavius Vopiscus Syracusius néven alkotó, feltehetően a 4. században elhunyt római történetíró a következőket adta Valerianus császár szájába: „Tecum erit [veled lesz – PK.] Hariomundus, Haldegastes, Hildemundus, Carioviscus.” Divus Aurelianus, XI. 4. Az első nevet Hartomund alakban adja meg:  Förstemann 1856. 604., 609. A betűhiba a Historia Augusta kora újkori szövegkiadásaira megy vissza.

xxi  „Hunumundus Suavorum dux […] Hunimundus cum Suavis” [Hunumund, a szvébek vezére; Hunimund a szvébekkel – PK.], lásd Jordanes: Getica, LIII. 273–274., forrásközlése: Iordanis Romana et Getica. (Monumenta Germaniae Historica. Auctorum antiquissimorum, Tom. V.) Rec. Mommsen, Theodorus. Apud Weidmannos, Berolini, 1882. 129. „cum Rechimundo”, lásd Continuatio Chronicorum Hieronymianorum, III. 193., közlése: Chronica Minora. Saec. IV. V. VI. VII. Vol. II. (Monumenta Germaniae Historica. Auctorum antiquissimorum, Tom. XI.) Ed. Mommsen, Theoduros. Apud Weidmannos, Berolini, 1894. 31.

xxii  Folz, Robert: Zur Frage der heiligen Könige: Heiligkeit und Nachleben in der Geschichte des burgundischen Königtums. Deutsches Archiv für Erforschung des Mittelalters 14. (1958), 317–344.

xxiii  Prokop [sic!], 2. Gotenkriege. Griechisch-Deutsch. BerlinBoston, De Gruyter, 1978. 1275. A kérdéses személynevek etimológiáját a szakirodalom így tárgyalja: „Daß Mundus wohl ein germanischer Name ist, zeigt die Namensgebung für Mundus’ Enkel: Er hieß Theudimund.” Krautschick, Stefan: Die Familie der Könige in Spätantike und Frühmittelalter. In: Das Reich und die Barbaren. Hrsg. Chrysos, Evangelos K. – Schwarz, Andreas. (Veröffentlichungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung, Band XXIX.) Böhlau Verlag, Wien–Köln, 1989. 109–142.,

xxiv  Kettejük halálához lásd Pauli Historia Langobardorum. In: Scriptores rerum Langobardicarum et Italicarum saec. VI – IX. (Monumenta Germaniae Historica. Scriptores 3.) Ed. Bethmann, L[udwig] Waitz, G[eorg]. Hannoverae, 1878. 61, 69.

xxv  https://en.wiktionary.org/wiki/S%C3%B3lmundur (A letöltés ideje: 2024. júlis 1.)

xxvi  Förstemann 1856. 779.

xxvii Katona, Csete: Vikings of the Steppe. Scandinavians, Rus’, and the Turkic World (c. 750-1050). Routledge, London, 2022. 100.; uő. A varég-ruszok és a steppei népek viszonya a Viking Korban [sic!] (9–11. század közepe). Doktori disszertáció. Debrecen, 2019. 98. (Vastag betűs kiemelés tőlem.) A hivatkozott forrás: Leonis Diaconi Caloënsis historiae libri decem et Liber de velitatione bellica Nicephori Augusti. E recensione Caroli Benedicti Hasii. (Corpus Scriptorum Historiae Byzantinae 11.) Weber, Bonnae, 1828. 133.

xxviii  Utóbbihoz: Dien, Albert E. : The Stirrup and its Effect on Chinese Military History. Ars Orientalis 16. (1986), 33–56. A forrásokhoz lásd Zimonyi István: A vaskengyel elterjedése a Selyemút mentén. In: Kultúrák találkozása és kölcsönhatása a Selyemút mentén. Ecsedy Ildikó születésének 80. évfordulójára. Szerk.: Dallos Edina – Kósa Gábor. SZTE BTK Altajisztikai Tanszék, ELTE Távol-keleti Intézet, Budapest, 2018. 315334., 318.

xxix  Zsupos Zoltán: Honnan ered a székely írás? https://aktakaland.wordpress.com/2017/08/18/honnan-ered-a-szekely-iras/ (A letöltés ideje: 2024. július 1.)

Facebook Kommentek