Budapesti háziasszonyok és a nyugalmazott postarabló – röplapok 1956

Az 1956-os forradalom legtöbb eseménye jól dokumentált és alaposan feltárt, ugyanakkor léteznek kevésbé ismert, vagy kevésbé látványos mozzanatok is. Az egyik ilyen a röplapok kérdése, amelyeket mindkét oldal használt, sokszor azért, hogy minél több emberhez jussanak el, sokszor pedig a hagyományos információs csatornák hiányában. Mostani posztunkban ezekből szemezgetünk néhány darabot, természetesen a teljesség igénye nélkül.

A válogatás első darabja egy verses felhívás, amely egyrészt utal a lengyelországi eseményekre (Poznan és Varsó), valamint – Bem apó említésével – a két nép évszázados barátságára is. A „sztálinizmus pusztuljon” kitétel minden bizonnyal sokakat töltött el örömmel, ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a szerzők nem készültek kilépni a korabeli keretekből: nem új államformát, hanem csak új vezetést (Nagy Imre) követelnek, és a lengyel munkáspárt iránt is töretlen bizalmuk.

roplap_1.jpg
„Magyar-lengyel két jó barát…” (Országos Széchenyi Könyvtár, Kisnyomtatványtár Apró.1956/282)

Az alább látható röpirat igen kreatív alkotója gyászjelentés formájában tudósított a Sztálin-szobor ledöntéséről. Említésre érdemes az írás igen kemény hangvétele, amely már az első mondatnál érezhető:

„Az MKP úgy a maga, mint a Hazafias Népfront és békepapok, tovább a többi hazaáruló egyesületek mély fájdalommal jelentik, hogy forrón szeretett apa, testvér, nép és tömeggyilkos, Sztálin Apánk, nyugalmazott postarabló szobra 1956. október 23-án az esti órákban, több órai szenvedés után (…) talapzatáról lebillent. (…) Gyászolják testvérei, Rákosi és Gerő, gyermekei: MKP, MDP, MNDSZ, Hazafias Népfront és a többi hazaáruló.”

roplap_2.jpg
„Ha marad belőle valami, a MÉH fogja méltó helyre juttatni” (Országos Széchenyi Könyvtár, Kisnyomtatványtár Apró.1956/762)

Azt csak remélni lehet, hogy a készítőt nem fogták el, ugyanis a komplett vezetés lehazaárulózása és Sztálin múltjának felhánytorgatása bizony súlyos éveket jelentett valamelyik büntetés-végrehajtási intézetben, főleg, hogy a lap alján szereplő „Sokszorosítsd!” felhívás jelentősen emelte a büntetési tételt.

Természetesen az előző plakáton nem túl hízelgően megszólított Hazafias Népfront sem maradt tétlen: október 24-én (!) budapesti Nőtanácsuk a háziasszonyokra igyekezett hatást gyakorolni, hogy ne engedjék férjeiket és fiaikat az utcára, mert csak megtévesztik őket a provokátorok, és az ellenforradalom martalékává válnak, és különben is a magyar hatóságok mellett a szovjet hadsereg is segít a „fosztogató bandák megfékezésében”, bízzuk az ilyen munkát inkább a profikra…

roplap_3.jpg
„Ne folyjon több vér fővárosunk utcáin.” (Országos Széchenyi Könyvtár, Kisnyomtatványtár Apró.1956/240)

A fővárosi eseményekkel közel egy időben a vidék is megmozdult: sok helyen leváltották/elzavarták a korábbi vezetést, ugyanakkor a tanácsok és pártbizottságok több helyen igyekeztek gyakorlatba ültetni azt a de Gaulle-nak tulajdonított mondást, miszerint „Ha valamit nem tudsz megállítani, állj az élére!”. Így volt ez Somogy megyében, ahol a Hazafias Népfront kiáltványban számolt be Gerő Ernő leváltásáról, és Kádár János, valamint Nagy Imre kinevezéséről. Természetesen nem mulasztották el közölni azt sem, hogy

a békésen induló felvonulást felelőtlen elemek népi demokráciánk elleni harcra használják fel”, ugyanakkor a hivatalos álláspont elegendőnek tartotta a pártvezetés átszervezését ahhoz, hogy „hazánk valóban független, szocialista Magyarországgá legyen.”

roplap_4.jpg
A Hazafias Népfront Somogy megyei elnökségének közleménye (Országos Széchényi Könyvtár, Kisnyomtatványtár Apró.1956/248)

Amellett, hogy a röplap szerkesztői különösebben nem zavartatták magukat az ideiglenesen itt állomásozó szovjet csapatoktól, gyakorlatilag befejezettnek nyilvánították a forradalmat: „Mindnyájunk akarata teljesült, ezért számítunk Somogy megye dolgozó népének rendíthetetlen nyugalmára s megbonthatatlan egységére.” Somogy megye népe erről másképp gondolkodhatott: két nappal később Zalaegerszegen tüntetés volt és a szovjet emlékmű lerombolását csak riasztólövésekkel tudták meggátolni. Ugyanazon a napon Berzencén is sor került egy tüntetésre, amely már tragédiába torkollott; a helyi határőr parancsnok a tömegbe lövetett, aminek következtében négyen életüket vesztették.

roplap_5.jpg
„Termelj!” (Országos Széchényi Könyvtár, Kisnyomtatványtár Apró.1956/846)

A fenti röplap november 18-án, a forradalom leverése után készült, amikor is sok helyen sztrájkokkal és egyéb munkabeszüntetésekkel tiltakoztak az új rezsim és a szabadságharc leverése miatt. A röplap készítője – a cukor és korbács elv alkalmazásával – igyekezett a munkások szívére hatni, rámutatva arra, hogy ha a gazdaság nem indul újra, akkor az 1945-1946-oshoz hasonló áruhiány és hihetetlen infláció várható, amelyet a dolgozók családjai szenvednek majd meg.

Természetesen voltak, akikre sem a cukor, sem a korbács nem hatott, és titokban tovább szervezték az ellenállást. Jelentős változást nem értek el, viszont kétségtelen voltak eredményeik. Az egyik lentebb olvasható: a röplap érdekessége, hogy beszámol a ma is kevéssé ismert (akkor meg aztán egyenesen titkosított) deportálásokról. Bár az adatok némileg túlzóak, az bizonyos, hogy több mint 800 főt, köztük gyerekeket, és olyanokat, akik a harcok és tüntetések közelében nem jártak, szállítottak a Szovjetunióba és tartották őket fogva az év végéig vagy 1957 januárjáig.

roplap_6.jpg
„Elhurcolják fiainkat!” (Országos Széchényi Könyvtár, Kisnyomtatványtár Apró.1956/461)

A röpirat fogalmazói – a Magyar Október szervezet – természetesen Kádár kormányát sem ismerték el, az „oroszokat” pedig egyenesen fasisztáknak nevezik.

A legtöbbször házilagosan készített röplapok a forradalom leverése után még hónapokig keringtek Budapesten és vidéken egyaránt, sőt újabb és újabb fajtáik is jelentek meg. Főleg a Márciusban Újra Kezdjük! feliratok nyugtalanították a Kádár-rezsimet. A harcok alatt és után is nagy nehézségekbe ütközött a röpcédulák előállítása. Erről Angyal István, a Tűzoltó utcai csoport később kivégzett vezetője így számolt be:

„Mivel a gép kicsi és primitív volt, egész napon át kellett kínlódni vele, hogy 800-1000 darab elkészüljön. Hol a henger volt túl közel a szitához, hol a szita dugult el, hol a hajtókar működött rosszul, nehézkesen. Ezernyi olyan probléma, ami elé az élet még sohasem állított, de meg kellett birkózni vele, úrrá kellett lenni felette.”

A röplapozás ugyanakkor komoly politikai bűncselekménynek számított, akit elkaptak, az az első időszakban börtönbüntetésre számíthatott, ami együtt járt állása elvesztésével is, így kevesen vágtak bele a veszélyes tevékenységbe. A később gyilkosság miatt koncepciós eljárásban megvádolt és kivégzett Tóth Ilona perében is szerepelt a röplapozás, mint az egyik vádpont.


Források

A röplapok eredeti őrzési helye az Országos Széchényi Könyvtár Kisnyomtatványtára, azokat az MTI tette online elérhetővé.

Az Angyal-idézet forrása: Eörsi László: Tóth Ilona – A valóság és a mítosz. Beszélő, 2002 június.

Berki Péter: Az 1956-57. évi sortüzek rövid története Rendvédelem-történeti Füzetek, XIII. évf. 2007/16. szám. 25-32. o.

 

 

 

Facebook Kommentek