Budapesti háziasszonyok és a nyugalmazott postarabló – röplapok 1956
Az 1956-os forradalom legtöbb eseménye jól dokumentált és alaposan feltárt, ugyanakkor léteznek kevésbé ismert, vagy kevésbé látványos mozzanatok is. Az egyik ilyen a röplapok kérdése, amelyeket mindkét oldal használt, sokszor azért, hogy minél több emberhez jussanak el, sokszor pedig a hagyományos információs csatornák hiányában. Mostani posztunkban ezekből szemezgetünk néhány darabot, természetesen a teljesség igénye nélkül.
A válogatás első darabja egy verses felhívás, amely egyrészt utal a lengyelországi eseményekre (Poznan és Varsó), valamint – Bem apó említésével – a két nép évszázados barátságára is. A „sztálinizmus pusztuljon” kitétel minden bizonnyal sokakat töltött el örömmel, ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a szerzők nem készültek kilépni a korabeli keretekből: nem új államformát, hanem csak új vezetést (Nagy Imre) követelnek, és a lengyel munkáspárt iránt is töretlen bizalmuk.
Az alább látható röpirat igen kreatív alkotója gyászjelentés formájában tudósított a Sztálin-szobor ledöntéséről. Említésre érdemes az írás igen kemény hangvétele, amely már az első mondatnál érezhető:
„Az MKP úgy a maga, mint a Hazafias Népfront és békepapok, tovább a többi hazaáruló egyesületek mély fájdalommal jelentik, hogy forrón szeretett apa, testvér, nép és tömeggyilkos, Sztálin Apánk, nyugalmazott postarabló szobra 1956. október 23-án az esti órákban, több órai szenvedés után (…) talapzatáról lebillent. (…) Gyászolják testvérei, Rákosi és Gerő, gyermekei: MKP, MDP, MNDSZ, Hazafias Népfront és a többi hazaáruló.”
Azt csak remélni lehet, hogy a készítőt nem fogták el, ugyanis a komplett vezetés lehazaárulózása és Sztálin múltjának felhánytorgatása bizony súlyos éveket jelentett valamelyik büntetés-végrehajtási intézetben, főleg, hogy a lap alján szereplő „Sokszorosítsd!” felhívás jelentősen emelte a büntetési tételt.
Természetesen az előző plakáton nem túl hízelgően megszólított Hazafias Népfront sem maradt tétlen: október 24-én (!) budapesti Nőtanácsuk a háziasszonyokra igyekezett hatást gyakorolni, hogy ne engedjék férjeiket és fiaikat az utcára, mert csak megtévesztik őket a provokátorok, és az ellenforradalom martalékává válnak, és különben is a magyar hatóságok mellett a szovjet hadsereg is segít a „fosztogató bandák megfékezésében”, bízzuk az ilyen munkát inkább a profikra…
A fővárosi eseményekkel közel egy időben a vidék is megmozdult: sok helyen leváltották/elzavarták a korábbi vezetést, ugyanakkor a tanácsok és pártbizottságok több helyen igyekeztek gyakorlatba ültetni azt a de Gaulle-nak tulajdonított mondást, miszerint „Ha valamit nem tudsz megállítani, állj az élére!”. Így volt ez Somogy megyében, ahol a Hazafias Népfront kiáltványban számolt be Gerő Ernő leváltásáról, és Kádár János, valamint Nagy Imre kinevezéséről. Természetesen nem mulasztották el közölni azt sem, hogy
„a békésen induló felvonulást felelőtlen elemek népi demokráciánk elleni harcra használják fel”, ugyanakkor a hivatalos álláspont elegendőnek tartotta a pártvezetés átszervezését ahhoz, hogy „hazánk valóban független, szocialista Magyarországgá legyen.”
Amellett, hogy a röplap szerkesztői különösebben nem zavartatták magukat az ideiglenesen itt állomásozó szovjet csapatoktól, gyakorlatilag befejezettnek nyilvánították a forradalmat: „Mindnyájunk akarata teljesült, ezért számítunk Somogy megye dolgozó népének rendíthetetlen nyugalmára s megbonthatatlan egységére.” Somogy megye népe erről másképp gondolkodhatott: két nappal később Zalaegerszegen tüntetés volt és a szovjet emlékmű lerombolását csak riasztólövésekkel tudták meggátolni. Ugyanazon a napon Berzencén is sor került egy tüntetésre, amely már tragédiába torkollott; a helyi határőr parancsnok a tömegbe lövetett, aminek következtében négyen életüket vesztették.
A fenti röplap november 18-án, a forradalom leverése után készült, amikor is sok helyen sztrájkokkal és egyéb munkabeszüntetésekkel tiltakoztak az új rezsim és a szabadságharc leverése miatt. A röplap készítője – a cukor és korbács elv alkalmazásával – igyekezett a munkások szívére hatni, rámutatva arra, hogy ha a gazdaság nem indul újra, akkor az 1945-1946-oshoz hasonló áruhiány és hihetetlen infláció várható, amelyet a dolgozók családjai szenvednek majd meg.
Természetesen voltak, akikre sem a cukor, sem a korbács nem hatott, és titokban tovább szervezték az ellenállást. Jelentős változást nem értek el, viszont kétségtelen voltak eredményeik. Az egyik lentebb olvasható: a röplap érdekessége, hogy beszámol a ma is kevéssé ismert (akkor meg aztán egyenesen titkosított) deportálásokról. Bár az adatok némileg túlzóak, az bizonyos, hogy több mint 800 főt, köztük gyerekeket, és olyanokat, akik a harcok és tüntetések közelében nem jártak, szállítottak a Szovjetunióba és tartották őket fogva az év végéig vagy 1957 januárjáig.
A röpirat fogalmazói – a Magyar Október szervezet – természetesen Kádár kormányát sem ismerték el, az „oroszokat” pedig egyenesen fasisztáknak nevezik.
A legtöbbször házilagosan készített röplapok a forradalom leverése után még hónapokig keringtek Budapesten és vidéken egyaránt, sőt újabb és újabb fajtáik is jelentek meg. Főleg a Márciusban Újra Kezdjük! feliratok nyugtalanították a Kádár-rezsimet. A harcok alatt és után is nagy nehézségekbe ütközött a röpcédulák előállítása. Erről Angyal István, a Tűzoltó utcai csoport később kivégzett vezetője így számolt be:
„Mivel a gép kicsi és primitív volt, egész napon át kellett kínlódni vele, hogy 800-1000 darab elkészüljön. Hol a henger volt túl közel a szitához, hol a szita dugult el, hol a hajtókar működött rosszul, nehézkesen. Ezernyi olyan probléma, ami elé az élet még sohasem állított, de meg kellett birkózni vele, úrrá kellett lenni felette.”
A röplapozás ugyanakkor komoly politikai bűncselekménynek számított, akit elkaptak, az az első időszakban börtönbüntetésre számíthatott, ami együtt járt állása elvesztésével is, így kevesen vágtak bele a veszélyes tevékenységbe. A később gyilkosság miatt koncepciós eljárásban megvádolt és kivégzett Tóth Ilona perében is szerepelt a röplapozás, mint az egyik vádpont.
Források
A röplapok eredeti őrzési helye az Országos Széchényi Könyvtár Kisnyomtatványtára, azokat az MTI tette online elérhetővé.
Az Angyal-idézet forrása: Eörsi László: Tóth Ilona – A valóság és a mítosz. Beszélő, 2002 június.
Berki Péter: Az 1956-57. évi sortüzek rövid története Rendvédelem-történeti Füzetek, XIII. évf. 2007/16. szám. 25-32. o.