20. század Hidegháború 

Kézikönyv jelent meg a kelet-európai kulturális ellenállás gyűjteményeiről

Huhák Heléna Kötetbe kerültek a kelet-európai kulturális ellenállás gyűjteményei. A COURAGE projekt több mint 600 oldalas kézikönyvében 27 tanulmány 65 szerző tollából 15 egykori szocialista ország ellenkultúrájának történeteiről, de leginkább e történetek fennmaradásának, az archívumok, magán- és közgyűjtemények kialakulásáról ad közelképet.

Tovább
Forrás II. Világháború Szocializmus 

Az „elátkozott katonák”

Lengyelországban 2011 óta immár állami ünnepnap keretében emlékeznek meg minden év márciusában azokról az egykori ellenállókról, akik a második világháborút követően folytatták a harcot a lengyel nemzeti függetlenségért, és fegyverrel lépetek fel a kiépülő kommunista államhatalom szovjet és lengyel képviselői ellen. A Lengyelországban a rendszerváltást követően, egy ezen a címen 1996-ban megjelent könyv hatására, egyszerűen csak „elátkozott katonáknak” (żołnierze wyklęci) hívott ellenállók megítélése nem teljesen egyértelmű, az elmúlt évek során pedig a lengyel politikai élet számos csoportosulása is „felfedezte” magának a gyorsan fogyatkozó számban egészen az 1960-as évek elejéig küzdő…

Tovább