A lovak használata az ókori Egyiptomban

Sellyey Bernadett

Cikksorozatunkban az ókori egyiptomi lovakkal és használatukkal kapcsolatos kérdéseket szeretnénk körüljárni. Elsősorban azokra a kérdésekre keressük a választ, hogy mikor és milyen körülmények között jelentek meg a lovak Egyiptomban; hogyan, hol, és milyen módszerekkel tenyésztették és használták őket az egyiptomiak; kik rendelkeztek a lovakkal; mekkora lehetett a lópopuláció a vizsgált időszakban; illetve melyik fajtába tartozhattak az egyiptomi lovak? Az első részben a lovak megjelenésével foglalkoztunk, most azt vizsgáljuk meg mire is használták lovaikat az egyiptomiak.

A lovak a Kr. e. XVI. századtól vannak bizonyíthatóan jelen Egyiptomban. Kezdetben még minden bizonnyal ritkaságszámba mentek és nagy értéket képviseltek – erre utalhat az is, hogy az előző cikkben említett forrásokban külön kiemelték a lovakat –, de az Újbirodalom (Kr.e. XVI. század – Kr. e. XI. század) idejére a Deltában már méneseket tenyésztettek.[1] A lovak kiemelt fontosságát jelzi, hogy az Újbirodalom idején az egyik legnagyobb tekintéllyel és előjogokkal járó cím a „lovak elöljárója” volt.[2] Három alapvető területen jöhetett szóba használatuk: a mezőgazdaságban, a személy- és teherszállításban, valamint a hadászatban.

Bár elsőre logikusnak tűnne, a mezőgazdaságban mégsem használták a lovakat, elsődlegesen azért, mert túl értékesek voltak ilyen munkák elvégzéséhez. A lovak mindig a királyok és a magas rangú udvari tisztviselők vagyonát képezték.[3] A mezőgazdaságban inkább szarvasmarhákat és szamarakat használtak, amelyek teherbírása kisebb volt ugyan, de irányításuk és idomításuk könnyebb. A ló megjelenésével azonban egyre jobban elterjedtek az öszvérek, amelyeknek mindkét fajtáját – a lóöszvért és a szamáröszvért is – használták.[4]

A mezőgazdasághoz hasonlóan a személy- és teherszállításra és a szekerek vontatására használt állatok is elsősorban a szamarak és az öszvérek voltak – teherhordóként a hadseregben is használták őket. Több olyan régészeti forrás létezik, amelyek szekereket húzó szamarakat, illetve öszvéreket ábrázolnak.[5] Nagy valószínűséggel a lovakat sohasem használták teherhordásra,[6] és csak nagyon ritka esetben fordult elő, hogy lovagoltak rajtuk.[7] Ennek egyik további oka lehetett, hogy nem használták a lovaglást igencsak megkönnyítő kengyelt és nyerget, igencsak furcsa pozícióban ülték meg a lovakat,[8] és az ilyen fajta lovaglástól az állatok is gyorsan kifáradhattak.[9] Volt még a lovak használatának egy „civil” módja, amely azonban általában a fegyverforgató férfiakat érintette: a vadászat. A vadászat korábban egy magában igen sok veszélyt rejtő, csoportosan végzett élelemszerzési folyamat volt. A lovak megjelenése után a csatákban használt kocsikhoz nagyon hasonló, vagy ugyanolyan harci kocsikat használtak a vadászatokhoz is, amely így megkönnyítette a veszélyes vadállatok elejtését is. A vadászat így idővel a felső réteg sportjaként is megjelent.[10]

A lovakat elsődlegesen a hadseregben használták. Lovasság ugyan nem volt, de felderítőkként és futárokként alkalmaztak lovasokat, Horemheb[11] szakkarai sírjában pedig találtak ábrázolásokat felfegyverzett lovasokról is.[12] A lovakat mindenekelőtt a harci kocsik vontatására használták. A harci kocsik is a hükszószokkal jelentek meg a térségben, azonban az egyiptomiak voltak azok, akik szinte tökéletessé fejlesztették ezeket. A harci kocsik alkalmazását mindenképpen hadászati reformnak kell tekinteni, amely igen gyorsan elkezdődött. A hükszósz uralom megdöntése után alig 120–130 évvel, II. Amenhotep[13] uralkodása alatt a harci kocsi hadosztály már az egyik legjelentősebb alakulatnak számított az egyiptomi haderőn belül.[14]

A tipikus egyiptomi harci kocsi hő-hajlított, kőris-, szil- vagy fűzfából készült – esetenként egy-egy kocsinál az egyes elemeket más-más fából állították elő –, könnyű, félkörös szerkezetű volt. A hozzávetőlegesen egy méter széles és fél méter magas kocsikon két személynek volt hely, egy hajtónak és egy katonának, aki lándzsával, pajzzsal és íjjal volt felfegyverezve. Két, általában bőrrel bevont, 4 – később 6, ritkán 8 – küllős, egy méter átmérőjű – szilfából és tamariszkfából készített – kereket tengely kötötte össze. A széles, 2 méteres nyomtáv lehetővé tette a gyors és könnyű fordulásokat. A két vontató ló egy általában 2,89 méter hosszú rúdhoz volt kötve, amely a tengely közepénél csatlakoztatva volt a kocsihoz erősítve. A hátsó, teljesen nyitott rész lehetővé tette a gyors fel- és leszállást. A kocsi alja sűrű, vastagon szőtt bőr vagy kötélháló volt, amely rugalmassága miatt a nehéz terepeken is felfogta a rázkódás nagy részét, így könnyítve a hajtást és a harcot is. A kocsit bőrrel vonták be, általában gazdagon díszítették, és mindösszesen 34 kg-t nyomott.[15]

Egyiptomi könnyű harci kocsi. Forrás: A Companion to Ancient Egypt. Szerk.: Lloyd, Alan B. Wiley – Blackwell, Szingapúr, 2010. 386.

A harci kocsik ilyen szintű elkészítéséhez jól képzett szakemberekre és megfelelő alapanyagokra volt szükség. A szekerek készítőiről keveset tudunk, de évszázadok tapasztalatai alapján kialakult tudásukat bizonyítja, hogy a térség legjobb, legkelendőbb harci kocsijait állították elő. A kiváló kocsik elkészítéséhez pedig a legtöbb faanyagot importálták Egyiptomba, hogy az elkészült darabok könnyűek és mozgékonyak legyenek, de kiállják a csaták és a terepviszonyok megpróbáltatásait.[16] A feltárt és a rekonstruált kocsik,[17] valamint a talált lómaradványok alapján a befogható lovak marmagassága 135–150 cm között lehetett.[18] A lovakat különböző bőrökkel és ruhákkal fedték, hogy ezekkel próbálják védeni őket a nyilaktól,[19] a kocsi elé pedig has- és szügyhám segítségével voltak befogva. A kantárt a rúdra erősített fémgyűrűkön keresztül vezették a hajtókhoz.[20] Mind a lovakat, mind a harci kocsikat különleges nevekkel illették.[21] I. Széthi[22] karnaki reliefjein az uralkodó „első lovát” „Amon neki adta az erőt”-nek hívták,[23] míg II. Ramszesz kádesi csatában használt lovai a „Győzelem Thébában” és a „Mut elégedett” neveket kapták.[24] Mivel a harci kocsik és a lovak viszonylag drágák voltak, a katona társadalmi helyzetét is mutatta, ha volt pénze ezeket megvenni.[25] További rangjelölő tényező volt a lovak és a kocsik díszítettségének mértéke. Természetesen a királyi kocsik és lovak voltak a legpompásabbak, amelyeket tollakkal díszítettek, míg a felszerelések aranyozottak voltak.[26]

Az új fegyvernemhez hamarosan vallási szimbólumok is párosultak. A XVIII. dinasztiától kezdve több szöveg szerint a napisten harci kocsival utazott,[27] valamint megjelent Astarte[28], a lovak és a harci kocsik istennőjének tisztelete, ugyanakkor a szigorú vallási szokások tiltották a lovak szertartásszerű temetését.[29] Ez alól egyetlen különös kivétel akadt: Szenenmut[30] sírjának feltárásakor találtak egy mumifikált lovat.[31]

A hadseregben nagy figyelmet fordítottak a lovak nevelésére, idomítására. A gondozók és a hajtók is úgy végezték munkájukat, hogy a lovak erejét a legjobban ki tudják használni. II. Amenhotep sztéléjén maradt fent az a felirat, amelyen az uralkodó saját képességeit dicsőíti, de következtetni lehet belőle a lovakkal való bánásmódra, és a hadviselésre is:

„Amikor őfelsége még fiatal herceg volt, nagyon szerette a lovakat és nagy örömét lelte bennük. Fáradhatatlanul dolgozott velük és nagy szakértője volt idomításuknak, mivel alaposan kiismerte természetüket (…) a király fiát bízták meg a királyi istálló felügyeletével (…) sehol nem akadt párja hozzáértésben. A lovak nem fáradtak el, ha az ő kezében volt a kantár. Még teljes vágtában is alig verejtékeztek. (…) Ő volt az, aki a legjobban értett a szekérhajtáshoz, és addig nem volt hozzá fogható vezér a seregben. (…) Belépett a kertjébe, ahol négy ázsiai rézből készült, egyenként egy tenyér széles céltábla állt, egymástól 20 könyöknyi távolságra (…) Őfelsége a szekerén állva felkapta az íjat és négy nyílvesszőt húzott ki egyszerre. Rálőtt a céltáblára, és nyílvesszői egymás végébe fúródtak bele, mielőtt továbbindult volna. Ilyen kiváló teljesítményt még nem látott senki korábban.”[32]

A nyilvánvaló túlzásokkal átitatott páratlan teljesítményt az uralkodó egyik sztéléjén is ábrázolták. Bár nem túl valószerű, hogy a király egyedül hajtotta a kocsiját és emellett az íjat is használta, de a jelenet árulkodik a harci szekerek egyik fő használati módjáról a csaták alatt. A korábban leírt rugalmas padló lehetővé tette, hogy a hajtó mellett álló katona menet közben is stabil helyzetet vehessen fel és az ellenségre lője nyilait vagy karddal, lándzsával harcoljon.

II. Amenhotep száguldó harci szekeréről nyilaz (II. Amenhotep sztéléje a Luxori Múzeumban)

Ugyancsak a harci kocsik íjászainak hadászati jelentőségéről maradt fent forrás Merneptah[33] király idejéből, amikor a Földközi-tenger térségében komoly válság alakult ki. Mükéné gazdaságilag hanyatlani kezdett, és több területen éhínség tombolt, többek között az Egyiptommal szövetségben lévő hettitáknál, akiknek Merneptah gabonát is küldött.[34] Ilyen körülmények között érte Egyiptom Deltáját egy támadás nyugatról: Merei vezetésével a líbiai törzsek összefogtak a tengeri népekkel, és 16.000 fős sereggel, valamint a teljes népesség egy jelentős részével betörtek Egyiptomba, hogy ott letelepedjenek. Merneptah végül legyőzte a betörő hadsereget,[35] amely hadi sikerről az Izrael-sztélé[36] szövegei tanúskodnak:

„Őfelsége íjászai hat órán keresztül irtották őket, mielőtt karddal rájuk támadtak volna. (…) Ahogy harcoltak (…) a líbiaiak aljas főnöke remegő szívvel megállt, majd menekülni kezdett (…) nagy sietségében (…) minden tulajdonát hátrahagyva. Egész teste elgyengült és a rémület elárasztotta az ereit. (…) Minden, amit saját földjéről hozott, beleértve a csordáit és öszvéreit, a foglyokkal együtt minden a királyi rezidenciába szállíttatott. Ahogy az aljas líbiai főnök menekült, népét [Egyiptom] katonái között hagyva (…) őfelsége hajtói utánuk indultak, nyílvesszőkkel lőve rájuk, és a halottakat és foglyokat elszállították.”[37]

Merneptah Izrael-sztéléje a kairói Egyitpomi Múzeumban

Ez a leírás is mutatja, hogy az egyiptomi íjászok milyen hatékonyak voltak, mind a csata kezdetekor, mind pedig az üldözés során. Természetesen a katonáknak nem az íj volt az egyetlen fegyverük, az ábrázolások és leírások gyakran számolnak be lándzsával, karddal felszerelt harcosokról.

Az ellenfelek is tisztában voltak a harci kocsik jelentőségével, ezért előfordult, hogy különböző hadi cselekkel próbálták bomlasztani a lovas alakulatokat. Ilyen eset fordult elő, amikor III. Thotmesz[38] Kádest – a későbbi híres csata helyszínét – vette ostrom alá a Kr. e. XV. század közepén:

„Akkor a qádesi fejedelem egy kancát hozatott elő, s az fel-alá szaladgált, beszaladt az egyiptomi sereg sorai közé [ahol a várakozásnak megfelelően az egyiptomi harci kocsik csődörei megzavarodtak].”[39]

A lovak és a harckocsik mellett új, nem harcoló elemek is megjelentek az egyiptomi hadseregben: a lovászok és a kocsikat készítő, javító és karban tartó fegyverkészítők.[40] Egy olyan hadjáratban, amelyben akár több ezer harci kocsi és ló is részt vett, igen magas kellett, hogy legyen ennek a kiszolgáló személyzetnek a száma is.

A lovak megjelenése így bár nem hozott szinte semmilyen változást a mezőgazdaságban és csak mérsékelten fejtette ki hatását egyéb „civil” tevékenységekre,  a hadseregben hatalmas reformokat idézett elő, amelyek következményeként Egyiptom egyértelműen meg tudta erősíteni hatalmi pozícióját a térségben. A következő részben pedig az ókor egyik legnagyobb összecsapását, a Kr. e. 1274-ben lezajlott kádesi csatát mutatjuk majd be a lovak és a harci kocsik használatának szemszögéből.


Források

[1] David, Rosalie: Élet az ókori Egyiptomban. Gold Book, Debrecen, 2005. 392

[2] Vandenberg, Philipp: A nagy Ramszesz. K.u.K., Budapest, 2003. 81

[3] David 2005. 392.

[4] Bard, Kathryn A.: An Introduction to the Archaeology of Ancient Egypt. Blackwell, Malden – Oxford – Victoria, 2007. 362.

[5] Uo.

[6] Brier, Bob – Hobbs, Hoyt: Daily Life of the Ancient Egyptians. Greenwood, Westport – London, 2008. 215.

[7] Littauer, M. A. – Crouwel, J. H.: Wheeled Vehicles and Ridden Animals in the Ancient Near East. Brill, Leiden – Köln, 1979. 83.

[8] Keegan, John: A History of Warfare. Vintage, New York, 1994. 177.

[9] Bunson, Margaret: Encyclopedia of Ancient Egypt. Facts on File, New York, 2002. 246.

[10] Brier – Hobbs 2008. 121.

[11] Horemheb: Körülbelül Kr. e. 1319 és 1292 között uralkodott, a XVIII. dinasztia utolsó uralkodója. Valószínűleg közemberként született, de tehetséges katonaként egyre feljebb jutott a politikai ranglétrán is. Uralkodása alatt lerombolta Ahet-Atont, és visszavonta az Amarna-reformokat.

[12] Morkot, Robert G.: Historical Dictionary of Ancient Egyptian Warfare. The Scarecrow Press, Lanham – Oxford, 2003. 60–61.; 106–107.

[13] II. Amenhotep: Körülbelül Kr. e. 1428 és 1401 között uralkodott, a XVIII. dinasztia nyolcadik uralkodója. Apjától, III. Thotmesztől hatalmas birodalmat örökölt, amelyet tovább növelt. Jelentős hadügyi és infrastrukturális reformok kötődnek a nevéhez, ügyessége és testi ereje legendássá vált.

[14] Spalinger, Anthony J.: War in Ancient Egypt. The New Kingdom. Blackwell, Bodmin, 2005. 9.

[15] Shaw, Ian: Egyptian Warfare and Weapons. Shire Publications, Buckinghamshire, 1991. 40–41.; Morkot 2003. 61–66.; Darnell, John Coleman – Manassa, Coleen: Tutankhamun Armies. Battle and Conquest during Ancient Egyp’s Late Eightteenth Dynastie. Wiley, New Jersey, 2007. 77–80.; Fields, Nic: Bronze Age War Chariots. Osprey, New York, 2006. 14–19.; Bunson 2002. 81–82.

[16] Herslund, Ole: Chariots in the Daily Life of New Kingdom Egypt. A Survey of Production, Distribution and Use in Texts. In: Chasing Chariots. Szerk.: Veldmeijer, André J. – Ikram, Salima. Sidestone, Leiden, 2013. 123–129. 123–125.; Brier – Hobbs 2008. 256.

[17] A legjobb állapotban megmaradt hat harci kocsi Tutanhamon sírjából került elő. Crouwel, Joost: Studying the Six Chariots from the Tomb of Tutankhamun. An Update. In: Chasing Chariots. Szerk.: Veldmeijer, André J. – Ikram, Salima. Sidestone, Leiden, 2013. 73–93.; Darnell – Manassa 2007. 79.

[18] Littauer – Crouwel 1979. 82.

[19] Darnell – Manassa 2007. 79.

[20] Wilson, Hilary: A fáraók népe. A földművesektől az udvaroncokig. Gold Book, Debrecen, 1999. 202.

[21] Vandenberg 2003. 81.

[22] I. Széthi: Körülbelül Kr. e. 1290 és 1279 között uralkodott, a XIX. dinasztia tagja, II. Ramszesz apja.

[23] Ancient Records of Egypt. III. kötet. Szerk.: Breasted, James Henry. The University of Chicago Press, Chicago, 1906. (Az angol nyelvű munkából idézett szövegek a szerző fordításai.). Reign of Seti I. Karnak Reliefs. 73.

[24] Gardiner, Alan: The Kadesh Inscriptions of Ramesess II. Griffith Institute, Oxford, 1960. (Az angol nyelvű munkából idézett szövegek a szerző fordításai.) Vers a kádesi csatáról. 13.

[25] Morkot 2003. 63.

[26] Darnell – Manassa 2007. 79.

[27] Kákosy László: Bark and Chariot. In: Studia Aegyptiaca. III. kötet. Szerk.: Szerk.: Gaál Ernő – Kákosy László. ELTE, Budapest, 1977. 57–65.

[28] Astarte: Istárral is azonosítható, a XVIII. dinasztia uralkodása idején Szíriából átvett harcos istennő. Az egyiptomi mitológiában Ré lánya és Széth felesége, a lovak és a harci kocsik istennője.

[29] Spalinger 2005. 12.

[30] Szenenmut: A XVIII. dinasztia idején élt egyiptomi hivatalnok és építész. Ő tervezte Hatsepszut királynő templomát.

[31] Barber, E. J. W.: Prehistoric Textiles. Princeton University, Princeton, 1991. 332.; A Companion to Ancient Egypt. Szerk.: Lloyd, Alan B. Wiley – Blackwell, Szingapúr, 2010. I. 384.

[32] Wilson 1999. 202–203.

[33] Merneptah: A XIX. dinasztia tagja, körülbelül Kr. e. 1213 és 1203 között uralkodott. Már idős volt, amikor fáraó lett, de kora nem gátolta meg, hogy jelentős hadjáratokat vezessen és építkezésekbe kezdjen.

[34] Van Dijk, Jacobus: Az Amarna-kor és az Újbirodalom későbbi korszaka, Kb. I. e. 1352–1069. In: Az ókori Egyiptom története. Szerk.: Shaw, Ian. Gold Book, Debrecen, 2004. 288–329. 317.

[35] Uo. 317–318.

[36] Izrael-sztélé: Merneptah sztéléje egy III. Amenhotep által emeltetett sztélé hátoldalán olvasható, 1896-ban tárták fel Thébában. A szöveg legnagyobb része az uralkodó líbiaiak elleni győztes hadjáratáról szól, de nevét arról kapta, hogy ez a legkorábbi történelmi emlék, amely – a legyőzött népek felsorolásakor – megemlíti Izraelt.

[37] Wilson 1999. 206–207.

[38] III. Thotmesz: Körülbelül Kr. e. 1479 és 1425 között uralkodott, a XVIII. dinasztia hatodik uralkodója. Gyermekként került a trónra, ezért uralkodásának első 22 évében mostohaanyja irányította az országot régensként. Önálló uralkodóként összesen 17 hadjáratot vezetett, jelentősen kiterjesztve Egyiptom határait.

[39] Vandenberg 2003. 67.

[40] Wilson 1999. 210–211.

Facebook Kommentek

További írásaink