20. század Forrás Hidegháború 

„Itt mindig és mindenütt fronthelyzet van” – Riport Etiópia és Szomália határvidékéről

Az etióp császárság bukása után az új rendszer két belső konfliktust is örökölt az előző rendszertől (ehhez jött még egy polgárháború, az aszály és az éhínség). Az egyik zűrös terület Eritrea volt (ezt a II. világháború után kapták kárpótlásként, de az ottaniak függetlenséget akartak), a másik Ogaden, amire az egyik szomszéd ország, Szomália is igényt tartott etnikai alapon. Ogaden a folytonos harcok miatt lezárt terület volt, de az ilyesmi persze nem tarthat vissza egy elszánt újságírót (akinek amúgy papírjai sem voltak). Szomáliának az összes szomszédjával ilyen konfliktusa volt, ugyanis be…

Tovább
Forrás Hidegháború 

Kubai katona szomáliai fogságban

A háború Etiópia és Szomália között tört ki, miután 1977 júliusában Mohamed Sziad Barré szomáliai diktátor csapatai benyomultak Etiópia Ogaden nevű tartományába. A tartományban többmilliós lélekszámú szomáli lakosság élt, emellett az itt felfedezett jelentős szénhidrogén-készlet is vonzó lett Szomália számára. A támadással az etiópok súlyos helyzetbe kerültek, mivel ekkor már több mint másfél évtizede harcoltak az ország északi részén az eritreai felkelőkkel szemben. A nyár végére az etióp csapatok kimerülőben voltak, mindkét fronton sorozatos veszteségeket szenvedtek, a vezetés ezért a Szovjetunió segítségét kérte (miután korábban az USA megtagadta azt).

Tovább