Hidegháború 

UH-1 Huey, a vietnami háború jelképe

A második indokínai háború, más néven a vietnami háború volt az első mondhatni televíziós konfliktus, mivel az eseményekről napi szinten tudósítottak az amerikai tévécsatornák. Ugyanakkor szintén ez volt az a háború, amelyet jelentős részben az egyik oldalról helikopterekkel vívtak, a tévés beszámolókból sosem hiányozhattak a katonákat harcba szállító Huey-k látványa, amik teljesen átalakították a hadviselést. Ezért is emlegették helikopter háborúnak ezt a konfliktust. Mai posztunkban a háborús filmekből is már jól ismert UH-1 Huey helikopterről olvashatunk.

Tovább
Hidegháború II. Világháború 

A szovjet szörnyeteg és a berlini győzelmi parádé

1945. szeptember 7-én került sor Berlinben a második világháború győztes hatalmainak közös felvonulására, amin részt vettek brit, amerikai, francia és szovjet csapatok. A nyugati hatalmak számára nem volt kiváltképpen fontos az esemény, inkább a hazai parádékat részesítették előnyben, ezért nem is vonultattak fel különösebb haditechnikát. Ellenben a szovjet fél, itt mutatta be a nyilvánosság előtt az akkor rendszerben lévő legmodernebb harckocsiját az ISZ-3-as (Ioszif Sztálin 3-as, emlegetik JSZ-3-ként is) nehéz páncélost, amitől nem hiába kezdtek el tartani a nyugati szövetségesek. A harckocsi komoly benyomást tett mindenkire, és egyik elindítója lett a…

Tovább