KÖNYVISMERTETŐ – Lovas Ildikó: A város lelke, avagy identitásjelek

Tóth Eszter Zsófia

Életutunk egyes szakaszaiban más és más tényezőknek van identitásképző szerepe. Ilyen lehet közösséghez, vallási irányzathoz tartozás, a munkahely vagy éppen a város, amelyben élünk. McAdams narratív élettörténeti identitás modellje is kiemelte, hogy identitásunk nem kőbe vésett, életutunk során változik. Az identitás maga egy történet, amelynek helyszíne, jelenete, cselekvői vannak. Lovas Ildikó legújabb kötete lebilincselő olvasmány, gördülékeny stílusban megírva. Kötetében kulcsfontosságú a városhoz kötődő identitásaink elemzése és ezen identitások átalakulása. hogy identitásunk a Szabadka, a város az elbeszélések középpontja, gazdag fényképanyaggal. A kötet nem definiálja magát helytörténetként, szerintem legjobban a szubjektív várostörténet műfaji meghatározás illik rá. Ugyanakkor adatokban, forrásokban gazdag a kötet, tehát az is haszonnal forgathatja, akit kifejezetten Szabadka története érdekel.

A kötet szerkezetét megjelent tárcái adják, mintegy 260 oldal terjedelemben. Egyúttal e kötet izgalmas iránymutatóul szolgál a szerző fejében élő mentális térképekre vonatkozóan is. Mentális térkép ugyanis a mi városolvasatunk, amely elősegíti tájékozódásunkat a mindennapokban. Ahogyan mi használjuk a teret, mindennapi útvonalaink nyomán rendezzük át, újra és újra a térképet. A szerző városa Szabadka, amelynek minden zegét-zugát jól ismeri. Felidézi az 1985-ben felavatott zöld szökőkutat, amely egykor szimbolikus tér volt a városban, ma már csak emlék. (16. o.) Városjobbító szándék munkál a szerzőben, amikor a kút pusztulásának történetét ismerteti, bízva abban, hogy a jövőben nem fordul elő ilyen. A lokális közösségek értéke a 21. században egyre jelentősebbé válik (76. o.), így bízhatunk abban, hogy a városjobbító szándékok is előtérbe kerülnek.

Várostörténeti szempontból izgalmas kérdés, hogyan értékelik egy adott várost a kortársak, és hogyan változik a város megítélése az évtizedek folyamán. Milyen tényezők befolyásolják ezt. Némiképp rokonítható a szerző megközelítésmódja a város, mint fogalom (Begriffgeschichte) átalakulásával. Kosztolányi Sárszegnek nevezte a települést, és mivel ezt a Nyugatban tette, véleményformálóként, ez nagy hatással volt a város későbbi értékelésére is. A Trianoni békediktátum hatása a városra is plasztikusan kirajzolódik. Korábban kiemelt vasúti csomópont volt, itt épült az első Kőszínház a Bach-korszakban (33. o.)

Fontos kérdés a kötetben az is, hogyan írjuk meg egy város történeté? (81. o.) Mely hagyományokra építünk? Akit a városépítészet története érdekel, a könyv méltó emléket állít a már elfeledett Könyves-Tóth Mihálynak és a polgármesternek, Bíró Károlynak. Minden városban szimbolikus jelentőségű a színház épülete, a régi elbontásával és az új felépítésével külön fejezet foglalkozik. (25. o.) Érdekességként megjegyzem, hogy a magyar állambiztonsági hálózat csápjai idáig is elnyúltak, az 1960-as és 1970-es években több magyar színészt is próbáltak beszervezni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Fontos a várostörténeti kutatásokban, hogy a kommunikatív emlékezeti tér része lehetnek olyan városbeli terek is, amelyek ma már nem léteznek, a múltban viszont fontos szerepük volt. Szabadkán ilyen volt a Lyukas híd (60. o.), ahol a vőlegények, karjukba kapva a menyasszonyt, átgyalogoltak a hídon, ezzel biztosítva a menyasszony hűségét. Szintén a kommunikatív emlékezet része az egykori szabadkai villamos emlékezetére létrehozott közösségi oldal. Ahol az emberek megnyíltak, megosztották egymással a családi emlékezetet, tudást a villamosról, mely beírta magát a város történetébe. 1897 óta létezett és az utasok kedvelték, a városvezetés kevésbé, ezért 1958-ban megszüntették (135., 142. o.) Várostörténeti szempontból szintén fontos kérdésfelvetés, mi határozza meg egy város európaiságát? Fontos tényező, hogy egy város be tudjon kapcsolódni a vasúti vérkeringésbe, mely Szabadka esetében is kulcsfontosságú volt. (136. o.)

A személyes emlékek közül kiemelkedik egy 1977-es könyvtárlátogatás (37. o.) és ennek kapcsán elgondolkoztam azon, hogyan válunk olvasóvá? Elsősorban a családi környezet hatására. Bennünket 1979-ben beírattak a gyerekkönyvtárba, az óvodából mentünk csoportosan, de azt figyeltem meg, azok a családok, ahol otthon nem dívott az olvasás, a későbbiekben kiíratták gyermekeiket. Lovas Ildikó írja, hogy

„a nevetésre emlékszem, az izgalomra, amit majd a hűvösben átélünk, miközben a könyvekkel tömött polcok között járkálva zsákmányként rálelünk a könyvre, amit viszünk haza.” (37. o.)

Sokszínű, gondolatébresztő, inspiratív ez a kötet. Érdemes mindazoknak elolvasni, akik érdeklődnek a várostörténet, az identitástörténetek iránt.

Lovas Ildikó: A város lelke, avagy identitásjelek. Magyar szó, Újvidék, 2020. (Forrás)

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

A nyitóképen a szabadkai városháza a Szent István téren (ma Trg Republike), 1942. Előd Erika/FORTEPAN, 174289