Az újjászületett „dunai huszár” – a Temes monitor

A közelmúltban cikkeztünk a monitor, mint hajótípus megjelenéséről és az ezzel járó forradalmi változásokról, amelyek nagyon hamar elérték az Osztrák-Magyar Monarchiát is. A USS Monitor megépítése után pár évvel, 1868-ban már nagyban készültek őfelsége első monitorainak – a későbbi Maros és Leitha/Lajta – tervei; a két páncélost 1871-ben bocsátották vízre és a következő évben álltak szolgálatba. A monarchiának, hosszú Duna- és Száva-szakasza miatt égető szüksége volt erős folyami hajókra is, és az új, kis merülésű, nagy tűzerejű egységek minden igénynek megfeleltek. A két hajót nem sokkal később újabb és újabb egységek követték, amelyek harcba először az első világháborúban keveredtek.

Bár 1914-ben a Maros és a Lajta is már veteránnak számítottak, folyamatos korszerűsítéssel szinten tartották az egységeket. Az újabb hajók, mint a Körös és a Szamos, vagy a Temes és a Bodrog (a monitorok mindig párban épültek) viszont sokkal korszerűbbek voltak. A monitorok 1914 nyarán mutatkoztak be a szerb hadszíntéren; ha kellett, átkelést biztosítottak, vagy tűzpárbajt vívtak az ellenséges ütegekkel, de volt, hogy a két öreg hajó vetett vissza egy nagyobb szerb támadást. Érdekesség, hogy a Lajta ma eredeti állapotában helyreállítva megtekinthető; a többi monitor, bár a második világháborúban még többet használtak, azóta elpusztult. A Bodrog ugyan Belgrádban megvan még, de eléggé lecsupaszítva-lerohadva, és bár tervezik helyreállítását, az jobb esetben is még évek kérdése.

A Temes vízrebocsátása 1902-ben

A Temest 1905. március 26-án állították szolgálatba; a hajót 25 és 75 mm közötti vastagságú páncélzat védte, fegyverzete pedig 2 darab 120 mm-es ágyú, 1 darab 120 mm-es tarack, 2 darab 37 mm-es gyorstüzelő és egy géppuska volt, a monitort 3 tiszt és 74 fő legénység kezelte. A hajó 1904-es vízrebocsátásakor írta a Budapesti Hírlap, hogy

„A dunai flottilla szombat délelőtt megszaporodott egy új hajóval: a Temes monitorral. A közel jövőben még egy monitort és öt őrjárati naszádot fognak vízre bocsátani, úgy, hogy a dunai hajóraj a már meglévő hajókkal együtt hat monitorból, egy torpedó- és hat őrjárati naszádból fog állani.”[1]

A Temes és a Bodrog különlegességének számított, hogy lövegtornyaikat a parancsnoki híd két oldalára helyezték, így képesek voltak például egy sziget két partját egyszerre tűz alatt tartani. Ezt az elrendezést a románok Bratianu-osztályú monitorain is alkalmazták, ami nem csoda, hiszen azok osztrák-magyar gyárakban készültek. A hajók békében részlegesen voltak csak üzemben, általában páronként egy egység, az 1912-1913-as Balkán-háborúk miatt a teljes, akkor 6 hajós monitorcsoportot készültségbe helyezték Pétervárad térségében, ahonnan 1913. szeptember 5-én érkeztek vissza. Budapesten persze hatalmas ünnepség fogadta a köteléket, a hajófelvonulás pedig nem mindennapi látvány volt;

(A monitorok Budapesten.) A dunai monitorok raja, a mely a balkáni háború kitörése óta Újvidék és Pétervárad között állomásozott, ma tizenkét óra tájban visszatért a fővárosba. A flottilla hét hajójának az élén a Temes monitor haladt, a melyen rajta volt az egész hajóraj parancsnoka: Mallinarich Jenő fregattkapitány. Az összekötő vasúti híd táján lassúbb haladást parancsolt Vocknos sorhajóhadnagy, a Temes kapitánya, mire a Bodrog, Lajta, Szamos és a Maros monitorok és a két őrhajó félgőzzel haladtak fölfelé. A két parton nagyszámú közönség szinte sort állva nézte a teljes lobogódíszben pompázó hajók fölvonulását. Körülbelül fél egy óra lehetett, a mikor a Temes az óbudai téli kikötő bejárójánál elhaladt s egy pillanattal később dörgő éljen fogadta a hajósnépet.”[2]

Az első világháború kitörésekor természetesen a teljes flottillát riadóztatták. Bár a korszerűbb egységek közé tartozott, a Temes, amely 1914. július 29-én a háború első lövéseit leadó hajók között volt, elég hamar, 1914. október 23-án veszteséglistára került. Bár a szerb tüzérség elsődleges céljának tekintette a monitorok kiiktatását, nem volt könnyű dolguk; noha a hajók sem voltak sérthetetlenek (a Leitha súlyosan meg is rongálódott), a kis célfelületet mutató, mozgó, ráadásul visszalövő hajók kemény diónak bizonyultak. Nem is gránát, hanem folyami akna intézte el a Temest is, amely ellen a hajó páncélzata nem nyújthatott megfelelő védelmet; komoly aknavédelemmel csak a nagyobb tengeri hajók rendelkeztek, ahol volt lehetőség kettős vagy hármas hajófeneket építeni, amelyeket sokszor méternyi rések (akár megtöltve vízzel) választottak el egymástól. Az aknák felderítése ma is nehézkes, és pláne az volt 100 éve, főleg, hogy a változó arcvonal miatt az aknamezők is állandóan változtak, sokszor pár óra alatt felszedtek egy mezőt vagy telepítettek egy újat.

A Temes az óbudai téli kikötőben a háború előtt; jól látható a különleges lövegelrendezés

A nagyobb hajókat részben emiatt is kísérték kisebb őrnaszádok vagy bevonultatott gőzösök. Így volt ez 1914. október 22-én, amikor a Temes a „b” őrnaszád kíséretében futott ki, mert jelentették, hogy a Száván Skelánál (Szabács és Belgrád között kb. félúton) ellenséges átkelés készülődik. Az őrnaszád észrevétlenül kikötött a szerb parton, és két tengerész elindult, hogy elvágják a szerbek telefonkábeleit, de nem jártak sikerrel. Folytatták útjukat lefelé, a Skela-sziget felé, ahol az őrnaszád tüzet kapott, így inkább visszavonult, a Temes viszont úgy helyezkedett el, hogy egyszerre lőhesse a folyóágat és a szerb parti üteget. Utóbbit rövidesen ki is iktatta, majd miután szétlőtte az átkelési eszközöket, hazaindult. Podgorica Adánál ugyan célbavette a nehéztüzérség, de találatot nem értek el. Már úgy tűnt, hogy rendben hazaérnek, amikor 2. 45-kor a Klenak és a Vitojevci-sziget között, Grabovcinál (már Szabácsnál gyakorlatilag) a monitor aknára futott. Wulff Olaf sorhajóhadnagy, a hajó parancsnoka így írt jelentésében;

„A parancsnoki torony talapzata felemelkedett, és a benne lévők, úgy mint a parancsnok, egy tiszt és két kormányos összevissza zuhantak. A borzasztó detonáció után kiömlő gőz sistergése volt hallható, és a hajó jobb oldalára kezdett dőlni. Az első pillanatban azt hittem, nagyobb űrméretű gránát találta el a parancsnoki torony talapzatát, s csak azután futott aknára. Előttem érthetetlen gyorsasággal jutottam a parancsnoki toronyból a felépítményen át a jobb oldali 12 cm-es ágyútorony törmelékeihez, amelyek a farhoz vezető utat részben elzárták. A hajó elejének összes nyílásaiból legénység tódult a fedélzetre, mert a lakhelyiségeket már ellepte a víz. Azt hittem, hogy a hajó azonnal elmerült, és azt kiáltottam embereimnek, húzzák le cipőiket, hogy könnyebben úszhassanak. Aztán az ágyútorony romjain áttornászva magam hátramentem, ahol a helyzet kevésbé látszott aggályosnak.” [3]

A Temes eredeti állapotában; jól látszik a hátsó fedélzetre épített tarack és a később szükségtelenné vált szellőzőkürtők

Ekkor úgy tűnt, hogy a helyzet még menthető, és a hajó orrával egyszerűen leül a fenékre. Rengeteg volt viszont a sebesült – az elrepedt gőzvezetékek minden ilyen esetben iszonyatos sérüléseket produkáltak – akiket az őrnaszád, amelyet Tasnády Taschler Guidó sorhajóhadnagy parancsnokolt, igyekezett menteni.

„Vészjeleket adattam az őrnaszádnak, a csónakokat vízre eresztettem, és a még sértetlen legénységet a szivattyúkhoz rendeltem. (…) A gépmester öntevékenyen a Bergauer-féle kéziszivattyút hozta működésbe a hátsó kazánháznál, Baumgartner kormányos pedig a hátulsó kukázó horgonyt [tartalék, fenékszántásra is alkalmas kisebb horgony – GyS] készen tartva, kérdést intézett hozzám, majd igenlő válaszomra lehorgonyzott. (…) Most lassan közeledett az őrnaszád. Kikötőhelyét megvilágíttattam, és parancsnokának meghagytam, hogy elsősorban a sebesülteket hajózza be, azután villamoslámpákkal világítson a fedélzetre. Ebben a pillanatban gyalogsági sortűz ropogott a szerb partról.”[4] 

A „b” őrnaszád menetben a Dunán

Azt az ellenség is nyilván érzékelte, hogy nagy bajban van a monitor, és érthető módon mindent megtettek, hogy megsemmisítsék a „fenevadat”, vagy elüldözzék annak legénységét, hogy aztán elfoglalhassák a hajót.

„Miután a fedélzeten teljesen védtelenül dolgozó emberek helyzete tarthatatlanná vált, és a hajó belsejében a szivattyúzás ellenére folyton nőtt a víz, elveszettnek véltem a hajót, és elrendeltem, hogy a legénység hason kúszva másszék át a monitorhoz kötött őrnaszádra…”[5]

terkep-2
Korabeli térkép az aknazárakkal (Hardy Kálmán: Dunai flottillánk a világháborúban Hadtörténelmi Közlemények 1931/32. kötet. 195-229. o. 198. o.)

A Temes végül a Grabovci-sziget déli csúcsától mintegy 100 méterre merült el a 4 méteres vízben úgy, hogy a felépítmény és a hátsó fedélzeten elhelyezett tarack csöve kilátszott a vízből. A robbanás teljesen letépte a jobb oldali tornyot (ezt később a hajótest mellett találták meg), és úgy felgyűrte a fedélzet lemezeit, hogy azok szinte eltakarták a parancsnoki torony kijáratát. A lövegtorony lőszerkészlete is berobbant, az onnan kicsapó láng pedig megölte a másik torony, és egy fő kivételével a lőszerkamrák legénységét is. Összesen 31 tengerész esett el, egy tiszt és 9 matróz pedig megsebesült – a lőszerkamrák egyetlen túlélője beleőrült az átélt borzalmakba. A hajó elsüllyedéséről természetesen a sajtó is beszámolt:

„Höfer jelentésének utolsó pontja egy érzékeny veszteségünket gyászoljál meg férfiasán, kevés szóval, fölösleges póz nélkül. Legyünk méltók ehhez a nobilis fölfogáshoz és ne feledjük el, hogy a nagy idők nagy áldozást követelnek. És mégis nehéz eltagadnunk, a Temes monitor katasztrófája zokon esik szívünknek, a mely úgyis annyi gyászt hordoz e halállal és vesztéssel terhes napokban. De vigasztaljon meg bennünket az, hogy derék hajónk sikeres útról visszatérve, dicsőségtől ragyogva semmisült meg: az a boldog vég érte, a melyet a hellén anya kívánt győztesen megtérő fiainak. Legyen nyugalma csöndes a vizek néma mélyén! Legyen áldott mindazok dicső emlékezete, a kik rajta és velő érettünk harcoltak!”[6]

roncs
A Temes roncsai (A világháború képes krónikája 1915. III. kötet, Révai, Budapest. 86. o.)

Az első rövidhírek után novemberben hosszabb tudósítás is megjelent, a Budapesti Hírlap munkatársa Wulff kapitánnyal is beszélhetett, aki elmondta, hogy

„Érthető, hogy elejétől fogva műveleteink súlypontját a Belgrád előtti Szávára helyeztük, ez azonban a folyónak nyári alacsony vízállása következtében keresztülvihetetlennek látszott. Megnehezítette a helyzetet, hogy a Szávának ez a része teljesen alá van aknázva és a vasúti hídról monitoraink állandóan felülről bombázhatok. Az áthatolást mégis mindenáron meg kellett kísérelni. (…) Négyszer járta meg az útját a Temes föltartóztatás nélkül. Ötödször október huszonharmadikán háromnegyed négykor hajnalban, amikor aknára futott. Az akna az ágyútorony alatt szakította föl a monitort, amelynek ágyúja a robbanás után még fél óráig lőtte a parton tüzelő ellenséget. A legénység a golyózápor ellenére a fedélzeten a sebesülteket gondozza. Parancs nélkül a szivattyúhoz siet egy matróz, átadja a kapitánynak a titkos jelzéseket tartalmazó könyvet. A másik kiesik az árbockosárból, bordáját töri, de talpraáll és tüzel, míg újabb két lövés nem éri. A. legénység kétharmad részét egy őrnaszád vette föl. Harminchárman hősiesen elpusztultak. A Temes süllyedése után átvettem a Bodrog parancsnokságát. Remélem, mihamar viszontlátom a Temest, a melynek kiemelésén, miután a terep fölszabadult, dolgoznak a zimonyi híd alatt. Ilyenkor úgy járunk el, hogy minden ágyúnkkal, gépfegyverünkkel a hidat és a hídfőt tűzzel elárasztjuk, hogy ott élő lény ne maradhasson.”

terkep
A helyszín mai térképen; jobbra lent látható Podgorica Ada, Mrdenovic és Grabovci között pedig a sziget

A kapitány beszámolója néhány részletben eltér a hivatalos forrásoktól, de az elesettek számának különbségét az okozta, hogy ketten később haltak bele sérüléseikbe – ezt a A világháború képes krónikája 1915. III. kötet 87. oldala megerősíti. Ami még érdekesebb, hogy a sajtóbeszámolóban a sérült lövegtorony még fél óráig hősiesen tüzelt, amikor a hivatalos jelentésből tudjuk, hogy azt szó szerint letépte a robbanás. Persze lehet, hogy utólag finomították Wulff szavait, ahogy az is, hogy ezzel is a morál fenntartását igyekezett elérni; az viszont biztos, hogy a hajó maradék fegyverei szinte végig működtek. A kapitány nem is büszkeséggel számolt be a veszteség ellenére is igen hatékony csapatáról:

„A szerbek gumszki ládjé-nek (gummi hajónak) nevezik a monitort, mert a lövés lepattan róla. Magunk is mintegy a Duna huszárjainak tekintjük magunkat, akik nyugtalanítják, megzavarják az ellenséget. Belgrád ostroma csak mellékfoglalkozásunk.”

– de azt azért hozzátette, hogy az aknák ellen egy védekezés van, ha nem engedik azokat lerakni. [7]

kiemeles
A hajó későbbi kiemelése is szenzációszámba ment (Budapesti Hírlap 1916. augusztus 2., 9. o.)

A szerbek persze ünnepeltek, Belgrádban másnap zúgtak a harangok és lobogódíszt öltött a város. Bár papíron nagy fölényben volt, a Monarchia eleinte csúfos kudarcot vallott Szerbia ellen; nem megfelelő erőkkel (a sereg nagy része kellett az orosz frontra) és rossz haditervek alapján indultak meg a hadműveletek, de nem sokkal később a szerb-montenegrói erők ellentámadásba kezdtek; Szerbiát csak 1915 végére-1916 elejére sikerült legyőzni. Ekkor  – 1916. március 19-én – lett lehetőség arra, hogy nyugodt körülmények között is felmérjék a Temes roncsait. A vizsgálat megállapította, hogy a hajótest nagyjából épen maradt, a tatrész kemény homokon fekszik, az orr-részt 50 centi vastagon iszap lepte el, a hajótest – ami körül zátony is képződött – pedig homokkal telt meg.

A Temes kiemelése: látszik az emelőszerkezet és a két uszály is

Ennek ellenére úgy ítélték meg, hogy érdemes kiemelni a roncsot. Első körben a homokot kellett eltávolítani a kb. 760 köbméteres hajótestből; ehhez a nyílásokhoz a vízszint fölé nyúló keszonokat építettek, és azokon keresztül szivattyúztak, majd két 1000 tonnás uszályt süllyesztettek a Temes mellé. Miután ezeket rögzítették, levegőt pumpáltak beléjük, és ezekhez rögzítették az emelőtagokat is. Az első próbálkozásra május elején került sor, de a hajó ekkor még túl erősen tapadt a fenékhez. Miután a keletkezett zátonyt visszabontották, június 26-án ismét próbálkoztak. Miközben lassan emelkedett a hajótest, folyamatosan szivattyúzták belőle a vizet és az iszapot, az emelőszerkezet fenyőgerendái pedig fokozatosan vették át a monitor súlyát. Másnapra a Temes 45 centis oldalmagassággal a vízfelszín fölé emelkedett. Ekkor az eredeti legénység három tagja felvonta a hadilobogót, majd általános üdvrivalgás közepette bevontatták Belgrádba. Innen augusztus 7-én indultak Budapestre, a monitort valószínűleg az Una gőzös vontatta, ahol augusztus 21. és 25. között tüzetesebben is felmérték a Temes állapotát. 27-ére ünnepélyes fogadást is rendeztek, amelyen Károly főherceg, a későbbi IV. Károly is részt vett.

Az újjáépített Temes: a csónakok közötti pontozott vonalak jelölik a betoldás helyét

Hardy Kálmán korábban említett tanulmánya jellegénél fogva csak röviden említette a Temes sorsát (az elesettek számát eltévesztette, de ez lehet elírás is), és beszámolt a helyreállításról is:

„A Szabács és Misar magaslat körül lefolyt eredményes harcok után a „Temes” egy éjjeli felderítő út alkalmával (a Skelanál lévő ellenséges áthajózási anyagot semmisítette meg) Grabovci sziget közelében aknába ütközött és elsüllyedt (Okt. 22.). A „Temes”-t 1916. jún. 27-én kiemelték és átépítés után 1917-ben újra besorozták a dunai flottillába. A hajó személyzetének 50 tagja lelte halálát a robbanásnál. az életben maradottakat a „B” őrnaszád mentette meg.”[8] 

Bár a hajótest súlyosan megrongálódott és a lakóhelyiségek többsége is kiégett, a kazánok és gépészeti berendezések épen maradtak, így ezek kiszerelésével kezdődött a helyreállítás, vagy inkább újjáépítés. A gépek kiszerelése után a parancsnoki torony mögött kettévágták a hajótestet, és ide egy jó három méteres betoldást eszközöltek, ami révén a vízkiszorítás 570 tonnára nőtt. Ide kerültek a kazánok, és a kéményt is hátrébb helyezték. Szintén hátrébb kerültek a lövegtornyok és a parancsnoki torony is, hogy ne akadályozza az ágyúk kilövését. A Temes ekkor kapott benzin és gőzüzemű dinamókat is, amelyek a szellőztetőberendezéseket működtették, így eltávolíthatták a szellőzőkürtőket. Módosult a fegyverzet is; az eredeti lövegek mellett a tatrészre két 9 cm-es löveg került, egymás fölött eltolva kiépített tornyokba, a tengeri hajókon is megszokott superfiring elrendezésben. Az új időket jelezte, hogy ezek az ágyúk már légi célok ellen is használhatóak voltak, kiegészítő fegyverzetként pedig 4 darab géppuska szolgált. A hajót végül 1917. január 18-án bocsátották ismét vízre a hajót, amely június 20-án állhatott szolgálatba. A vízrebocsátás – az egyre romló körülmények ellenére – hatalmas ünnepség keretében történt; megjelent IV. Károly, Auguszta főhercegnő, és persze az összes elérhető tengerész is jelen volt. Ezzel a Temes lett az utolsó szolgálatba állt osztrák-magyar monitor, bár ha az új építésű hajókat nézzük, akkor az 1915. szeptember 15-én hadrendbe állt Sava az. A háború végén a Temest Drina néven a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság állította szolgálatba, 1920. április 15-én pedig Romániához került, ahol Ardeal (Erdély) néven futott. 1944 szeptembere és 1950 között a szovjeteké volt Berdjanszk néven, majd visszakapták a románok, akik még öt évig üzemeltették az öreg páncélost.

A régi-új Temes makettje

Külön érdekesség, hogy amíg a Temes a Száva fenekén pihent, Temes II. néven egy új monitort, a Sava testvérhajóját kezdték építeni 1914 decemberében. Az 1915 júliusában szolgálatba állt Temes II. végigharcolta a szerbiai hadjárat 1915 őszi szakaszát, 1918 tavaszán pedig a Fekete-tengerre is eljutott, akkor már Bosna néven. Az még érdekesebb, hogy ez a hajó kétszer süllyedt el, igaz ellenséges behatás nélkül; a Bosna 1920-ban a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került, ahol Vardar néven szolgált egészen 1941. április 15-ig, amikor is az előrenyomuló német csapatok miatt önsüllyesztést hajtott végre. Kiemelték, és a papíron önálló Horvátország flottája használta 1944 decemberéig, amikor ismét saját legénysége süllyesztette el. Megint kiemelték, és 1955-ig vagy 1956-ig szolgált immáron a titóista Jugoszlávia színeiben.

A Temes II., amikor még Temes volt. Később Bosna majd Vardar néven futott

A Temes története néhány dologra kiválóan rávilágít; az egyik a monitorok fontossága a folyami hadműveletekben – Románia például ma is rendszerben tart több, harckocsiágyúval felszerelt monitort – a másik az aknazárak szerepe. Az aknákat egy időben a „gyengék fegyverének” nevezték, ami érthető is, hiszen a viszonylag olcsó „alattomos” szerkezetek a nagy és drága hajókban is súlyos károkat tudtak-tudnak okozni. Az viszont meg kell állapítsuk, hogy a K. u. K. monitorok masszív jószágok voltak, hiszen a Temest egy aknarobbanás és másfél év víz alatti „tartózkodás” után viszonylag hamar sikerült kipofozni. Azért a fokozódó nehézségek és nyersanyaghiányban erre rá is volt kényszerítve a monarchia, mindenesetre a hajómérnökök és építők tökéletes munkát végeztek.

Itt éppen Berdjanszk-ként, szovjet zászló alatt

[1] Budapesti Hírlap 1904. március 31. 4. o.

[2] Budapesti Hírlap 1913. szeptember 5. 7. o.

[3] Csonkaréti 260-261. o.

[4] Csonkaréti 261-262. o.

[5] Csonkaréti 262. o.

[6] Budapesti Hírlap 1914. október 24. 1. o.

[7] Budapesti Hírlap 1914. november 17. 2-3. o.

[8]   Hardy 199. o.

Felhasznált források és szakirodalom

A világháború képes krónikája 1915. III. kötet, Révai, Budapest.

Budapesti Hírlap 1904. március 31.

Budapesti Hírlap 1913. szeptember 5.

Budapesti Hírlap 1914. október 24.

Budapesti Hírlap 1914. november 17.

Budapesti Hírlap 1916. augusztus 2.

Csonkaréti Károly: Császári és királyi hadihajók, Hajja és Fiai Kiadó, Debrecen, 2002.

Hardy Kálmán: Dunai flottillánk a világháborúban Hadtörténelmi Közlemények 1931/32. kötet. 195-229. o.

www.hajoregiszter.hu

A nyitóképen a Temes még eredeti állapotában

Facebook Kommentek