„Nem tudnánk az ügyészség fejébe észt verni?” – Szemelvények az MSZMP 1957-es küldöttgyűléséből

Az 1956-os harcok elülte után, miután Kádár János újra magához ragadta a hatalmat, az MSZMP nekiállt, hogy újraszervezze a pártot és a hatalom irányítását. Az MSZMP tagsága 1956. december 1-én, a forradalom előtti csupán 4,3%-a volt, de még 1957. júniusában is csak 39,6%-át tette ki!

A Budapesti Pártbizottság 1957. június 8-9-én tartotta „nagyaktíva értekezletét,” a Budapest Főváros Levéltárában őrzött legépelt beszédek 252 oldalon rögzítik az elhangzottakat, ebből kiderül, hogy az állampárt  ekkor még koránt sem rendezte sorait, s a megtorlások és az újrarendezés kérdése is izgalomban tartotta a tagságot. Cikkemben Kóbor Ferenc, XVII. kerületi tag tanulságos előadásából idézek.


Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni kommunista restaurációhoz, megtorláshoz kapcsolódó írásaink:

Tóth Bálint: A kádári hatalom nyomai a falakon

Balogh-Ebner Márton: A Köztársaság téri pártház ostroma: mítosz és valóság

Kloska Tamás: „Elnézést kérek, de ez itt tudomásom szerint Magyarország…” – Nagy Attila színművész a borsodi forradalom sűrűjében

György Sándor: „Kutyámat lövessétek agyon, hogy semmi se emlékeztessen rám!” Könyvismertető: Tatai Zsuzsanna – Nagy Róbert: Török István, az 1956-os győri események mártírja


A nagy viharokat kavaró film, az 1956-os megtorlásokat és Biszku Béla szerepét boncolgató Bűn és büntetlenség legfőbb állítása az, hogy noha jogilag a bíróságok és a kormány egymástól szétválasztva végezték munkájukat, az MSZMP-s vezetőség aktívan irányította a megtorlás gépezetét. 2010-ben a film készítői megszólaltatták az azóta elhunyt Biszku Bélát is, aki úgy érvelt, hogy ők politikai véleményt fogalmaztak meg, s nem szólhattak bele az ügyészség és a bíróság munkájába. A vonatkozó részletek a filmben 31:52-től nézhetőek meg. Az általam szemlézett dokumentumból az alábbi, ennek részben ellentmondó részletet emelném ki:

„A XVII. kerületben számtalan piszkos uszitót jelentettek fel az elvtársak. Ugy (sic!) tudom, hogy jelenleg négy főt tartanak fogva. A többi éli világát. Mikor vonják ezeket felelősségre? De legalább mikor ijesztenek rá, vagy veszik házi őrizetbe ezeket? A rendőrségen dolgozó elvtársak azt mondják, hogy ők továbbították, de akkor hol sikkad el a feljelentés? Az ügyészségen? Nem tudnánk az ügyészség fejébe észt verni? A beijedt, megalkuvó ügyészeket, bírákat ki kell tessékelni.”

BFL, XXXV.1.a 2. Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottságának iratai, 201. o.

103955.jpg
Célszemélyek megfigyelése,, 1957. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10

Kóbor Ferenc helyesírási hibáktól hemzsegő beadványát a következő sorokkal folytatta:

„Társadalom ellenes (sic!) bűncselekményt, nem csak azok követtek el, akik fegyvert rejtegettek, vagy bizonyíthatóan röplapokat szerkesztettek és terjesztették azokat, vagy fegyveresen résztvettek (sic!) az ellenforradalomban, hanem azok is, akik uszitottak a pártházak előtt a sorbanállásnál, (sic!) a katedrán, a nép között, stb.. Ezek vannak többségben, az ügyész be tudná fogni a szájukat, ha akarná és nem követelne tárgyi és nem tárgyi bizonyítékokat. Azt az elvtársak nem tudják mindig produkálni, de tudják, hogy gazember volt. Az ilyen virágok ne virágozzanak, az ilyen madarak ne énekeljenek. Ez a javaslatom.”

BFL, XXXV.1.a 2. Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottságának iratai, 201. o.

Sánta Ferenc: Ötödik pecsét című regénye 1963-ban látott napvilágot, majd 1976-ban Fábri Zoltán rendezésében meg is filmesítették. Ugyan a történet keretét az 1944-es nyilas terror szolgáltatja, a mű üzenete univerzális, a kommunista terrorra is alkalmazható. A kötet — és a film — egyik fő témája az, hogy milyen viszonyrendszerben írható le a diktatúra és a társadalom kapcsolata. Kóbor Ferenc fenti sorai Sánta regényéhez nyújtanak hiteles történeti példát; ezek szerint tehát nem csak az a kérdés, hogy azon emberek sora mi lesz, akik fegyveresen harcoltak 1956-ban, röpcéduláztak, hanem a passzív résztvevők elleni megtorlás is esszenciális. A film egyik legerősebb részletét lásd:

Az ötödik pecsét – játékfilm, részlet (1976), Magyar Nemzeti Digitális Archívum

Kóbor felszólalásában hosszabban foglalkozott az egyetemisták és tanáraik megbüntetésével, a további helyesírási hibák mellet kiemelendő az is, hogy noha az NDK módszereinek átvételét javasolja Magyarországon, nem volt tisztában a kelet-németországi viszonyokkal. Ugyanis noha valóban nagy tisztogatások voltak a háború utáni szovjet megszállási övezetben, ez nem jelentette azt, hogy ne indult volna el a tanítás 1945 szeptemberében.

„Egy elvtársam, most járt a Német Demokratikus Köztársaságban, hogy ott tanulmányozza a karhatalmi szervezeteket. Egy vasárnap eljött lakásomra /átadott egy ajándék töltőtollat/ és elmondta, hogy ott az ifi szervezetek milyen jól működnek. Ott ugy csinálták mondja, hogy a felszabadítás után néhány évig nem volt az iskolákban tanitás. Ez alatt az idő alatt képeztek ki tanitókat. A „Hitleri” őrülteket félreállitották és az ujakat állitották helyükre. Nincs is az ifikkel baj. De ha itt olyan tanárok fognak a jövőben működni, mint az Eötvös Tudományegyetemen, akkor jól fog kinézni a mi ifjúságunk. Milyen lesz ez az értelmiségi utánpótlás? Képzeljük el, ha ezek a leendő vezetők vezetni fognak… Ha nem is ugy oldjuk meg, mint a Német Demokratikus Köztársaságban, de legalább hasonlóan. Nem lehet megtűrni a katedrán a mételyező, uszitó tanitókat, se a nagy, se a kisebb uszitókat. A tanár a béréért tartozik ugy tanitani, hogy az a pártnak is tetszen.”

BFL, XXXV.1.a 2. Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottságának iratai, 201. o.

Az alábbi idézetből világossá válhat számunka továbbá az is, hogy míg a Latinovits által játszott nyilas pártvezető olvasottsága okán is egyfajta értelmiséginek tekinthető, addig Kóbor inkább az „eszméi keltette indulat” nyomán képzelte el a megtorlásokat.

„Tiltakozni kell az ellen is ,hogy helyenként a tantestület küldje a diákokat továbbtanulásra. /Kit inasnak, kit gimmnáziumba, (sic!) kit egyetemre/ Régen észrevettem,hogy a tantestületek az orvos, ügyvéd, a „jobb emberek” fiait, lányait küldik a jobb helyekre. (…) Tudok eseteket, ahol a papa „fekete Sas volt” leánykája a debreceni orvos egyetemen hallgató ingyen, kicsi szegény kutyabőrös papának a fizetése. Ismerek egy másikat, aki „csak” a Salló párt tagja volt „rövid” ideig. A demokráciába vett egy házacskát, ami megér 200 000 forintot, azelőtt a zsidó rabié (sic!) volt a ház, leánykája az Eötvös Tudományegyetem utolsó éves hallgatója. Ott vitatkoztam a pártház előtt a papával és leánykájával, hogy nem a Gerő az oka az ellenforradalomnak, stb… Most képzeljék el, ha ez a leányka biró lesz, vagy ügyész, mit fog velem csinálni, ha – megiszom egy pár fröccsöt és megverek egy pártellenséget, felir a rendőr és eléje kerülök, mint szegény bünős, hogy ő mondjon Ítéletet.

Ezért nem helyeslem, ha a tantestületek küldik a felsőbb iskolák felé a diákokat. A pártnak ebbe okvetlen bele kell szólni, nehogy fasiszták kölykei kerüljenek felső iskolába. Akik pedig bent vannak és ellenforradalmi tevékenységet fejtettek ki, zárják ki az oktatásból, nehogy diplomát kapjanak. Nem elég, ha csak az egyetemen vizsgálják meg, a lakóterületen is meg kell vizsgálni tevékenységüket.”

BFL, XXXV.1.a 2. Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottságának iratai, 202-203. o.

A nyitóképen egy falfirka 1958-ból. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10

Facebook Kommentek