Rekordméretű migráció Franciaországba

Az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején Franciaországot elárasztották a migránsok, akik azonban nem egy másik kontinensről, hanem a közeli kicsiny országból, Portugáliából érkeztek.

A portugálok igazi migránsnemzet: a jobb élet reményében lényegében már az első gyarmataik megszerzése óta folyamatosan áramoltak kifelé az országukból.

A 19. században ez a trend tovább folytatódott: Brazília ugyan 1822-ben kikiáltotta a függetlenségét, de a „lehetőségek földjének” tekintett hatalmas ország továbbra is rengeteg portugált vonzott, akik tehát ekkortól már ténylegesen kivándorlónak és nem csupán a birodalmon belül helyet változtató migránsnak számítottak.

Rajtuk kívül sokan mentek Észak-Amerikába, valamint más Latin-Amerikai országokba is, és persze a birodalmon belüli, még meglévő gyarmatokra irányuló migráció is jelentős maradt. Ezt a második világháború végéig eltartó migrációs szakaszt szokták nevezni a portugál kivándorlás transzatlanti periódusának.

Az 1950-es évekkel viszont új szakasz vette kezdetét. Ennek során a korábbi, tengerentúli célországok helyét a jelentős gazdasági fejlődést átélő európai társaik – mindenekelőtt Franciaország és Németország – kezdték átvenni. A kettő közül, valószínűleg földrajzi helyzetének köszönhetően, az éppen a harminc dicsőséges évét élő Franciaország számított a népszerűbb célországnak.

Ez az időszak Portugáliában az 1933 és 1974 között tartó salazarizmus korszaka volt, amelyet a nem túl combos gazdasági fejlődés és diverzifikáció, illetve a mérsékelt társadalmi mobilitás jellemzett. A legtöbb ember számára úgy tűnt, az adott politikai keretek között ezen nem is nagyon lehet változtatni.

Az országból történő kivándorlásnak tehát elsősorban anyagi okai voltak: a kivándorlók java része elsősorban az alacsonyan iskolázott, vidéki rétegek közül került ki, mivel a rendszer mindenekelőtt az ő társadalmi státusuk konzerválására törekedett. Emellett akadtak olyanok is, akik politikai okokból, vagy az 1961-ben kezdődött gyarmati háború elől akartak elmenekülni.

A kivándorlási hullám rövid időn belül olyan méreteket öltött, hogy az 1960-as évek végén, illetőleg az 1970-es évek elején a Portugáliából távozók több mint 60%-a akart Franciaországban menni, és rövidesen a Franciaországban letelepedő portugálok tették ki az összes itt található bevándorló 22%-át. Mindössze egyetlen évtized alatt a Franciaországban élő portugálok száma ötvenezerről hétszázezerre emelkedett.

Persze ezt az exodust a portugál hatóságok egyáltalán nem nézték jó szemmel, ezért rengeteg ember illegálisan lépte át az ország északi határát. Ezt követően pedig szintén illegálisan – legtöbbször a Pireneusokon keresztül, olykor pedig tengeri úton – jutott el Franciaországba.

Persze voltak olyanok is, akik inkább a legális utat választották.

Bár a francia gazdaságnak tényleg szüksége volt a munkaerőre, megérkezését követően a legtöbb portugálnak azért időbe telt ott-tartózkodását legalizálni. Elsősorban a nagyobb építkezéseken, illetve az iparban, mindenekelőtt az autóiparban tudtak a legtöbben elhelyezkedni.

Ottlétüket mind a fogadó ország, mind pedig a portugálok ideiglenesre tervezték, így a a helyi hatóságok egy ideig próbáltak fittyet hányni a portugálok áldatlan életkörülményeire: rengeteg portugál például a Párizs-környéki bádogvárosokban (az úgynevezett bidonville-kben) vagy barlangokban telepedett le.

Ahogy már szó esett róla, a legtöbben a gyarmati háború elől menekülve és a jobb élet reményében mentek Franciaországba, éppen ezért a kivándorlók zöme eleinte férfiakból állt.

Később azonban, anyagi számításaik teljesülését látva, mind többen döntöttek az egyre hosszabb maradás mellett. A francia hatóságok pedig nem gördítettek különösebb akadályokat a családegyesítések elé.

Idővel már annyira felduzzadt a Franciaországban élő portugálok száma, hogy a befogadó társadalom is felfigyelt sajátos élethelyzetükre. Nagy szerepe volt ebben a haiti származású francia fotográfusnak, Gérald Bloncournak, aki – ahogy a fenti képeiből is láttuk – az útra keléstől a franciaországi mindennapokig igyekezett megörökíteni a bevándorló portugálok életének minden mozzanatát.

Ekkor már a sajtó is kezdett felfigyelni a jelenségre, sőt, O Salto címmel film is készült a portugál bevándorlásról.

Részletek az O Salto című filmből – a film címe („az ugrás”) a Pireneusokon való illegális átkelés portugál elnevezésére utal

A hatalmas bevándorlási hullámnak az 1973-as kőolajválság vetett véget. Ettől kezdve ugyanis a francia hatóságok már jóval szigorúbban ellenőrizték és korlátozták az országuk területére történő illegális belépőket.

Portugálok azonban ezt követően is érkeztek Franciaországba, elsősorban a már említett családegyesítéseknek köszönhetően. Később, Portugália Európai Gazdasági Közösséghez való 1986-os csatlakozásával újabb kivándorlási hullám indult Franciaország felé, ami az euró bevezetését követő gazdasági stagnálással, illetve a 2008-as válságot követő recesszióval újabb és újabb lendületet nyert. Ekkor már nem csak a vidéki, alacsony iskolázottságú rétegek döntöttek úgy, hogy külföldön próbálnak szerencsét.

Az egész helyzetet jól keretbe foglalja ennek a szintén Gérald Bloncourt által készített fotónak a története:

Ahogy látható, a fotó a Párizstól északra fekvő Saint-Denis bádogvárosában készült, és hamar a portugál bevándorlók helyzetének szimbólumává vált. A fotón szereplő kislányra készítője csak „kis portugál bevándorlólányként” hivatkozott, nevét nem tudta. Negyven évvel a kép készítését követően azonban Maria da Conceição Tina Melhorado felismerte magát a fotón, majd a fotográfussal is találkozva megbizonyosodott róla, hogy tényleg ő van a képen.

Maria illegálisan lépett át a francia határon édesanyjával, hogy kijussanak a már Franciaországban dolgozó édesapjához. Az illegális határátlépést követően hat évet töltött Franciaországban (ebből kettőt a bádogvárosban), majd 1976-ban szüleivel visszatértek Portugáliába, ahol a kislányból a Coimbrai Egyetem tanára lett. Ennek ellenére 2014-ben rossz anyagi körülményei miatt úgy döntött, visszaköltözik Franciaországba, ahol tanárként helyezkedett el.

---

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

---

Felhasznált irodalom:

Carina Branco: Da “vergonha” dos “bidonvilles” ao retrato da emigração em França. Portugal Post.
David Justino: Emigration from Portugal. Old Wine in New Bottles? Migration Policy Institute, Washington, 2016.
Marcelo J. Borges: Portuguese Labor Migrants in Western and Central Europe since the 1950s: the Examples of France and Germany. The Encyclopedia of Migration and Minorities in Europe.  Szerk: Klaus J. Bade – Corrie van Eijl. Cambridge University Press, Cambridge, 2011.
Maria Ioannis B. Baganha: From Closed to Open Doors: Portuguese Emigration under the Corporatist Regime. E-journal of Portuguese History. 2003/1.
Michèle Koven: Selves in Two Languages: Bilinguals’ Verbal Enactments of Identity in French and Portuguese. John Benjamins Publishing Company, Amsterdam, 2007.
Pedro Telhado Pereira – Lara Patrício Tavares: Portuguese population in France: a snapshot 25 years after their arrival. Faculdade de Economia da Universidade Nova de Lisboa, FEUNL Working Paper Series, 2000/375.
Report on Portuguese Community in France. Institute de coopération internationale (ICOSI), Paris, 2011.