A zsidómentő kofferes gyilkos – 18+

A történelemben mindig voltak olyan bűnesetek, amelyek megráztak egy-egy közösséget. A sajtó térnyerésével pedig bizonyos bűncselekmények a címoldalakra kerültek, országos szenzációk lettek, akár hetekig, hónapokig lázban tartva a teljes társadalmat. Ilyen eset történt 1931 márciusában, amikor egy bőröndbe csomagolt női holttestet találtak egy szolnoki vonaton. Később azonban még a gyilkosságnál is érdekesebb lett a gyilkos személye.

1931. március 12-e olyan napnak indult, mint a többi. A nagy gazdasági világválság még bőven éreztette hatásait, az ország lassan készülődött a március 15-i eseményekre, a reggeli újságokban pedig még arról szóltak a – nem túl izgalmas – vezető hírek, hogy Olaszország felvásárolta a magyar búzafelesleget, a magyar képviselőházban pedig szokás szerint viták zajlottak. Este aztán robban a bombahír:

„Tizenhat–húsz év körüli nő meztelen holttestét találták egy kofferben ma a hatvan–szolnoki személyvonaton” – írta az Esti Kurir.

Viszonylag gyorsan derültek ki az ügy részletei. Hajnalban, 3:20-kor lassan állt be a hatvani vasútállomás peronjára a szolnoki személyvonat, hogy felvegye aznapi első utasait. Ugyanekkor egy 30–35 év körüli, jól öltözött férfi sietett a vonat felé, nyomában egy a pályaudvar előtt fogadott férfival, aki egy igen nehéz, körülbelül 70 cm hosszú, 65 cm magas, sárgásbarna bőröndöt cipelt. Amikor elérték a harmadosztályú kocsikat, közös erővel beemelték a koffert, majd az alkalmi hordár megkapta a fizetségét és mit sem sejtve előgyelgett. A vonat pillanatokkal később el is indult, a koffer tulajdonosa pedig hirtelen eltűnt.

Az áldozat és a koffer, amelybe becsomagolták (Forrás: Pesti Napló, 1931. március 12. Arcanum Digitális Tudománytár)

Nem sokkal később a jegyeket ellenőrző kalauznak tűnt fel a gazdátlan poggyász. Az álmos utasok nem tudták, hogy hová tűnhetett a csomagot elhelyező férfi, a kalauz pedig hiába kereste a vonaton. A jegyellenőr gyanútlanul, kötelességtudóan jelentette a gazdátlan csomagot, így mire a vonat 6:20-kor bedöcögött a szolnoki vasútállomásra, ott már hivatali személyek várták. Nekik azonnal feltűnt, hogy a csomag túl nehéz, és rövidesen rendőri jelenlétben kinyitották. A jelenlévők hatalmas megdöbbenésére a kofferben egy fiatal, szőke, jól ápolt lány meztelen, teljesen megmerevedett holttestét találták. A pályaudvart alig pár perccel később megszállták a rendőrök, és már az előzetes vizsgálatok során kiderült, hogy bestiális gyilkosság történt: az áldozatot megfojtották, majd úgy a kofferbe gyömöszölték, hogy belső vérzése keletkezett, a vér pedig a száján, orrán és szemén keresztül távozott. A rendőrség Szolnokon, Hatvanban és a fővárosban is gyors nyomozásba kezdett, és pillanatok alatt elkészült a gyanúsított személyleírása. A legárulkodóbb részlet egy ritkaságszámba menő, hosszú, fekete prémes kabát volt. További jellegzetesség volt még az angol bajusz, széles váll, és az alacsony, 165 cm-es termet.

Másnapra még több részlet derült ki. Megtalálták a hordárokat, akik segítettek a Keleti pályaudvarra taxival érkező gyanúsítottnak cipelni a bőröndöt. Jelentkezett egy kalauz, aki elmondta, hogy a gyanúsított 11-én este a 8:20-as vonattal indult Budapestről Hatvanba, amikor pedig a szerelvényt Gödöllőn szétcsatolták, ő segített átvinni a bőröndöt egyik kocsiból a másikba. Este fél 11-kor Hatvanban három férfi udvariasságból segített leemelni a koffert.

Az áldozatról is több adat derült ki, kora inkább 20–24 év lehetett, a „becsomagolás” előtt legalább 48 órával ölték meg, a fojtogatás előtt gyilkosa leütötte. Az eddigi információk alapján már egyértelmű volt, hogy a gyilkosságot Budapesten követték el, így a gyilkos és áldozata is fővárosi lehetett, míg a közvélemény már elkezdett egy újabb Mágnás Elza gyilkosságról beszélni. Sorra érkeztek a bejelentések eltűnt nőkről, egyesek egy artistát véltek felfedezni a holttestben, de mind tévesnek bizonyultak.

A nyomozásban az igazi áttörést március 14-e hozta, az ujjlenyomatok alapján a rendőrség fővárosi laborjában megállapították, hogy az áldozat Nagy Mária, aki 1908-ban Köröstarcsán, szegény családban született, majd kalaposnőként Budapesten dolgozott, de lezüllött, és az éjszakai életben vált ismertté prostituáltként. Ismerősei mind megemlítettek egy „régi barátot”, Schreiber Tamás Józsefet, akivel több helyen és együtt lakott, és akire tökéletesen illett a gyanúsított személyleírása. Az is kiderült, hogy az 1900-ban született Schreibernek korábban már számos alkalommal meggyűlt a baja a törvénnyel – sőt, hamis kölni előállítása és árulása, útlevelek, vízumok hamisítása, valamint álláskeresőktől közvetítői pénz kicsikarása miatt akkor is körözés alatt állt, pár héttel korábban elkapták, de megszökött –, volt már tisztviselő, házaló ügynök, talán főiskolai hallgató is, de mivel dolgozni sosem szeretett, rendszeres időnként kisebb-nagyobb csalásokba keveredett, okiratokat hamisított, kokaint fogyasztott és árult vagy éppen papnak álcázva magát „gyűjtött” a kínai földrengés áldozatainak. Csakhogy Schreiber nyomtalanul eltűnt, a gyilkosság ideje óta senki sem látta Budapesten. Megindult az országos hajtóvadászat.

Az ismerősök, korábbi bűntársak sok mindent elmondtak, és lassan összeállt a kép: Schreiber és Nagy évek óta ismerték egymást, a nő halálosan beleszeretett a férfibe, érzelmei viszont egyoldalúnak bizonyultak. Schreiber csak kihasználta a nőt, amikor szállás vagy pénz kellett neki, hozzá költözött, és Nagy Mária azért állt prostituáltnak is, hogy az így keresett pénzt barátjának adja. Schreiber ráunt barátnőjére, szakítani akart, akár mindenáron megszabadult volna tőle, a nő azonban továbbra is üldözte szerelmével.

 

Tiszta Amerika – Jellegzetes utcakép a „budapesti Csikágóról”, benzinkút a Damjanich utcában (Forrás: Fortepan, 20896. National Archives, USA)

Miközben a rendőrség – és a sajtó – nagy erőkkel nyomozott Schreiber és a pár utolsó közös lakása után, egyre több részlet derült ki az utolsó napokról. Csupán pár nappal a gyilkosság előtt meglátogatták Békéscsabán az áldozat nővérét, aki szerint mindketten nagyon elegánsak voltak, úgy látta, hogy nagyon szeretik egymást. Az áldozat többször is elmondta nővérének, hogy milyen jól élnek, és miután elhagyták Békéscsabát, még ajándékcsomagot is küldött. Apró, de érdeked adalék, hogy Békéscsabán a gyanúsított – valószínűleg szórakozásból – megvizsgáltatta kézírását egy vándorgrafológussal, aki – a később elő is került – elemzésében azt írta, hogy Schreiber valamilyen „nagy és csúnya” cselekedetre készül.

Az újabb áttörést a március 15-i hétvége hozta meg. Az emberek nem a nemzeti ünnepre figyeltek, hanem a bűnügy újabb részleteire, ugyanis a rendőrség megtalálta a gyanúsított és az áldozat utolsó lakhelyét, a „csikágói” Hernád u. 50. egyik földszinti lakását. A kis lakást álnéven bérelte Schreiber és mint később kiderült, itt követte el a gyilkosságot is. A többi lakó szerdán, a gyilkosság utáni napon látta utoljára Schreibert, aki „sógorával” együtt jelent meg, azt mondta, hogy felesége vidéken betegeskedik, és összeszedik számára a legszükségesebb holmikat.

Az erzsébetvárosi Hernád utca 50., a gyilkosság helyszíne napjainkban (Forrás: Google Street View)

A rendőrség egy másik nyomozócsoportja újabb nyomra lelt. Gyenge indítéknak tűnt ugyanis, hogy Schreiber csupán szakítani akart áldozatával, így az ismerősöknél elkezdtek újra érdeklődni egy lehetséges másik szerető után. Csakhamar kiderült, hogy Schreiber igen gyakran találkozott egy fiatal, – csikágói mértékkel nézve – jómódú özvegyasszonnyal. Bár ekkor a titokzatos „másik nő” pontos kilétét máig homály fedi, azt pillanatok alatt kiderítette a rendőrség, hogy hol találkozgattak, a lakásba pedig a nő álnéven jelentkezett be. Innen sikerült visszavezetni több lakás címét, de az özvegy mindenhol álnéven szerepelt, általában a szintén álnevet használó Schreiberrel együtt, aki gyakorlott hamisítóként gond nélkül írta meg a szükséges papírokat. Azt azonban minden újabb tanú megerősítette, hogy a közös lakcímbejelentések ellenére a gyanúsított és az özvegy sosem laktak együtt, Schreiber csupán gyakori vendég volt. Mivel a gyanúsított teljesen felszívódott, a rendőrség gyanítani kezdte, hogy az özvegynél bujkálhat. Csakhogy közben egy másik tanú vallomásából az is kiderült, hogy Schreiber rendelkezett egy vörös parókával, ehhez tartozó álszakállal és egy Mohácsi Lajos névre szóló útlevéllel.

A számos feltevésnek azonban a március 17-i események vetettek véget, ekkor ugyanis Budafokon többen is látták Schreibert, aki egyik nőismerősével találkozott. A leírások szerint már nagyon rossz állapotban volt, mégsem találták meg a razziázó rendőrök. A hatóságok munkáját nem könnyítette meg, hogy a teljes ország „Schreiber-lázban” égett, az ország minden pontjáról tucat számra érkeztek a később hamisnak bizonyuló bejelentések. Csak annyi volt valószínűsíthető, hogy a gyanúsított a főbárosban és annak környékén bujdosik. A rendőrség elkapta Schreiber egyik régi bűntársát, Erős Lászlót, aki hamarosan beismerte, hogy a gyilkosság előtt és után is segítette barátját. Erős vallomásából kiderült, hogy Schreibernek esze ágában sem állt elmenekülni, sőt, még akkor is fényes nappal a fővárosi utcákon csatangolt, amikor fényképe már újságok címlapjáról és plakátokról köszönt vissza. A három kofferral bujkáló Schreiber egy tartozás kiegyenlítését ígérte Erősnek a segítségért, de aztán két bőrönddel eltűnt. A harmadikat Erős magához vette, de nem bontotta ki. Amikor a rendőrség megtalálta a táskát, abban az áldozat véres ruháira leltek. Erdős vallomásából az is kiderült, hogy egy harmadik bűntárs, Vlaszák József – és annak felesége – is segítette Schreibert, őt a rendőrség először éppen akkor hallgatta ki, amikor a maradék bőröndökre vigyázott, de akkor még nem sejtették, hogy a gyanúsítottnak falazik.

Schreiber Tamás ismert fényképei, a középsőn együtt látható az áldozattal (Forrás: Az Est, 1931. március 17. Arcaum Digitális Tudománytár)

Ekkor már több, mint egy hét telt el a gyilkosság óta, az ország pedig – jórészt a folyamatosan növekvő nyomravezetői díjnak köszönhetően – szinte soha nem látott hajtóvadászatot indított. A lakosság minden csavargóban, furcsa egyénben Schreibert vélte felfedezni, és a korábbinál is több bejelentés érkezett. A rendőrség kettéválasztotta munkáját: számos nyomozócsoport dolgozott éjt nappallá téve, hogy további részleteket derítsenek fel, míg rendőrök százai fésülték át bokorról bokorra, házról házra a gyanús területeket. Volt, akire rendőrök törték rá az ajtót, mert a szomszédok szerint napok óta bujkált, pedig csak influenzával ágyban feküdt. A Csepel-szigeten egy szénakazalban alvó ember miatt hívták napszámosok a csendőröket, akik motorral kezdték el üldözni a menekülőre fogó illetőt, de mégis sikerült meglógnia. A Svábhegyen – több bejelentés után – gyűrűt alkotva vizsgáltak át minden négyzetcentimétert, sikertelenül.

A rendőrség 19-én, csütörtökön este szerzett tudomást az újabb fordulatról. Eszerint Schreiber ugyanis nem Budapesten, hanem a Tatabánya melletti Felsőgallán tartózkodott. Még szerda délután egy gyanús alak bedobott egy levelet dr. Fekete Ernő ügyvédnek:

„Igen tisztelt Ügyvéd Úr!

Mint régi ismerőse kerestem Önt – tanácsot szeretnék kérni. A lelkemet a kétségbeesés gyötri, nem tudom mit csináljak. Jelentkezzem-e a rendőrségen vagy kövessek el öngyilkosságot? Én vagyok a gyilkos, a szerelem vitt a bűnbe. Budafokról menekülök, hajszolnak, nincs pénzem, éhezem – adjon tanácsot. Holnap újra eljövök.

Tisztelettel:

Schreiber”

Amikor Fekete elolvasta a levelet, az ügyvédi titoktartás miatt nem szólt azonnal a hatóságoknak, először szeretett volna egyeztetni Schreiberrel. Másnap délelőtt azonban halaszthatatlan ügyben újra el kellett mennie, így amikor a Schreiberre kísértetiesen hasonlító gyanús alak megjelent, csak a titkárnőt találta az irodában, akitől feldühödve pénzt követelt, majd revolverrel fenyegette. Végül azzal, hogy délután újra visszajön, magára hagyta a halálra rémült titkárnőt. Az ügyvéd azonban hiába várta Schreiber eljövetelét, az a nap folyamán már nem jelentkezett, így este Fekete mégis értesítette a csendőrséget.

A hatóságok egyből munkához láttak, az írásszakértő az ügyvédnél hagyott levél kézírása alapján valószínűsítette, hogy valóban Schreiber járhatott az ügyvédnél, közben pedig rendőrök és csendőrök százai – kiegészülve az ezer pengős nyomravezetői díjban reménykedő felsőgallai bányászok csapataival – a térdig érő sárban mászva fésülték át a Tatabánya és Budapest közötti közel 60 km hosszú szakaszt.

Csakhogy szombaton kiderült, hogy az ekkor már tíz napja keményen dolgozó rendőrség ismét lyukra futott… A felsőgallai Schreiber ugyanis nem más volt, mint Feld Mátyás, az ismert színigazgató, aki meg akarta viccelni régi ismerősét, Fekete ügyvédet, és ezért írta a levelet. Amikor megtudta, hogy Felsőgallán nagy erőkkel keresik Schreibert, rohant a kapitányságra jelenteni az esetet. A rendőrség minden esetre egyáltalán nem nevetett a tréfán, főleg úgy, hogy a felsőgallai kitérő rengeteg pénzt és értékes időt emésztett fel. Az pedig rejtély maradt, hogy kivel találkozott (állítólag) csütörtökön a titkárnő, aki vallomásával gond nélkül megtévesztette az akkor már igencsak fáradt detektíveket.

A rendőrség tehetetlen volt, nyomot vesztett. A nyomozók újra és újra kihallgatták Schreiber ismerőseit, a rendőrök újból átvizsgálták a gyanús helyeket, de kezdték elveszíteni a reményt. Időközben Schreibernek már akkora kultusza lett, hogy viaszbábúját a hírhedt koffer másolatával együtt kiállították a városligeti panoptikumban. Azonban március 24-én, reggel 9 órakor váratlanul megszólalt dr. Laky Dezső, a nyomozás egyik vezetőjének telefonja:

„Főtanácsos úr, tisztelettel jelentjük, hogy ebben a pillanatban a Teleki téren szolgálatot teljesítő detektívek váratlanul elfogták Schreiber Tamás Józsefet, a gyilkost. Azonnal őrizetbe vettük. Intézkedést kérünk.”

Schreiber Tamás az elfogása után (Forrás: Tolnai Világlapja, 1931. április 1. Arcanum Digitális Tudománytár)

A Teleki térnek már akkoriban sem volt jó híre, a nyüzsgő piac kétes üzleteknek, betörésből származó értékek adás-vételének volt gyakori színhelye, így egy rendőrségi csoport mindig a helyszínen teljesített szolgálatot, a tömegben elvegyülve. Az egyik ilyen rendőr volt Kiss Lajos, akit hatalmas termete miatt igen könnyű volt felismerni. Valaki az ő fülébe súgta, hogy Schreiber az egyik ruhakereskedővel alkudozik, erre – nem túl profi módon – Kiss elkiáltotta magát, hogy „Hol van az a Schreiber?” Szerencséjére kiáltását Schreiber nem, csak a közelben lévő többi rendőr hallotta meg, így együtt indultak el a kijelölt irányba, ahol a gyanúsított éppen egy kabátról alkudozott. Innen már könnyen elfogták, Schreiber – aki egyébként korábbi ügyei miatt jól ismerte elfogóit – nem próbált menekülni. Az első sokk után mosolyogva, a lehető legtermészetesebb módon viselkedett a rendőrök gyűrűjében.

Schreiber első kihallgatásán gyakorlatilag Budapest összes főrendőre jelen volt. A gyilkos azonnal beismerte tettét, de nyomban színjátékba is kezdett. Állítása szerint nagyon is szerette Nagy Máriát, de a gyilkosság reggelén Schreiber pénzét a lakásban felejtette, ezért, amikor váratlanul visszament, rajtakapta a nőt, hogy egy idegen férfi képét csókolgatja, majd, hogy leplezze tettét, összegyűri. Schreiber erre hirtelen dühbe gurult, a nála lévő kávésbögrével fejbe verte szeretőjét, majd hirtelen felindulásból megfojtotta. Utána egész nap ivott, a holttestet részegen tette a kofferbe, a részletekre nem is emlékszik. Állítása szerint később ő is el akart utazni a kofferral Szolnokra, hogy ott a holttestről „gondoskodjon”, de nagyon szomjas volt, ezért leszállt, hogy megigyon egy hosszúlépést, de mire visszaért, a vonat már elindult. Visszament a fővárosba, ahol folytatta az ivást, a kocsmában ismerkedett meg a „nagyorrúval”, akit felbérelt, hogy adja ki magát a sógorának és segítsen a lakás kiürítésében. Pár napig ismerősöknél bujkált, ezt követően Jankovich János néven, teológusnak kiadva magát, Budán, a Szász Károly utcában bérelt egy kis szobát, csak esténként osont ki kenyeret venni. Amikor elfogyott a pénze, kiszökött Budafokra, hogy ottani ismerősétől kérjen, tehát a felismerések közül ez volt az egyetlen, amelyik utólag hitelesnek bizonyult. Amikor elfogták, azért ment a piacra, hogy jellegzetes zöld vadászkabátját eladja. Állítása szerint azt tervezte, ha pénzhez jut, még egyszer lakomát csap, majd öngyilkos lesz.

A rendőrség azonnal megkezdte a Schreiber utolsó lakóhelyének átkutatását. A két özvegyasszony, akik a szobát kiadták, egy pillanatig sem gondolták, hogy albérlőjük a körözött gyilkos. Hiába követték mindketten az eseményeket, ismerték jól a Schreiberről kiadott fotókat, nem gyanakodtak. Még meg is jegyezték egymás között, hogy albérlőjük milyen rendes fiatalember, egész nap csak a szobában tanul. Nem is sejtették, hogy Schreiber valójában saját maga számára igyekezett még több hamis okiratot készíteni. A rendőrök megtalálták azt a fényképet is, amelyet Schreiber szerint áldozata csókolgatott. Csakhogy gyanús volt, hogy míg a gyilkos Nagy Mária minden ingóságát elégette vagy pénzzé tette, a hűtlenségre utaló fényképet miért tartotta meg? A rendőrség valószínűsítette, hogy Schreiber régóta tudott szeretője hűtlenségéről – aki annak ellenére csalta meg gyilkosát, hogy halálosan szerelmes volt belé –, a képet pedig csak azért tartotta meg, hogy ezzel alátámassza vallomását, miszerint csak hirtelen felindulásból ölt. Schreiber egyébként vallomásaiban mindvégig pontosan figyelt arra, hogy ne keveredjen ellentmondásba saját magával, és ne keverjen bele az ügybe senki mást, aki esetleg terhelően vallana rá. De hiába Schreiber minden ügyeskedése, a vád végül előre megfontolt gyilkosság lett, ügyéhez pedig hozzácsapták az összes bűntettet, amelyek miatt korábban körözték. Ugyancsak perbe fogták azokat a személyeket, akik segítették bujdosása alatt.

A tárgyalás hosszú hónapok nyomozása és vádeljárása után december 14-én kezdődött a büntetőtörvényszéken. Az eljárás során Schreiber mindvégig színészkedett, természetesen viselkedett, nem érezte magát bűnösnek, megjelenésével, testbeszédével, gyakori bekiabálásaival, mosolygásával vagy zokogásával egy pillanatig sem esett ki a „csikágói” csibész szerepéből. Bár mindabból, hogy a tanúk és bizonyítékok szerint Schreiber nem egy esetben maga küldte utcára áldozatát, már régóta szakítani akart, több nővel tartott fent viszonyt, és felkészült a tettre, tehát előre eltervezett gyilkosság volt, ő ragaszkodott vallomásához, hogy szerette Nagy Máriát, korábban nem gondolta volna, hogy más férfiak is vannak az életében, és amikor meglátta a fényképet – amelyet állítása szerint Nagy csecsemőként elhunyt gyermekük párnájából vett elő –, hirtelen felindulásból ölt. Ezzel kapcsolatban egy érdekes párbeszéd is lezajlott a bíró és a vádlott között:

„– No, aztán hogy volt a fényképpel?

– Valósággal önkívületi állapotba estem.

– Attól, hogy a magával vadházasságban élő nő egy idegen férfi képét tartja a kezében?

– Igen, mert ezzel meggyalázta a gyermekem szent emlékét.

– Nézze, ne mondjon ilyeneket, nekünk is van erkölcsi érzékünk, itt épeszű és erkölcsű emberek ülnek, ne hivatkozzon állandóan az erkölcseire és az emlékeire.

– De igen, mert engem felháborított, hogy egy zsidó fényképét tartja elhunyt gyermekek emléktárgyai közt.

– Ezért rendreutasítom!”

Egyébként érdekes tény – amelyet maga a bíróság is megjegyzett –, hogy Schreiber a tárgyaláson folyamatosan zsidózott, míg a gazdag özvegyről, akinek a gyilkos udvarolt, kiderült, hogy szintén zsidó.

A bíróság végül az ügyésznek adott igazat, elismerve az előre megfontolt emberölést: Schreiber szabadulni akart Nagy Máriától, kolonc volt a nyakán, egy gazdag özvegyet akart elvenni, de félt, hogy egy esetleges szakítás után volt szeretője zaklatja vagy feljelenti a rendőrségen. A gyilkosság további részletei – a fojtás módja, a szerető állítólag összegyűrt fényképének sértetlensége, annak a kizárása, hogy Schreiber anélkül a szobába juthatott volna, hogy áldozata észreveszi – mind a szándékosságot támasztották alá. Ezért a bíróság december 16-án szándékos emberölés, öt rendbeli csalás és okirathamisítás vádjával Schreiber Tamást 15 évi fegyházra ítélte. Másodfokon az ítéletet 13 évre csökkentették, amelyet a Kúria is helyben hagyott, mivel úgy látta, hogy nem lehet teljesen bizonyítani az előre megfontolt szándékot.

Rajz Schreiber 1931. december 14-i tárgyalásáról. (Friss Ujság, 1931. december 15. Arcanum Digitális Tudománytár)

Schreiber Tamás története azonban itt nem ért véget. Életének ugyanis csupán az a 13 éve volt „békés”, amelyet egyhuzamban börtönben töltött. Szabadulása azonban éppen 1944. márciusára esett, a német megszállás, Magyarország egyik legkaotikusabb és legtragikusabb korszakának kezdetére. A frissen szabadult Schreiber ebben a helyzetben is újabb lehetőséget látott, elvégre elég sokaknak lett szüksége hamis papírokra, a kofferes gyilkos pedig még mindig a budapesti alvilág egyik legjobb hamisítójának hírében állt.

Pár hónapos „felkészülési időt” követően új bandát gyűjtött maga köré, és elkezdte hamisítani a menleveleket és egyéb okiratokat az általa korábban nem túlzottan szívlelt zsidók számára. Persze nem az emberbaráti szeretet vezérelte, igencsak borsos árat kért az iratokért. Nem tudni, hogy hány menlevelet sikerült eladni és ezekkel hány üldözöttnek sikerült megmenekülnie, de az üzlet nem virágzott túl sokáig. Októberben a hatóságok ismét elkapták, így Schreiber újra a börtönben találta magát. Érdekesség, hogy elfogásakor ugyanazt a zöld kabátot viselte, mint amelyikben 1931-ben elkapták. 1944 decemberében a toloncház többi rabjával együtt gyalogmenetben vitték Németország felé, de Dunaszerdahely környékén megszökött, a világháború után pedig visszatért Budapestre.

Az alvilágtól azonban ekkor sem szabadult, de egy rövid időre végre úgy érezhette, hogy megtalálta a helyét. Schreiber nagyon gyorsan felismerte, hogy a világégés utáni években a pénz elveszíti értékét, az ingóságokkal sokkal jobban lehet üzletelni, a kaotikus állapotok pedig lehetővé teszik, hogy kedvére halásszon a zavarosban. Mivel óriási hírneve és tekintélye volt az alvilágban, igencsak jövedelmező „üzletbe” kezdett: orgazdának állt. Budapest romokban hevert, a rendőrség még közel sem volt ura a helyzetnek, így a különböző bűnbandák kedvükre garázdálkodhattak, a romos épületek alól pedig zsákszámra kerültek elő az értékes holmik. Ezek nagy része Schreiberhez került, aki remek érzékkel adta-vette a lopott ingóságokat, az értékesebbeket meg is tartotta, páratlan bútorok, festmények kerültek birtokába, és a csereüzletek során még ingatlanokhoz is jutott, állítólag volt olyan időszak, amikor egyszerre több villában – vagy azok maradványaiban – lakott.

Arra viszont talán még Schreiber sem gondolt, hogy a hatóságok viszonylag gyorsan stabilizálni fogják a közrendet, az újjáépítés gyorsan halad, a fosztogatásokból pedig egyre kevesebb értékes zsákmányra lehet szert tenni. Ezért Schreiber is szintet lépett, profi betörőkkel szövetkezett. A banda általában a házfalat kirobbantva jutott be az ingatlanokba, és raboltak el minden értékes holmit. Összesen 42 ilyen rablást követtek el – köztük egy posta ellen is –, amikor 1947. augusztus 16-án letartóztatták őket. A kofferes gyilkos összesen 82 koffernyi, félmillió forint értékű rabolt árut vett át a bandától, a megállapodás szerint orgazdai jutaléka 10% volt. Az ekkor még mindig csak 47 éves Schreiber persze először azzal védekezett, hogy nem volt tudomása arról, hogy az áru lopott, de a későbbi kihallgatások során beismerte szerepét:

„Öreg ember vagyok már, nyugodtan, békésen akartam élni, ezért lettem orgazda. Én vettem Takácséktól a holmikat, mert reméltem, hogy így majd megkímélhetem magamat az anyagi gondoktól.”

Ebben az ügyben azonban már nem született felette bírói ítélet. Hónapokon keresztül tartott a vizsgálat, ez idő alatt Schreibert előzetesben tartották. Csakhogy a kicsapongó „csikágói élet” és a hosszú börtönévek nem kímélték Schreiber szervezetét, csonttuberkolózisa elhatalmasodott rajta. 1947. december 24-én, Szenteste hunyt el a gyűjtőfogház rabkórházában.

Újságcikk – rengeteg torzítással – Schreiber haláláról (Forrás: Kis Ujság, 1947. december 25. Arcanum Digitális Tudománytár)

47 évéből legalább 16-ot töltött börtönben, soha nem akart jó útra térni. A budapesti alvilág egyik legismertebb figurája volt, kiváló hamisító és csaló, bárkiből képes volt pénzt kiszedni. Hosszú bűnlajstroma ellenére mindösszesen egyszer hajtott végre erőszakos bűntettet, amikor előre megfontolt szándékkal megölte szeretőjét, Nagy Máriát. Csakhogy hírnevét, és börtönbüntetésének túlnyomó részét éppen ennek az egy könyörtelen cselekedetnek köszönhette. Ha a budapesti helyett az amerikai Chicagóba születik, valószínűleg regények és mozifilmek sora készült volna életéről. Magyarországon a feledés homályába merült.

 

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


 

Facebook Kommentek