Egyetemi érdekvédelemtől a politikai követelésekig – a szegedi MEFESZ a forradalom előtt

Ma 61 éve tartott nagygyűlést a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége, a MEFESZ Szegeden. Néhány nappal korábbi létrejöttével e szervezet lett az első a kommunista hatalomátvétel után, amely nem tartozott a párt irányítása alá. Többek között ez a szervezet lett az elindítója azoknak a folyamatoknak, amelyek végül aztán a forradalomban teljesedtek ki. A mai posztunkban így e nagygyűlés apropóján mutatjuk be az 1956-os októberi események szegedi előzményeit az egyetemen, hogyan jutott el az első önálló diákszervezet a forradalom politikai követeléseihez.

007_az_1956_os_forradalom_clip_image002.jpg
Lejtényi András joghallgató ismerteti a MEFESZ szervezeti szabályait az október 20-i nagygyűlésen

1956 őszére már a szegedi egyetemisták között is érezhetők voltak azok a változások, amelyek az év elején indultak meg. Februárban a Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusán bírálták a sztálini politikát és kimondták annak bűneit. Magyarországon is egyre több kritikus hang szólalt meg, s a Nagy Imre első miniszterelnöksége alatt megindult változások folytatását kívánta. A nagy tömegeket vonzó Petőfi kör vitáin már egyre nyíltabban kezdték bírálni a kommunista vezetést, emellett a folyamatokra erősen hatott a lengyelországi Poznań városában június 28-án kitört felkelés is. Mind ezek tehát fontos beszéd tárgyát képezték a szegedi hallgatóknak. Ráadásul éppen akkor egy csoport lengyel egyetemista volt tanulmányi kiránduláson a városban, akik a velük folytatott beszélgetések folytán tovább növelték a szegediekben a reformfolyamatok megindulásának igényét.

79385.jpg
Rajk László és társainak újratemetése 1956. október 6-án a Kerepesi temetőben (Fotó: Fortepan BERKÓ PÁL/79385)

Ez a gerjedés október elején tovább fokozódott, ekkor érkeztek vissza Szegedre azok az egyetemisták és főiskolások, akik eddig két hétig építőtáborban voltak Mohácsszigeten, ahol az árvízkárok utáni újjáépítésben vettek részt. Itt persze újabb impulzusokat kaptak a többi egyetem hallgatóitól is. Október 13-án Alaksza Helmut másodéves joghallgató egy levelet kap az egyik budapesti bölcsészhallgató barátjától, Román Károlytól. A levél amellett, hogy beszámol Rajk László újratemetésén történt tüntetésükről, egy felhívást is tartalmazott, amelyben az orosz nyelv fakultatívvá tételének követelésére szólította föl a szegedi egyetemi hallgatókat:

“Magyar Diákok!

A XX. Kongresszus szelleme széttörte az eszmék bilincseit. Napjainkban kezd értelmet, tartalmat kapni a demokrácia, a szocializmus fogalma. Kezd tartalmat kapni, de még mindig nem teljes. Hogy az legyen, mi sem kímélhetjük erőinket. […] Tenni kényszerülünk! ELSŐ LÉPÉSÜNKET AZ OROSZ NYELV FAKULTATÍVVÁ TÉTELÉÉRT KELL TENNÜNK! Az orosz nyelv kötelező oktatása az egyetemi anyagmennyiség mellett teljesen megbénított bennünket olyan nyelvek tanulásában, amelyek szakterületeinknek fontosak lennének. […] Vegyétek figyelembe, hogy az orosz nyelv ilyentén való oktatása az orosz sovinizmus következménye, amely a sztálinizmusból táplálkozott. Felhívunk ezért benneteket, hogy 1956. október 22-én lépjetek velünk egységesen sztrájkba az orosz nyelv fakultatívvá tételéért. OKTÓBER 22-TŐL NE VEGYETEK RÉSZT OROSZ NYELVI OKTATÁSON! A sztrájk mindaddig érvényes, amíg az Oktatásügyi Minisztérium rendeletbe nem szentesíti az orosz nyelv fakultatívvá tételét.”[1]

A levelet miután elolvasta, megmutatta az egyetemi Dolgozó Ifjúság Szövetségének (DISZ) egyik vezetőjének, ám érdekes módon ők nem törődtek vele. Nem úgy Lejtényi András joghallgató, aki évfolyamtársa volt Alaksza Helmutnak. Természetesen egyetértett a felhívással, a szöveget megmutatta barátjának, évfolyamtársának Kiss Tamásnak is, aki szintén támogatta az ötletet. Három-négy példányban le is gépelték  a felhívást, hogy azt majd terjeszthessék, ám beszélgetésük közben felmerült bennük az igény, hogy létrehozzanak egy önálló szervezetet, ami keretet adhat a tiltakozásnak és ami a többi sérelemmel is foglalkozhat. Kiss Tamás erre így emlékezett vissza:

“Andrissal ketten kiötlöttük, hogy ha mi ezt úgy akarjuk elérni, hogy 22-én nem megyünk be az órára, vagy leülünk a lépcsőre, az nem elég hatásos, inkább adjunk valamilyen formát, szervezettséget a követelésnek. Azon túl, hogy az orosz nyelv kötelező oktatása bosszantott bennünket, a szociális helyzetünk se volt valami jó, a katonai oktatást is utáltuk, és utáltuk, hogy az oktatóink nem beszélnek szabadon. Összejött egy csomó követelés.”[2]

1956-10-10_magyar-diakok12.jpg
Az Alaksza Helmutnak küldött budapesti felhívás

Ötletüket megosztották barátjukkal Tóth Imre harmadéves joghallgatóval is, aki helyeselte azt. A szervezést már másnap elkezdték a hallgatók, hamarosan a többi karon illetve a főiskolán is elterjedt a sztrájk híre, illetve az új szervezet létrehozásának ötlete. Már az egyetem vezetése, dr. Perbíró József a jogi kar dékán-helyettese és dr. Baróti Dezső, az egyetem rektora is értesült Lejtényiék szervezkedéséről. Október 16-ra a diákklubban pedig a DISZ vezetőivel terveztek egy megbeszélést. Utóbbiak látva az események felgyorsulását és saját helyzetük romlását, úgy gondolták, hogy maguk állnak a változások élére, megpróbálva kifogni a szelet a joghallgatók kezdeményezéséből. Egy diákgyűlést hirdettek meg a bölcsészkar épületébe aznap estére, amelyen majd a helyes irányba terelhetik a szegedi egyetemistákat. A tervük szerint a gyűlés előtt a diákklubban megegyeznek a szervezkedőkkel és egy közös álláspontot alakítanak ki, amit az összehívott diákgyűlésen az egyetemen bejelentenek majd. Nem így lett.

diakgyules_561020_01.jpg
Nagygyűlés október 20-án az Auditorium Maximumban: szöveggel a kezében Lejtényi András áll, tőle balra a második Kiss Tamás, mellette pedig dr. Perbíró József ül.

A DISZ és az egyetemi pártfunkcionáriusok saját csapdájukba estek. A megbeszélésen ugyanis hamar kiderült, hogy az álláspontok távol állnak egymástól, nem jöhet létre megegyezés. Lejtényi és társai így nemsokára felálltak és elindultak a diákgyűlésre, míg a faképnél hagyott kommunista ifjúsági vezetők a párt szegedi bizottságára mentek jelenteni a tárgyalás sikertelenségét. Ezalatt az egyetem Ady téri épületében, az Auditorium Maximumban (a bölcsészkar legnagyobb előadóterme) óriási tömeg gyűlt össze. Ezt, illetve a DISZ vezetőinek távollétét kihasználva, Lejtényiék átvették a gyűlés levezetését és a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének[3] alapítóülésévé változtatták a gyűlést:

“Az auditorium maximumban a katedrán volt egy hosszú asztal, és nem ült mögötte senki. Hogy melyikünknek volt az ötlete, nem tudom, de pillanatok alatt a következőkben állapodtunk meg: én leszek a levezető elnök, megnyitom a gyűlést, Lejtényi Andris pedig ismerteti a diákszövetséggel kapcsolatos elképzeléseinket meg még egy-két követelést. Fölvonultunk az emelvényre. Rajtunk kívül Tóth Imre és még két hallgató. Csend. S akkor mondom, hogy a diákgyűlést megnyitjuk, Lejtényi Andris el fogja mondani, mit akarunk. Ez annyira spontánul jött, hogy egy-két órával korábban meg sem fordult az agyunkban, hogy nagygyűlést tartunk, és nyolcszáz egyetemi hallgató előtt beszélünk. Így hozta a pillanatnyi helyzet. Meghallgatják az Andrist, aki elmondja, hogy mit akarunk, tehát egy diákszervezetet, egy érdekvédelmi szervezetet, ami független a DISZ-től. Mire hangos ováció: „Úgy van, ezt kell csinálni, megcsináljuk!” Valaki megkérdezte, hogy mi lesz ennek a szervezetnek a neve. Diákszövetség. Mire azt mondták, hogy az nem jó, végül abban maradtunk, hogy megalakítjuk a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét, a MEFESZ-t.”[4]

A felfokozott hangulatban hamar eljutottak az orosz nyelvoktatás problémáitól a politikai kérdésekig. Kiss Tamás még idejében észbe kapva gyorsan politikai tömeggyűlésé alakította az ülést mielőtt veszélybe sodorták volna a politikai követelések a frissen megalakult MEFESZ-t. Egyre radikálisabb felszólalások követték egymást, ahol a szovjet csapatok kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről, a kommunista vezetők felelősségre vonásáról esett szó. Már maga az komoly ténynek számított, hogy egy alulról szerveződő, a DISZ-től független diákszervezet alakulhatott meg, de ezenkívül olyan követelések fogalmazódtak meg az egyetemi és főiskolai tanulmányi és szociális kérdések mellett, amelyek később az alapját adták a forradalom követeléseinek is.

1
Hallgatók az október 20-i MEFESZ gyűlésen.

Még aznap döntés született, hogy október 20-án egy már általuk összehívott nagygyűlésen ismertetik az addigra kidolgozott programot. Emellett éjszaka megfogalmaztak egy felhívást is a többi egyetem részére, amelyben felszólítják azokat, hogy alakítsák meg a saját MEFESZ szervezetüket:

“DIÁKTESTVÉREINK!

Mi, a Szegedi Tudományegyetem, a Szegedi Orvostudományi Egyetem, a Szegedi Pedagógiai Főiskola, a Szegedi Zenetanárképző hallgatói 1956. október 16-án létrehoztuk a saját egyetemi ifjúsági szervezetünket, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét. Célunk a gondolat szabadsága,  a Sztálin és Rákosi által ránk kényszerített szellemi iga lerázása. Meg akarjuk védeni sajátos egyetemista érdekeinket, szabadon akarunk haladni, fejlődni. […] Mi, szegediek megtettük az első lépést, felhívunk benneteket CSATLAKOZZATOK!!! Terjesszük ki országos méretűvé a MEFSZ-t!”[5]

csatl_mefsz.jpg
A szegedi MEFESZ felhívása a többi egyetemhez.

A MEFESZ megalakulásáról természetesen nemcsak a többi egyetem értesült, hanem a politikai vezetés is. Másnap Szegedre érkezett Kónya Albert oktatási miniszter, aki miután tárgyalt dr. Baróti Dezsővel ellátogatott a jogi karon tartott ifjúsági gyűlésre is, ahol Kiss Tamás és Lejtényi ismertették a MEFESZ célkitűzéseit. A miniszter ígéretet tett a követeléseik megvizsgálására. A szegediek ügye eljutott egészen Marosán Györgyig, a Minisztertanács elnökhelyetteséig, aki a forradalom leverése után tett “Mától kezdve lövünk” kifejezésével vált később a megtorlás egyik fő alakjává. Már ekkor is ez az “ötlete” támadt a hallgatók lecsillapítására, azaz tűzparancsot kérve akart Szegeden rendet tenni:

„Indulás előtt Ács [Ács Lajos, az MDP központi vezetőségének titkára] áthív a pártközpontba, és tájékoztat a szegedi és a pesti egyetemi dolgokról, s közli, hogy a kormány és a párt nevében le kellene mennem Szegedre leszerelni ezt a reakciós megmozdulást.

–Nem reakciós ez, hanem ellenforradalmi – vetem közbe.Nem hárítom el a megbízást, ha kell, lemegyek, de egy feltétellel: ha a párt és a kormány nevében írásban tűzparancsra kapok felhatalmazást.” [6]

A fent idézett részletet meséli el egy interjú során Marosán György (részlet Lugossy István: Széna tér 1956 című dokumentumfilmjéből)

Eközben folytak az egyeztetések a DISZ vezetőivel, de továbbra sem hoztak eredményt. A MEFESZ nem engedett a követeléseiből. Természetesen néhányan próbálták lebeszélni őket a szövetség létrehozásáról, hisz ezért akár kitilthatják őket az összes egyetemről. A Petőfi kör tagjai sem javasolták a DISZ-szel szemben önálló szervezetet létrehozni, de Lejtényiék már az október 20-i nagygyűlés szervezésén dolgoztak. Tervük szerint Nagy Imrét hívták volna el, hogy legyen elnöke az ülésnek, ám hiába keresték Budapesten, nem sikerült elérniük. Aznap már délután előkészítették az egyetem Ady téri Auditorium Maximum termét, ahova a sajtó képviselőit is várták. Az eseményről tudósított a Hétfői Hírlap,  a Délmagyarország, de jelen voltak a Szabadság című képes hetilap munkatársai is, illetve a Magyar Rádió, amely hangfelvételt készített a gyűlésről. A résztvevők között ott ült több tanár is, Baróti Dezső rektor és Fodor Gábor professzor is.

6.jpg
A kép jobb szélén dr. Baróti Dezső, az egyetem rektora látható a gyűlés közben.

A gyűlés kezdetére, délután négy órára zsúfolásig megtelt a terem, rengetegen álltak kint a lépcsőkön és a folyosókon is, számukra hangszórókat szereltek fel ide. A Himnusz eléneklése után a Nagy Imre helyett elnöknek felkért dr. Perbíró József nyitotta meg az ülést. Az előadói asztalnál Lejtényi András, Kiss Tamás, Tóth Imre joghallgatók, Resli Pál orvostanhallgató, Vezényi Pál bölcsészhallgató, Székely László és Csonti Ferenc a természettudományi kar hallgatói, illetve Gönczöl Dezső és Ács Vilmos főiskolások foglaltak helyet. Elsőként Gönczöl Dezső bevezetője következett, majd Kiss Tamás felolvasta az üdvözlő táviratokat. Ekkor már felfokozott volt a hangulat. A Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar üdvözletére, amelyben az állt, hogy nem kellene kilépniük a DISZ-ből, hangos morgás és füttyszó volt a válasz. Ahogy az egyik hozzászóló is fogalmazott: “Hatalmas energiák csapnak fel a sorainkból most.”[7]

Ezt követte a szervezeti szabályzat ismertetése, pontról pontra olvasta fel és indokolta meg a szöveg tartalmát Lejtényi András. Ezt szintén sok hozzászólás követte, szinte minden részletet megvitattak. Természetes, hogy ebben a korban a szervezet politikailag a szocialista irányvonalban gondolkodott, így nem meglepő, hogy a szabályzat 2. pontja szerint “elhatározásaiban a tiszta marxista-leninista párt irányvonalát követi.” Ezt például fontosnak tartották az egybegyűltek kiegészíteni úgy, hogy a “tiszta marxista-leninista pártnak a XX. Kongresszus szellemében megállapított irányvonalát követi.”[8]Ebből is látható tehát, hogy az akkori Gerő irányította vezetéssel szemben állt a hallgatóság és a MEFESZ. Az 5. pontban még inkább jelen van a párt kritikája:

“Sztálin és Rákosi rendszere szellemi nyomorékokat, fejbólintó Jánosokat nevelt. Kíméletlen és embertelen retorziókat alkalmaztak azok ellen, akik a józan ész, az emberiesség hangján mertek szólalni brutalitásuk, baklövéseik ellen.”[9]

Hogy a MEFESZ kezdett túlmutatni a hallgatók érdekvédelmén, jól mutatja, hogy ennek a pontnak a tárgyalása kapcsán javasolták, hogy a szervezet adott esetben képviselje a munkásosztály és a parasztság érdekeit is. Végül azt fogadták el, hogy minden esetben képviselje őket.

Lejtényi felolvassa a szabályzat 5-dik pontját.

A szervezeti szabályzat hosszas tárgyalását és elfogadását követően, a MEFESZ programjának ismertetése következett, amelyet Kiss Tamás adott elő. Először a tanulmányi kérdésekkel és szociális helyzettel kapcsolatos pontokat ismertette, amelyeket egyhangúlag elfogadtak a résztvevők. Többek között kívánták a szabad elvi viták rendezését, saját egyetemi újságot, a honvédelmi oktatás csökkentését, lakásügyi bizottság felállítását, utazási kedvezményt, stb. Ezután jöttek a (várva várt) politikai követelések, amelyet óriási taps és ováció követett. Ez hallható az alábbi hangfelvételen is:

E követelések alkották a magját az ’56-os forradalom 16 pontjának is. Ehhez jöttek hozzá azok, amelyeket a hozzászólásokban javasoltak a hallgatók. Tóth Géza elsőéves orvostanhallgató március 15-e ünneppé nyilvánítását javasolta. Ezt követte nem sokkal Halász György negyedéves orvostanhallgató hozzászólása:

“Azt hiszem, hogy minden magyar embernek az egyik leghőbb vágya az, hogy a most talán tízezres és tízezres tömegével jelenlévő oroszokat az országból távolítsák el!”[10]

Bár nagy lelkesedés követte a felszólalást, az elnök óvva intette a nagygyűlést az ilyen kijelentésektől. További javaslatokban a parasztság kötelező beszolgáltatásának eltörlését, és egyetemi autonómiát követeltek. A hangulat ekkor már szinte forradalmi volt, olyannyira, hogy egy hallgató azt tanácsolta, hogy a gyűlést folytassák a Dóm téren. Ezt azonban Perbíró József leszerelte:

“Egyre élesebb fölszólalások, követelések hangzottak el, többek között Rákosiék vád alá helyezése, a szovjet csapatok távozásának a követelése. Csak akkor korlátoztam a fölszólalásokat, amikor úgy ítéltem meg, fékezni kell a történéseket. Nem járultam hozzá, hogy a gyűlés résztvevői a nagygyűlés folytatásához kivonuljanak a Dóm térre, mert akkor kitörhetett volna az utcai forradalom.”[11]

A következő napokban a sajtó is beszámolt az eseményről, míg a MEFESZ küldöttjei az ország különböző egyetemeire, főiskoláira utazva ismertették a szervezet tevékenységét, programját. Megfordultak többek között Pécsett, Gödöllőn, Debrecenben, október 22-én este pedig Kiss Tamás a budapesti Műszaki Egyetem gyűlésén szólalt fel, ahol megszületett a döntés, hogy másnap tüntetést tartanak az egyetemisták a fővárosban. A szegedi egyetemisták követeléseiből tehát forradalmi követelések lettek. Míg Budapesten e nagygyűlés zajlott, addig Szegeden már három munkás megkísérelte ledönteni a Sztálin-szobrot. Október 23-án kitört a forradalom.

Források, jegyzetek:

[1] Bálint László: A forradalom virradata. A szegedi MEFESZ története 1956. Bába kiadó, Szeged, 2008, 68-69.o.

[2] Kiss Tamás interjú. Az 1956-os Intézet Oral History Archívuma (http://server2001.rev.hu/oha/oha_document.asp?id=455&order=2) (Továbbiakban: Kiss Tamás OHA interjú)

[3] A háború után már létezett egy ilyen nevű szervezet, amelyet a Magyar Kommunista Párt által szervezett 1945-ös diákkonferencián alapítottak. A létrejöttének célja az lett volna, hogy legyen egy a hallgatókat, diákokat tömörítő szövetség, amely lassan a kommunisták irányítása alá kerülhet. Ez valóban csak évek múltával sikerült, addigra azonban már megalapították DISZ-t, amely átvette a MEFESZ szerepét.

[4] Kiss Tamás OHA interjú

[5] Bálint 2008, 115.o.

[6] Marosán György: A tanúk még élnek. Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, 1989, 55.o.

[7] A MEFESZ l956. október 20-i nagygyűlésének magnófelvétele. Közzéteszi: Kiss Tamás: Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége 1956 – Szeged. Belvedere, Szeged, 2002, 71.o. (Továbbiakban: Kiss 2002)

[8] Kiss 2002, 73-75.o.

[9] Kiss 2002, 76.o.

[10] Kiss 2002, 120.o.

[11] Bálint 2008, 160.o.

Kiss Tamás könyvén kívül a mefesz.hu oldalon is elolvasható a gyűlésről készült hangfelvétel fennmaradt szövege sok más dokumentum mellett.

Felhasznált irodalom:

Bálint László: A forradalom virradata. A szegedi MEFESZ története 1956. Bába kiadó, Szeged, 2008

Szakolczai A. Á. Varga L. (szerk.): A vidék forradalma, 1956 I. 1956-os Intézet-Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2003

Újszászi Ilona: A szabadság pillangója. 1956 Szegeden, az egyetemen. Belvedere, Szeged, 2006

Facebook Kommentek

További írásaink