20. század Szocializmus 

„Reggel már 5.30-ra már ott voltunk a fodrásznál, hogy beérjünk a munkahelyre…”- Milyen volt a Kádár korszak ’60-as és ’70-es éveiben a fodrászatok és kozmetikák divatos nővendége?

Kovácsné Magyari Hajnalka Az 1950-es évek erőltetett puritanizmusában nem volt elfogadott a magát „kenceficéző” nőtípus, fodrászhoz- kozmetikushoz járni pedig társadalmilag elítélendőnek számított. Ehhez képest az 1960-as évektől kezdve újból sikk lett a szépítkezés, a traktoros lányok propagált nőképét pedig felváltotta a nyugati trendeket utánzó és a társadalom által kialakított ízig-vérig nő ideálja. Azok a nők, akiknek fontos volt a szépség és igényesek voltak önmagukkal szemben gyakori vendégei lettek a kozmetikai üzleteknek, melyek ebben az időszakban (néhány magánkisiparos kivételével) az Állami Fodrászipari Vállalatokon és a Fodrászipari Szövetkezeteken belül működtek. A kereslet…

Tovább
Forrás Szocializmus 

Kísérletek orosz mezői – Jegor Letov, Janka Gyagileva és a szovjet-orosz punk születése, II. rész

Vázsonyi Dániel „Hangolódj rá, kapcsolódj be, szállj ki” (Timothy Leary, 1966) „»Hangolódj rá« azt jelentette, hogy szállj magadba és aktiváld a neurális és genetikai berendezésed. Válj érzékennyé a nagyszámú és különféle tudati szintekre és a különleges kiváltó jelekre, amelyek bevonzzák őket. A drogok egy utat jelentettek ennek a célnak a megvalósításához. »Kapcsolódj be« azt jelentette: lépj harmonikus interakcióba a körülötted lévő világgal – nyilvánulj meg, alkoss, fejezd ki az új belső perspektíváidat. »Szállj ki«: egy aktív, szelektív és kegyes függetlenedést sugallt akaratlan vagy tudatlan kötődésektől. »Szállj ki«: önállóságot jelentett, az…

Tovább
20. század Forrás Szocializmus 

Vasárnapi apuka, avagy láthatás a szocialista időszakban

Tóth Eszter Zsófia A szocialista időszak válópereiben a különélő szülő kapcsolattartásának szabályozására az volt a leggyakoribb, hogy a hétvége egyik napján, többnyire vasárnap találkozott gyermekével. Ezt a jelenséget a korban „vasárnapi apuka”-ságnak nevezték, mert leginkább az édesapákat érintette. Ezen írásomban annak járok utána, hogyan ábrázolta ezt a jelenséget a korabeli sajtó.

Tovább
20. század Szocializmus 

Játszóterek a szocialista időszakban

Tóth Eszter Zsófia  Mi, a 80-as évek gyerekei olyan játszótereken játszottunk, ahol fém mászókák és hinták voltak és természetesen homokozó, mókuskerék és libikóka. Népszerű játékoknak számítottak: a rakéta alakú mászóka és a hullámos mászóka. A körforgó mai szemmel balesetveszélyesnek tűnik, könnyen beakadhatott a gyermek lába mozgás közben. A csúszdák betonból is készültek. Ezek a játékok a mai biztonsági előírásoknak már közel sem felelnének meg. A családi emlékezet szerint az első lépéseimet a mókuskeréknél tettem meg, de arra már én emlékszem, mikor napközis korunkban egy fa játékokkal teli játszótérrel örvendeztettek meg…

Tovább
20. század Forrás Szocializmus 

Nyugtatók és altatók társadalma a Kádár-korban

Tóth Eszter Zsófia 1969-ben cikk jelent meg a Hétfői hírekben, mely Andaxin-kórról, Seduxen-mániáról és Dorlytin-járványról cikkezett.[1] Fél év alatt Budapest lakosság ekkor 55 millió tablettát fogyasztott, orvosi rendelvényre. A gyógyszerek ilyen szintű elterjedése köszönhető a technológiai fejlődésnek, de annak is, hogy a lefojtott társadalmi traumák, az első és második világháború okozta lelki sebek egyik legegyszerűbb gyógyírje a gyógyszer volt. Aki hazatért a frontról, hadifogságból, gulágról, internálásból és nem beszélhetett, könnyen nyúlt a pohárhoz és vagy gyógyszerhez. A gyógyszerszedés inkább a nőkre volt jellemző, akiknek így könnyebb volt alkoholista párjukat elviselni.…

Tovább
Forrás Kult Szocializmus 

Megáll az idő

Tóth Eszter Zsófia A film vége felé a három főhőst látjuk, ahogy napszemüvegben néznek a napba. Nekem ez a kép azt jelentette, hogy akárhogy is alakulnak a dolgok, valahogyan mindig van és lesz. Valami mély optimizmust. Azt senki, semmilyen diktatúra nem tudja elrontani, ahogy napszemüvegben nézünk a napba, vagy legalábbis a nap felé. Megáll az idő- a generációs filmünk. Már a címe is nekünk többet jelentett: azt az érzést, amit az 1980-as években éreztünk – annak ellenére, hogy a film az 1960-as években játszódott- , hogy nem változik semmi, minden…

Tovább
20. század Forrás 

„Hazulról haza” – Hervay Gizella és a kisebbségi magyar sors

Tóth Eszter Zsófia – Máthé Áron „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!” (Tamási Áron) Az 1977-es bukaresti földrengésről, annak magyar áldozatairól és köztük is Hervay Gizella fiáról, Szilágyi Attiláról egy korábbi írásban már beszámoltunk. Most Hervay Gizella életén keresztül a XX. századi magyar kisebbségi sors jellemvonását, az „otthon hazátlanul” jelenségét szeretnénk bemutatni. Hervay Gizella erdélyi magyar költőnő élete lényegében a huszadik századi magyar sors különösen is „elátkozott” oldalát mutatta be. Öngyilkosság, családi tragédiák, országhatárok változása, áttelepülés – tulajdonképpen minden elem szerepelt ebben a szomorú történetben, ami a…

Tovább
20. század Forrás Szocializmus 

Karácsony a szocialista időszakban

Tóth Eszter Zsófia Anyám az 1980-as évek karácsonyain mindig azt emlegette, hogy az 1950-es években se karácsonyfa, se szaloncukor nem volt kapható. A nagyapámnak sikerült egy cserepes kis fenyőt vásárolni a  virágboltban, szaloncukrot pedig otthon főztek. Anyám azt is elmesélte, hogy amikor nagyapámnál volt a karácsony, apámmal éjjel gyalogoltak haza a kihalt városba, mivel tömegközlekedés nem volt, taxira meg nem telt. A 80-as években nálunk gyűlt össze nagyapám halála után a család. Emlékezetes ajándékok voltak a diavetítő és 1984-ben egy magnó. Igazi MK-27-es modell. Nem tudtam betelni vele, napokon át…

Tovább
20. század Forrás Szocializmus 

Alphaville: Forever Young Magyarországon

Tóth Eszter Zsófia Mit jelentett a Alphaville az 1980-as évek Magyarországán? Friss levegőt, nyugatot, szabadságot, örök fiatalság ígéretét. Mindazt, ami itt nem volt, az ólomlábakon vánszorgó megdermedt időben. Sose felejtem el, amikor először a televízióban láttam a Forever Youngot, ugyebár, hol máshol. Akkoriban már be-ebcsúszott egy-egy nyugati klip is a magyar televízióba. S mindennek, vagyis a Forever Young debütálásának és világsikerének Éppen 35 éve történt, hogy a német zenekar berobbant az újhullámos popba.

Tovább
20. század Forrás Szocializmus 

A Pitralon arcszesz  és a Barbon borotvahab, avagy férfikozmetikumok a szocialista időszakban

Tóth Eszter Zsófia „A ruhám bőr és nem ballon. Az arcszeszem is csak Pitralon. De jegyezd meg jól míg a Föld kerek, Mindig lesznek Rockerek!” – ismerősek lehetnek a Pokolgép együttes Gépdalának sorai. A szocialista időszak nem elsősorban a férfi kozmetikumairól híres, azonban a Pitralon arcszesz és a Barbon borotvahab hívószó lehet az emlékezésre.

Tovább