A képviselő legfontosabb feladata

Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után a szocialista blokk legtöbb országában megindult egy enyhülési folyamat. Az enyhülés szót természetesen a helyén kell kezelni, ugyanis jelentősebb változások sehol sem történtek, és pár év múlva kezdetét vette a visszarendeződés is, de ugyanakkor ebben a rövid időszakban, igaz, csak „szőr mentén” de megjelenhetett némi rendszerkritika is. A finom, ám mégis kemény kritika egyik példája volt Lontay László cikke, amely 1956. október 9-én, tehát Rajk László újratemetése után 3 nappal jelent meg. Önmagában érdekes a témaválasztás is, hiszen a parlament szerepe 1948-tól folyamatosan csökkent, az…

Tovább