20. század Forrás Szocializmus 

A rendszerváltás szimbolikus lezárása; az 1992-es „szobortalanítás”

 László Andor Ahogyan korábbi cikkünkből láthattuk, a 20. század kezdetét és végét egyaránt szobordöntések jelölték, a mindenkori rendszerváltások elmaradhatatlan velejárója volt az előző korszak szimbólumaival való leszámolás. Az emlékművek és az utcanevek ilyenkor cseppet sem voltak biztonságban. A köztéri szobrok körüli viták napjainkra sem csitultak, ám az utolsó igazán nagyszabású szoboráthelyezési akcióra 1992-ben került sor. A szovjet megszállásra, a kommunista ideológiára emlékeztető emlékművek eltávolítása már 1989-ben megkezdődött országszerte, Budapesten elszállították a városligeti Lenin-szobrot, vagy levették például a Kun Béla (ma Ludovika) téren a Tanácsköztársaság vezetőit megörökítő három domborművet.[1] Több helyen…

Tovább
20. század Forrás Kult Szocializmus 

[KÖNYVISMERTETŐ] Németh László: Vidéki ellenségképek a Szabad Népben

Tóth Eszter Zsófia Hiánypótló alkotást tart a kezében az olvasó, ugyanis az egyházak és a parasztság helyzete a kommunisták sajtópropagandájában még alig feltárt terület, különösen az 1947-1949 közötti időszakra vonatkozóan. Gyakran felvetődő kérdés, hogyan értékeljük az 1945-1948 közötti időszakot? Volt-e esély arra, hogy legalább részben megtarthatóak legyenek a demokratikus keretek, a jogállam? Véleményem szerint nem. Onnantól kezdve, hogy az első szovjet katona magyar területre lépett a második világháború alatt, Magyarországon elkezdődött a szovjet csatlósállam kiépítése, mely 1948-ban, a teljes kommunista hatalomátvétellel fejeződött be.

Tovább
20. század Forrás Kult Szocializmus 

KÖNYVISMERTETŐ – Dulai Péter: Gyilkosság a panel tetején

A különféle – elsősorban élet- és vagyon elleni – bűncselekmények mindig is kiemelt érdeklődésre számíthattak mind a szakmabeliek, mind a laikus közönség részéről. Nem véletlen a krimi műfajának évszázadok óta töretlen szárnyalása (és nyugodtan ide vehetjük akár az ókori görög drámákat is például, hiszen azok sincsenek híján minősített bűncselekményeknek), és a bűnügyi hírek hatalmas nézettségi/olvasottsági száma. Azon ügyek, amelyek a bűncselekmény tárgya, az elkövetés módszere vagy az elkövető különös kegyetlensége miatt különlegesnek számítanak, még inkább „népszerűek”, elég csak a számos filmben/regényben/konteóban megénekelt D. B. Cooper történetére, vagy hazai vizeken a…

Tovább
19. század 20. század Forrás Szocializmus 

200 évnyi magyar történelem egy épületbe sűrítve

Magyarország történetének kétségkívül egyik legösszetettebb fejezete az elmúlt bő 150-200 év. Ha a politikai, gazdasági, társadalmi változások elbeszélését össze akarjuk sűríteni egyetlen földrajzi helyre, talán keresve sem találnánk jobb lehetőséget, mintha a budapesti Szabadság téren álló Adria-palota kapcsán bocsátkoznánk bele az elbeszélésbe. Zsigmond Gábor történészként, Tiborcz István pedig nagybefektetőként és szerzőtársként ugyanezt ismerhette fel, amikor a „Hazának használj” – Az Adria palota története c. könyvet megírta, a következő bekezdésekben ezt a könyvet fogom méltatni.

Tovább
20. század Szocializmus 

Hullámvasút a szabadságba – Lengyelország útja a diktatúrából az EU-ig

Ébner Anna A kelet-európai rendszerváltásokat a diktatúrából a demokráciába vezető útként értelmezik. Ennek megfelelően a térség eseményeiről beszámoló tanulmányok és kötetek „út a szabadságba” illetve „út a függetlenségbe” jelszavak alatt készültek el.[1] Lengyelország útja 1980 és 1990 között szintén a szabadságba vezetett, csakhogy ez az út inkább politikai hullámvasútként mintsem „egyszerű” útként írható le, hiszen a reményteli és békés magasságok után rendszerint jöttek a sokkoló leejtők.[2] A hullámvasút három jól elkülöníthető szakaszból állt. Az első szakasz 1980 és 1981 közé tehető, amely során a Szolidaritás mozgalma támadást indított a pártállam…

Tovább
Forrás Szocializmus 

A szimatszatyor

Tóth Eszter Zsófia  „És egyszerre magam előtt láttam egy Grisa névre hallgató, tizenhét éves marcona fiú arcát, akit harmadik év végén tanácsoltak el a gimnáziumból nem helyénvaló magaviselete miatt. Amikor a kezdődő alkonyatban ott álltunk a nagykapu előtt, csak vigyorgott. Az idegenlégióban találkozunk, öreg. (..) Grisa a Trapper-farmer dzsekijében, maga szűkítette csövigatyájában, a vállán golyóstollal kidekorált szimatszatyrával felszállt a pöfögő Ikaruszra, és eltűnt a szemem elől. Akkor még nem tudtam, mi az az örökre.” – íme egy emblematikus ábrázolás arról, hogyan és kik viselték az ún. szimatszatyrot.[1] A szimatszatyor eredetileg katonai…

Tovább
20. század Forrás Szocializmus 

A Derrick sorozat

Tóth Eszter Zsófia Aus der Reihe – Derrick villódzott az 1980-as években a nappalik képernyőjét a nyugatnémet krimisorozat kezdetét jelző felirat. Cikkemben a sorozat korabeli sajtóvisszhangjának jártam utána. Az NSZK filmsorozatot 1974. október 20-án vetítették először Nyugat-Németországban, majd minden második pénteken került adásba. Népszerűsége a Derricket játszó Horst Tappertnek, és a nyomozótársát, Harryt alakító Fritz Weppernek is köszönhető. Magyarországon 1978-tól vetítették. [1] A magyar nézők bepillanthattak a nyugat-német mindennapokba is, és Derrick nyomozó fáradhatatlan volt, udvarias és együttérző. A főfelügyelő elegáns külsejére csak mindig táskás szeme vetett némi árnyékot. A sorozatból összesen…

Tovább
20. század Kult Szocializmus 

1944/1945: a vita és haszna.

1945-ben rendszerváltozás történt Magyarországon, mind gazdasági, mind politikai értelemben. Ez azonban nem az első és nem is az utolsó rendszerváltozás volt az 1940-es években. A váltások társadalmi, gazdasági és politikai megrázkódtatásokat hoztak és ami a  legfontosabb, generációk életét változtatták meg, megannyi szenvedést és nélkülözést szültek. Mindazonáltal a megmerevedett szociális viszonyok miatt elemi erejű társadalmi igény is mutatkozott a változásokra.  Máthé Áron a történetek egy fontos szeletét mutatta be, az 1944-1945-ös ideiglenes karhatalmi alakulatokat vizsgálta. Tavaly decemberben recenziót írtam Máthé  akkor frissen megjelent könyvéről, írásomat az általam alapított, de azóta már…

Tovább
20. század Forrás Szocializmus 

Egy különleges asztaltársaság: a Debreceni Bölcs Férfiak Sörtársasága

Topor István A különböző asztaltársaságok megszaporodásának az időszaka a 19. század második fele volt. A liberális politikát folytató Monarchia társadalmi-politikai légköre különösen kedvezett a létrejöttüknek. Az asztaltársaságok rendszerint társadalmi alapon és valamilyen „hobbi” köré szerveződtek. Ezek a baráti társaságok állandó törzshellyel is rendelkeztek. Saját szabályzatok alapján működtek. Megválasztott tisztségviselőkkel is rendelkeztek, akik közül nem egy tréfás titulust is viselt. A társaságok taglétszáma a pár főtől egészen a több tízig is terjedhetett. Az új tagok felvételét általában feltételekhez kötötték. Az 1948-as kommunista hatalomátvételt követően, mint sok más polgári szervezet, közösség, ezek…

Tovább
Forrás Szocializmus 

A szexbomba és szexbálvány – a női szépségideál megnevezései a szocialista sajtóban

Tóth Eszter Zsófia A szexbomba jelentése női szexszimbólum. 1945 után, amikor a két világrend, a kapitalista és szocialista szemben állt, ez a terminológia egy sajátos terméke a folyamatos hadi készültségnek is. Mikor kísérleti atomrobbanások zajlottak a világban, nem véletlen, hogy a szépséget és szexualitást kisugárzó nőket egy olyan terminológiával illették, amelynek háborús jelentése is van. Ugyanis a szónak több értelme van: ellenállhatatlanul gyönyörű nő, illetve annyira gyönyörű nő, aki a férfienergiákat kirobbanásra készteti.

Tovább