Petru Groza karórája
2016-ban jelent meg egy rövid írásom arról, hogy Nagybaczoni Nagy Vilmos miként utazhatott el 1953-ban az erdélyi Szászvárosba a romániai államtanács elnöke, egyben egykori iskolatársa, Petru Groza közbenjárása nyomán egy gimnáziumi öregdiák találkozóra. Az 1942–1943 között honvédelmi miniszter Nagybaczoni Nagy Vilmos egy karórát is kapott ajándékba a román politikustól, amelynek további hollétéről nem maradt fenn információ. A Groza által emlékül adott karórák közül azonban kettő további sorsáról lehet egy-egy részletet tudni, így az a szöveg is ismert, amelyet a néhai tábornok ajándékának a hátlapjába véstek.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Újságok együttműködésében készült
Jelen írásnál nem nélkülözhetem a személyes vonalat: 2016-ban véletlenül akadtam rá az 1953-as diáktalálkozó, valamint az óra történetére. Nagybaczoni Nagy Vilmos akkoriban igen szerény körülmények között élt, tekintve, hogy a Horthy-rendszerben betöltött tisztségei miatt igen sok retorzió érte. Helyzete azt követően javult, hogy Petru Groza közbenjárt az érdekében. A cikk[1] megjelenése után nem foglalkoztam a találkozó és a karóra történetével, egészen a közelmúltig. Nemrégiben azonban megkeresett Szabó Ákos, aki jó viszonyt ápolt Joó István immunológus családjával, és öröklés révén került birtokába egy Movado márkájú óra, amelynek hátoldalán az alábbi felirat olvasható:
Kún Kollégiumi
véndiákok
Szászvároson
1903-1953
Dr. Petru Groza
Szabó Ákos közlése nyomán tudtam meg, hogy a néhai Joó István a középiskolai tanár végzettségű Joó Győző fia volt, utóbbi pedig történetesen Petru Groza osztálytársaként látogatta a szászvárosi Kún Kocsárd Gimnáziumot. Mivel Szabó úr éppen azért fordult hozzám, mert nem ismerte a karóra előtörténetét, ismét beleástam magam a forrásokba.
Nagybaczoni Nagy Vilmos úgy emlékezett vissza, hogy ő maga nem Groza osztálytársaként volt jelen az 1953-as találkozón, mivel egy évfolyammal korábban végzett.[2] Ezt megerősíti az iskola 1901–02-es tanévének értesítője, amely nemcsak arról tájékoztat, hogy Nagy Vilmos eminens diák volt, hanem arról is, hogy kijárta a VIII. osztályt.[3] Egy oldallal korábban pedig a VII. osztály névsora olvasható: Joó György és Petru Groza neve is látható a listában – utóbbi neve magyaros átírásban Gróza Péterként szerepel.[4]
A névsorban a tizedik tanuló Horváth Béla, akinek karrierje később – Nagy Vilmoséhoz hasonlóan – a Horthy-korszakban teljesedett ki. Az életéről szóló két részes írásban[5] Francz Norbert a Napi Történelmi Forráson szintén felidézte az 1953-as diáktalálkozót, amely során a volt államtitkár érdekében is közbenjárt (elvett nyugdíját visszakapta Magyarországon) Románia akkori vezető politikusa. Apja elbeszélése nyomán fia, Horváth György is felidézte 1999-ben a szászvárosi találkozót az Erdélyi Naplónak küldött írásában.[6] Az államtitkár fia a lap számára arról is írt, hogy a karórákhoz miként jutottak hozzá Groza régi diáktársai:
Néhány nap bukaresti tartózkodás után elmentek Szászvárosba, bejárták Erdélyt, és mint apám mondta, Groza büszkén mutatta a székelyföldi Magyar Autonóm Tartományt. Elmentek Sinaiára, onnan pedig vagy Herkules- vagy Tusnádfürdőre, nem emlékszem, hová. Ezután visszatértek Bukarestbe és az exkluzív pártáruházban az osztálytársak Groza kontójára bevásároltak, aki mindegyik osztálytársának egy Movado órát ajándékozott.
Nem a reklám helye, de fontos megjegyezni, hogy egy Movado-óra beszerzése az 1950-es években aligha lett volna lehetséges egy bukaresti sarki órásnál, mivel a svájci alapítású márka a mai napig ismert és elismert exkluzív karórái miatt. Az Erdélyi Napló két fotót is közölt a találkozó résztvevőiről, illetve a Grozától kapott karóra (feltételezhetően ezt a példányt kapta Horváth Béla) hátoldaláról – amelyen ugyanazt a bevésést lehet olvasni, mint Joó György óráján.
Horváth György említést tett írásában édesapja és Groza más, később nagyobb karriert befutott osztálytársáról is:
Brinzeu ortodox [valójában: görögkatolikus] püspök, továbbá Serestély Béla, a költő, aztán egy kiváló budapesti orvos, már nem emlékszem a nevére, és mások.
Az iskolai értesítő megerősíti a Horváth György által leírtakat – bár Serestély Béla magántanulóként végezte a VII. osztályt – és megállapítható, hogy ki az orvos, akinek a nevére már nem emlékezett a szerző. Ő nem más, mint Révész Sándor. Gerelyesné Dian Éva egy korábbi tanulmányában pedig más, magasabb vezetői posztokat elért osztálytársakról is számot ad. Ilyen volt Róth Ottó, a Bánát 1919-es kormánybiztosa, vagy éppen Tőkés Ernő későbbi bukaresti református esperes.[7]
A névsorból Serestély Béla személye érdekes még az 1953-as találkozó szempontjából. Groza 1958. január 7-én bekövetkezett halála után a temesvári Szabad Szó hasábjain ő emlékezett meg a néhai politikusról. Írásában részletesen kitért Grozának a Kún Gimnáziumhoz való kötődésére is (a politikai helyzetre, valamint a kegyeletre való tekintettel azonban nem ejtett szót az ajándékba kapott karóráról):[8]
Az iskolához való ragaszkodása természetesen egykori diáktársaihoz való elszakíthatatlan barátságában is megnyilatkozott. Az 1903 június 27-énletett érettségi vizsgánk alkalmából megkötött fogadalmat a minden tíz esztendőben leendőtalálkozásra, hűségesen betartotta és azóta eltelt ötvennégy esztendő alatt 1913-ban, 1921-ben, Szászvároson, 1947-ben Budapesten, 1953-ban a félszázados véndiák-találkozót hozta össze Déván, legutoljára pedig, alig három hónappal ezelőtt. 1957 október 10-től 24-ig volt együtt véndiáktársaival, akik között rajtunk kívül két romániai osztálytársán kívül, nemcsak a még élő magyarországi hat osztálytársunk vett részt, de megjelent azon a Budapesten máig is élő és az elmúlt év november 16-án 80. életévét betöltött dr. Nagy Sándor egykori latin tanárunk is.
Serestély visszaemlékezése megerősíti, hogy 1953-ban valóban Szászvároson gyűltek össze Groza és egykori diáktársai. Érettségijük ötvenedik évfordulója valóban emlékezésre méltó volt, ezért érthető, hogy az ajándékba kapott karórákra bevésés került. Zavaró lehet Serestély megállapítása az 1953-as találkozóról, amelynek helyszínét Dévára lokalizálta. Ez elsőre tévesztésnek tűnik, azonban az alábbiakban említett Joó Győző-féle fényképalbum arról tanúskodik, hogy a véndiákok Déva várát is meglátogatták romániai utazásuk során (lehetséges, hogy Horváth Béla erről mesélt fiának, aki azonban erre már nem emlékezett pontosan 1999-ben). Felvetődik a kérdés ugyanakkor a nekrológ nyomán, hogy a nem kerek évfordulóra eső 1947-es és 1957-es találkozók miért vesztek el ennyire a visszaemlékezők emlékezetéből, és az is kérdéses, hogy végül kik vettek részt ezeken az összejöveteleken. E felvetések megválaszolása azonban már más írásokra tartoznak. Itt – köszönhetően Szabó Ákos megkeresésének és adatszolgáltatásának – csupán arra vállalkoztam, hogy utánajárjak, hogy milyen órát kaphatott Nagbaczoni Nagy Vilmost Petru Grozától. S bár nem került meg az ő órája, de két másik példány alapján lehet arra gyanakodni, hogy ő is ugyanolyan Movado márkájú órát kapott, mint Horváth Béla és Joó Győző.
Maga Groza szívesen emlékezett vissza a százvárosi éveire. Nem sokkal a halála előtt rendezett érettségi-találkozó alkalmából is felelevenítette emlékeit a készülő önéletrajzi könyvében. Az ajándékba adott óráról nem tesz ugyan említést, de kiolvasható a szövegből, hogy örömmel találkozott régi diáktársaival a kollégium épületében:
A befejező érettségi vizsga alkalmával, az elválás megindító perceiben megfogalmaztunk és együttesen aláírtunk egy okmányt, amelyben ünnepélyesen köteleztük magunkat arra, hogy érettségi vizsgánk minden tízéves fordulóján, bármilyen akadályon keresztül, újból összegyűlünk egy rövid találkozóra, és elindultunk a szélrózsa minden irányába. A mi nemzedékünk zimankós időket élt. Ismételt forradalmak, két világháború, országhatárok változása nehézzé tette azt, hogy az ünnepélyesen vállalt kötelezettségünknek eleget tegyünk. És mégis, a letűnt évtizedek során sikerült két találkozásunk. Ez évtizedek félszázaddá kerekedtek ki. 1903-ban érettségiztünk. A tizenhét véndiákból csak tízen élünk, heten elhunytak. De mennél inkább közeledett a félszázados dátum, annál inkább erőt vett rajtunk a vágy, újból találkozni az ősi kollégium falai között. És 1953-ban ez a vágyunk teljesült.[9]
Szabó Ákosnak köszönhetően az 1953-as szászvárosi találkozóról készült néhány fénykép is bemutatható: a fotókat Joó Győző egy albumban gyűjtötte össze, s őrizte meg.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Felhasznált irodalom és források:
A szászvárosi államilag segélyezett ev. ref. Kún-Kollégium értesítője az 1901–1902. tanévről (szerk.: Simon Ferenc). Szászváros, 1902.
Francz Norbert: Egy elfeledett államtitkár: Horváth Béla életpályája, I. rész. Napi Történelmi Forrás, 2021. február 22. https://ntf.hu/index.php/2021/02/22/egy-elfeledett-allamtitkar-horvath-bela-eletpalyaja-i-resz/; Uő: Egy elfeledett államtitkár: Horváth Béla életpályája, II. rész. Napi Történelmi Forrás, 2021. február 21. https://ntf.hu/index.php/2021/02/21/egy-elfeledett-allamtitkar-horvath-bela-eletpalyaja-ii-resz/
Gerelyesné Dian Éva: Petru Groza politikai pályája 1945 utáni dokumentumok tükrében, Századok, 1985. 5. sz. 1271–1345. o.
Héjjas Pál: Megkésett riport nagybaczoni Nagy Vilmos (1884-1976) ny. vezérezredes volt honvédelmi miniszterrel. Piliscsaba-Klotildliget 1974. augusztus 12. In: Tanulmányok Pest megye múltjából (szerk.: Halász Csilla, Tóth Judit). Pest megye Múltjából sorozat 13. Pest Megyei Levéltár, Budapest, 75–138. o.
Horváth György: Az én Groza-sztorim. Erdélyi Napló, 1999. 32. sz., 7. o.
Magyar Nemzet, 1952. augusztus 8., 6. o.
Magyar Statisztikai Évkönyv, 1952. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1953, 24. o.
Miklós Dániel: Egy nem várt segítség Romániából. Napi Történelmi Forrás, 2016. január. 4. https://ntf.hu/index.php/2016/10/17/egy-nem-vart-segitseg-romaniabol/
Serestély Béla: Dr. Petru Groza az ember, Szabad Szó, 1958. január 10., 3. o.
Jegyzetek:
[1] Miklós 2016.
[2] Héjjas 2007, 131. o.
[3] A szászvárosi… 1902., 77. o.
[4] I. m. 76. o.
[5] Francz 2021.
[6] Horváth 1999.
[7] Gerelyesné Dian 1985, 1274.
[8] Serestély 1958.
[9] Közli Gerelyesné Dian 1985, 1345. o.
A borítóképen a véndiák-találkozó résztvevői láthatók a szászvárosi kollégium templomában. A kép jobb szélén Nagybaczoni Nagy Vilmos és Petru Groza. Forrás: Szabó Ákos.