Egy elfeledett államtitkár: Horváth Béla életpályája, I. rész.

Francz Norbert

A 19. századi hivatalnoknemesség kései tipikus képviselőjeként előbb szembesülnie kellett a „régi magyar világ” összeomlásával, hogy majdan a Horthy-korszak klasszikus köztisztviselőjeként, végigjárva a ranglétrát, megtalálja számítását. A sors különös fintora, hogy a háttérben addig megbízhatóan és csendesen munkálkodó hivatalnok Magyarország történetének talán legsötétebb időszakában kényszerült politikai szerepet vállalni a belügyminisztérium élén. Ez azonban mára már jobbára elfeledett ténynek számít. Jelen tanulmány eddig ismeretlen, sehol nem publikált visszaemlékezés alapján kívánja felvázolni Horváth Béla életének főbb állomásait, ezzel is hozzájárulva emlékének fennmaradásához.

A forrásokról

Véletlenek sorozata hozta, hogy ez az életrajzi vázlat egyáltalán megszülethetett. Miután az Egyesült Államokban élő George Horvath úrral (sz. 1959) egy egészen más ügyből kifolyólag ismeretségbe kerültem, rákérdezve származására megosztotta velem azt a magát máig tartó családi legendáriumot, hogy nagyapja az a Horváth Béla, aki 1944-ben rövid ideig még „odahaza” belügyminiszter volt. Elég volt fellapoznom a sokat forgatott Bölöny–Hubai-féle adattárat,ⁱ hogy rávilágítsak a tévedésre. Miután azonban Horvath úr egy sor dokumentumot átküldött a számomra, és azokba mélyebben beleástam magamat, rá kellett jönnöm, bizonyos szemszögből nézve mindkettőnknek igaza van.

Írásom törzsanyagát az a mintegy harminc oldalas levél (visszaemlékezés) képezi, amit mountainside-i tartózkodása alatt a már idős Horváth Béla vetett papírra 1964. július 14-i keltezéssel gyermekei, Magda (sz. 1927) és György (sz. 1931) számára, akik az 1956-os forradalom leverése óta az Egyesült Államokban éltek. A levél nagyrészt a családi genealógia felvázolása, amely számos esetben a történész számára érdektelen információkat, anekdotákat tartalmaz(hat). Sajnos Horváth kimondottan szűkszavú volt saját pályafutását és politikai szerepét illetően – az érthető óvatosság mellett ennek az az oka, hogy élete ezen része gyakori tárgya volt a családi beszélgetéseknek. Ahogy Horváth is megjegyzi, „Emlékiratot írhatnék erről az időről, mert több olyan dolog van, ami a történelmet is érdekelné, amit már csak Vladár Gábor, a volt igazságügyi törvényelőkészítő főnök [illetve a Lakatos-kormány igazságügy-minisztere – F. N.] és én tudunk. Lehet, hogy még egyszer meg is írom.” Azonban tudható, hogy ez az emlékirat sajnos soha nem készült el.

Mindezek közepette szerencse, hogy rendelkezésemre állt egy másik forrás. Horváth Béla fia, György (George, Sr.), magyarul már nem beszélő gyermekei számára fordította le angol nyelvre a levelet 2005-ben, és azt saját jegyzeteivel is ellátta, amelyek számos kiegészítő információt és saját visszaemlékezést tartalmaznak a magyarázó értelmezések mellett.ⁱⁱ Ezek révén már több kapaszkodóval is rendelkezhetünk Horváth Béla két világháború közötti működését illetően.

Kedves kötelezettségemnek kívánok eleget tenni, amikor köszönetet mondok George Horvath, Jr. úrnak, amiért rendelkezésemre bocsátotta ezt az eddig ismeretlen iratanyagot, valamint a család birtokában lévő fényképeket és a gondosan megőrzött újságcikkeket nagyapja, Horváth Béla karrierjére vonatkozóan.

Származása és ifjúsága

A szentgyörgyi Horváth család sarjaként nemesi leszármazásáról csak hézagos adatok álltak rendelkezésére. Ahogy levelében írta, az ezeket tartalmazó dokumentumok, levelezések nagy része az 1918. november utáni zűrzavar közepette megsemmisült. George, Sr. kitartó magyarországi családfakutatása után végül a 18. századig vezette vissza a leszármazás-táblát, ám kapaszkodó nem lévén, csak hipotéziseket tudott felállítani. Sajnálatos módon Horváth Béla családját egyelőre lehetetlennek tűnik a füredi Anna-bált első ízben megtartó ághoz kötni.ⁱⁱⁱ

Horváth Béla 1886. január 29-én született az Arad vármegyei Apateleken (ma Mocrea) Horváth Gyula (1852–1924) községi jegyző és Szathmáry Mária (1860–1945) gyermekeként. Két felnőttkort megért testvére volt, Iván és Dezső, utóbbi orosz hadifogságban halt meg az első világháború végén. A jegyzői állás akkoriban földbirtokkal és szolgálati házzal járt együtt, így a család az apa köztisztviselői szolgálata szerint költözött. Előbb Borosjenő, majd Sikló következett. Utóbbihoz már jelentős jövedelem és földjárandóság tartozott, köszönhetően a feleség nagybátyja, Szathmáry Gyula akkori megyei alispán közbenjárásának.

Levelében Horváth boldog, természethez közeli gyermekkorról írt Borosjenő, majd Sikló kapcsán, ahol – állítása szerint – a túlnyomóan román lakosság ellenére a nemzetiségek békésen megfértek egymás mellett. A fiatal Béla egészen addig megszállottan hódolt vadász-szenvedélyének, amíg 1894 nyarán a családfő engedélye nélkül magához vette a nem megfelelően elzárt Flobert-vadászpuskát, és azzal véletlenül megsebesítette az egyik cselédet. Az eset komoly traumát jelentett Horváth életében. 1895 szeptemberében kezdte meg tanulmányait a nagyváradi premontrei nyolc osztályos főgimnáziumban. Jó tanuló lévén részesült a Bibich-féle ösztöndíjalapból.^iv Horváth a szászvárosi református kollégiumban érettségizett le 1903-ban, s itt került jó barátságba Petru Groza későbbi romániai kommunista államfővel, akivel csoporttársak is lettek a budapesti egyetem jog- és államtudományi karán, ahol Horváth 1903 és 1907 között tanult olyan neves jogtudósok útmutatása alatt, mint Vécsey Tamás és Földes Béla.^v

Horváth a szigorlatot már Kolozsvárott tette le, amelynek alapján beiratkozott az aradi, majd a budapesti ügyvédi kamarába. Az 1905 őszétől jelentkező szembaja (ideghártya-gyulladása) azonban nem javult, így orvosi tanácsra ügyvédjelöltként pályát váltott, és az államtudományi doktorátus megszerzése után a közigazgatási karrier útjára lépett. Bár a kötelező katonai sorszolgálat értelmében előbb besorozták a temesvári lovas tüzérezredbe, látásproblémája miatt azonban hamarosan egészségügyi alkalmatlanságára hivatkozva leszerelték.

Egy karrier kezdete és az első törés

Családi kapcsolatait felhasználva, valamint báró Urbán Iván aradi főispán ajánlására 1910. december 31-én kinevezték a belügyminisztériumba fizetés nélküli segédfogalmazóvá, ahol a községi közigazgatási osztályra osztották be. Barátja, Imre József szemészorvos (Imre Sándor művelődéspolitikus és későbbi miniszter testvéröccse) kezelése jóvoltából szemproblémája nem súlyosbodott tovább. 1914 márciusában Urbán mellé főispáni titkárrá nevezték ki Arad vármegyében. Az első világháború kitörése zűrzavaros időszakot hozott Horváth életébe is, akinek ráadásul azzal is meg kellett birkóznia, hogy előbb az idős Urbán (1915), majd utóda, Baross Ferenc főispán is hivatalában hunyt el (1917). Horváth végül 1918 tavaszán került vissza a fővárosba, már, mint belügyminisztériumi segédtitkár, ahol Budapest és Fiume ügyeinek referenseként dolgozott tovább. Az őszirózsás forradalommal teljes fejetlenség uralkodott a belügyminisztériumban, Horváth tolmácsolása szerint a rendőri osztály kivételével úgyszólván az összes többi osztályban szünetelt a napi ügymenet. A vidéki hatóságok nem funkcionáltak, így a megszokott akták sem érkeztek fel a fővárosba.

Mindeközben a régi Magyarország összeomlása hatással volt a Horváth-család életére is. 1918. november 1-én szülei Iván fiuk figyelmeztetésének köszönhetően még időben el tudtak menekülni Siklóról, de a katonaszökevények vezetésével a fellázadt tömegek más uradalmak és birtokok mellett nem kímélték a siklói Horváth-járandóságot sem. A lakást teljesen kifosztották, az állatokat elhajtották és leölték, a cselédek szétszéledtek, a család nincstelenné vált. Horváth szülei aradi rokonoknál húzták meg magukat. A Tanácsköztársaság megalakulásával a Budapesten élő Horváth Béla gyakorlatilag munkanélkülivé vált, de a kommunista rezsim formailag soha nem mentette fel beosztásából. Eközben az új román hatóság hűségesküt követelt az erdélyi magyar nemesi rétegtől és az egykori adminisztráció hivatalnokaitól. Horváth Gyula ezt megtagadta, így családjával együtt kiutasították az országból, Budapestre 1919 őszén érkeztek meg. Erdélybe soha nem térhettek vissza, a Horváth-család a sorsát ezután Csonka-Magyarországhoz kötötte.

A magyar Cyrano de Bergerac

A Tanácsköztársaság bukása (aug. 1.) és Horthy Miklós 1919. novemberi bevonulása után a közigazgatás helyreállítása a „jogfolytonosság” talaján kezdődött meg.^vi Ennek szellemében Horváth is munkába állhatott. Az egykori törvényelőkészítői osztály a zűrzavaros esztendőben szétesett, a régi garnitúrából csak Ladik Gusztáv maradt meg, akit adminisztratív államtitkári rangban csoportfőnökké neveztek ki. Horváthot melléje osztották be helyettes osztályvezetőnek, miközben címzetes minisztériumi titkári ranggal is felruházták. 1919. december 19-én e minőségében kezdődő törvényelőkészítői tevékenysége egészen hivatali pályája végéig, 1944. október 15-ig tartott. A mintegy negyedévszázad alatt Horváth végigjárta a hivatali ranglétrát: 1921 augusztusától tényleges miniszteri titkár, majd decembertől címében, 1928. június 30-tól pedig valóságosan is minisztériumi osztálytanácsossá vált. A Károlyi Gyula-kormány hivatalba lépése napján (1931. augusztus 24.) miniszteri tanácsosi címet kapott, majd 1933 júniusában tényleges min. tanácsossá nevezték ki. 1935. december 31-ével címében, majd 1940. január 10-én ténylegesen is miniszteri osztályfőnökké lépett elő. Államtitkári címet 1941. július 4-én adományoztak neki.^vii

Horváth Béla hivatali pozícióját felhasználva próbált a gyakorlatilag vagyontalanná vált családjának új egzisztenciát teremteni. 1920 elejére megtörtént a rendőrség államosítása (5047/1919. ME.), aminek utána Horváth közbenjárására testvére, Iván rendőrfogalmazóként helyezkedhetett el a kiskunfélegyházi testületben. Az állás mellé szolgálati lakás is járt, ahova a szülők is beköltöztek, de ez az állapot így is csak szűkös megélhetésre volt elegendő. A család számára másik jelentős előrelépést jelentett a kormány 1921-es döntése, miszerint a mozgóképszínház-engedélyek kiadásában elsőbbséget élveztek a 1.), hadiözvegyek és árvák, 2.), a hadirokkantak, illetve 3.), a nehéz sorba jutott nyugalmazott köztisztviselők. Horváth közbenjárt Viczián István h. államtitkárnál (később Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főispánja), aki a VIII. kerületi Kálvária-téri Népotthon filmszínház üzemeltetési jogát megosztva Madarász Elemér ny. belügyi államtitkárnak és Horváth Gyulának adományozta. A család ennek bevételéből vette azt a Döbrentei utcai lakást, ahol aztán egészen annak 1945. januári lebombázásáig éltek. Horváth Béla anyagi helyzetét a pengőre való áttérés és ezzel a hiperinfláció megszűnése (1926) rendezte véglegesen. Levelében ezzel magyarázta, hogy csak negyven éves korában, 1926. április 14-én házasodott meg, amikor elvette a német származású Bund Saroltát, annak a Bund Károlynak a lányát, aki elismert erdőmérnökként szerkesztette a nagy múltú Erdészeti Lapokat, és évtizedekig titkára volt az Országos Erdészeti Egyesületnek.^viii

A Bethlen-kormány működését végigkísérte a közigazgatási reform szükségessége, amely az 1925–26-os alkotmányjogi reformok (új választójogi törvény, kétkamarás országgyűlés visszaállítása stb.) után már halaszthatatlan volt. A frankhamisítási botrányban érintetté vált Rakovszky Iván lemondása után Scitovszky Béla lett a belügyminiszter 1926 októberében, akinek legfőbb feladata az új közigazgatási reform-tervezet kidolgozása volt.^ix A törvényelőkészítői folyamatban Ladik irányítása alatt Horváth Béla is részt vett, munkatársai, Blaha Sándor h. államtitkár (Blaha Lujza fia) és Halász Károly osztálytanácsos mellett. Ők négyen jegyezték azt a törvényjavaslatot, amelyet aztán Scitovszky a kormányzó előszentesítése után az országgyűlés elé terjesztett 1928. július 4-én. A tervezet végül szinte napra pontosan egy évvel a benyújtás után az 1929: 30. tc.-ben öltött testet.^x Látható, Horváth jelentős szerepet vitt abban a modernizációval elegyített restaurációs folyamatban, amely a két világháború közötti időszakot jellemezte a közigazgatási struktúra átalakításában. Ladik Gusztáv, valamint az Igazságügyi Minisztérium két munkatársa, Térfi Gyula kúriai tanácselnök és Egyed István min. tanácsos mellett Horváth is társszerkesztője volt a Magyar törvények és egyéb jogszabályok mutatója c. kiadványnak 1928-ban, amelyet aztán évenként fűzött pótkötetek követtek. A mű alfabetikus sorrendben szedett címszavakban gyűjtötte össze Szent István korától kezdve egészen a legújabb időkig a magyar kodifikáció jogforrásait. Horváth szerint erre azért volt szükség, mert az első világháború négy zűrös esztendőjében a „kivételes hatalom” értelmében kiadott rendeletek „szédületes” nagy tömege „összekuszálta” a régebbi jogszabályokat.

Horváth a minisztériumban eltöltött éveit illetően végig szűkszavú levelében. Érdekes módon pályafutása legnehezebb időszakának nem az első világháborús vereség utáni kaotikus hónapokat, vagy a második világháború jogfosztásokkal járó minisztériumi eljárásait nevezi meg, hanem az 1937–38-as esztendőket, amikor Darányi Kálmán kormányában a belügyminiszteri bársonyszéket Széll József – Széll Kálmán néhai miniszterelnök unokaöccse – foglalta el. Horváth szerint akkori felettese „tudatlan és léha” volt, amellett, hogy arrogáns és lekezelő. Hasonló jelzőkkel illette Széll alkalmatlanságát egy másik belügyminisztériumi tisztviselő, Kandó Melocco Ferenc (1908–91) is emlékirataiban.^xi Horváth ekkoriban tevékeny részt vállalt a választójogi törvényjavaslat^xii megszövegezésében Argalás Lajossal együtt. Széll olyannyira kivonta magát a munkafolyamatból, hogy minisztertársai személyesen Horváthtal tárgyaltak a minisztertanácsi üléseken, aki kijelölt előadóként a plenáris ülés elé vitte a törvényjavaslatot, és a módosító javaslatokkal kapcsolatban is maga fogalmazta meg a részletes indoklást. A választójogi törvény tárgyalása egészen 1938 májusáig eltartott, lekötve Horváth minden energiáját, aki Széll passzivitása miatt gyakorlatilag tárcavezetőként funkcionált ebben az időben. Amikor Horváth a törvény elfogadása után jól megérdemelt pihenését töltötte Balatonfüreden, összefutott Hóman Bálint akkor leköszönő kultuszminiszterrel, aki méltatta Horváth szerepét a választójogi törvény elfogadásában, s hozzátette az ismert színmű címszereplőjére utalva: „Te is elmondhatod magadnak, amit Cyrano de Bergerac mondott a Roxane–Christian féle erkély-jelenet után: «A földön én ilyen sorsot találtam: örökké súgtam – s mindig hátul álltam.»” (Ábrányi Emil ford.)

Baljós évek

Hóman azonban tévedett, az ország világháborúba való sodródásával és a megjósolható katasztrófa közeledtével egyre több politikai szerep hárult Horváthra. Széll József együtt bukott Darányival,^xiii a minisztérium élére három éves hiátus után ismét Keresztes-Fischer Ferenc került, aki az egyre radikalizálódó kormányokban a Bethlen-féle konzervatív elitet reprezentálta egészen 1944-ig. Horváth az új miniszter egyik legodaadóbb beosztottjává vált a következő években, amely óhatatlanul is egy politikai szerepfelfogás felvállalását jelentette az egyre feszültebbé váló belpolitikában, ahol Keresztes-Fischer a hazai szélsőjobboldali körök számára az egyik leggyűlöltebb figura volt. Később Ujszászy István az ÁVH fogságában írott feljegyzéseiben a 2. vkf. osztály kémelhárító hálózatának tagjai közé sorolta Horváthot is mások, így Bonczos Miklós és Tomcsányi János belügyminisztériumi államtitkárok mellett.^xiv

Horváth aggasztónak találta Magyarország jobbratolódásának jelenségét. Az Imrédy-kormány idején elfogadott első zsidótörvénnyel mélységesen nem értett egyet, azt a Magyar Királyság alkotmányos hagyományaival összeegyeztethetetlennek értékelte. Éppen ezért nem volt hajlandó belügyminisztériumi osztályfőnökként ellenjegyezni az egyébként az igazságügyi minisztérium berkeiben megszületett törvényt annak kihirdetésekor. Hasonlóképp járt el a második zsidótörvény elfogadásakor (1939. május) is. Fábián Béla egykori liberális zsidó származású parlamenti képviselő már az Egyesült Államokban mondott köszönetet az idősebb George Horvath-nak apja kiállásáért. Horváth Béla keserűen vette tudomásul, hogy a részvételével kidolgozott új választójogi törvény lehetőséget adott arra, hogy a Nyilaskeresztes Párt második legerősebb erőként lehessen jelen a törvényhozásban.^xv

1941 júliusával Horváth közigazgatási államtitkárrá lépett elő, ebben a minőségében alá tartozott a minisztérium III. (Vármegye és Községi) ill. IV. (Városi) Osztálya is.^xvi Hatáskörét felhasználva Horváth igyekezett visszaszorítani a szélsőjobboldalt az önkormányzati szférában. A következő években számos konfliktusba keveredett Endre Lászlóval, aki 1938-tól kezdve Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja volt. Fia visszaemlékezése szerint Horváth Béla egy ízben fegyelmi eljárást indított Endre ellen, amiért amaz elrendelte a megye összes zsinagógájának bezárását, miután a hivatal önkényesen „életveszélyesnek” minősítette az összes ilyen jellegű épületet (Endre sokéves ténykedése miatt a pesti vármegyeháza ebben az időszakban „bolondokházaként” volt elkönyvelve a belügyminisztériumban Viczián István főispán, Horváth régi kollégája és barátja emlékirata szerint).^xvii

Amikor 1944 márciusában megtörtént Magyarország német megszállása, Horváth még egy ideig a helyén maradhatott közigazgatási államtitkárként, miközben megalakult az új kabinet Sztójay Döme berlini követ vezetésével (Keresztes-Fischert a nácik elhurcolták öccsével együtt). Ez azonban nem tartott sokáig: áprilisban felmentették és nyugdíjazták, és helyét éppen az az Endre László vette át, aki korábbi ellentéteikből adódóan személyes gyűlölettel is viseltetett elődje iránt.^xviii Horváthnak a következő hónapok rémes tetteivel és morális dilemmájával nem kellett szembesülnie a belügyminisztériumon belül, a deportálásokat előirányozó döntéshozatalból és végrehajtási mechanizmusból kimaradt, politikai passzivitásba menekült. A szövetséges bombázások megszaporodása miatt a család úgy döntött, hogy fővárosi lakhelyükről a Parádon vásárolt hétvégi házukba költöznek ideiglenes jelleggel. Horváth egészen augusztus végéig itt tartózkodott, a legkevésbé sem gondolt rá, hogy a közigazgatásba még valaha is visszatérhet.

A folytatás ITT olvasható.

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

Jegyzetek, felhasznált források: