Embert tolláról – A dísztollak szerepe a kora újkori Magyarországon I.

László Andor

A madártollakat fejdíszként már az ókori ember is előszeretettel használta. E szokásban felfedezhetjük akár „a művészet változatos és isteni beszédének” egyik első dadogását is.¹ Emellett amulettként is alkalmazták, mely megóvja viselőjét a kimerültségtől: az egyiptomiak például nemcsak magukat, lovaikat is ékesítették a strucctollakkal,² melyeket később a középkorban Európa-szerte hordtak. Nálunk e szokás az ősi totemkultuszban gyökerezhet.³ Eleink valószínűleg már a honfoglalás idején viseltek tollat, amit megfigyelhetünk az egyik nagyszentmiklósi aranykorsón. A strucctollat láthatjuk a legrégebbi (1500 körüli) huszár-ábrázoláson csakúgy, mint egy korabeli címeren. A tolldísz évszázadokon keresztül szinte állandó eleme a katonaöltözéknek, talán ennek köszönhető térhódítása a főurak körében, akik a török hódoltság korában gyakran maguk is részt vettek a harcokban.

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

A kitűnő megfigyelő, Mikszáth fantáziáját is megmozgatta a tollhordás divatja: „a strucctollak helyett a darutoll jött általános használatba, mégpedig a csalma (hosszúkás süveg) hátulsó részébe szúrva. Egy kis szelíd talpnyalás az egész. A megboldogult Hunyadi János viselte így.”⁴ Az író az egykori kormányzónak a Thuróczy krónikában található képére utal, és azt is helyesen tudja, hogy a 16. századtól elterjedtek a daru-, kócsag-, gém-, sas- (ráró)- és sólyom- (kerecsen) tollak.⁵ Ezeket többféle erénnyel köthették össze. A ragadozómadarak tolla sebességükre emlékeztetett: nem szépségük miatt, „hanem a gyorsaságnak jelére viselik; valamint a sólyom, amely mihelyt meglátja a prédát, nem késik, hanem mint a süvöltő szél száll reá, úgy szükség a vitéznek, mihelyt megfáradott az okosságban a szándék, mint a sólyomnak, menni az ellenségre.”⁶ Balassi Bálintnál a vitézek „mint jó rárók, mezőn széllyel járók,/ vagdalkoznak, futtatnak.”⁷

A darutoll a katonák számára ugyancsak fontos tulajdonságra, az éberségre emlékeztetett például Zrínyi Miklósnál: „végy példát az darvakról és a vadludakról, nem tészik szárnyok alá fejeket, és nem alusznak míg istrázsát ki nem állítnak; gondold meg, hogy az ellenség is nem alszik, hanem vigyáz.”⁸ A kor másik nagy költője Gyöngyösi István mindezt versben is elmondja:

„Párduc-bőr a hátán, tollas bot kezében,/ Három száll darutoll strázsál süvegében” vagy: „Két vigyázó daru strázsállja süvegét,/ Akikkel tollazta feje gömbölységét.”⁹

A tollak hordását különféle tokok segítették. Aki megengedhette magának, díszes foglalatot: pajzs vagy kör alakú forgót készíttetett, amelybe gyakran nem is tűztek tollat, azokat mozgatható vagy rögzített díszes lemezekkel, zománcos ékköves ágakkal helyettesítették. Ennek korai példáját láthatjuk Corvin János 1486-ban készült portréján. Hasonló rendeltetésű ékszer a kerek vagy ovális alakú medály.¹⁰ A főurak egész vagyonokat fizettek egy-egy drágakövekkel gazdagon borított, ezüstből készült vagy éppen aranyozott darabért. Hallunk „tiszta arany zománcos, a közepén egy szép öreg zafír, tizenhárom rubinttal rakott” forgóról, ¹¹ vagy olyanról, melyet 225 rubint és 48 arany díszített.¹² Mindez nem csekély súlyú lehetett, amire egy korabeli vers is utal: „Tíz font (azaz körülbelül 5 kg) az tolltokja terhesült fejének”.¹³

Nem csodálkozhatunk rajta, hogy a tollak, forgók a „piperés” öltözet elmaradhatatlan részeként a rang vagy akár a fényűzés, hivalkodás jeleivé válhattak. Báthory Gábor gyilkosai az új fejedelemtől (Bethlen Gábortól) bocsánatot, sőt jutalmat remélve „az országgyűlésre nagy tollasan, dalián bementek.”¹⁴ Zrínyi Miklós (aki korábban úgy tartja: a toll megékesíti az embert) imígyen korholja kora ifjait: „egy forgóval, egy varrott lódinggal pipeskednek …semmi jót nem követnek.”¹⁵ Az erdélyi esküvőkön a vőlegény jókora sastollas forgókkal vett részt, és „addig az hálóhelyig rendszerént szerszámos paripán s tollason jött”, a násznép közt „az ifiak mindinkább forgósak voltak”, a násznagy hintója előtt menők a párduc- vagy tigrisbőr mellett daru- esetleg kerecsentoll forgót viseltek, még a szolgák közt is sokan hordták. A fejedelem asztalnoka „szerszámos paripán ülvén, hol rárótoll forgóson, hol darutoll, három szál lévén medályban foglalva az süvegiben, úgy vitette az étket.” Az étekfogók, a fő lovászmester, a vicelovászmester, és még számos „főember-szolga” szintén forgósan látták el feladataikat az udvarban.¹⁶ Mikor egy csaló Károlyi Sándor elhunyt öccsének adta ki magát, a gróf a következőképpen panaszkodott: „felparipáztam, forgosítottam, párduc bőrösítettem, egy szóval úri módon jártattam.”¹⁷ A Károlyi nevéhez fűződő szatmári békét követően a Rákóczihoz csatlakozó jobbágyok is letették „a forgót és farkasbőrt”, visszavették a zekét és a bocskort, „mert nem disznó orrában való az aranyperec” – ahogyan egy rosszmájú kortárs fogalmaz.¹⁸

Heltai Gáspár fordításában a 16. század második felétől széles körben ismert Ezopusz 28. fabulája, melyben a holló pávatollakkal büszkélkedik. Egy református prédikátor úgy veszi át a történetet, hogy „lúdként nem lün módod a darutollban való piperében”. E meséből alakult ki az ismert szólás: idegen tollakkal ékeskedni.¹⁹ A darutollakról különösen sokat hallunk, ahogyan az Erdély „régi, együgyű alázatos idejét” a 17. század első felében felelevenítő Apor Péter írja: számos egyéb toll mellett „mindenekfelett gyönyörűséges volt, mikor három szál darutollat köves medályban rakva tettek az ifjak süvegekben.”²⁰

 

Nem csupán a forgók és medályok, maguk a tollak is nagy értékkel bírtak, Bethlen Gábor egy kócsagtollát (hacsak nem forgóstól) ezer aranyra becsülték.²¹ Tisztogatták, gondosan őrizték őket, szálanként számba vették az összeírások alkalmával, végrendeletekben is olvashatunk róluk.²² Egy 1543-as testamentum szerzője a hagyományozott tollról megjegyzi, hogy azt „az én uram és szerelmes atyámfia: Werbőczy Imre” hagyta rá.²³ Számon tartották őket az ingóságok között: egy 1566-ból származó leltárban se több se kevesebb, mint 124 darutollat jegyeztek fel,²⁴ Thököly Imre vagyontárgyai közt is szép számmal írtak össze.²⁵

Lakodalmak, keresztelők alkalmával kölcsönözték, de ajándéknak sem lehetett utolsó. A 16. század közepétől hallunk darutollküldésről,²⁶ és -kérésről: „megszolgálnám kegyelmednek, ha szerezhetne húsz vagy huszonöt szál szép fehér darutollat.”²⁷ Ezért is tartották nagy becsben a főúri udvarokban tartott szelíd madarakat: vigyázni kellett rájuk, hogy a darvász „tollukat meg ne törje.” Nádasdy Ferenc kapuvári tiszttartója így ír urának 1572-ben: „Küldtem vala te nagyságodnak valami darutollakat, kiket nagyságod itt való darvai neveltek.”²⁸ „Ha valahun egy szál (ha kettő lehetne, annál jobban esnék) daru tollat kaphatna kegyelmed, kegyelmednek megszolgálnám” – kérik Teleki Mihályt Szászrégenből 1661-ben.²⁹ Az ország másik végében Batthyány Ádámhoz fordulnak, hogy „egy csoport darutollat, vagyis inkább az maga szál-darutollát forgóstul azon időre kölcsönadni méltóztatnék.”³⁰ Egy pár gémtoll a császár szolgálatában álló Básta generális számára méltó ajándéknak számított.³¹ Az is előfordult, hogy a gyulai török szandzsákbég a lippai magyar kapitánynak küldött darutollat,³² aki a következő évben Bethlen Gábornak juttatott.³³ Egy évtized múlva Balassa Zsigmond küldött ajándékba kócsagtollat a temesvári pasának.³⁴

A lovak homlokára ugyancsak tűzhettek pazar, üstöknyomtatónak vagy lóhomlokelőnek nevezett tolltokokat, „bársonyra varrott, drága medályban rakott három s néha két szál daru-, esetleg kócsagtollal”, ami a ló gazdájának rangjától függött.³⁵ Egy fejedelmi menyegzőn a menyasszony fogadásakor nyolc párducbőrökkel borított „török” ló vonult fel, homlokelőjén három-három darutollal, a vőlegény öccse lovának farára két darutollat helyeztek.³⁶ Gyöngyösi István a török nagyvezír lován figyeli meg a „szép medályos kolcsogot”,³⁷ Mikes Kelemen Sztambulban a szultán környezetében írja le a tollal díszített lovakat.³⁸ Egy erdélyi esküvőn a menyasszony hintója elé fogott hat lón egy-egy medályba foglalt darutollat viselt, a vőlegény „festett portai paripáján” pedig két szál darutoll volt.³⁹

A süvegbe vagy kalapba tűzött toll rangjelző eszköz, státuszszimbólum lehetett. Szigetvár hős védője, midőn a kirohanás előtt legszebb ruháját öltötte magára, sisakjára kócsagtollat tűzött.⁴⁰ 1643-ban a Báthoriak magánhadseregének menyegzői díszbe öltöztetett gyalogos közkatonái egy szál, a tizedesek két szál fehér strucctollat hordhattak, a vőlegény süvegében egy kócsagtoll és 10 szál fehér darutoll virított, míg öccséjén a kócsagtoll mellett 5 szál fehér darutoll volt.⁴¹ Egy évszázaddal később Károlyi Sándor huszárezrede törzstisztjeinek parádéhoz a süvegre kócsagtollat, alacsonyabb rangú tisztjeinek aranyos ezüst forgót, sastollat, a zászlótartóknak szintén kócsagtollat adott.⁴²

A kócsagtoll számított a legelőkelőbbnek, ahogyan a „németek” 1687-es erdélyi „bejövetelét” követő „nájmódi”-ból kiábrándult Apor írja: „A férfiak azért azelőtt az nagyja az embereknek nyusztos süveget viselt pompára, medály rajta s abból kócsagtoll állott ki.”⁴³ Az alacsonyabb rangúaknak daru, sas vagy strucctoll járt.⁴⁴ Fekete színben a fejedelmi méltóság jelvénye lett, megjelent az erdélyi uralkodók portréin, pénzein is.⁴⁵ A török szultántól a kinevezéssel (adhnámé) együtt küldött kellékek (például bot, zászló, süveg) közt a toll vagy a forgó is szerepelhetett – ilyet kapott Bocskai István ⁴⁶ vagy II. Apafi Mihály.⁴⁷ A magyar királyok szintén viselték. Mikszáth a Hunyadi Mátyást helyettesítő „Mujkó király” fejfedőjére képzeli oda a kócsagtollat,⁴⁸ ám így írják le 1611-es prágai bevonulásakor II. Mátyást, és több Habsburg uralkodót ábrázoltak tollal (például III. és IV Ferdinándot, I. Lipótot).⁴⁹

Báthory István krakkói temetésén kopján vittek egy süveget rajta két szál fehér darutollal – a beszámoló szerint azt jelképezte, hogy erdélyi fejedelemként az ellene támadó trónkövetelőt legyőzte, így nem sikerült „kiszaggatni” Báthory fejéből a tollat. Ugyanott a király lován annak öltözékével vonult udvarának egy kócsagtollas tagja.⁵⁰ A román Vitéz Mihály Gyulafehérvárra „magyar” süveggel vonult be, amelyet „a baleári daru fekete bóbitájából készült, gazdag tollbokréta ékesített.”⁵¹ Bethlen Gábor 1623-ban lovával együtt „tollason” vett részt a császári generálissal folytatott tárgyaláson, három év múlva házasságakor menyasszonyát kócsagtollasan várta, lován is az díszelgett.⁵² 1632-ben a svéd követ figyelte meg I. Rákóczi György kócsagtollát,⁵³ Apafi Mihály tolla úgy állt, „mint egy tisztító seprű, olyan szélesen, olyat pedig másnak nem volt szabad viselni.”⁵⁴ II. Rákóczi Ferenc az ónodi országgyűlésre való ünnepélyes bevonulásakor hordott fekete kócsagtollat.⁵⁵

A toll a vitézi öltözék része, e nélkül járni szégyennek számított.⁵⁶ Zrínyi így érzékelteti a veszélyt: “ellövék lovamat/ Ágyuból, s másodszor fejemből tollamat/ Elszaggatták; közel láttam halálomat.” Károlyi Sándornak egy 1705-ös ütközetben törött el forgója.⁵⁷ A toll vagy forgó sérülése figyelmeztető jel lehetett, mint Kemény János egyik követtársánál, akinek „süvegéből a darutollakat az szél leveté és noha felvövék ugyan, de talán ugyan rossz ómenje lőn az jövendő dolgoknak.”⁵⁸ Hasonlóképpen járt állítólag II. Rákóczi György tragikus végű lengyelországi hadjáratán, amikor a krakkói várban a lováról leszállva az egész ottani tanács szeme láttára „hanyattá esett. Süvegében lévő aranytoll kettétörött. Nagy jel volt jövendő szerencsétlenségire.”⁵⁹

A nők szintén kedvelték például a fehér, fekete, vörös és testszínű strucctollakat.⁶⁰ A dúsgazdag Thurzó György lányának hozományában szerepelt egy „nyári, fekete bársony süveg vert ezüsttel tűzött, az pártázatjában tizenegy gyöngyös boglár vagyon, mindenik mellett egy-egy öreg gyöngyszem, egy medály, melyben egy öreg vörös kő vagyon és négy gyöngyszem és az toll mellett egy gyöngyös bokréta.”⁶¹ Alaghi Menyhértné, 1619-ben Regéc várában hírül véve a Bethlen-pártiak homonnai vereségét, „örül, vigad, kacag és tapsol örömében, tollas süvegét a fejébe fölteszi, és mint a Herodiás leánya táncot jára.”⁶² A fennmaradt összeírásokból nyomon követhetjük azoknak a tollaknak a „kálváriáját”, melyeket Bethlen Gábor özvegye követelt vissza Erdélyből való távozása után, és csak sok év után kapta meg őket. Köztük található „seprű”-, strucc-, fehér gém-, tarka gém-, és egy olyan kócsagtoll, melyet a fejedelem állítólag kölcsönkért, míg özvegye szerint ajándékba kapta; végül e toll helyett jóvátételként 750 forintot kapott I. Rákóczi György fejedelemtől.⁶³ Brandenburgi Katalin rövid ideig betöltötte a fejedelmi tisztséget, őt is ábrázolták strucctollal.⁶⁴ Károlyi Judit ingóságainak 1666-os összeírásában olvashatunk strucctoll alakú „hajba való”-ról, melyben hatvanöt gyémánt volt.⁶⁵ A tollakat időnként egyszerűen hajba tűzték: „a kisasszonyok, sőt elévaló fő nemes leányok is az fejeken kétfelől, az homlokokra feleresztve sokszínű festett structollakat viseltenek, s igen díszesek voltak azokkal”.⁶⁶ Gyerekek is hordhattak tollat, így festették meg például a négyéves II. Rákóczi Ferencet.⁶⁷

A törököknél ugyancsak gyakoriak: II. Bajazid szultán egyik ábrázolásán éppúgy megfigyelhetjük, mint a Zrínyi által bemutatott Szulejmánon: „Ül vala mereven nagy császár nyeregben,/ Fejér vékony patyolat (azaz turbán) vagyon fejében,/ Két csoport kócsagtoll alá áll széltében…”⁶⁸ A költői leírással megegyezik egy korabeli kémjelentés: a török uralkodót az ostromkor valóban fekete kócsagtollal látták.⁶⁹ Az oszmánok már Buda elfoglalásakor úgy fosztották ki az úrszabásúakat, hogy „se ruhájuk, se lovok, se pénzek, se fegyverek, se tollok süvegükön nem marada”.⁷⁰ A 16. század közepén a janicsárok elöljárói kis ezüst tolltokban kócsagtollból készült, seprűhöz hasonló tollcsomót viseltek, „mintha csak farsangi maskarában lennének.”⁷¹ A janicsárok 1606-ban feljegyzett törvényei alapján a tollak rangjelző szereppel bírta: előírták, hogy kik hordhatnak daru- vagy éppen kócsagtollat, és kiket illet meg a tollforgó viselésének joga.⁷² Ugyanebben az időben egy erdélyi követ a szultánon két csomó fekete gémtollat figyel meg, ám „ha valahová kimegyen mezőre vagy másuvá mulatni, három bokor szokott lenni.”⁷³ Egy másik követ kócsag- vagy darutollas perzsákról ír.⁷⁴ Mikes Kelemen szerint a szultánt három, a nagyvezírt kettő, a többi magas rangú hivatalnokot egy tollból álló bokréta illette meg.⁷⁵

 

A győzelmek után a fővezér a zsákmányból darutollforgókat osztogatott, amiből egy török útleírás szerzője is részesült.⁷⁶ Szívesen fogadták ajándékba, nemcsak a török uraknak illett adni, de inasuknak, szolgájuknak, szakácsuknak, lovászuknak stb. úgyszintén. Valóságos „tolléhség” dúlhatott: oszmán tisztviselők panaszkodnak katonáikra, akik fizetség nélkül követelték a darutollakat.⁷⁷ A visszaélések hatására IV. Mehmed szultán 1677-ben rendelettel igyekezett véget vetni e szokásnak.⁷⁸ Nagykőrös városának tolladózását évtizedeken keresztül nyomon követhetjük a fennmaradt iratokban, 1682-ben például hat darab darutollat kellett adniuk, amennyiben képtelenek voltak előteremteni azokat, bizonyos összeggel kellett kiváltaniuk.⁷⁹ Az is megesett, hogy a törökök mellett a magyar földesuraknak is tollakat kellett szolgáltatni.⁸⁰ A helyzet a Rákóczi-szabadságharc idejében sem változott: amikor Kőszeg „készült kézfogáshoz nyalka kurucokkal,/ Midőn eleiben mentek nagy ajándékokkal,/ Kócsag-tollyut adván nékik arany koszorúkkal.”⁸¹ Pécsett vagy Kecskeméten szintén daru- vagy kócsagtollat kívántak a kurucok adóként.⁸² A forrásokból tehát a tollak és a hordásukra szolgáló különféle forgók, medályok nagy fontossága rajzolódik ki a 16-17. században: a kor katonai viseletének csakúgy részei voltak, mint a főurak díszes öltözékének. A tollak kitüntetett szerepe a későbbiekben is megmarad, sőt a parasztság körében is elterjednek. Erről azonban majd egy másik alkalommal lesz szó.

---

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

---