“Tankok nélkül puncik vagytok!” – Az 1969-es jégkorong-világbajnokság csehszlovák-szovjet összecsapásai és következményei

A csehszlovák társadalom a prágai tavasz leverése után a fegyveres harc helyett inkább a passzív ellenállást választotta. Ennek eszközei rendkívül széles skálán mozogtak: az állami ünnepségeken (például október 28-án, a Csehszlovák Köztársaság 50. évfordulóján) zajlott tüntetésektől kezdve, az üzemekben és a termelőszövetkezetekben szervezett sztrájkokon át, egészen az önégetésekig (Jan Palach és mások) bezárólag. Ennek egyik legfontosabb és leglátványosabb – ugyanakkor egyben a legutolsó – megnyilvánulása a napra pontosan ötven évvel ezelőtt zajlott második csehszlovák-szovjet jégkorongmérkőzés volt. Ugyan a győzelem valóságos népünnepélyt idézett elő az országban, de ezzel párhuzamosan ez jelentette az utolsó koporsószöget az „emberarcú szocializmus” koporsójába.

„Koronggal a szocializmus győzelméért!”

A jéghoki már a kezdetektől fogva nagy népszerűségnek örvendett a csehek és a szlovákok körében. A játékosok elég magas szinten űzték – a két világháború között tartott nemzetközi bajnokságokon a csehszlovák válogatott rendszerint a dobogó valamelyik fokán végzett. Sőt, a második világégés utáni első jégkorong-világbajnokságot (1947-ben) Prágában rendezték meg, amelyen a házigazdák szerezték meg az aranyérmet.[1]

Ezért korántsem véletlen, hogy a Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) a csapatsportok közül – a futball helyett – leginkább a jégkorongot preferálta. Ezt igyekezett ideológiai és propagandacélokra („imperialisták elleni harc”) felhasználni, de ugyanúgy reménykedtek a szocialista tábor tagjai közötti „baráti kapcsolatok” erősítésében is. Csakhogy a szovjetektől gyakran elszenvedett vereségek csak növelték a lakosság „testvéri” állammal szemben érzett elégedetlenségét – például olyan szóbeszédek terjedtek el, hogy a csehszlovák válogatott „felsőbb utasításra” vesztette el ezeket a mérkőzéseket.

Ezekből kifolyólag már a hatvanas évek közepétől egyre többször került sor incidensekre a két ország játékosai, illetve szurkolói között. Az 1967-es, Bécsben tartott világbajnokságon a szovjetektől elszenvedett 4:2-es vereség hatására az egész Csehszlovákiában (még az általános iskolákban is) szovjetellenes hangulat uralkodott el, és többek között olyan feliratok jelentek meg az utcákon, mint „A Szovjetunióval örök időkre és soha máshogy – még akkor is, ha megvernek minket”.[2] Viszont egy évvel később a csehszlovákok számára tökéletes elégtételt jelentett, amikor a téli olimpián 5:4-re legyőzték a szovjeteket.

Cseh nyelvű tudósítás a téli olimpián vívott csehszlovák-szovjet mérkőzés utolsó perceiről. 

A történelem iróniája, hogy a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) még a Varsói Szerződés 1968. augusztus 20-i megszállása előtt döntött úgy, hogy a jövő évi világbajnokság A-csoportja Prágában fog játszani (a B Ljubljanában, a C pedig Szkopjéban). Ráadásul jelentősen változtattak a korábbi szabályokon: mostantól két ország válogatottja nem egyszer, hanem kétszer fog összecsapni a jégpályán. Mivel a CSKP nem tudta garantálni a „szovjet és más baráti népek” játékosainak/nézőinek testi épségét, ezért kérésükre az IIHF Stockholmba helyezte át a bajnokság helyszínét. Természetesen a svédek öröme korántsem volt felhőtlen. A hatóságok fejében megfordult, hogy a csehszlovák-szovjet mérkőzéseket a Johanneshov Aréna „zárt ajtói” mögött kellene lejátszani, és az egészet majd ingyen levetíteni a mozikban – ezt végül elvetették.[3] A felfokozott hangulatot jól mutatta, hogy már hetekkel korábban elfogyott az összes belépőjegy. A feketepiacon csillagászati áron lehetett hozzájutni, a Rudé právo pártlap tudósítója szerint egy jegy ára felért egy húszszemélyes vacsoráéval.[4]

Bosszú a pályán

Ennek ellenére a március 21-i, 2-0-ás csehszlovák győzelem után még viszonylag nyugodt volt a légkör. A csehszlovák csapat látványosan nem nyújtott kezet a szovjetnek, de ezt a „gesztust” – az előzetes megbeszélések ellenére – nem vetítették le a csehszlovák televíziókban. Telegramok százai gratuláltak a játékosoknak, illetve az edzőknek: gyakorlatilag mindegyikben az szerepelt, hogy nem kell megnyerniük a bajnokságot, csak a szovjeteket tanítsák móresre. Ezzel párhuzamosan Csehszlovákiában szintén megünnepelték a diadalt, igaz, sokkal „szolidabb keretek” között, mint amennyire arra először sokan számítottak. A prágai Óváros téren körülbelül húszezren gyűltek össze, és más csehszlovák városokban is több ezren mentek ki az utcákra. Ugyan sor került szovjetellenes kirohanásokra és kisebb rendbontásokra, de pár ember letartóztatásán kívül nem volt komolyabb incidens.

Népszabadság, 1969. március 24-i száma.

Ugyanakkor ez a győzelem igencsak megalapozta a hangulatot a visszavágóra. Korabeli beszámolók szerint a „csehszlovák oroszlánok” (egy a hátsó lábaira emelkedő, fehér, kétfarkú oroszlán a csehek címerállata – K.L.) a nevükhöz méltóan küzdöttek: a következő napokban már másodszor legyőzték Kanadát (3:2), Finnországot (4:2) és az Egyesült Államokat (6:2). Ám mindenki a március 28-i mérkőzést várta, amikor a csehszlovákok ismét a szovjetekkel lépnek pályára. A CSKP-ban érzékelték a feszült hangulatot, de a közelgő mérkőzés most leginkább az Alexander Dubček első titkár körül csoportosuló reformkommunisták körében szült komoly aggodalmakat. Ennek oka, hogy a meccs eredménye – függetlenül attól, hogy nyernek vagy veszítenek – egy egész országra kiterjedő megmozdulást generálhat. Amennyiben pedig emiatt a szovjet egységek/állampolgárok megtámadására és súlyos anyagi/emberi áldozatokkal járó összecsapásokra kerülne sor, akkor ezt a frakciót teszik felelőssé és kizárják őket a pártból.[5] Például Dubček közeli szövetségese, Bohumil Šimon elnökségi KB-párttag még Martin Dzúr védelmi minisztert is felkereste, hogy a rendőrség mellett a hadsereget szintén helyezzék készültségbe, mert komoly zavargásokra lehet számítani. Ám hiába fordult aggályaival az összes fontos állami- és pártszerv vezetőjéhez , semmi sem történt.[6]

Közben nemcsak a hatalom, hanem a csehszlovák játékosok is felkészültek a mérkőzésre, akik újabb tiltakozó akciót eszeltek ki: a kézfogás újbóli elutasításán kívül fekete szalaggal leragasztják az oroszlán felett lévő vörös csillagot.

A nagymamám mindig azt mondta, hogy az oroszlán fején koronának kell lennie, nem pedig csillagnak

– magyarázta Jiřík Holík. [7]

A csehszlovák jégkorong-válogatott. A kép forrása: Link.

A március 28-i mérkőzés a szovjetek intenzív támadássorozatával kezdődött, de a csehszlovák védelem mindvégig tette a dolgát. A 15. percben a korongot megszerző Jiří Holíknak sikerült gólt lőnie – a nagy ováció miatt nem lehetett tisztán hallani (évekkel később derült egy interjúból), hogy „Te kibaszott komcsi!” jelzővel illette a szovjet kapust.[8] Négy perccel később Václav Nedomanský újabb pontot szerzett a csehszlovákoknak, s ő meg a botjával tett fenyegető mozdulatokat.

A második harmadban viszont a szovjetek voltak sikeresebbek: Valerij Harlamov és Anatolij Firszov egyenlítettek. Több sem kellett a csehszlovákoknak, akik megvadult oroszlánokként harcoltak az utolsó harmadban, mindvégig védekezésre kényszerítették az ellenfelüket. Josef Horešovský messziről lőtt gólt, majd két perccel később Jaroslav Holíknak – kihasználva a szovjetek pillanatnyi zavarodottságát és a kapusuk kirohanását – sikerült beütnie a korongot a hálóba. Ugyan Alexander Ragulin az utolsó percekben szépített, de a mérkőzés végül 4-3-ra végződött. A többnyire svédekből álló tízezer főt számláló nézőközönség, akik közül sokan angol, cseh, orosz és svéd nyelvű, szovjetellenes és Csehszlovákiát éltető transzparenseket emeltek a magasba, folyamatosan Dubček nevét ordítozták és a szovjeteket ócsárolták.

Transzparensek a Johanneshov Stadionban. “Mi az oroszoktól nem félünk, a hokiban legyőzzük őket és megfizetünk nekik augusztusért” – olvasható a cseh nyelvű táblán. A kép forrása: Link

Győzelmi mámorban

Bár valóban figyelemreméltó volt, ahogyan Svédországban és más nyugat-európai államban piedesztálra emelték a csehszlovák válogatottat, ez mind eltörpült amellett, ami március 28-án éjjel a kelet-közép-európai országban történt. A mérkőzés alatt kihalt utcák és terek pár perc alatt megteltek nemcsak szurkolókkal, hanem olyanokkal is, akik életükben nem érdeklődtek a jégkorong iránt. Este tízkor körülbelül harmincezer ember gyűlt össze a prágai Vencel téren – mire a tömeg elindult már 150 ezer főből állt. Legtöbben a csehszlovák játékosokat/edzőket éltették vagy a meccs eredményét firkálták fel ablakokra, járművekre, utcakövekre. Nem maradtak el a párt- és szovjetellenes felhangok sem. Ezek között voltak olyan aktuálpolitikai eseményekről szóló rigmusok is, mint

Usszuri, Usszuri!” vagy „Iván, Iván, vidd haza a tankjaidat, mert a kínaiak már ott vannak a küszöbödön.[9]

Ám nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy az elégedetlenség más formában is megmutatkozzon. Közel ötszázan gyülekeztek a szovjet nagykövetség előtt, de a rendőrség és az Állambiztonság (Státní bezpečnost/StB) közös erővel megakadályozta az épület megtámadását. Ezzel szemben a Vencel téren lévő szovjet Aeroflot (légitársaság) és Intoiurist (turisztikai) irodáknak már nem volt ilyen szerencséjük – betörték az ablakaikat, majd ezután több százan berohantak az üzletekbe. Amit nem tudtak elvinni, azt szétverték, utcára hányták és felgyújtották, ezzel körülbelül egymillió koronás kárt okozva. A hatóságok csak hajnali háromkor foglalták el a Vencel teret, de a teljes rendet csak a reggeli órákban sikerült helyreállítani.

 

Felvonulások Prágában. A kép forrás: Link.

Prágán kívül mintegy 69 cseh és szlovák városban került sor hasonló tiltakozó demonstrációkra és/vagy zavargásokra. Szinte mindegyik nagyobb településen egyedi, máshol nem halható, szlogenekkel becsmérelték a szovjeteket:

Ezt augusztusért kapjátok! Csirkeszarok vagytok! Tankok nélkül puncik vagytok! Az egész világ látta, ahogy rábasztatok! Anatolij Taraszov (a szovjet edző – K.L.) kapd be a… jegyzetfüzetedet! Brezsnyev és Koszigin seggfejek!

Sőt, még az egyik városban (Uherské Hradiště) egyszerre éltették az Egyesült Államokat és Hitlert, s szvasztikát pingáltak a szovjet zászlókra.[10]

Általánosnak számított, hogy a tüntetők autókkal vonultak végig az utcákon, miközben folyamatosan dudáltak és villogtattak a fényszórókkal – csak Brnoban 200 személygépkocsival, 20 teherautóval és 1 busszal.[11] A rongálásoknak leggyakrabban a szovjet felszabadítási emlékművek estek áldozatul, de egyes esetekben még a laktanyák és a katonai járművek sem úszták meg. Ústí nad Labem mellett lévő szovjet katonai bázison két GAZ 4×4-et és három motorkerékpárt gyújtottak fel, betörték a katonai főparancsnokság ablakait, elvágták a telefonvonalakat, illetve menekülésre késztették a helyi szovjet katonatiszteket. Mladá Boleslavban zajlott zavargásokban negyven cseh katona vett részt; Jaroměřben lévő, a szovjetek által „kibérelt” katonai kórházat támadták meg; Olomoucban pedig több katonai jármű kerekét lyukasztották ki. A szovjet katonák a verbális és a fizikai támadásokra üres sörösüvegekkel vagy kövekkel reagáltak – csupán egy-két esetben nyúltak a fegyvereikhez, de ekkor is csupán levegőbe lőttek.

Meglepő módon az elégedetlenség sokkal nagyobb méreteket öltött a szlovákok lakta részeken. A pozsonyi (Bratislava) diákkollégiumokból kirajzó diákok százai égő újságot tartva a kezükben fáklyás felvonulást rendeztek (ez egyrészt utalás volt Jan Palachra, akit áldozatvállalása miatt „élő fáklyának” neveztek), ami a helyi beszámolók szerint úgy nézett ki, mint egy „tüzes folyó”.[12] Habár a várost valósággal elárasztották a rendvédelmi és az StB-erők, kevésnek bizonyultak: a helyi szovjet főparancsnokság előtt közel tízezren jelentek meg és mintegy 415 karhatalmistával csaptak össze, akik végül könnygázt és vízágyúkat vetettek be – de az akció során még így is 32 hatósági személy sérült meg. Kassán (Košice) szintén tartottak fáklyás felvonulást, amelyen körülbelül 1200-an vettek részt. Sokan a kezükben lévő égő papírral és fadarabokkal dobálták meg a rendőröket, akik közül ketten súlyos égési sérüléseket szenvedtek el. A többi szlovákiai városban éppúgy voltak demonstrációk, amiket leginkább főiskolai diákok szerveztek: kétezren Zsolnán (Žilina), hétszázan Besztercebányán (Banská Bistrica), ötszázan Nyitrán (Nitra), Trencsénben (Trenčín) és Zólyomban (Zvolen), illetve néhány százan a többi városban. Igencsak érdekes összevetni a cseh és a szlovák rendőrségi statisztikákat: a cseh régiókban 17, a szlovák területeken 34 rendőr sérült meg, sőt csak Pozsonyban 19 embert tartóztattak le, miközben az egész Cseh Szocialista Köztársaságban 20-at.[13]

Korabeli cseh nyelvű összefoglaló. 

Tökéletes indok

Ugyanakkor a március 28-i mérkőzés után nem kellett sokat várni arra, hogy Šimon korábban említett félelme beigazolódjon: a szocialista sajtóban és diplomáciai körökben erőteljes támadás vette kezdetét Dubček és reformkommunista társai ellen, leginkább a szovjet katonák megtámadása és az Aeroflot irodájának kifosztása miatt. A Szovjetunió Kommunista Pártja CSKP-nak címzett levélében megjegyezte, hogy a csehszlovák hatóságok nem léptek fel kellő határozottsággal, s a „normalizálás” érdekében szükségessé vált a vezetőváltás. Amennyiben ennek Prága nem tesz eleget, akkor

… az újabb szovjetellenes akciók, szocialistaellenes provokációk és katonai alakulatok elleni támadások eseten a szovjet fel kénytelen lesz hathatós intézkedéseket foganatosítani. Fenntartjuk magunknak azt a jogot, hogy meghatározzuk ezen intézkedések jellegét attól függően, milyen konkrét lepéseket tesz a csehszlovák vezetés a maga részéről az ellenséges, szocialistaellenes erők kirohanásainak megelőzésére és meghiúsítására.[14]

(Az MSZMP szintén hasonló tartalmú, bár korántsem ilyen kemény hangvételű levelet küldött a CSKP-nak).

A szocialista sajtóban ezzel szemben egy „szélsőjobboldali és külföldi összeesküvésről” írtak. Például az április 1-jén megjelent, név nélküli Népszabadság cikkben ugyan „megértették” a csehszlovákok győzelmi ünnepségeit, de elítélték a „szovjetellenes őrjöngést”, amely szerintük korántsem volt „spontán”.

…Vagy honnét származtassuk az előre elkészített transzparenseket, feliratos táblákat a mocskolódó szovjetellenes szövegekkel. A város külső kerületeiből provokátorok segítségével és ellenőrzésével teherautók és autóbuszok szállították a csoportokat a belvárosba. Ki bocsátotta a rendelkezésükre ezeket a járműveket? Megannyi kérdés, amelyre nem adhat feleletet a „spontaneitásra” való hivatkozás, s amely közvetetten, de cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy a jobboldal erői ismét keresztülvitték akaratukat a hatóságokkal és rendfenntartó erőkkel szemben. [15]

A nyomásgyakorlás végül a CSKP KB 1969. április 17-én tartott plenáris ülésén ért célt, amikor Dubček helyére a Kreml akkori kedvencét, a „normalizációt” hirdető Gustáv Husákot nevezték ki első titkárnak. A cseh/szlovák historiográfiában mind a mai napig erősen tartja magát az a korántsem alaptalan és számos közvetett bizonyítékkal alátámasztott nézet, miszerint a szovjet irodák kifosztása és katonák megtámadása szándékos titkosszolgálati provokációk voltak, hogy a „keményvonalasok” és „realisták” így kaphassák meg Moszkva áldását a csehszlovák reformkommunisták kizárásához. Például a tüntetők az Aeroflot előtt már előre elkészített köveket találtak, mindössze pár rendőr őrizte az épületet (akik nem avatkoztak közbe), álruhás StB-ek irányították a zavargásokat, majd a rendőrség megérkezésekor a rájuk váró buszokkal távoztak a helyszínekről és így tovább.[16]

Azonban a cikk végére elmondható, hogy a CSKP és a hatóságok öröme korántsem volt teljes, hiszen a rendszerváltásig minden további jéghoki, különösen a szovjetekkel vívott összecsapás, valóságos rémálomnak számított. Erőforrásokat és embereket nem kímélve próbálták megakadályozni az 1969. március 28-i történtek megismétlődését – ekkora méretű és intenzitású megmozdulásokra az országban legközelebb csak 1989 novemberében került sor. A csehszlovák játékosok világszerte ismertté váltak (néhány közülük a meccs után disszidáltak), akik bár a pontozás és a svédektől elszenvedett két vereség miatt csak bronzérmet szerezték meg (az aranyat a szovjetek vihették haza), de mégis a „fehér oroszlánok” lettek az 1969-es jégkorong-világbajnokság igazi hősei, erkölcsi győztesei.

A cikk az Arcanum Digitális Tudománytár és a Napi Történelmi Forrás együttműködésével jött létre. 

 


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Felhasznált irodalom:

Sajtó:

Népszabadság

Rudé právo

Szakirodalom:

Mitrovits Miklós: Husák és Kádár: A csehszlovák–magyar viszony kibékülés és konfliktus között (1968–1989). In: In: Világtörténet. 3. évfolyam, 4. szám, 2013, 531–548.

Oldřich Tůma: They had no tanks this time and they got four goals’: 12 The hockey events in Czechoslovakia in 1969 and the fall of Alexander Dubček. In: The (Inter-Communist) Cold War on Ice: Soviet-Czechoslovak Ice Hockey Politics, 1967-1969., Washington: Woodrow Wilson International Center for Scholars Working Paper 69., 2014., 12–35.

Stanislav Sikora: Szlovákia a prágai tavasz után. In: Világtörténet. 8. (40.) évfolyam, 3. szám, 2018., 445–469.

[1] Tůma, 2014: 13.

[2] Uo. 17.

[3] Pavel Kovář: Kronika hokejových bouři. In: Reflex. 9. évfolyam, 12. szám, 28.

[4] Zvonimír Šupich: Právě žačíname:  A hned s ostrými hochy z Kanady. In: Rudé právo. 49. évfolyam, 63. szám.

[5] Erről a párton belüli harcokról lásd bővebben Stanislav Sikora magyarra fordított tanulmányát. Stanislav Sikora: Szlovákia a prágai tavasz után. In: Világtörténet. 8. (40.) évfolyam, 3. szám, 2018., 445–469.

[6] Pavel Kovář: Kronika hokejových bouři. In: Reflex. 9. évfolyam, 12. szám, 28.

[7] Uo.

[8] Tůma, 2014: 20.

[9] Ezzel a március közepén kirobbant kínai-szovjet határháborúra utaltak, amikor a kínai Népi Felszabadító Hadsereg többször megpróbálta elfoglalni az Usszuri határfolyón lévő Damanszkij nevű szigetet. A szovjetek sikeresen visszaverték a kínai támadásokat. A rövid, de intenzív fegyveres konfliktus jelentette a mélypontot a kínai-szovjet viszonyban.

[10] Oldřich Tůma történész szerint ezek valójában nem történtek meg, hiszen a tüntetők nem voltak szélsőjobboldaliak, meg a lakosság nagy részében még élénken élt a náci megszállás emléke. Valószínűleg provokációról vagy a hivatalos jelentésekben felbukkanó szándékos összemosásról van szó. Tůma, 2014: 23–24.

[11] Uo., 51.

[12] Sikora, 2018: 466.

[13] Uo.: 467.

[14] Mitrovits, 2013: 536.

[15] Gyújtogatás – a sport ürügyén. In:  In: Népszabadság, 1969. április 1. XXVII. évfolyam, 75. szám.

[16] Tůma, 2014: 25–26.

Facebook Kommentek