CSI: Makó – Vérengzés „Bécsben”

Régi bűneseteket bemutató sorozatunk most következő részében Makóra látogatunk, ahol 1940 júniusában egy igen durva betöréses rablás borzolta a kedélyeket. Bár ekkor már nagyrészt a háborús hírek uralták az országos és a vidéki lapokat is, egy olyan bűntény, amelyben egy asszony és két gyereke sérült meg súlyosan, sokkolta a kisváros lakosságát, és egyből a Makói Ujság címoldalára is került. A dolgot bonyolította, hogy a tettes ráadásul rokonságban állt a sértett családdal, ráadásul mindnyájan a cigány kisebbséghez tartoztak. De nézzük, mi is történt 1940. június 22-én este Árkus József prímás (nem pap, hanem zenész) Bécsi utca 23. szám alatti házában!

A betörésről-támadásról először június 23-án adott hírt a makói város lap, érdekes, hogy ekkor még Luther utcát említettek helyszínként, ez később módosult Bécsi utcára. A mai Makó térképén Bécsi utcát hiába keresünk, ugyanis az ma Táncsics utca, a tetthely pedig kereszteződésük közelében lehetett.[1] Miután Árkus József a város leghíresebb prímása volt – a helyi újságban rendszeresen olvashatunk fellépéseiről, még a háború utáni években is – kizárt dolog, hogy eltévesztették volna a címet.

A Makói Ujság tudósítása szerint a kérdéses éjjelen Árkusné egyedül volt otthon hat, illetve három éves gyerekeivel, amikor a tettes este 10 körül behatolt a házba, és pénzt követelt. Miután Árkusné ezt megtagadta, a betörő késsel támadt a gyereket váró asszonyra, és össze-vissza szurkálta. A későbbi vizsgálat megállapította, hogy a nőt 23 szúrás érte az arcán, a mellén és hastájékon! A gyerekek sem úszták meg, ugyanis a rabló őket is megszurkálta, majd az ablakon kiugorva elmenekült. A sikoltozást hallotta meg Mezei Istvánné, a Lélek-cukrászda alkalmazottja, aki épp hazafelé tartott, és mivel nem mert bemenni a házba, a szomszédban lakó idősebb Árkusnéhoz futott. Épp akkor értek a tetthelyre, amikor a támadó kivetette magát az ablakon. Még ketten sem mertek bemenni a házba, így előbb fellármázták a szomszédokat, akik lámpát is kerítettek, és végül így mentek be Árkusékhoz. Borzalmas kép fogadta őket;

„A petróleum lámpa pislogó lángja három véres emberre vetette fényét. Vértől piroslott az ágy, a fehér fal s vértócsák éktelenkedtek szerte a földön.”[2]

Árkusné épp csak eszméleténél volt, de az látszott, hogy a gyerekek viszonylag könnyű sérülésekkel úszták meg a támadást. Persze azonnal mentőt és rendőrt hívtak; a sértetteket kórházba vitték, és megindult a nyomozás. A város hírlap idézett cikke teljes joggal számolt be arról, hogy 

„Az állatias kegyetlenséggel elkövetett, véres rablótámadás híre az éjjeli órákban is percek alatt elterjedt a cigánysoron s nagy felzúdulást keltett. A cigányok felháborodva s izgatottan tárgyalták a rémdráma részleteit s főleg amiatt zúgolódtak, hogy »kebelbeli« cigány követte el a véres cselekményt.” [3] 

De honnan tudták egyből, hogy ki volt a támadó? Onnan, hogy a támadást Árkus József másodunokatestvére, egy 17 éves, igen zűrös múltú fiatalember követte el, akit egyértelműen azonosított a nagyobbik gyerek, majd Árkusné is, miután magához tért a kórházban. A 6 éves Kálmán egyből elmondta a szomszédoknak és a detektíveknek, hogy

„A Laczi bácsi pénzt kért, késsel bántotta anyukát, meg minket is” [4] 

Azt csak elképzelni lehet, hogy a kissrác, aki maga is megsérült, milyen lelkiállapotban lehetett, és mibe került neki túltennie magát az átélteken… Közben anyját is kórházba vitték, ahol ellátták sérüléseit, majd miután magához tért, életveszélyes állapota miatt azonnal ki is hallgatták. Elmondása szerint férje zenélni volt, ő pedig 9 óra körül feküdt le a gyerekekkel. Egy órával később zajra ébredt, de eleinte azt hitte, csak a macska akar bejönni az udvari ablakon. Elindult, hogy becsukja, de ekkor szembe találta magát  a vézna, sportsapkás támadóval, akit hangjáról egyből felismert. Miután nem adott pénzt, a rabló egyből nekitámadt; akkor is szurkálta, amikor a nő már a földön feküdt, a bántalmazást pedig rúgásokkal és ütésekkel fejezte be. Ekkor kiáltott rá Kálmán, hogy

„Laci bácsi, ne bántsd anyukát!”[5] 

mire a gyakorlatilag önkívületben lévő rabló a gyerekekre támadt. Őket addig vágta-szúrta, amíg mozgást nem látott az utcai ablakon keresztül – ekkor ért a helyszínre Mezeiné és az anyós – majd az ablakot kirúgva elmenekült. A rendőrök első körben a támadó apja házához mentek – nem kellett sokat gyalogolniuk, a Bécsi utca 33-ban lakott – de sem ott, sem a közeli görög katolikus temetőben nem akadtak nyomára.

A hatóság azonban nem volt elég alapos, ugyanis másnap a fent említett ház padlásán kapták el a támadót, aki majdnem biztos, hogy végig ott lapult. Történt ugyanis, hogy az ott lakók dobogást hallottak a padlásról, mire értesítették a szomszédokat. Végül Farkas István, Kolompár János és Fátyol István mentek a padlásra, ahol a kémény mögött ráakadtak a véres ruhában reszkető támadóra, aki minden ellenkezés nélkül adta meg magát. Első rendőrségi kihallgatása után helyszíni szemlére vitték, és az őt kísérő két nyomozó minden bizonnyal nehéz perceket élt át, mert

„amint a tömeg a támadás tettesét meglátta, a detektívekhez rohant s arra kérte őket, hogy csak pár percre adják át nekik. Ők egykettőre „elintézik” úgy, hogy a rendőrségnek nem lesz vele sok gondja, baja. Szerencsére rendőrök is voltak a ház körül s így sikerült a detektíveknek megmenteni a rabló- támadót a feldühödt (sic!) nép bosszúja elől. A helyszíni szemle után is nagy tömeg kísérte végig az utcán az összebilincselt suttyót, aki tépett, véres ruhájában igen szánalmasan igyekezett a fenyegető öklök elől visszatérni a biztonságot nyújtó kapitányság épületébe.”[6]

Azt is kiderítették, hogy „Laci bácsi” szülei tisztességes, dolgos emberek, de gyerekük nem igazán ezen tulajdonságairól híresült el. Többször követett el lopásokat, amiért az aszódi javítóintézetbe került. Itt ugyan kitanult cipésznek, de nem igazán akart szakmájában elhelyezkedni,

„munka nélkül szeretett volna pénzt keresni szórakozásaira. A kocsmázást kedvelte s miután ehhez nem volt pénze, így határozta el magát a rablás útján való pénzszerzésre.”[7]

Dikicsét ugyanakkor magával vitte a tanműhelyből, és a támadás során is azt használta. A keddi tudósítás azzal zárult, hogy az Árkus gyerekek már aznap elhagyhatták a kórházat, de anyjuk állapota továbbra is életveszélyes volt. A tettessel kapcsolatban megemlítették, hogy Szegedre szállítják, ahol a fiatalkorúak bírósága ítél majd sorsa felől. 26-án vitték át a megyeszékhelyre, és azt is megemlítették, hogy

„az egész nyomozás során igen cinikusan viselkedett s a két napos fogságban sem mutatta a megbánás legkisebb jelét sem…”[8]  

Utoljára szeptember 20-án említette a helyi újság a véres támadást: ekkor ítélték 3 év börtönre a támadót, akinek vezetéknevét egyszer sem közölték a lapok, minden bizonnyal fiatal kora miatt, ugyanis a felnőtt bűnözőket/gyanúsítottakat akkor még minden további nélkül teljes néven szerepeltették a lapokban. A tudósításból kiderül, hogy az Árkus-gyerekek végül 10 napig voltak kórházban, anyjukat pedig 4 hónap után engedték haza; ez annak fényében külön érdekes, hogy a támadás és az ítélet között nem egész három hónap telt el, és az asszony jelen volt a tárgyaláson. Arról, hogy magzatával mi lett, nem írt a sajtó. A három év igen csekély büntetésnek tekinthető, ráadásul a tettes semmiféle megbánást nem mutatott. Apját annyira megviselte fia cselekménye, hogy ő is sokkal súlyosabb büntetést kért, sőt

„sőt a »felmagasztalásra« is tett némi célzást,” 

ami alatt esetünkben az akasztás értendő.[9] Az ügyész is súlyosítást kért, a kirendelt védő ugyanakkor azzal védekezett, hogy a fiatalembernek nem állt szándékában Árkusnét meggyilkolni, és ami még abszurdabb, hogy nem 32, hanem csak 18 szúrást ejtett áldozatán. A bíróság végül csak előre megfontoltan elkövetett rablási kísérletben mondta ki bűnösnek „Laci bácsit”, és fiatal korát igen erőteljesen enyhítő körülménynek számította be. Az ítélet még aznap jogerőre emelkedett. Az enyhe büntetés persze közfelháborodást okozott „Bécsben” (így emlegették a Bécsi utca környékét), ahol a szolidabb lelkűek is 5-10 évet adtak volna a „suttyónak”, és jó eséllyel nem csak az apának jutott eszébe a „felmagasztalás” lehetősége. Ahogy láthatjuk, egyes bírói ítéletek már akkor sem voltak összhangban a társadalom igazságérzetével.

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

Jegyzetek

[1] Makói Ujság 1940. június 23. 7. o. A makói utcanevekkel és településszerkezettel kapcsolatban bővebben lásd: Géczi Lajos: Makó utcanevei 1851-ben In: Trogmayer Ottó (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1980-81/1. Szeged, 1984. 247-261. o.

[2] Makói Ujság 1940. június 25. 1. o.

[3] Makói Ujság 1940. június 25. 1. o.

[4] Makói Ujság 1940. június 25. 1. o.

[5] Makói Ujság 1940. június 25. 2. o.

[6] Makói Ujság 1940. június 25. 2. o.

[7] Makói Ujság 1940. június 25. 2. o.

[8] Makói Ujság 1940. június 26. 2. o.

[9] Makói Ujság 1940. szeptember 20. 2. o.