Közétkeztetés a szocialista időszakban: az önkiszolgáló éttermektől a City Grill-ig, és egy iskolai specialitás: az iskolatej

Tóth Eszter Zsófia

 

A City Grillt megelőzően magyar önkiszolgáló étteremről leginkább az üzemi étkezdékre, vagy azok hangulatát reprodukáló „önki”-kre asszociálhattak a fogyasztók. Az üzemi étkezdékben 1962-1964 között vezették be az önkiszolgáló rendszert, így az étkezési idő 15-20 percre rövidült.[1] Az üzemi étkezdék a szocialista időszak kollektív közösség élményét valósították meg az étkezés terén, az időtakarékossági elvek pedig a munkahatékonyságot voltak hivatva növelni. Emellett léteztek a városokban önkiszolgáló éttermek is, amelyek sok kritikát kaptak az újságíróktól. A szerzők a régi éttermi kultúra eltűnését látták a gyorsétkeztetésben, az igénytelenség térhódítását, a szűk választékot. Ami az önkiszolgáló éttermek melletti érv volt, az olcsóságuk és az, hogy könnyen elérhet távolságban voltak a munkahelyektől. A közétkeztetés, mint cél persze nem elhanyagolandó: ennek egy sajátos szegmense volt az iskolatej is, amelyről szintén szót ejtek.

1967-ben az önkiszolgáló éttermek hátrányait így ecsetelte a Budapest című lap:

„Az ebéd egykori ünnepélyes szertartása sorbanállássá, várakozássá, tányéregyensúlyozássá és „talponállássá” silányult. (…) Ha szerencsénk van, és nem fogy el orrunk előtt az üres tálca vagy az evőeszköz, hamarosan a pult elé jutunk. Néhány helyen a választás megkönnyítése végett mintaadagokat láthatunk az ételekből. (…) A Rákócziban és a Modernben megfigyeltem egy-egy tucat pörkölt adagot. Három kis húscafat, többnyire mócsing. Ha az ember erélyesen szól, rálöknek még egy darabot, királynői gesztussal: „Nesze, te éhenkórász!” A Gülbabában ha burgonyával kívánod a húst, amely az árlapon rizzsel szerepel, külön burgonyát kell venned, és a húst rizsestül megfizetned, mert ugyebár burgonyás húsra nincs külön kalkuláció. A munkaszervezés torz és káros gyakorlata — csaknem minden nagyforgalmú önkiszolgálóban! —, hogy tíz-tizenöt adag meleg ételt előre kitálalnak. Amikorra megérkezik a tizedik vendég, aki Újházi tyúklevest akar enni, neki már teljesen hideg jut.” Az éttermek árai a II. osztályú éttermi árakkal voltak ekkor azonosak: „Sült virsli burgonyával 11,40. Főtt virsli mustárral 9,40. Hagymás rostélyos 11,50. Tejfeles sóskafőzelék, üresen 3,20 (Tejvendéglő). Rántott sertésszelet 13,20 Bácskai rizseshús 10,20. Töltött paprika 11,40. Sertéspörkölt galuskával 10,20 (Berlin Önkiszolgáló).”[2]

Dobó tér 3., önkiszolgáló étterem az Eger-patak felőli bejárattal.
Ételbár az egri Dobó téren, 1980. (Fortepan)

„ Sokan mégis idegenkednek attól, hogy állandóan e gyors-éttermekben étkezzenek. Az állandó zsúfoltság — s ami velejár: a levegőtlenség, az ételszag —, a nem mindig tiszta asztal, a sorállás kétségkívül nem vonzó.”- írta  Budapest című lap 1977-ben. 1970-ben 22, 1975-ben 31, többek között a Halló bár, a Népköztársaság úti Pódium, a Baross utcai Csopak, a Római-parti Tó vendéglő, Újpalotán a Zsókavár utcai és a Frankovics Mihály utcai önkiszolgáló.

Óbudán, a Flórián téri áruház tetején is működött önkiszolgáló étterem.

„Az üzletvezető szerint: Az önkiszolgáló ebédidőben, 12 és 15 óra között már-már maximálisan kihasznált, délután és este viszont szinte kong az ürességtől. A napi, átlagos 15—16 ezer forintos forgalomból 10—12 ezer forint jut a déli órákra.”[3]

Ki gondolta volna, hogy az iskolatej is a kádári konszolidáció terméke? Márpedig így van. 1959-ben hozták forgalomba, először két decis üvegekben. Az indok többek között az volt, hogy az Élelmezésügyi Minisztérium adatai szerint nőtt a tejfogyasztás: 1956-ban és 1957-ben 500 millió liter tej, 1958-ban 680 millió liter tej fogyott.[4] Az előfizetéses diáktízórai lehetőségét a Gyermekétkeztetési Vállalat 1969-ben vezette be. Iskolatejből 1969/70-es tanévben 28-30 ezer fogyott el. Ekkor már műanyag dobozban árusították és hozzá brióst adtak, a tízórai előfizetési díja két Ft volt.[5] 1974-ben az iskolatej minősége azonos volt a fogyasztói tejjel. Zsírtartalma 1972. szeptember 1. óta három százalék, fogyasztói ára két dl-es műanyag pohárban 1,30 Ft. A 2 dl-es műanyag poharas tejeskakaó fogyasztói ára 1,60 Ft volt. Hogyan jutott el a tej a gyermekekhez:

„Jó reggelt, itt a tej! Sok-sok iskola kapujában hangzik el hajnalban ez a köszöntés. Budapesten a Gyermekélelmezési Vállalat végzi az értékesítést, a tejipar a tejet a vállalat elosztóhelyeire szállítja ki. Vidéken általában a tejüzemek az iskolákba is kiszállítják a tejet. Az árusítást Budapesten a Gyermekélelmezési Vállalat, vidéken általában a tejüzem megbízottja vagy a kereskedelem végzi. Helyenként már az úttörő-, vagy a KISZ- szervezet árusít.”[6]

Bajcsy-Zsilinszky út 28-30., Márka önkiszolgáló étterem.
A győri Márka önkiszolgáló étterem 1976-ban (Bauer Sándor/Fortepan)

1979-ben fellángolt a vita az iskolatej értékesítése körül, amelyet megelőzött a Köznevelés hasábjain folyó szakmai vita is:

„Szabó Mihály Iskolatej címen az akció terjesztését javasolta. Válaszul a nehézségeket Kisgyörgy István Iskolatej — és ami még velejár címen, Huba János pedig Újra az iskolatejről címen sorolta fel a tejárusítással járó bosszúságokat, nehézségeket, sőt ráfizetéseket.”

Az értékesítési gondokról így írt a Népszabadság újságírója:

„Csak néhányat sorolok fel mutatóba: Korán hozzák az árut, lerakják az iskola elé, nemegyszer hiányosan. (…) Ha néhány tanuló megbetegszik, keresni kell másikat, aki átveszi az adagját, a megbetegedettnek viszont vissza kell fizetni az összeget. A beszedett aprópénzt megszámolni, összetekercselni, postára vinni, a rekeszeket időre kiüríteni, visszaszállításukról gondoskodni.”[7]

Related image
Pakolják az iskolatejet, 1976.

Egy másik cikk egyesen azt állította, bukásra áll az iskolatej, mivel a gyerekek a falra öntik a tejet, kakaót, az iskolák egy harmadába nem elérhető, mivel nem tudják hűteni és nem vállalkozik senki az árusítására.[8] 1983-ban karamellát is lehetett már kapni, nemcsak tejet és kakaót. Előfordult olyan is, hogy az iskolában a portás árusította a tejet. 1984-ben 200 ezer budapesti kisiskolás közül 20 ezer fogyasztott naponta iskolatejet.[9]  Az iskolatej akció végül a  rendszerváltás után teljesedett ki.

A City Grill a magyar válasz volt a McDonaldsra, egy magyar fast food étterem, a korabeli önkiszolgáló rendszert megújítva, franchise modellben.  Az étteremhálózat egy időben a McDonalds hazai megjelenésével magyar hamburgert kínált. A Taverna vendéglátóvállalat gyorsétterem-hálózata egy falat kapitalizmus volt, amúgy magyarosan. Az első üzlet Budapesten, a Váci utcában nyílt, később összesen 20 üzletet nyitottak országszerte. Naponta 4000 vendéget tudott egy étterem fogadni.

Egy pozitív hangvételű visszaemlékezés az étteremhálózatra:

„Jó volt-e a City Grill-es hamburger? Hát persze, a legjobb! Ha tehettem minden nap azt ettem, finom puffancsból készült, nagy szelet húspogácsával. Süteménynek rétest, túrós táskát és más cukrászterméket árultak, ami mai napig nagyon hiányzik az itthon megtelepedett nyugati gyorsétterem láncok kínálatából.(…)Az asztalokhoz csuklós karokon 4-4 modern műanyag szék kapcsolódott, ezzel maximalizálva egy-egy asztaltársaság létszámát 4 főben, mivel a székek szabadon való átcsoportosítását a csuklós karok nem tették lehetővé.”

Az első City Grill 1984. január 1-jén nyitotta meg kapuit a Jászai Mari téren. A  City Grill alapanyagait Magyarországon szerezte be, nem importált. A Taverna Vendéglátó Vállalatnak 1985-ben 90 milliós nyeresége volt.[10]

A City Grill fénykora a rendszerváltásig tartott, a cég privatizácója után már nem számított különlegesnek. Amit mindenképp a City Grill honosított meg Magyarországon, az a gyorséttermi kultúra magyaros változata volt. Az ételeket itt mutatták be először fényképekkel. Az üzemi étkezdék hangulata után felüdülést jelentett. Időlegesen a magyaros ételeket kínáló Paprika gyorséttermi hálózat váltotta fel.[11] A Paprika éttermi hálózatot így mutatta be a Népszabadság, amely szintén egységes megjelenéssel, jellegzetes kínálattal és egyedi arculattal jött létre.

„Halk zeneszó, hangulatos belső térkialakítás, kulturált környezet; piros muskátli az ablakokban, paprikafüzérek a falon; paprikaembléma a piros szoknyás, csinos, fiatal kiszolgálólányok fehér blúzán, fejüket díszítő pártáján, a poharakon, szalvétákon. (…) A betérő kétféle leves, hatfajta főétel, négyféle köret, ötféle ízesítésű palacsinta közül választhat, kávé, üdítő és bor bővíti a választékot.”[12]

Míg a City Grillek 1996-ra bezártak, a népszerű önkiszolgáló éttermek továbbra is működni tudtak, így például a Batthyány térnél található Pajtás Önkiszolgáló Étterem, mely nemrég zárta be kapuit. Azonban a nagy többség már az 1990-es évek elején bezárt és eltűnt a pléhtálcás, hajlítható evőeszközös, szalvétás életérzés. A City Grill hálózat csődje egyértelműen annak volt köszönhető, hogy a nyugati gyorséttermek eluralták a piacot, így a McDonalds, a Burger King és társaik. A franchise rendszerben működő magyar étterem költséges volt.


Jegyzetek

[1] Népszabadság, 1962. február 14. 2.

[2] Budapest, 1967. december 26-27.

[3] Budapest, 1977. június 12.

[4] Népszava, 1959. január 14. 4.

[5] Népszava, 1970. január 17. 2.

[6] Népszava, 1974. szeptember 18. 7.

[7] Népszabadság, 1979. május 3. 10.

[8] Népszabadság, 1979. április 15. 4.

[9] Magyar Ifjúság, 1983. szeptember 16. 7.

[10] Népszava, 1986,. május 10. 5.

[11] Népszabadság, 1994. december 27. 6.

[12] Népszabadság, 1987. május 19. 16.

A nyitóképen a Fényes Adolf utcai Pamutnyomóipari Vállalat, üzemi étkezdéje 1970-ben. Stipkovits Fülöp/FORTEPAN
Facebook Kommentek