„Aki kihúzza a mezsgyekarót, azt agyonverjük” – Békési parasztok „ellenállása” az 1950-es években
Békés megye az ország éléskamrája, tartja a mondás. S valóban ma is a megyében a legnagyobb a mezőgazdasági termelés. Így volt ez akkoriban is, amikor Rákosi Mátyás került hatalomba, s megindult a nehézipar aránytalan fejlesztése, hogy létre jöhessen a „vas és acél országa”. Szomorú világ jött a gazdálkodókra, parasztokra, mely világból sokan nem kértek. A térségben működött a Fehér Gárda illetve a Magyar Ellenállási Mozgalom is, de a „szervezett” ellenálláson kívül is felfedezhetők voltak az elégedetlenség jelei. A Magyar Dolgozók Pártja Békés megyei Bizottságának küldött ÁVH jelentések között is találhatunk utóbbiakra példát. A következőkben ezekből kerül bemutatásra néhány a teljesség igénye nélkül.
Mindenek előtt érdemes a térség helyzetét is röviden megismerni, hogyan alakult 1945 után. A második világháborút követően az ország mezőgazdasága súlyos helyzetben volt, ami a megye meghatározó iparága volt. Jelentős változást hozott az agrártársadalomnak az 1945-ös földreform is, amely valamelyest enyhítette a földéhséget, de egyúttal sok élhetetlen törpebirtok jött létre, illetve voltak, akik még ekkor sem jutottak földhöz. Meg kell jegyezni azt is, hogy a reformmal megerősödött a gazdák magántulajdonosi tudata, az önállóság érzete is, így lehetett később még keserűbb a termelőszövetkezeti rendszer bevezetése.
1947-től megkezdődött a sztálinista rendszer kiépítése Magyarországon is. A szovjet mintára történő társadalmi és gazdasági átalakítás egyik vesztesei a parasztok voltak. Az aránytalan és mondhatni értelmetlen iparfejlesztés ellenére a megyében nem volt számottevő iparosodás, nem kapott elég figyelmet a fejlesztés. A fellendülés is inkább csak Békéscsabára koncentrálódott. A könnyűipari üzemek, és a malomipar volt jelentősebbnek nevezhető a megyében, de így is a legtöbben még mindig a mezőgazdaságban dolgoztak. Ráadásul ezek az üzemek nem bírták felszívni a mezőgazdaságból felszabadult (pontosabban menekülő) munkaerőt, így sokan hagyták el a megyét máshol vállalva munkát.
Az erőltetett iparosítást a mezőgazdaság sínylette meg. Az akkor uralkodó (Jugoszlávia elleni) háborús hisztéria keretében minden forrást az előbbire fordítottak, míg az agrárszektor az 1950-es évek elején az összeomlás határán volt. Nem célom részletezni azokat az intézkedéseket, amelyek ide vezettek, hisz a legtöbbek számára ismertek a padlássöprés, erőszakos kollektivizálás, tagosítás, stb. fogalmai Ezek nem csak gazdaságilag okoztak súlyos károkat, hanem a paraszti társadalmat is megviselték, amelynek természetesen kiváltották az ellenszenvét és esetenként az ellenállását is.
Politikai szinten is megindult a harc a gazdaréteg, a tehetősebb parasztok ellen, akiket kulákoknak kiáltottak ki. A korábban is említett „tulajdonosi mentalitású” parasztság szétverése lett a cél. Ehhez pedig az eszközökben nem válogatott a hatalom. A beszolgáltatást többször karhatalmi akciók kísérték. Akik nem tudták teljesíteni a beszolgáltatási vagy adókötelezettségeit azok bíróság elé kerültek. De emellett szinte mindennapossá vált a gazdák (és sokszor az asszonyok) megalázása, brutális megverése, tanácsházára rendelgetése, fenyegetése. Sokan nemcsak a gazdálkodás feladását választották végül, hanem egyenesen az öngyilkosságot.
Békés megyében 1948-ban alapították az első szövetkezetet, leginkább újonnan földhöz jutottak és egykori nincstelenek, majd hamarosan létrejöttek az első gépállomások is. 1949-től megindult az erőszakos kollektivizálás. Ekkor kezdődtek a parasztság többnyire erőtlen ellenállási kísérletei is, amelyekről az 1950-ben készült jelentésekben is lehet olvasni:
„A dolgozó kisparasztság körében vannak ellenvélemények is. Pl. Katona Károly dombiratosi kisparaszt azt a kijelentést tette, hogy amíg egy tyúkja lesz, nem lép be a csoportba, mert legalább így tudja hogy mi az övé. Nagy József 3 holdas battonyai kisparaszt azt hangoztatja, hogy inkább eszik sóba-vízbe krumplit, de akkor sem lesz tszcs. tag.”[1]
A hatalom szerint az ilyen vélemények mögött az „ellenség” munkája húzódott. Vidéken a legfőbb ellenség pedig a kulákság és az egyház volt, amik megtévesztették, befolyásolták a „szocializmust építő” dolgozót és parasztot. Az való igaz, hogy sem a kuláknak nevezett parasztok, sem az egyház nem számítottak a rendszer híveinek:
„A kulákság másik része azzal fenyegetőzik, hogy a tagosítás alkalmával nem adja át a földjét, történjék vele bármi, szabotálni fog, illetve terrorisztikus cselekményeket fog elkövetni. Szabó József medgyesegyházai kulák kupec po. azt mondta, hogy nem adja át a földjét, inkább elmegy az internáló táborban, volt már ott, ott is emberek vannak.”[2]
„Az osztályellenség hangja tapasztalható a kulák befolyás alatt álló dolgozó parasztok között. Vizik György csanádapácai 3 holdas, kulák befolyás alatt állódolgozó paraszt pl. azt a kijelentést tette, hogy kapott a népi demokráciától 3 hold földet, abból megél, mit törődik a tagosítással, neki nem fog parancsolni senki, nem kényszeríthetik a csoportba. Józsa György 14 holdas végegyházai középparaszt, aki ugyancsak kulák befolyás alatt áll, elmondta, a tagosítással kapcsolatban, hogy vegyék el minden földjét, neki nem kell csereingatlan, ő is meg fog élni úgy, mint a többi földnélküli.”[3]
„Az ipari munkásság és az értelmiség foglalkozik a tagosítás kérdésével, azonban ellenséges megnyilvánulás csak a klérus és a befolyásuk alatt álló rétegek közül tapasztalható. Dr. Domanek Pál rk. pap a tagosítással kapcsolatban elmondta, hogy: A kommunistáknak már 45-ben meg kellett volna csinálni a szovjet minta szerint, a -tagosítást, – de még akkor a prolit valamilyen konccal meg kellett nyerni. Amit akkor adtak nekünk azt most visszaveszik. A parasztnak gaza van akkor amikor a nagy terrorra, a magas adó miatt beadja a földjét a szövetkezetbe és nem vállalja a terror következményét. Ágoston Piroska állami biztosító tisztviselő, aki klerikális befolyás alatt áll, elmondta, hogyha lenne esze a parasztnak, úgy kidobná az agitátorokat, amikor ilyen marhaságba akarják bevonni, hogy lábuk sem érné a földet.”[4]
Akadtak olyanok is, akik a feleségük „befolyása” alatt álltak:
„Egyes területekről, mint például Orosháza, Gyula járások, olyan jelentések érkeznek be, hogy a tszcs-be belépni akaró dolgozó parasztokat feleségeik visszatartják, lebeszélik a belépésről. Például Csőke Györgyné 6 holdas kisparaszt felesége azzal beszélte le a férjét a tszcsbe való belépésről, hogy nem akarja a rendszer változás esetén emmiattlegyen kellemetlensége. Hasonlóképen befolyás alatt tartja férjét Nagy Mátyásné 4 holdas kisparaszt felesége, aki elmondta, hogy talán azért helyeseljem a tagosítást, azért lépjek be a tszcs-be, hogy ne legyen mit ennem és ne bírjak egy ruhát venni?”[5]
Ezeknek az ártatlannak tűnő kijelentéseknek azért többnyire megvolt a következménye. Később előfordultak súlyosabb ügyek is, ami pedig komolyabb hatósági eljárást vonhatott maga után:
„F. hó 24.-én [1950. augusztus 24.] Csütörtökön a délutáni órákban Csorvás mellett Kis-majorban rendezett a Párt egy tszcs gyűlést, melyre felvonult kb. 50 dolgozó paraszt és ott tagosítás ellenes , tszcs ellenes jelszavak hangoztatásával megzavarták a gyűlést, majd eltávoztak. Ugyanez történt szombat délután Kis-majorban, itt azonban már 80 főnyi tömeg vett részt. Vasárnap délelőtt az Új Élet tszcs-nál rendezett a Párt gyűlést, ahol már kb 100 dolgozó paraszt jelent meg és hangoztatott tszcs ellenes jelszavakat. (…) Vasárnap délután a Petőfi tanyaközpont kulturtermében 6 órai kezdettel gyűlést hirdettek, ahol Kaspál Adolf gépállomás vezető elvtársnak kellett volna beszámolni a Szovjetunióban szerzett tapasztalatairól és az ottani élményeiről. A kulákság (…) a vasárnap délutáni gyűlés színhelyére 150-200 főnyi félrevezetett dolgozó parasztot vonultatott föl. (…) az összegyűlt tömegből egypár hangadó demokráciaellenes jelszavakat kiabált. Így pl. Olyan hangok halattszottak hogy: A multban is becsapták a népet, most is be akarják csapni. Ezek csak a 5, [sic!] 10.000 forintos fizetést tudják felvenni. Kossuth díj kell neki, meg nagy fizetés, miközben a traktorista még éjszaka is a port szívja. Nem kell nekünk tagosítás, el akarják venni tőlünk a földet, kolhozt akarnak csinálni. Aki kihúzza a mezsgyekarót, azt agyonverjük. Ilyen bátrak hát a kommunisták, most nem mer kijönni az irodájából. Talán a pribékeket várják, hiszen azokat is mi fizetjük. (…) Kaspál elvtárs előadását a későbbiek során a tömegben lévő hangadók gúnyos közbekiálltásokkal továbbra is zavarták. Olyanokat mondtak pl. hogy: Szovjet kultúra, talánazért isszák angolwécéből a húslevest? (…) A helyszínen lévő elvtársakon keresztül sikerült levezetni a tömeg ellenséges hangulatát annyira, hogy sz előadó test épségét biztosítani tudtuk. (…) A kikérdezések alkalmával felvett jegyzőkönyvekből azt lehetett megállapítani, hogy a gyűlések megzavarását Oláh Mihály 7 holdas dolgozó paraszt szervezte meg. (…) Az összegyűlt adatok alapján Oláh Mihályt őrizetbe akartuk venni, azonban az előállító rendőri közegek elől megszökött. Vasárnap délután Orosházán sikerült kézrekeríteni. Jelenleg folyik a kikérdezése a kulák kapcsolataira vonatkozóan, melynek során azt igyekezünk megállapítani, hogy a rendzavarás megszervezésére a kulákoktól kapott utasítást.”[6]
Ezek után el lehet képzelni, hogy a szövegben fogalmazott „kikérdezés” hogyan zajlott ilyenkor. Ráadásul Oláh Mihályról kiderült, hogy korábban a Magyar Kommunista Párt tagja volt, ahonnan kizárták jobboldali magatartása miatt, illetve jó kapcsolatban volt több kulákkal és rendszeresen hallgatta az „Amerika hangját.” Hasonló rendzavarásokra egyébként több helyen is sor került. A bekiabálások mellett azonban már a tettlegesség is megmutatkozott:
„[1952. január] 13-ánCsanádapáca község párttitkára névtelen levelet kapott, melyben azzal fenyegetik, hogy rövidesen úgy fog járni, mint a szomszéd község, Pusztaföldvár DÉFOSZ [Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége] titkára /akit az elmúlt napokban ezideig ismeretlen személy pisztollyal meglőtt/. A levél írójának a felderítésére a nyomozást bevezettük.”[7]
De nem csak szóban volt véleménynyilvánítás. Ahogy a békéssámsoni röplapozók, úgy mások is üzenetet hagytak, természetesen jól látható helyeken:
„Körösladány községben 11-én reggel a községi tanács előtti versenytáblán egy 30 x 20 cm-es papírlapon kék és grafit ceruzával Pártunkat gyalázó felírás volt. Még a reggeli órákban észrevették és így sok személy nem olvashatta el. A községben rövid idő leforgása alatt már második hasonló eset volt tapasztalható. Az ügyben a nyomozás folyamatban van.”[8]
Ahogy korábban már írtam, a hatalom is szigorú lépésekkel válaszolt az elégedetlenségre, ellenállásra. Az alábbiakban például több kulák paraszt kitelepítését javasolták:
„A sarkadi járás területén a begyűjtés lassú menetének oka az, hogy egyes kulákok nem teljesítették beadási kötelezettségüket annak ellenére, hogy a gabonájuk megtermett. (…) Ellenük a rendőrség az eljárást megindította. Tudomásunkra jutott, hogy Kardoskút községben Nagy Imre 20 holdas kulák olyan kijelentést tett, hogy a T.sz.cs. tagok nem kapják meg fejadagjukat. Győri Dani Sándor 30 holdas kardoskúti kulák pedig olyan kijelentést tett, hogy szocialista község van kialakulóban Kardoskúton azért veszik el a parasztoktól az egész gabonát. A nevezettek a dolgozó parasztok előtt tették ezeket a kijelentéseket. Mivel Kardoskút községben a begyűjtés nem a legjobb ütemben halad javaslatba tesszük a nevezettek községből való kitelepítését.”[9]
E jelentéseket böngészve bőven akad adat arra, hogy milyen módon fejezték ki a békési parasztok a nem tetszésüket, keserűségüket, de emellett jól látható a mezőgazdaság nehéz helyzete is. A parasztság részéről ezek nem szervezett megmozdulások, cselekedetek voltak, hanem egyszerű véleménynyilvánítások, de a hatalom pontosan számon tartotta őket. Minden elejtett mondatról tudtak, jelentést írtak és természetesen ha lehetett megpróbálták elvenni az illető kedvét attól, hogy a továbbiakban is így gondolkodjon. Eszközökben pedig nem válogattak.
Forrás:
Az MDP Békés Megyei Bizottságának iratai, ÁVH jelentések:
[1] Békés Megyei Levéltár XXXV.27.1.66. ő.e. 2. old.
[2] Uo. 6. old.
[3] Uo. 4. old.
[4] Uo. 7. old.
[5] Uo. 9. old.
[6] Uo. 22-25.old.
[7] Uo. 85 old.
[8] Uo.
[9] Békés Megyei Levéltár, XXXV.27.1.67.ő.e. 32.old.
Felhasznált irodalom:
Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956. Békés Megyei Levéltár, Békéscsaba, 1992.
Szakolczai A. – Á. Varga L. (szerk.): A vidék forradalma, 1956 I. 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2003
Kiemelt kép forrása: Fortepan KOVÁCS MÁRTON ERNŐ/33190