Montánunió: az Európai Unió elődje

A mai Európai Unió, mint szupranacionális (nemzetek feletti) nemzetközi szervezet jelenleg 28 tagállamot számlál soraiban, hazánk 2004. május 1-jén csatlakozott a Közösséghez. A létszám korántsem áll meg ennél a számnál: állandó integráció jellemzi, „térhódítása” a balkán irányába is terelődik. Az első sikeres balkáni etap 2013-ban történt, amikor Horvátország hivatalosan is tagja lett az EU-nak (Szlovénia 2004-ben csatlakozott, de földrajzi és geopolitikai elhelyezkedése alapján inkább „nyugati” típusú állam, mint balkáni). Persze nem csak bővítéssel fog a bűvös huszonnyolcas szám változni: az Unió történetében először, egy tagállam állampolgárai- népszavazáson- a kilépést támogatták.

Az Egyesült Királyságban a  2016-ban lezajlott népszavazáson az urna elé járulók valamivel több, mint 51%-a az EU elhagyását támogatta-  a történelembe a brexit néven került be a brit esemény. Az Európai Unió fejlődése során számtalan változáson és krízisen ment keresztül, az utóbbiból bőven kijutott az elmúlt esztendőkben. Felmerülhet bennünk a kérdés: erről, hasonló vagy teljesen különböző nemzetközi szervezetről álmodtak az alapítóatyák?

Az EU zászlaja.
Az EU zászlaja.

I. Nemzetközi szervezetek kialakulása a XIX. századtól

A nagy háborúk után a győztesek és vesztesek között mindig felmerült egy közös (nemzetközi)szervezet megalapításának gondolata, hogy elkerüljék a későbbiekben a háborúkat egymás ellen. Már a XIX. században, a napóleoni háborúk után 1815. szeptember 26-án Párizsban megkötetett I. Sándor orosz cár, I. Ferenc osztrák császár és III. Frigyes Vilmos porosz király által az a politikai és katonai szövetség, amely 1848-ig komoly befolyással bírt Európa akkori politikai időszakára. A Szent Szövetség elnevezésű politikai-katonai koalíció véd és dac szövetség volt tagok részéről- egyfajta közös béketeremtő –és fenntartó együttműködés, egymás megsegítése krízisekben.

Az 1914-ben kirobbant Nagy Háború (más néven: első világháború) tovább tartott, mint ahogyan a kortársak gondolták: jó párszor lehullottak a falevelek, mire a katonák ténylegesen hazatértek a frontról. A négy évig tartó- kezdetben európai, majd világháborúvá duzzadt- csatározás okozta károkkal nem csak a vesztesek szembesültek: Nagy-Britannia és Franciaország ugyanúgy beleroppant emberi létszámban és anyagilag is háborúba. A- győztes- amerikai elnök, Woodrow Wilson javaslata alapján született meg 1919-ben a párizsi békekonferencián a Nemzetek Szövetsége (Népszövetség) nemzetközi szervezet, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) elődjének is tekinthetjük. Bár formailag egy erős nemzetközi szervezetre gondolhatunk, valójában komoly jogosítványokkal sosem rendelkezett, mint például az ENSZ. A tagok közül többen önkéntesen hagyták el a Népszövetséget (hazánk 1939-ben távozott), s egészen az ENSZ alakulásáig működött, de marginális szereppel bírt a második világháború alatt. Bár kettő példát hoztunk fel a háborúk utáni nemzetközi szervezetek kialakulására (de ide sorolhattuk volna magát az ENSZ-et is), a kettő közül a Szent Szövetség volt egy európai szövetség, míg a Népszövetség több kontinens országait is magába foglalta (Japán, USA).

A Szent Szövetség triásza. (Fotó: Bildarchiv Foto Marburg)
A Szent Szövetség triásza. (Fotó: Bildarchiv Foto Marburg)

II. A Schuman- tervtől a Montánunióig

Az 1939-ben kirobbant második világháború hatalmas pusztítást okozott mind Európában, mind a világban. A hat éven át tartó totalitárius háborúban szinte porig égett az „öreg kontinens”, a véget nem érő harcokban városok, országok pusztultak el. Miután 1945-ben befejeződött a vérontás és a rombolás, Európa akkor szembesült a történtekkel: a győztesek és vesztesek egyaránt eladósodtak a gigászi hadiiparra költött terhek után. Miután több mint félévtizedes permanens öldöklés és bombázás után véget ért a háború, máris következett egy újabb konfliktus: a hidegháború. Európa 1945-ben megtapasztalta, hogy immáron saját maguk nem tudnak mindent elölről kezdeni, a két „nagy”- az Egyesült Államok és a Szovjetunió- nélkül nem tudnak ismét talpra állni.[1] Természetesen ennek is megvolt a maga hátul ütője: Nagy- Britannia, Franciaország és – az akkor megszállt- Németország elveszítette nagyhatalmi státuszát; ezzel együtt Európa „uralkodói” pozíciója már nem volt releváns a világpolitikai sakktáblán. Európa „politikai karrierjét” még jobban megtépázta a kétpólusú világ kialakulása és a „motor”, Németország kettészakítása.  A két Németország között óriási kontraszt bontakozott ki: míg a nyugati, amerikai befolyási szférába tartozó Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) a második világháború után hamar talpra tudott állni és látványos gazdasági növekedést kezdett produkálni, addig a szovjet blokkba tömörített Német Demokratikus Köztársaság (NDK) még MIG 29-es szovjet vadászgéppel sem érte volna utol gazdaságilag a nyugati „testvérét”.

Németország felosztása a második világháború után. Kék színnel az NSZK, bordó színnel az NDK látható (az NDK-n belül hasonló színekkel illusztrálva Berlin megszállása).
Németország felosztása a második világháború után. Kék színnel az NSZK, bordó színnel az NDK látható (az NDK-n belül hasonló színekkel illusztrálva Berlin megszállása).

Franciaország politikusai hamarosan felismerték a nyugat-német- látványos- gazdasági növekedést és az azzal járó pozitív- negatív következményeket. Németországot[2] a „gazdasági csodáért” nem kívánták a franciák megbüntetni, sőt: közelebb hozta és szorosabbra fűzte a francia- német együttműködést.[3] Ennek legfőbb jeleként 1950. május 9-én a francia külügyminiszter, Robert Schuman meghirdette ominózus programját, a Schuman- tervet, amelyet Jean Monnet, a francia kormány tervezési részleg vezetőjének irányításával közösen dolgozták ki, és együttesen megalapozták az európai integráció, az- 1992-től- Európai Unió fundamentumát, továbbá erőssé forrasztották a francia- német együttműködést.[4] Mit tartalmazott a Schuman- terv?

Robert Schuman és Jean Monnet terve volt egy francia- német tengely körül szerveződő európai föderáció.[5] A nem túl könnyű feladat első lépéseként igazi európai megoldást választottak Schuman-ék: a francia acél- és a német széntermelés egyesítése és közös ellenőrzése. Két olyan nehézipart céloztak meg ezzel, amely egy esetleges háborúhoz elengedhetetlen lenne. Kvázi ezzel a franciák két legyet kívántak egyszerre ütni: 1) ha közösen felügyelik az acél- és a széntermelést, akkor Németország nem fog katonailag újra rapid módon megerősödni és nem fogja Európát újabb háborúba keverni 2) az „öreg kontinens” nem kell, hogy tartson egy újabb pusztítástól. A béke és biztonság megteremtése és fenntartása mellett mind Franciaországnak, mind az NSZK-nak komoly gazdasági előnyök származtak a Schuman- tervből. A francia oldalról egyfelől jól jöhetett az egyesítés, hiszen az integrációban vezető szerepet tudna betölteni, így Nyugat-Németországot megelőzhetné a politikai hierarchián. Továbbá előnyként könyvelhetnék el, hogy összefogva, a francia termékek (főként az acél) a világpiacon ismételten versenyképesek lehetnek. Végül, de nem utolsó sorban: a franciák hozzájuthatnak a Ruhr- vidék szénkészletéhez.[6]

Monnet és Schuman.
Monnet és Schuman.

 

Konrad Adenauer, az NSZK akkori kancellárja rögtön felismerte, hogy Nyugat- Németország hatalmasat tudna a Schuman- tervből profitálni. A németek is nyernének, hiszen: még jobban és látványosabban javulna az ország gazdasági helyzete és újra szuverén, egyenrangú partnerként lehetne jelen a politikai palettán; megszabadulnának a Nemzetközi Ruhr Hatóság ellenőrzésétől; továbbá hosszútávon de facto visszakaphatnák, a franciák által birtokol Saar-vidéket. Az NSZK-ban, abban is bíztak, hogy a gazdaságilag megerősödött nyugat- német siker az NDK-ban is elterjedhet, ami elősegíthetné Németország újraegyesítését.[7] Adenauer számításai szinte teljes egészében „bejöttek”, kivéve az utolsót: nem tudta a Schuman- terv keretében egybeforrasztani az NSZK-t és az NDK-t.

Nemzetközi viszonylatban a britek nem voltak elutasítóak a tervvel kapcsolatban, de kifejezetten nem is támogatták. A kezdeményezéshez nem kívántak csatlakozni. Viszont nem minden nyugat-európai ország volt „semleges” a tervvel kapcsolatban: Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg kifejezetten támogatták az integrációt, amely egyenes útként vezetett a Montánunió megalakításához.

Az NSZK kancellárja, Konrad Adenauer. (Fotó: Deutsches Historisches Museum)
Az NSZK kancellárja, Konrad Adenauer. (Fotó: Deutsches Historisches Museum)

III. A Montánunió megalapítása

A Robert Schuman terveit támogató tárgyalások 1950. június 20-án kezdődtek és egészen 1951. április 18-áig tartottak.[8] A konferenciát- nem véletlenül- Párizsban tartották, az elnöki székbe Jean Monnet ült. A résztvevő államok a Schuman- tervet támogató hat országok voltak: az ötletgazda Franciaország, NSZK, Olaszország és a Benelux államok. A Párizsi Szerződés az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) nevet kapta, vagy más néven: Montánunió. Az alapítóatyák 50 évre kötött szerződése 1952. július 25-én lépett életbe, melynek legfontosabb célkitűzései: 1) a szén és acél közös piacának megteremtésével elősegíteni a: gazdasági fejlődést, elősegíteni a foglalkoztatottság növelését, az életszínvonal emelkedésének javítását 2) vámok és kereskedelmi korlátok eltörlése 3) közös piac megteremtése 4) öt éves átmeneti periódusban: egyenlőbb elosztás és modernizáció az integrációban résztvevő tagállamok számára a szénbányák fejlesztése tekintetében (különösen a belga és olasz).[9] Az ESZAK sikerét mi sem mutatja jobban, hogy 1955-ben a Montánunió tagjai már az integráció elmélyítését és közös piac kialakítását vetették fel a külügyminiszteri találkozón.[10] A Montánunió után az események viszonylag hamar felgyorsultak: 1958-tól életbe lépett az Európai Gazdasági Közösség (EGK), amely a közös piacot teremtette meg. Az 1965-ös három integrációs intézmény egyesítéséből (ESZAK, EGK- és az Euratom) született meg Európai Közösségek (EK) szervezete, amely teljes egészében a mai Európai Unió jogelődje (az 1992-es maastrichti szerződés után beszélünk Európai Unióról).[11]

IV. Összegzés

Mint láttuk, az EU megszületésének oka: Európában többet ne legyenek háborúk, a Közösség tagjai pedig egymást segítsék –főként- gazdasági téren, hiszen együttesen még erősebbek lehetnek a világpiaci versenyen. Bár, ami az „ősöknek” még sikerült, az „utódoknak” már kevésbé. A kilencvenes évekbeli délszláv polgárháborút az Unió sehogy sem tudta önmaga megoldani, a permanens görögországi krach állandósult probléma az euróövezeten[12] belül, továbbá a mostani migrációs válság is jelentős politikai törést eredményezett a tagállamokon belül. Érdekes lesz az Unió további sorsa az Egyesült Királyság kiválása után, kérdés: lesz-e ebből dominó-elv? Izgalmas időszakok következnek az Európai Unió történetében; számtalan kérdés fog még a következő években felmerülni. A legfontosabb kérdés mégis az, amit mindenki saját magában tegyen fel és magának válaszolja meg: a mai Európai Unió követi-e még a Montánunió legfontosabb alappontjait vagy már teljesen eltérő úton jár?

Felhasznált irodalom:

  • GAZDAG Ferenc: Az Európai Unió közös kül-, biztonság- és védelempolitikája. Székesfehérvár, Kodolányi János Főiskola, 2005.
  • GYOMBOLAI Péter- ZACHAR Péter Krisztián- LŐRINCZNÉ Bencze Edit: Az EU fejlődéstörténete és politikája. Távoktatási tanagyag. Székesfehérvár, Kodolányi János Főiskola, 2010.
  • HORVÁTH Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról. Budapest, Magyar Országgyűlés, 2002.
  • ZACHAR Péter Krisztián: 50 év együttműködés: az Elysée- szerződés összeurópai jelentősége. In: Történelem és politika- Régen és ma. Szerk.: STARUSZ Péter és ZACHAR Péter Krisztián. Budapest, Heraldika Kiadó, 2013.

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


[1] ZACHAR, 2013. 188. p.

[2] Jelen esetben (és a továbbiakban is) az NSZK-ról van szó.

[3] ZACHAR, 2013. 190. p.

[4] HORVÁTH, 2002. 27. p.

[5] Uo.

[6] GYOMBOLAI- ZACHAR- LŐRINCZNÉ, 2010. 55. p.

[7] Uo.

[8] GYOMBOLAI- ZACHAR- LŐRINCZNÉ, 2010. 58. p.

[9] GYOMBOLAI- ZACHAR- LŐRINCZNÉ, 2010. 59. p.

[10] HORVÁTH, 2002. 29. p.

[11] GAZDAG, 2005. 105. p.

[12] Azon európai uniós tagállamokat tömörítő zóna, ahol a hivatalos fizetőeszköz a közös valuta, az Euró.

Borítókép: Az ESZAK alapítása Párizsban. (Fotó: Deutsches Historisches Museum)

Facebook Kommentek