Gróf Széchenyi István meg nem valósult álma: utazás az Egyesült Államokba

Horváth Péter

Az 1809-1825 közötti időszak Széchenyi életében a katona- és vándoréveket egyaránt jelentette. A napóleoni háborúkban kiválóan helytállt és huszárkapitányi rangot szerzett. A hadjáratok után Széchenyi válaszút elé érkezett, vagy folytatja a katonai pályát vagy egy teljesen más területen próbálja ki magát. A belső bizonytalanság, a világ megismerésének vágya és az arisztokrata nagyvilági élet egyaránt vándorlásra sarkallta őt. Immár saját kedvtelésére utazásokat tervezett. Életének ezen szakaszában sok országot felkeresett. Számára a legnagyobb hatással egyértelműen Nagy-Britannia, azon belül Anglia volt. Kevésbé ismert viszont, hogy a kötelességtudó és nagy tudásszomjjal rendelkező Széchenyi az akkor alig több mint 30 éve létrejött Egyesült Államokba is el kívánt látogatni.

Johann Ender: Gróf Széchenyi István, 1818, akvarell. Magyar Tudományos Akadémia
Johann Ender: Gróf Széchenyi István, 1818, akvarell. Magyar Tudományos Akadémia

Gróf Széchenyi István a 19. századi magyar történelem talán legjelentősebb alakja. A reformkor nagy politikusa, író és államférfi. Kossuth Lajos révén a „legnagyobb magyar” jelzővel illethetjük. Neve hallatán felsorolni is nehéz, mi mindent köszönhet neki a magyar nemzet. Életét és tevékenységét sok kötetben feldolgozták már. Portréjában általában jelentős szerepet kapnak a fiatalkori vándorévek, amikor is még kereste önmagát a nemes ifjú. 30-as éveinek elejéig ugyanis nem volt eldöntött tény, hogy Széchényi Ferenc gróf legkisebb gyermeke egész életét a haza javára fordítja majd. Az útkeresés számos nehézséget tartogatott az amúgy is érzékeny Széchenyi István számára. A szülői minta, a korszak adta lehetőségek és a véletlenek együttese vezetett oda, hogy Széchenyi végül Magyarország felemelésének a feladatát választotta hivatásának.

Barabás Miklós: Széchenyi István (vázlat), 1836. Olaj, vászon. Magyar Tudományos Akadémia
Barabás Miklós: Széchenyi István (vázlat), 1836. Olaj, vászon. Magyar Tudományos Akadémia

Az 1809-1825 közötti időszak Széchenyi életében a katona- és vándoréveket egyaránt jelentette. A napóleoni háborúkban kiválóan helytállt és huszárkapitányi rangot szerzett. I. Napóleon francia császár 1815-ben végérvényesen elbukott és ezzel a több mint két évtizede tartó háborúskodás véget ért. A hadjáratok után Széchenyi válaszút elé érkezett, vagy folytatja a katonai pályát vagy egy teljesen más területen próbálja ki magát. A hadsereggel már számos országba és városba eljutó Istvánt lenyűgözte az európai kontinens. Habár Magyarországról ekkor még valós képpel nem rendelkezett, mégis a Habsburg Birodalom maradiságát és mozdíthatatlanságát érzékelte a nagyvilági Franciaországgal és Angliával szemben. A belső bizonytalanság, a világ megismerésének vágya és az arisztokrata nagyvilági élet egyaránt vándorlásra sarkallta őt. Immár saját kedvtelésére utazásokat tervezett. Életének ezen szakaszában sok országot felkeresett. Számára a legnagyobb hatással egyértelműen Nagy-Britannia, azon belül Anglia volt. Kevésbé ismert viszont, hogy a kötelességtudó és nagy tudásszomjjal rendelkező Széchenyi az akkor alig több mint 30 éve létrejött Egyesült Államokba is el kívánt látogatni.

1820-ra az Egyesült Államok lakossága megközelítette a tízmilliót. 1818-ban rendezték az északi határvitákat Nagy-Britanniával. 1819-ben a spanyoloktól megszerezték Floridát. Az államok száma Monroe alatt 19-ről 24-re emelkedett (Mississippi, Illinois, Alabama, Maine, Missouri). A térképet készítette John Melish 1823-ban. A kép forrása.
1820-ra az Egyesült Államok lakossága megközelítette a tízmilliót. 1818-ban rendezték az északi határvitákat Nagy-Britanniával. 1819-ben a spanyoloktól megszerezték Floridát. Az államok száma Monroe alatt 19-ről 24-re emelkedett (Mississippi, Illinois, Alabama, Maine, Missouri).
A térképet készítette John Melish 1823-ban. A kép forrása.

Széchenyi nagy valószínűséggel az 1818-1819-es „keleti utazása” során foglalkozott először részletesebben az Egyesült Államokkal. 1819 áprilisában Szicíliában, Catania városában tartózkodott. Akkor éppen a „Franklin”[1] amerikai hadihajó a város kikötőjében állomásozott (Széchenyi naplójában a „Franklin” mellett a „La Guerriére” hajót is megemlíti). Az amerikai parancsnok meghívta a hajó fedélzetére a kíváncsi grófot. Elsőre talán furcsának tűnhet a meghívás, de Széchenyiről tudni kell, hogy kiváló kapcsolatokkal rendelkezett Európa szerte. Köszönhette ezt a császárhű családjának és vagyonának, továbbá hősies helytállásának a háborúban. A Habsburg Birodalom második embere Metternich és maga a császár, I. Ferenc is személyesen ismerte. Otthonosan mozgott a bajor és a francia arisztokrata körökben. Keleti utazása során például osztrák és angol hadihajókat is igénybe tudott venni, hogy egyik városból a másikba jusson. Ráadásul nagy érdeklődést mutatott az angolszász világ felé. Ekkora már kétszer járt Angliában, ahol szintén nagy társasági életet élt. Továbbá igen jól beszélt angolul is, ami a korban ritkaságszámba ment. Ezek után feltételezhetjük, hogy Szicíliában is könnyedén tudott az előkelő arisztokrata és tisztikar bizalmába férkőzni. Az amerikai hajó és legénysége rendkívül jó benyomást tett rá. Megállapítása szerint az Egyesült Államok, mint fiatal, új és erőteljes állam leginkább az ókori Rómához hasonlítható.

„Száműzöttek, kalandorok, balsors üldözte fejedelmek és hősök révén jött az élet Ázsiából Európába, és jóformán ugyanilyen módon megy kultúra és haladás az európai államokból fokozatosan Amerikába – csak azzal a különbséggel, hogy a Római Köztársaságban, az Egyesült Államokkal összehasonlítva, egészen kis mértékben irányított mindent a véletlen, vagy még inkább a szükség. ”[2]

Véleménye szerint az Egyesült Államok fejlődése és annak üteme nem hasonlítható egyik európai államéhoz sem.

James Monroe elnöksége idején (1817-1825) készült Széchenyi gróf az Egyesült Államokba. Kép forrása: Library of Congress, Fotográfiai Gyűjtemény: LC-DIG-pga-07238
James Monroe elnöksége idején (1817-1825) készült Széchenyi gróf az Egyesült Államokba. Kép forrása: Library of Congress, Fotográfiai Gyűjtemény: LC-DIG-pga-07238

Egészen más hatalmi és kulturális központként tekintett az óceán túlpartján lévő köztársaságra, amelyik minden eddiginél gyorsabb ütemben haladt a ”tökéletesség” felé. Az amerikai hajó parancsnokával folytatott beszélgetése után úgy vélte, hogy az amerikaiak bármibe is fogjanak, európai szemmel mindent óriási méretekben kezdenek el. Alapvetően az angolokkal igyekezett őket összehasonlítani, bár számos eltérést említ a két nép között.[3] A leglényegibb különbséget abban látta, hogy az amerikaiak szemben a volt gyarmattartóikkal kevésbé adnak a kellemre és a kényelemre, puritán, egyszerű életet tartanak kívánatosnak. Számára ez az amerikaiak kevésbé választékos öltözködésében nyilvánult meg a legjobban, az angolokkal ellentétben ugyanis kevésbé tartották magukat az éppen aktuális divathoz. Míg az angol hajóknál aprólékos szabályokat alkalmaztak a tisztaságra és a ruházkodásra (borotválkozás, napi kétszeri átöltözés, fehér nyakkendő asztalhoz üléshez stb.), addig az amerikai hajókon mindez csak korlátozottabban valósult meg.[4] Az újvilági hajók építését is eltérőnek vélte, szerinte az angolok előbb fogják utánozni őket, mint fordítva. Széchenyi későbbi gondolkodásmódját és nemzetfelfogását nagyban befolyásolhatta az ekkor kialakult véleménye az Egyesült Államokról. Megjegyezte, hogy

„Ezt az országot az ember viruló gyermeknek nevezheti!”[5]

Az Amerikai Egyesült Államok 1776. július 4-én kiáltotta ki függetlenségét, nemzetközi békeszerződésben 1783-ban ismerték el létjogosultságát. Vagyis Széchenyi 1818-19-es utazása során egy 36 éves államról volt szó. Széchenyi a későbbiekben úgy vélekedett, hogy a nemzeteknek, akárcsak az embereknek négy korszaka van. A gyermekkor és ifjúkor, az érettség kora valamint az aggastyán lét.

„A gyermekkorban és az ifjúkorban bontakoznak ki a legszebb, legnemesebb tulajdonságok – úgy ahogyan a Római Birodalom és Görögország történelme vési emlékezetünkbe – úgy, ahogyan Amerikában Washington, Franklin, Bolivar, Iturbide St. Martin etc. szólnak tételem igaza mellett.”[6]

A fejlődésben jeleskedő Egyesült Államokat ilyen ifjúnak titulálta, amelyik így jó példát szolgáltatott hazájának, Magyarországnak. Még az utazása alatt felmerült benne a gondolat, hogy Amerikába is ellátogatna. A lelki alkatánál fogva amúgy is sokat gyötrődő fiatal arisztokrata (a szerelmi kalandok bűntudatot, míg a házasság gondolata bizonytalanságot váltott ki belőle) számára kiváló lehetőségnek tűnt egy tengerentúli út, egyfajta menekülés gyanánt az őt fogva tartó valóságból.[7] A hadseregtől való további egy éves távolmaradását tervezgette és apját kérte meg, hogy járjon közbe az ügyében Bécsben. Habár a „legnagyobb magyar” ekkor még nem egy kiforrott államférfi, politikai tisztánlátását megcsillogtatta, amikor is úgy vélekedett, miszerint

„A volt birodalmak, Egyiptom, Görögország és Róma – de a leendő birodalom számunkra Amerika”.[8] Vagyis jól ítélte meg, hogy az Egyesült Államok a későbbiekben a világ egyik legmeghatározóbb állama lesz, igaz erre még bő 100 évet várni kellett.”

Miután visszatért Bécsbe újabb elmélkedések és tervezgetések vették kezdetét. Házassági kísérlete – korábbi felelőtlen viselkedésére hivatkozva Selina Meade gyámanyja elutasította – kudarcba fulladt. Lelkiismeret furdalás gyötörte. Katonai pályáján megrekedt és nem találta helyét sem a bécsi körökben, sem a családja társaságában. Ebben a lelkiállapotban továbbra is úgy vélte, hogy egy távoli földrészre vezető utazás az egyetlen lehetőség, ami adatott számára.[9] 1819-ben már újabb utazásra nem gondolhatott, a következő évben pedig a 4. huszárezredhez osztották be, amelyik Debrecenben állomásozott. Ezekben az években Amerika mellett Varsóba illetve Arábiába szeretett volna eljutni,[10] de a kötelesség Magyarországra szólította. Ekkor ismerte meg báró Wesselényi Miklóst, akivel a későbbiekben mély barátságot alakított ki. 1821 nyarán Wesselényi meghívására Erdélybe látogatott. A reformkor két jelentős alakja nagy hatással volt egymásra.

 Franz Eybl: Wesselényi Miklós, litográfia, 1842
Franz Eybl: Wesselényi Miklós, litográfia, 1842

Széchenyi (aki fontosnak tartotta, hogy barátja is világot lásson) elhívta az erdélyi nemest egy európai utazásra. Azt fontolgatták, hogy Angliából vitorlással kelnének majd át az óceánon Amerikába.[11] Szándékaik komolyságáról az év őszéről több utalás is található naplójában:

„Most minden célom Amerika és jószágaim rendbeszedése.”[12]

1821 októberében Bécsbe ment, ahol személyesen kérte Duka Péter táborszernagyot, hogy engedélyezze számára az újabb, immár két éves szabadságolását. Tovább küldték őt az udvari haditanács elnökéhez, Bellegarde Heinrich grófhoz. Széchenyi a következőket jegyezte fel a találkozóról:

„Bellegarde jól fogadott. Beszéltem a két év érdekében – ő megértette; aztán Angliát említettem – meghökkent, végül vallomást tettem neki az Egyesült Államokról!
Ő: Ah, gróf úr, ez amolyan ábrándozás, s én helytelenítem, feltéve, ha nem álmodik alkotmányról – mert enélkül, megvallom, csak holmi szeszélyt látok, etc, etc.
Isten uccse, vannak egyének, akik nem értik meg, hogy örömest látogat az ember egy szabad országba!” [13]

Kérése sajnos nem talált megértő fülekre. Egyrészt félő volt, hogy a várva várt katonai előléptetése az újbóli szabadságkérése miatt veszélybe kerül, másrészt Bécsből nézve feleslegesnek és értelmetlennek tűnt egy utazás a távoli Amerikába. Wesselényit gyorsan tájékoztatta a megbeszélésről, aki október 29-én a következőket jegyezte fel naplójába:

„Ma mondta nekem Széchenyi, hogy Bellegarde úgy nyilatkozott, miszerint engedély az Egyesült Államokba való utazásunkhoz nehezen lesz kapható, s hogy Széchenyi őrnaggyá való kinevezése majdnem bizonyos lévén, így angliai utunk is valószínűleg elmarad. Mily mennykőcsapás ez nekem.”[14]

Nagy nyomás nehezedett a huszárkapitányra, amit maga is feljegyzett:

„Beláttam, hogy vagy soha nem leszek több, mint kapitány, vagy soha életemben nem fogok eljutni Bostonba. Most választhatok-e?”[15]

Boston 1832 körül. Kép forrása: Library of Congress, Fotográfiai Gyűjtemény: LC-DIG-ppmsca-23086
Boston 1832 körül. Kép forrása: Library of Congress, Fotográfiai Gyűjtemény: LC-DIG-ppmsca-23086

Boston történelmi város az Egyesült Államok északkeleti részén. Az amerikai nagyvárosok közül Boston kikötője fekszik a legközelebb Európához így az újvilág kapujának számított. Már a 18. században is jelentős forgalma volt kikötőjének, nem véletlen hogy éppen itt került sor 1773-ban a nevezetes teadélutánra, amikor az angol árukat a tengerbe hajították. Ezzel megadva a kezdő lökést az ország függetlenné válásához. Boston az 1820-as évekre több mint 40 ezer lakóval rendelkezett. Számos manufaktúra volt már ekkor a városban. A karibi térségből érkező cukrot jórészt itt dolgozták fel, amit rum és melasz formájában szállítottak tovább Európába. Továbbá a város egyik híres szülöttje a polihisztor és államférfi Benjamin Franklin volt, akit Széchenyi példaképének tartott.

Benjamin Franklin - peint d'après nature pour la famille - exposé au Salon de 1779. Kép forrása: Library of Congress, Fotográfiai Gyűjtemény: LC-USZ62-21488
Benjamin Franklin – peint d’après nature pour la famille – exposé au Salon de 1779. Kép forrása: Library of Congress, Fotográfiai Gyűjtemény: LC-USZ62-21488

A fiatal gróf az első elutasítás után sem adta fel a reményt, tovább próbálkozott álma megvalósításán. Ebben szerepe volt édesanyjának, Festetics Juliannának is, aki megértéssel fogadta fia tervét (édesapja még az előző évben hunyt el). November 8-án maga a császár, I. Ferenc fogadta audiencián. Széchenyi az őrnagyi előléptetését kérte az uralkodótól, de a császár türelemre intette őt. Az amerikai utazásról bölcsen nem tett említést. Világossá vált számára, hogy a további szabadságolása kockázatokkal jár, ráadásul ha kilépett volna a hadseregből úgy még kevésbé számíthatott volna az udvar támogatására.[16] Végül is egy kompromisszum született közte és Metternich között. Széchenyi egy éves szabadságot kapott, továbbá ő és Wesselényi megkapták az útleveleket, de csak Angliáig. 1822 őszén, alighogy visszatértek Nagy-Britanniából, máris az amerikai utazáson törte a fejét:

„Erősen eltökéltem, hogy 1823-ban az Egyesült Államokba utazom. Szolgálatom elhagyásának szándékát többé nem szabadna megváltoztatnom…”.[17]

A sors azonban ismét közbe szólt. 1823 májusában be kellett vonulnia ezredéhez. De ezúttal is hiába várta előléptetését. Ráadásul újból házassági ajánlatot tett, ezúttal Henriette Liechtenstein hercegnő kezét kérte meg, de végül elutasították. 1824 januárjában pedig édesanyjától kellett végső búcsút vennie. Habár naplójában több utalást tett Amerikáról, az utazás a közbejött ügyek matt mégsem valósulhatott meg.

X. Károly (1824-1830) koronázása Francois Gérard 1827 körül készült festményén
X. Károly (1824-1830) koronázása Francois Gérard 1827 körül készült festményén

1825-ben kamarásnak nevezték ki Esterházy Pál mellé abba a küldöttségbe, amelyik a Habsburg Birodalmat képviselte X. Károly francia király reimsi koronázásán. Franciaországban arról fantáziált, hogy diplomáciai küldetést vállal és megkéri Metternichet, hogy küldje őt Dél-Amerikába a frissen létrejött új államok, Brazília, Mexikó, Délamerikai Egyesült Tartományok (Argentína), Kolumbia egyikébe.[18] A koronázási szertartás után kihasználta a lehetőséget és felfedezte dél-Franciaországot. Augusztus 4-én Montpellier városában járt, ahol rábukkant egy frissen megjelent (1824) Benjamin Franklinről szóló francia nyelvű könyvre (Mélanges de morale, d’économie et de politique, extraits des ouvrages de Benjamin Franklin, et précédés d’une notice sur sa vie). Saját bevallása szerint ez a könyv volt a legnagyobb hatással egész életére.[19] A mű, ahogy azt címében is jelzi, Franklin erkölcsi, gazdasági és politikai munkáinak kivonatát tartalmazta kiegészítve az életrajzával. Szerzője a neves francia jogtudós és politikus, Augustin-Charles Renouard volt. Széchenyi Franklint akárcsak Washingtont az úgynevezett világalakítók sorába helyezte, akik egész életüket és tehetségüket a hazájuk szolgálatába állították. Ahogy korábban már említettem, az Egyesült Államokat mintának állította Magyarország számára, míg önmaga példaképét Franklinben találta meg.

Politikusi, írói és tudós teljesítménye, amely által Amerikát szolgálta, tiszteletet ébresztett benne. A puritán amerikai munkabírást és gondolkodásmódot testesítette meg számára. A könyvben különösen az erények lajstroma keltette fel Széchenyi érdeklődését. Tetszett neki Franklin elmélete és módszere, miszerint az embernek tökéletesítenie kell magát erkölcsileg. Ehhez pedig az életvitel napi szintű ellenőrzésére van szükség, amihez táblázatok vezetését javasolta. Széchenyit olyannyira magával ragadta ez az életfelfogás, hogy idős korában még Béla fiának is javasolta ennek a módszernek az átvételét.[20] Később a Világ című művében meg is említette Franklint. Érdekesség, hogy olyannyira jól követte amerikai előfutárát, hogy míg Franklin az „első amerikai”, Széchenyi pedig a „legnagyobb magyarként” vonult be a történelembe.

A Széchenyi által is megvásárolt, 1824-ben kiadott Renouard könyv címlapja
A Széchenyi által is megvásárolt, 1824-ben kiadott Renouard könyv címlapja

A későbbiekben még többször felmerült benne a gondolat, hogy kivándorol Amerikába. Mindazonáltal 1825 után az amerikai utazásnak többé már nem volt realitása. A gróf egyre intenzívebben foglalkozott a magyar politikával, figyelmét és energiáját a magyar belügyek kötötték le. A vándorévek számára véget értek és helyette a tankönyvekből általunk jobban ismert Széchenyi István képe rajzolódott ki. A sors furcsa fintora, hogy Széchenyi sosem jutott el Amerikába, ám legfőbb politikai ellenfele Kossuth Lajos, még ha csak az emigráció következtében is, de ellátogathatott az Egyesült Államokba.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Bibliográfia:

  1. Ács Tibor, Katonaként is magyar. Bp., Zrínyi Kiadó 2009.
  2. Csorba László, Széchenyi István. Bp., M-Érték Kiadó 2010.
  3. Oplatka András, Széchenyi István. Bp., Osiris 2005.
  4. Széchenyi István, Napló. Bp., Gondolat 1978.
  5. https://en.wikipedia.org/wiki/USS_Franklin_(1815) (Letöltés ideje: 2016.01.07.)

[1] https://en.wikipedia.org/wiki/USS_Franklin_(1815) (Letöltés ideje: 2016.01.07.)

[2] Széchenyi István, Napló. 108 p.

[3] „Angolok, és azoktól az angoloktól mégis oly különbözők, hogy ha nem ismernők közelebbről, hencegőknek kellene őket tartanunk: mert bennünk csodálkozást keltenek azzal, amit mondanak, mert nekünk az szokatlannak tűnik fel.” (Széchenyi István, Napló. 109 p.)

[4] „Hajóikban igen nagy tisztaságot találtam, ami annál jobban meglepett, mert ők maguk meglehetősen piszkosnak látszottak”. (Széchenyi István, Napló. 109 p.)

[5] Széchenyi István, Napló. 109 p.

[6] Széchenyi István, Napló. 343 p.

[7] „Egy utazás az Egyesült Államokba – ha a női nemnek örökre búcsút akarok mondani – non plus ultrája vágyaimnak.” (Széchenyi István, Napló. 118 p.)

[8] Oplatka András, Széchenyi István. 102 p.

[9] „s holmi kóbor életbe végképp beletörődött vagyok. – Légy üdvöz, Amerika! Meglátsz engem hamarosan!” (Széchenyi István, Napló. 140 p.)

[10] Csorba László, Széchenyi István. 77 p.

[11] Oplatka András, Széchenyi István. 116 p.

[12] Széchenyi István, Napló. 237 p.

[13] Ács Tibor, Katonaként is magyar. 171 p.

[14] Ács Tibor, Katonaként is magyar. 171 p.

[15] Széchenyi István, Napló. 238 p.

[16] „Abban az esetben, ha a szolgálattól megválok, ki kezeskedik, hogy az utazáshoz az engedélyt az Egyesült Államokba megkapom.” (Széchenyi István, Napló. 239 p.)

[17] Ács Tibor, Katonaként is magyar. 179 p.

[18] Széchenyi István, Napló. 364 p.

[19] Széchenyi István, Napló. 378 p.

[20] Oplatka András, Széchenyi István. 138 p.

Facebook Kommentek