Magyarországi kastélysorsok a mozgalmas 20. században

 Kiss-Kozslik Eszter

A kastélyok világa egy letűnt kor emlékei, amik színes albumok képein köszönnek vissza a mai kor emberei számára. Az épületeknek ez a típusa a társadalom kiváltságos tagjai számára épült otthonként a mindenkori építési trendeket bemutatva különültek el a többi lakóépület típustól. Az épületek, épületegyüttesek fenntartásai és élettel való megtöltése azonban komoly anyagi terheket jelentenek a jelenlegi tulajdonosok számára. A jelenlegi mintegy 800 kastélyból csupán 120 van állami tulajdonban, azaz a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezelésében. A többi kastély önkormányzati, vagy magán tulajdonban van. A műemléki védettséget sem élvezi minden épület, ami a műemléki szakemberek számára komoly gondokat és aggályokat idézhet elő.

A 20. század során a kastélykultúra élő közege egy letűnt világ fizikai emlékévé vált a történelem vihariban. A régi korok iránt lelkesedők számára az épületek ma már múzeumokként látogathatók, vagy kikapcsolódni vágyók számára a kastélyszállók vendégeiként is megidézhetik a múltat. Fontosnak tartom, hogy a jövő számára ezeket az épületeket csodálatunk mellett hasznosnak is érezzük, hiszen rajtunk is múlik, hogy további generációk miként fognak múltjukhoz és épített örökségükhöz viszonyulni. 1945 után teljesen más jellegű, politikai ideológiától nem mentes évtizedek sokszor a pusztulás útjára bocsátották az épületeket. Ezt a tendenciát a műemléki felügyelet igyekezett lehetőségeihez mérten megakadályozni, vagy elodázni, ami a rendszerváltás után igen komoly anyagi nehézségeket is jelentett, nem nélkülözve külföldi tőke bevonását sem. A hazai kárpótlási törvény azonban az 1990-es években egy olyan helyzetet teremtett, ami a még élő örökösök számára sem tette lehetővé, hogy egykori tulajdonaikat visszakaphassák. A szovjet-blokk más országaiban, mint például Romániában, vagy Csehországban lehetőséget kaptak az egykori tulajdonosok a családi örökségek visszaigénylésére. Ezek akár több évtizedes pereket is jelenthettek, vagy jelentenek, mégis vannak olyan leszármazottak, akik az ősi birtokon élve szeretnék családi múltjukat feleleveníteni.

Magyarországon ma 804 műemlék kastély, kúria és rom található. Ezek közül pontosabban 10 várkastély, 444 kastély, 343 kúria és 7 rom szerepel. Építésüket tekintve a 18. és a 20. század között a következő táblázatban leírtak szerint oszlanak el. Ez az összegzés azt mutatja, hogy az építkezések lendülete hogyan oszlott el, de építészeti stílusukat tekintve nem feltétlen köthetőek az építkezés dátumaihoz, hiszen egy folyamatot ölelnek fel az épületek, amik külső arcuk változásaival az eredeti alapokat is magukban hordozzák.

 

kepkivagas

Forrás: Mányoki Zsolt: Műemlék kastélyok hasznosítása, 2006., 171. o.

A kastélyok megjelenése óta, a különböző források szerint egyértelműen az építtető családok komoly anyagi áldozatot hoztak egy-egy épület felépítésére. Ennek ellenére nélkülözhetetlen lett a nemesi ranglétra és a nemesség számára. A 19. század folyamán már nem csupán a felemelkedni vágyó nemesek építettek kastélyokat, hanem a birtokot vásárló bankárok, kereskedők, iparmágnások is. A kastély és a különböző nemesi címek közötti kapcsolatot mi sem mutatja jobban, mint például a keszthelyi kastély.

A 20. század első felében a kastélyok tulajdonosai otthonukként, vagy reprezentálási eszközként tartották fent épületeiket. A 19. század során és a 20. század elején is az arisztokrácia aktív szerepet vállalt a közéletben, megtartva politikai befolyását, illetve a jobbágyok felszabadítását követően a fejlődő ipar és pénzvilág működésébe is beleszóltak. 1844 után már nem csupán a nemesek bírhattak földel, hanem az úgynevezett “homo novusok”[1] is.  Az óriási, több száz szobás kastélyok még a 18. században épültek, mint például a keszthelyi Festetics-kastély, vagy a fertődi Esterházy-kastély. Azonban a magyarországi kastélyállomány nagy része egyszerű, földszintes, vagy egy emeletes épület volt. Ezeket jellemezve írta a következőket Hóman Bálint:

„… a középbirtokos nemes csak földszintes kúriát épít magának, de annak homlokzatát is középütt néhány oszlop, s rajta a görög homlokzat díszíti, s ezek a házak ott a szerb határon, a Balkánnal átellenben egy nagy európai mozgalomnak szélső határkövei, amit a falvak barokk templomai is utolsó képviselői a Balkán felé a XVIII. század keresztyén-latin kultúrájának…”[2] Ez az idézet utal arra, hogy hazánkban a kastélyépítészet igazán Buda visszafoglalását követően a barokk elterjedését segítette elő.

Az 1911. évi gazdacímtár adatai szerint 597 arisztokratának a kezében volt 1000 holdnál nagyobb földje, akik közül 184 arisztokratának 10 000 holdat is meghaladta a birtoka. A családi örökségek és a hatalmas földek kezelése biztosította még a századforduló után is, hogy kastélyokat építsenek, alakítsanak át, fenntartva ezzel egy olyan társadalmi státuszt, amit a külsőségek is láthatóvá tettek. A mintegy ezer főrangú család tagjai más-más módon közelítettek az építkezésekhez. Ezt egyrészt a régi, 16-17. századi ősi birtokközpontokhoz való viszony is befolyásolta, illetve az aktuális vagyoni helyzet is. A 19. században az Esterházyak és Batthyányiak kevesebbet építkeztek, mint a Károlyiak, akik az 1800-as évek első felében három nemzetségre szakadtak. A kastélyok építése, átépítése sokszor a család aktuális életéhez kötődik, mint például nősülés, vagy örökösödés, esetleg valamilyen elhalálozás, esetleg egy-egy ambiciózusabb személy önmegvalósítása.

Műemlék kastélyok elhelyezkedése Magyarországon. Forrás: Mányoki Zsolt: Műemlék kastélyok hasznosítása, 2006. 169. o.
Műemlék kastélyok elhelyezkedése Magyarországon. Forrás: Mányoki Zsolt: Műemlék kastélyok hasznosítása, 2006. 169. o.

A 804 műemlék kastély, vagy kúria közül a Batthyány, Esterházy és a Zichy családok 15-15-15 épületet emeltek, a Festetics és Széchényi családok 14-14-et, a Károlyiak 10, az Andrássyak 8 kastélyt, a Wenckheim család pedig 7 épületet építettek maguk számára. A kastély állomány 21,6%-át ez a nyolc család alkotta.[3] A családok birtokeloszlása is azt mutatja, hogy jellemzően az ország nyugati felén épültek a kastélyok, illetve az északi régióban.

Füzérradvány, Károlyi kastély, vendégek fogadása, 1940. Fortepan / Gyöngyi
Füzérradvány, Károlyi kastély, vendégek fogadása, 1940. Fortepan / Gyöngyi

Ez az összegző kimutatás csupán a műemlék kastélyokra vonatkozik, hiszen a köznemesség úri lakjai szintén számos épületet jelentenek, egy-egy településen akár a család több kúriát is építhetett, attól függően, hogy hogyan gyarapodott a család. A szerényebb építkezést tekintve nem elenyésző a jelenlétük az ország területén, azonban pont a 20. század során nagy részük elvesztette jellegét. A kiemelt nyolc főrangú család közül például a 19. század során a Károlyi család vált az egyik legaktívabbá, hiszen a megszokott öröklési rend, miszerint a birtokokat az egyetlen fiú örököli, nagykárolyi Károlyi József (1768-1803) halálát követően változott meg, hiszen ekkor három ágra szakadt a család. István fia (1797-1881) a fóti birtokot alakította ki magának, Lajos (1799-1863) Tótmegyeren épített kastélyt, György (1802-1877) pedig Fehérvárcsurgót kapta birtokközpontként.[4] A Károlyi család házi építészeként indította pályáját Ybl Miklós építész, aminek köszönhető a fóti Károlyi kastély átalakítása, Füzérradvány megtervezése, azonban a megbízó Károlyi Ede átvéve a tervezési feladatot végül itt háttérben maradt. A pesti Károlyi kastélyt is Ybl Miklós tervezte, valamint a parádi és parádsasvári Károlyi kastélyokat is. A Zichy család nagyszámú kastélya szintén az elaprózódó birtokok miatt keletkezett, de ezzel szemben volt olyan arisztokrata, aki csupán kedvtelésből több nagyvonalú épületet is emelt életében. Például gróf Andrássy Manó, aki Parnón az 1850-es években nagy költségen építtetett kastélyt, majd 1880-as években a betléri kastélyt építtette át, és egy vadászkastélyt is épített Szulován. Fivére Andrássy Gyula Tőketerebesen végzett átalakítást, majd Tiszadobon két kastélyt emelt. Erdélyi birtokán pedig egy vadászkastélyt építtetett.[5]

Az építkezések küllemüket tekintve az ismert stíluselveket követték, de a korszerűsítés és az aktuális kényelmi igények megteremtése érdekében sok átalakítás, felújítás történt egy-egy kastély életében. Ez a természetes fejlődési és fennmaradási folyamat szakadt meg az államosítás után, hiszen az épületek megüresedve, vagy új funkcióval berendezve már problémássá vált méretét tekintve a folyamatos karbantartás. Egy-egy birtok, ami a kastélyhoz tartozott jelentős jövedelemforrás volt, ami képes volt ellátni a nagyméretű igényeket. Az állam egy kézben erre nem vállalkozhat, ezért nehéz mai napig is a kastélyok fenntartása és kezelése.

A nehéz kezelhetőségre jó példa az, hogy a trianoni békeszerződés után a két világháborúban már maguk a tulajdonosok is új funkciókat kerestek egy-egy épület fenntartásához, vagy igen sok kastély került ekkor adás-vétel útján a pénzes arisztokráciához. A Károlyi család több ingatlanját is szállónak rendezte át, ezzel lehetőséget adva a pihenés új szokásának az üdülésre, illetve a kastélyok üzemeltetését is fedezni lehetett ily módon. Füzérradványt 1938-ban Károlyi István és felesége Windischgrätz Mária Magdolna alakította szállodává. A márványfolyosóra bridzsasztalok kerültek, a sarokszobából könyvtárszoba lett, az előkelő szobákat pedig az emeleten helyezték el. A fejedelmi lakosztály két teremből állt, egy reneszánsz nappaliból és egy háló teremből, amit Itáliából, Franciaországból gyűjtött régiségekkel rendeztek be. Ezeket az antik tárgyakat Károlyi István apja és felesége gyűjtötték össze nagy körültekintéssel. Gróf Károlyi László és felesége gróf Apponyi Franciska az Olaszországban, Franciaországban megvásárolt épülettöredékeket és régiségeket a Bécsben dolgozó Albert Piot bízták meg 1898 körül, hogy a radványi kastély új enteriőrjébe illessze azokat. A kastély huszadik századi átépítése során a belsőépítészeti terveket Lehoczky György[6] budapesti építész valósította meg 1936-1938 között. A két világháború közötti arisztokratikus és nagypolgári közízlést maximálisan ki tudta elégíteni ez a historizáló miliő, amit a vadászatok, teniszpálya, sípálya, úszómedence tett teljessé. A kastélyszálló megnyitása országos szenzációnak számított, amiről a korabeli sajtó így írt:

„Sok százezer pengős költséggel két éven keresztül teljes csendben folytak az építkezések. […]  A mesekastély dombos-lankás roppant parkban áll, […] s most egyik legszebb pontján fehér-kék színekben csempézett medencéjű strandfürdőt építettek, tenisz-pályát létesítettek, síugró-sáncot, a szerpentineken ródlipályát.”[7]

Windischgrätz Mária Magdolna a szállóról idős korában így emlékezett:

„A radványi kastélyt azért alakítottuk át hotellé az apósom halála után, nem csak azzal a céllal, hogy az épületet, kertet és hozzá tartozó lakásokat nagyobb befektetések nélkül karban tarthassuk. Azért is, hogy továbbra is gondoskodjunk az ott alkalmazott személyzetről, hisz azok mind Radvány és a környékbeli falukból valók voltak. Majdnem kivétel nélkül generációk óta szolgálták az uradalmat. Arra is gondoltunk, hogy a jövőben, ha megoszlik a fiúk között a vagyon, a kastély ne jelentsen terhet annak, ki valamikor Radvány örököse lesz. […] Egy rendkívülien okos előrelátással kigondolt befektetés volt az a szálló.”[8]

Füzérradványhoz hasonlóan a korszakban szintén Károlyi birtokon, Parádsasváron, illetve Parádfürdőn is lehetett vadászni és pihenni, hiszen Károlyi Mihály a kastélyt gyakran adta bérbe 1911 és 1917 között. Károlyi Mihály politikai szerepvállalása miatt a Károlyi birtokokat az állam elkobozta, ennek következtében a Közművelődési Alapítvány vette kezelésébe a parádsasvári kastélyt. Ezt a kastélyt a két világháború között üdülőként használták. 1946-ban Károlyi Mihály papíron visszakapta a mátrai birtokait, de ő a Rajk-per elleni tiltakozásul 1948-ban az emigrációt választotta, ennél fogva a birtokok továbbra is az állam kezében maradtak. A kastély üdülő funkciója a múlt rendszerben is megmaradt, képeslapok tanúsága szerint gyermeküdülő, majd úttörő üdülő volt.[9]  

11462

11463

Füzérradvány, Károlyi kastély, 1940. A nagy szalon és a márvány folyosó. Forrás: Fortepan / Gyöngyi

A második világháború során a kastélyok tulajdonosainak egy része a menekülés mellett döntött, ezért igyekeztek biztonságba helyezni vagyontárgyaikat. Sokan a nyugati országokba ládákba csomagolták értékeiket, vagy birtokaikon próbálták meg elásva menteni kincseiket. A Szépművészeti Múzeumba is sokan helyezték el letétbe festményeiket, vagy igényesebb műtárgyukat. Amint a front megérkezett hazánkba, a műkincsek menekítése is terítékre került. A Szépművészeti Múzeum akkori igazgatója, Csánky Dénes, szinte fejvesztve menekült, hiszen a nyilas kormány utasításait követve, utolsó pillanatban indult nyugatra. A menekítésről, és annak hibáiról igen részletes beszámolót írt Fügedi Erik a minisztériumi jelentésében, mint írja:

„A politikai radikalizálódás ideje alatt bosszulta meg magát keservesen az a hanyagság, mellyel az ingó műemlék-kataszter felvételét, s a múzeumok légoltalmi berendezésének kiépítését elmulasztották.”[10]

A menekítés további részletében érezni lehet a menekítés további nehézségeit.

„A nyilas kormányzat általános kiürítési rendelkezései magukra a múzeumokra is vonatkoztak s mivel a múzeumok vezetői ennek minden erővel ellenszegültek, saját anyaguk gondja is elég nagy volt. Ilyen körülmények között a múzeumi szervek nagyfokú apátiával kezelték a magángyűjtemények kérdését. A nyilas uralom második hónapjában a szüntelen bombázás, a jobb oldali politikai nyomozás és terrorisztikus rendelkezések káosza már olyan zűrzavart teremtett, hogy az Eszterházy-kincstár[!] felbecsülhetetlen értékeit a Múzeum Budapest körülzárásának pillanatában adta ki. […] A vidéken lévő gyűjtemények sorsukra hagyatva várták a hadműveleteket.[11]

Csánky Dénes felelősségét tovább hangsúlyozva Fügedi Erik így ír:

„Így kerültek a múzeum legértékesebb képei s a zsidó vagyon zárolása körül működő kormánybiztosság anyaga nyílt [nyitott] teherautón előbb Pannonhalmára, majd néhány hét múlva – ugyancsak hóviharban – Szentgotthárdra. A második szállítás alkalmával a Győr mellett felborult egyik tehergépkocsi rakománya hibás csomagolás, jobban mondva [a] csomagolás hiánya miatt részint elpusztult, részint igen súlyosan megrongálódott.”[12]

Ilyen körülmények között érkezett a gyűjtemény az amerikaiak fogságába, akik a háború után visszaszolgáltatták ezeket a tárgyakat.

A következő fejezetben a háború utáni gyűjtőmunkát és annak körülményeit mutatom be.


Borítókép:

Alcsút, József nádor kastélya, 1895-1899 körül. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.12.002

Jegyzetek

[1] homo novus= lat. új ember, újnemes. Azok az alsóbb társadalmi rétegből érkezett nemesek, akik általában a vagyonuk miatt kerülhettek magasabb körökbe.

[2] Hóman Bálint-Szekfű Gyula: Magyar történet, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1928, 7. kötet. http://mek.oszk.hu/00900/00940/html/

[3] Mányoki Zsolt: Műemlék kastélyok hasznosítása. In: Tavaszi szél, 2006. 171. o.

[4] [Petkó Béla]: A nagykárolyi gróf Károlyi-család összes jószágainak birtoklási története. Budapest, 1911.

[5] Sisa József: Kastélyépítészet és kastélykultúra Magyarországon. A historizmus kora. Vince Kiadó, 2007. 21. o.

[6] Lehoczky György (1901-1979), építész.  Hírnevét a parádfürdői strand kiépítésével már az 1930-as évek elején sportlétesítmények tervezése terén szerezte meg.

[7] Endrődi Béla: Radvány. Nemzeti Újság, 1938. április 17., 19. o.

[8] Károlyi Istvánné Windischgrätz Mária Magdolna: Radvány, kéziratos visszaemlékezés, Károlyi László tulajdona, Fót. In: Alföldy Gábor: A füzérradványi Károlyi-kastély parkja. Mágus Kiadó, Budapest, 2015.

[9] Ritoók Pál: Fürdőből hotel. A parádsasvári Károlyi-kastély. In: Szalon, 1999. 3. évf. 5. sz., 10. o.

[10] Fügedi Erik: A Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Biztosának összefoglaló jelentése a Biztosság munkájáról. Jelentés a magángyűjtemények helyzetéről. In: Keresztes Csaba: Műkincsek ebek harmincadján. Veszélybe került műtárgyak Magyarországon 1944-1949. Archív Net, 15. évf. (2015) 1. sz., 5. o.

[11] Fügedi Erik: A Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Biztosának összefoglaló jelentése a Biztosság munkájáról. Jelentés a magángyűjtemények helyzetéről. In: Keresztes Csaba: Műkincsek ebek harmincadján. Veszélybe került műtárgyak Magyarországon 1944-1949. Archív Net, 15. évf. (2015) 1. sz., 7. o.

[12] U. o. 8. o.

Facebook Kommentek