1956 Forrás II. Világháború 

“A muszka beorgonáz a faluba…” – Háborús hangverseny Hitlerfurulyára és Sztálinorgonára

Általánosan elfogadott, hogy a modern hadviselés alapjait az első világháborúban rakták le, bár az építkezés már korábban, az amerikai polgárháborúban és a búr háborúban elkezdődött, de néhány szempontból ide vehetjük az 1848/49-es szabadságharcot is. Az 1914 őszétől állandósult lövészárok-hadviselés, avagy állásháború új kihívások elé állította a katonákat és fegyvertervezőket; a hatalmas számban alkalmazott automata fegyverek (ekkor még csak géppuskák, majd kis számban géppisztolyok) és egyre korszerűbb lövegek mellett reneszánszukat kezdték élni a magas röppályán tüzelő fegyverek is. Bár a mozsarak ekkor már évszázados múltra tekinthettek vissza, a légaknavetők és aknavetők…

Tovább
Forrás II. Világháború 

“Nagy szökés” magyar módra; Horváth Sándor hadnagy Arany Vitézségi Érme

A Don-kanyarban 1942 szeptember közepe, vagyis a hídfőcsaták vége és az 1943. január 12-én megindult szovjet támadás közötti időszakban viszonylagos nyugalom uralkodott az arcvonalon. Ugyanakkor a tűzcsapások mellett rendszeresek voltak a felderítő vállalkozások, amelyek egyrészt az ellenség védműveinek és műszaki zárainak feltérképezésére irányultak, másrészt a vállalkozó katonák igyekeztek “nyelvet fogni”, vagyis legalább egy őrszemet magukkal vinni, hogy aztán kihallgathassák.

Tovább
Forrás II. Világháború 

“Tiszteletbeli magyarok”: Ruszki Pista, az életmentő lengyel huszár, és Vaszil, az “idegenlégiós”

Már-már közhelyszámba megy, hogy magyarokkal, vagy valamilyen szinten magyarul értő emberekkel a világ minden pontján össze lehet futni, Kairótól Manhattanig. Nem volt ez másképp 70 évvel ezelőtt, a második világháború idején sem, de akkor nem kissé tanácstalan hátzsákos turisták, hanem a keleti fronton – előbb a Don partján, majd Galíciában – harcoló honvédek szembesültek ezzel a ténnyel. Mai posztunkban két ilyen történetet ismertetünk; az egyik szereplői a szó szoros értelmében az életüket köszönhetik egy öreg huszárnak, de szó lesz egy meglepő “elmagyarosodásról” is.

Tovább
Forrás II. Világháború 

Kiskecske a hadszíntéren, avagy a balsorsú kabalaállat

Különféle címer- és kabalaállatokat az országok mellett évezredek óta alkalmaznak nemesi családok és hadseregek, sőt egyes alegységek is. A címerállatok általában méltóságosak, “menők” – sas, sólyom, oroszlán, farkas – a kabalaállatoknál azonban nincsenek ilyen merev szabályok, bár a legtöbb alakulat azért igyekszik nem köznevetség tárgyává válni választott állatuk miatt. Mindenki számára ismerős a római legiók sasmadara, a középkorban pedig az egyes címerállatoknak fontos szerepe volt a harcoló felek azonosításában is (az oroszlános velünk van, az elefántos nem).

Tovább
Forrás 

Fürj, mopszok és csehek Felső-Magyarországon

“Hát már a pipa is szól?” – kezdi visszaemlékezését  Nemeskéri-Kiss Sándor, nyugalmazott diplomata. A Pipaszó című művében számos anekdotát oszt meg, amely valamilyen módon kötődött hozzá. Az egyik ilyen története még fiatal korában játszódik, a család véglesi, Zólyom környéki birtokán, ahol a lakosság vegyes, de főleg szlovák ajkú volt a XIX. utolsó évtizedeiben. Ehhez kapcsolódva meg kell jegyezni, hogy ekkoriban a csehek is kezdték felfedezni a szlovákok lakta területet, a Švejk szerzője, Jaroslav Hašek fiatal korában is többször járt a Felső-Magyarország területén, mint turista.

Tovább
Forrás Szocializmus 

Egy lengyel Sienában: pizza és palio

Zbigniew Herbert (1924-1998) lengyel költő, drámaíró magyarra elsőként lefordított műve egy esszégyűjtemény, a Barbár a kertben, amelyben a szerző térben és időben széles skálán ír a francia és olasz táj, városok, művészet iránt vonzalmáról. Mint Barbár eljut Sienába is, amely városról jó ötven oldalon szól elragadtatással: beszámol a város korai reneszánsz művészetéről, városépítészetéről, illetve szintén sok bekezdésben beszéli el Siena és Firenze öldöklő harcát Toszkána első városának címéért a középkorban. Herbert megosztja élményeit az étkezésről is, és ez egyik étteremben kap el hangfoszlányokat Siena egyik legismertebb eseményéről, az il palioról,…

Tovább
Forrás Hidegháború 

Amerikai dzsihád Afganisztánban – A Stingerek megérkezése

A szovjet hadsereg 1979 karácsonyán bevonult Afganisztánba, hogy a megtámogassa az instabil Moszkva-barát kormányt. Az ezt követő, a hagyományos társadalomra, a vallásos afgánokra támaszkodó felkelés olyan 10 évig tartó szörnyű háborút eredményezett, amiből csak újabb és újabb háborúkba lehetett továbblendülni. Forrásrészleteink a kis afganisztáni fegyverkezési versenyt mutatják be, azt a „fejlődést”, amivel a gyalogságtól az aknákig, a helikopterektől a Stingerekig jutott az afgán háború.

Tovább
Forrás Szocializmus 

“Az Úristennek van humora” Oloffson Placid atya túlélésről, az élet apró örömeiről, és arról, hogy került Lenin és Sztálin WC-ülőkére

“Többször elmondtam: jegyezzék meg, az Úristennek van humora! A Szovjetunió tíz évig mindent megtett, hogy tönkretegyen. Én mégis itt vagyok 91 évesen, de hol van a Szovjetunió?” Oloffson Placid, 2007 Bencés diák, szerzetes-pap, tábori lelkész, politikai elítélt, festő, faipari segédmunkás, mosodás, majd mosodavezető; ez csak néhány állomás a nem sokkal 100. születésnapja után elhunyt Oloffson Károly, ismertebb (szerzetesi) nevén Placid atya életéből. A svéd származású családban született bencés pap emellett volt vidéki plébános, és tanított a  rend budapesti gimnáziumában is. 1946-ban, tehát még vastagon a Rákosi-korszak előtt, koholt vádakkal, szovjet…

Tovább
Forrás II. Világháború 

“Tessék nézni ezeket, olyan búval baszott képpel bandukolnak…”

Bakatréfa a hómezőn, avagy Róka honvéd nagy pillanata 1943. január 12-én Urivnál, két nappal később pedig Scsucsjénál is áttörte a Vörös Hadsereg a Don partján berendezkedett magyar 2. hadsereg “gatyamadzag-vonalát”. A frontvonal november közepén Sztálingrád környékén ingott meg először, egy hónappal később pedig már a magyar csapatoktól délre álló olasz hadsereg szakaszán is áttörtek a szovjetek, a magyarok elleni támadás ezen műveletsorozat újabb állomását képezte. A magyar hadseregnek esélye sem volt felfognia a támadást, a visszaözönlés szinte azonnal megindult; a honvédek kis számban rendelkeztek a T-34-esek ellen is hatásos lövegekkel,…

Tovább
Forrás II. Világháború 

“Kacagva, dalolva lesuhant a béke” – Karácsony a Don partján

Karácsonykor különösen nehéz azoknak, akik szeretteiktől távol töltik az ünnepeket. Főleg akkor, ha ezt közel 2000 kilométerre az otthonuktól, a harctéren teszik. A magyar 2. hadsereg katonái sem éreztek másképp, erről több visszaemlékezés és naplóbejegyzés is tanúskodik. Ezekből válogattunk néhányat. Az írásokban sajátosan keveredik a hon- és békevágy a háború kegyetlen mindennapjaival, némiképp groteszk, de mégis megható módon. Vécsey Béla alezredes, a szombathelyi 35. gyalogezred parancsnoka ajándékkal készült a Gyevica községben települt katonáinak; december 24-re kitüntetési ceremóniát szervezett, amely azonban kockázatokat is hordozott magában, az ellenséges tüzérségnek ugyanis kiváló célpontot…

Tovább