19. század Forrás 

Gondolatok a Görgei-mítoszról

Görgei (régebben gyakrabban használt írásmóddal Görgey) Artúr a szabadságharc kiváló tábornoka, aki nagyon rövid idő alatt a legmagasabb pozícióig jutott a hadseregben. Most a vele kapcsolatos, 1849 után elterjedő, de néhol ma is élő áruló-mítosznak elsősorban a XIX. századi fejleményeire térünk ki. Az árulás vádjának magját először Kossuth hintette el ún. vidini levelében, melyben a nemzet hóhérjának titulálta Görgeit. Ez a levél alapvető fontosságú az árulás vádjának elterjedésében. Ez bírt a legnagyobb hatással az összes megnyilatkozás közül.[i] Tette ezt néhány héttel azután, hogy száműzetésbe vonult és a hatalmat átadta neki.…

Tovább
19. század Forrás 

Széchenyi haláláról a Vasárnapi Ujságban

Bea Csaba Jelen cikk a gróf Széchenyi István halálával kapcsolatos, a Vasárnapi Ujságban megjelent cikkeket illetve cikkrészleteket elemzi. Az elemzés elsősorban a gróf halálát (1860. április 8.) követően közvetlenül megjelent két számmal (április 15. és 22.) történik. Nyilván ezután is foglalkozott a hetilap „a legnagyobb magyar” halálával, például bőven a halálával és érdemeivel a május 6-i számban [i], ahol részletezték érdemeit Pest vonatkozásában, mégis ezen két szám kerül alapos elemzésre. Ennek okai: 1. terjedelmi korlátok 2. a cél a gyorsan elrendelt temetést követő ad hoc reakciók vizsgálata volt.

Tovább
19. század Forrás 

Széchenyi születési évfordulója 1901-ben a Vasárnapi Újságban

Széchenyi születési évfordulója 1901-ben a Vasárnapi Újságban Bea Csaba Úgy gondolnánk, hogy „a legnagyobb magyar” születésének 100. évfordulóján az egyik legnépszerűbb visszafogott, mérsékelt stílusú és irányzatú hetilap, a Vasárnapi Ujság (1854-1921), amely példátlan sikert ért el a magyarországi sajtó történetében, hiszen ez volt az első, hosszú ideig rentábilis, népszerű, országos jelentőségű, a dualizmus korának kezdetén és végén is elismert hetilap, [i] kiemelten és abszolút pozitívan foglalkozott a gróf életútjával, jelentőségével. Ez a feltevés részben állja csak meg a helyét. Széchenyi születésnapjának környékén részletesen foglalkozott vele. Kiemelt évfordulókkor ugyanis a lap…

Tovább