Forrás Hidegháború Szocializmus 

Világsztár a Szovjetunióból

Az 1960-as évek elejére a hidegháborús nyomás meglehetősen nagy volt úgy a nyugati, mint a kommunista országokon. Igaz ugyan, hogy Sztálin 1953-ban meghalt, de utóda, Nyikita Szergejevics Hruscsov csak három évvel a diktátor halála után vehette át a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának főtitkári posztját – ez a tény pedig önmagában is elég bizonyíték arra, hogy az újdonsült vezető helyzete korántsem volt stabil, és párton belüli ellenfeleit csak igen lassan tudta legyőzni.

Read More
Forrás Hidegháború 

Egy magyar úr az űrből – 37 éve járt Farkas Bertalan a kozmoszban

1980. május 26-án indult útnak Bajkonurból a Szojuz-36 űrhajó, fedélzetén Farkas Bertalannal (1949- ), az első magyar űrhajóssal és Valerij Kubaszov parancsnokkal. Végül Magyari Béla, Farkas tartaléka a földről izgulta végig a startot és a küldetést, bár az, hogy melyikük megy, teljesen csak az utolsó percben dőlt el. Noha azóta magyar űrhajós nem járt a világűrben (“csak” magyar származású űrturista), az ország azóta is aktív részese az űrkutatásnak, elsősorban különféle mérőműszerek területén. Farkas Bertalan repülése abban is különlegesnek számított, hogy arról meglepő nyíltsággal tudósított az amúgy már-már betegesen titkolózó hazai sajtó…

Read More