20. század Hidegháború 

Az USA teheráni nagykövetségének elfoglalása

Ébner Anna – Ébner Zsuzsa A második világháborút követően az amerikai-iráni kapcsolatok szilárd gazdasági, politikai és katonai alapokon nyugodtak. A két ország kapcsolata azonban az iszlám forradalom győzelmével egy csapásra megváltozott: a Khomeini által vezetett Iráni Iszlám Köztársaságban az Egyesült Államok a „Nagy Sátánt” testesítette meg. Miután Carter elnök beengedte az Amerikai Egyesült Államokba gyógykezelés céljából a súlyos beteg Mohammad Reza Pahlavit, Khomeini és hívei meggyőződtek arról, hogy amerikai összeesküvés készül a rendszerük ellen, mely visszaállítaná a sah hatalmát, és melynek bázisául a nagykövetség szolgál majd. Ennek következményeként 1979. november…

Tovább
20. század Hidegháború 

Egy fedélzeten az ajatolláhhal – Magyarország és az iráni iszlám forradalom

„Azt hiszem, hogy a sah január 16-i távozása óta a legújabb kori perzsa történelem legfontosabb dátuma 1979. február első napjának 9 óra 30. perce, amikor Khomeini különgépe leszállt Mehrad repülőterén” – jegyezte meg a Népszabadság lapjain megjelent tudósításában Róbert László, aki egyedüliként a keleti blokk újságírói közül hazakísérhette a Franciaországba száműzött síita vallástudóst. Tíz nappal később – a ma pontosan 40. évfordulóját ünneplő – iráni iszlám forradalom győzelme alaposan meglepte a döntéshozókat, az értelmiséget és a médiumokat, Keleten és Nyugaton egyaránt. Ugyanis dacára annak, hogy Khomeini és a síita iszlám központi szerepet…

Tovább