A kimosott nejlonzacskók kora – az 1980-as évek

Tóth Eszter Zsófia   Manapság ismét az érdeklődés középpontjába került a nejlonzacskózhasználat, elsősorban környezetvédelmi szempontból. Az 1970-es, ’80-as évek hiánygazdaságában nehéz volt nejlonzacskóhoz jutni, ezért akinek sikerült, használat után kimosta, majd újrahasznosította. A nejlonzacskók gyakran száradtak a ruhák mellett, felcsipeszelve. A gyors kiszárításnak azért volt jelentősége, hogy ne büdösödjön meg a nejlonzacskó, mert akkor használhatatlanná vált.

Tovább
Forrás Szocializmus 

Retró játékok 2.: A Barbie baba a 80-as, 90-es években

Tóth Eszter Zsófia A Barbie baba is, mint más hasonló termékek, volt is, meg nem is a szocialista időszakban: létezett ún. csavaros Barbie, amely nagyon hasonló volt az eredetihez, azonban lábait összecsavarozták, amit látni is lehetett. Budapesten az Astoriánál működött bababolt (amely a mai napig megvan), ahol kérésre készítettek más frizurát a Barbie babának, így lehetett szőke Barbie-ból feketét is varázsoltatni akár. Mivel ruhákat nem nagyon lehetett akkoriban kapni, többnyire az anyukák varrtak a kislányaik Barbie-jainak. Igazi nyugati Barbie babát csak a dolláros boltokban lehetett vásárolni, így az nem volt…

Tovább