Hidegháború 

Politikai játszmák kereszttüzében – Csehszlovák önkéntesek az első arab-izraeli háborúban

Habár az első arab-izraeli háborúról már több könyvtárnyi irodalom született, mégis annak egyik aspektusával viszonylag keveset foglalkoztak a magyar és a nemzetközi historiográfiában. Ez a méltatlanul alulreprezentált téma pedig Prága szerepe a fegyveres konfliktusban, hiszen Csehszlovákia volt az első ország, amely hivatalosan fegyverekkel látta el a zsidó milíciákat és a május 14-én a függetlenné vált államot. Sőt, még egy csehszlovák önkéntesekből álló kontingenst is felállítottak, akiket az eredeti elképzelés szerint a palesztinai frontokra küldtek volna harcolni. Csakhogy a „Gottwald-dandár”  rövid idő alatt az akkori nagyhatalmi és belpolitikai játszmák áldozatává vált.

Tovább
Forrás Hidegháború 

A cionista vízióktól a zsidó államig – Recenzió Palesztina 1948 előtti történelmét vizsgáló könyvről

A közvélekedés, a szakirodalom és a tankönyvek nagy része szerint a máig érezhető arab-izraeli ellentét pont hetven évvel ezelőtt vette kezdetét: 1947. november 29-én tartották az ENSZ-ben a „Palesztina gazdasági egységgel egybekötött felosztási tervéről” szóló szavazást, amely egy arab, egy izraeli állam létrehozását, illetve Jeruzsálem nemzetközi felügyelete alá helyezését jelentette. Ezen évforduló alkalmából az NTF most nem egy szakcikkel, hanem a témához idevágó könyvrecenzióval készült, mégpedig Kalmár Zoltán: Zsidók Palesztinában – A cionista vízióktól a zsidó államig. Gondolat Kiadói Kör, Budapest, 2017. (152) című monográfiájából. Ebből többek közt megtudhatjuk, hogy az ENSZ…

Tovább