Ókor 

Amikor a legio maga alá gyűrte a phalanxot

Az ókori világ egyik meghatározó folyamata volt Róma felemelkedése a különböző görög államok rovására. Mind a római, mind pedig a görög világ rendelkezett egy jellemző nehézgyalogos alakulattal, a phalanxszal és a legióval, amelyek biztosították az őket bevető államok katonai sikereit. De miért bizonyult hatékonyabbnak a legio, amikor a két világ egymásnak feszült? Myke Cole A legio a phalanx ellen című könyvében erre a kérdésre kereste a választ. Könyvismertetőnk következik. Katonák és angolszászok a csatamezőn Manapság az angolszász történelmi dokumentumfilmeknek nagy divatját éljük. Ezekben általában beöltözött statiszták játszanak fontos eseményeket. Sőt,…

Tovább
20. század Forrás I. Világháború 

„… elhatároztam, hogy jelentkezek katonának” – egy angol önkéntes a világháborúban

Robert Gravest az tette híressé, hogy két könyvben újraírta Claudius császár (valóban létezett, de elveszett) önéletrajzát. Amikor a harmincas évek elején a császár bőrébe bújt, már volt gyakorlata az önéletrajzírásban, néhány évvel korábban ugyanis kiadta a sajátját, aminek kétharmada a Nagy Háborúról szólt. „Anglia hadat üzent Németországnak. Egy-két nap múlva elhatároztam, hogy jelentkezek katonának [alig múlt 19 éves]. Leginkább azért, mert bár az újságok nagyon rövid háborút jósoltak […], reménykedtem, hogy ahhoz azért elég sokáig el fog tartani, hogy októberben mégse kelljen megkezdenem oxfordi tanulmányaimat” A többi önkénteshez képest Gravesnek…

Tovább
20. század Forrás 

CSI: Bécs – Ciánkálival az előléptetésért?

Minden hibája ellenére az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legtekintélyesebb intézménye, sőt szimbóluma volt a közös hadsereg, amely tarka nemzetiségi összetétele ellenére a birodalom egységét is megtestesítette. Ezen belül is elitnek számított a vezérkar; az a mondás járta, hogy egy vezérkari százados egy csapatnál szolgáló ezredessel is felér. Noha ez így biztosan nem volt igaz, tény, hogy a vezérkariak sokszor „magasabbrendűnek” tartották magukat a csapattiszteknél, ahogy az is, hogy békeidős képzésük igen alapos, minden részletre kiterjedő és embert próbáló volt. Ennek megfelelően nagyon nehéz volt bekerülni a testületbe. Pokorny Hermann (később magyar…

Tovább
Forrás Középkor 

A magyar könnyűlovasság rögös útjai

A magyar könnyűlovasság történetének kutatása az elmúlt nagyjából százötven évben számtalan elméletet állított fel. Ezek többsége nem bizonyult időtállónak, mégis mély gyökeret vertek nemcsak a tágabb értelemben vett köztudatban, de a szűkebb szakmai közvéleményben is. Nem könnyű feladat tehát összefoglalni azt a valós és tényleges tudást, amely rendelkezésünkre áll a „legmagyarabbnak” gondolt csapatnemről, és lehántani róla azokat a tévedéseket, amelyek évtizedek óta meghatározták azt. Az újabb kutatások közül most egy összefoglaló munkát ajánlunk olvasóink figyelmébe.

Tovább