Forrás II. Világháború 

A magyar kézifegyverek Király-a

Az első világháború, a hadászati és harcászati változások mellett elhozta az egyéni lőfegyverek forradalmát is. A háború második felében megjelenő rohamharcászat teljesen új, nagy tűzerejű és tűzgyorsaságú, könnyű, kis méretű, alacsonyabb lőtávolságú fegyvereket igényelt. Ezt az igényt eleinte megnövelt tárkapacitású pisztolyokkal igyekeztek kielégíteni, de ez csak részben sikerült. Az igazi megoldást a géppisztolyok jelentették; sorozatlövő fegyverek ugyan már az 1860-as évektől léteztek, de a méretes, általában 2-3 ember által kezelt géppuskák nem igazán voltak alkalmasak gyors akciókra, főleg nem úgy, hogy közben a fegyver végig tűzkész marad. Kis szünet után…

Tovább
Forrás II. Világháború 

Marsall fehér lovon: Zsukov a moszkvai győzelmi parádén

Alig több, mint 120 éve, 1896. december 1-jén Sztrelkovkában született Georgij Konsztantyinovics Zsukov, aki pár évtizeddel később a Szovjetunió ha nem is legtehetségesebb, de legismertebb tábornoka, majd marsallja lett. Kulcsszerepe volt a sztálingrádi csatában, majd az 1944-es lengyelországi és kelet-németországi hadműveletekben, és ő vezette a Berlin elleni offenzívát is. 1942 augusztusától a Vörös Hadsereg élén Sztálin helyettese lett, és jelent volt a második világháborút lezáró fegyverszünet (hivatalos) aláírásánál 1945. május 9-én. Ezt követően 1946-ig a Németországban állomásozó szovjet csapatok főparancsnoka volt, majd miután összekülönbözött Sztálinnal, az odesszai, majd az ukrán…

Tovább
Forrás I. Világháború 

Kis hajók nagy zűrben: a balsikerű durazzói rajtaütés – “Égő fáklyaként kezdtünk körözni az aknamező fölött…”

Ahogy arról már több ízben írtunk, a Császári és Királyi Haditengerészet nagyon szép sikereket könyvelhetett el az első világháborúban; zsákmányolt tengeralattjárót, meglepte a Monarchiát meglepni készülő olaszokat, keményen odacsapott a jóval korszerűbb hajókkal rendelkező franciáknak és megállta helyét a japánokkal szemben is. De ahogy azt Virág elvtárs is megmondta, “csapásokat adunk és csapásokat kapunk”, így a veszteségek sem kerülték el őfelsége flottáját (sem). A legismertebb kudarc, a Szent István csatahajó elsüllyesztése mellett – bár a Monarchia viszonylag kevés egységet vesztett – is akadtak kudarcos, vagy legalább is súlyos veszteségekkel járó…

Tovább
Hidegháború Szocializmus 

“Keleten és Nyugaton a hatalomért küzdenek” – Hidegháborús punk nóta

Az 1980-as évek legelején egy új szakaszba lépett a hidegháború. Az 1962-es kubai rakétaválság után ekkor ismét megnőtt a feszültség a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Eközben valahol Európa közepén néhány szegedi srác a húrok közé csapott és felcsendült egy dal, melynek címe az akkori szovjet hadigépezet egyik elrettentő eszközének nevét viseli. E posztban ez a szám fog megszólalni. T-72-es harckocsik egy szovjet katonai parádén 1983-ban (Forrás) A szovjetek már 1979 óta “nyújtottak segítséget” Afganisztánban a helyi kommunista erőknek, mely beavatkozás nagy felháborodást keltett és a…

Tovább
II. Világháború 

Goodwood a brit harckocsik temetője

A Goodwood hadművelet, amelyre 1944. július 18. és július 20. között került sor a normandiai harcok alatt, egyike a második világháború nem igazán ismert hadmozdulatainak. A két napig tartó brit páncélosművelet a legnagyobb volt az Egyesült Királyság által végrehajtottak közül, de mivel veszteségeik két nap alatt már több mint 300 harckocsira rúgtak ezért nem ez a támadás lett a későbbi háborús filmek fő témája. Brit Sherman Firefly harckocsi a Goodwood hadművelet idején, 1944. július 18-án. B 7557 Imperial War Museum A normandiai partraszállást követően a brit és kanadai egységek fő feladata a…

Tovább
II. Világháború 

Szentjánosbogarak a háborúban – a brit Sherman Firefly harckocsi

A Sherman Firefly harckocsi jó példája a britek azon irányú háborús erőfeszítéseinek, amelyekkel a rendelkezésükre álló erőforrásokból fölösleges erőbefektetés nélkül, olyan páncélost sikerült létrehozni, amivel hatásosan tudták felvenni a harcot a német csúcstechnikával. Habár a tank megalkotásához és rendszeresítéséhez vezető út nem volt zökkenőmentes, de a harci alkalmazása abszolút sikernek bizonyult.  A lövegcsövön lévő álcafestés célja, hogy az ellenség összetévessze a harckocsit a hagyományos, 75 mm-es ágyúval felszerelt Sherman-ekkel. A második világháború előtt a brit harckocsifejlesztés a gyors, mozgékony tankokban látta a páncélos hadviselés sikerét. Harckocsijaik ezért is kapták a cirkáló (cruiser)…

Tovább
Hidegháború 

UH-1 Huey, a vietnami háború jelképe

A második indokínai háború, más néven a vietnami háború volt az első mondhatni televíziós konfliktus, mivel az eseményekről napi szinten tudósítottak az amerikai tévécsatornák. Ugyanakkor szintén ez volt az a háború, amelyet jelentős részben az egyik oldalról helikopterekkel vívtak, a tévés beszámolókból sosem hiányozhattak a katonákat harcba szállító Huey-k látványa, amik teljesen átalakították a hadviselést. Ezért is emlegették helikopter háborúnak ezt a konfliktust. Mai posztunkban a háborús filmekből is már jól ismert UH-1 Huey helikopterről olvashatunk. A Huey fejlesztésének története a koreai háborúba nyúlik vissza. Ekkor használtak először jelentős mennyiségben…

Tovább
Hidegháború II. Világháború 

A szovjet szörnyeteg és a berlini győzelmi parádé

1945. szeptember 7-én került sor Berlinben a második világháború győztes hatalmainak közös felvonulására, amin részt vettek brit, amerikai, francia és szovjet csapatok. A nyugati hatalmak számára nem volt kiváltképpen fontos az esemény, inkább a hazai parádékat részesítették előnyben, ezért nem is vonultattak fel különösebb haditechnikát. Ellenben a szovjet fél, itt mutatta be a nyilvánosság előtt az akkor rendszerben lévő legmodernebb harckocsiját az ISZ-3-as (Ioszif Sztálin 3-as, emlegetik JSZ-3-ként is) nehéz páncélost, amitől nem hiába kezdtek el tartani a nyugati szövetségesek. A harckocsi komoly benyomást tett mindenkire, és egyik elindítója lett a…

Tovább
1956 Hidegháború Szocializmus 

Páncélosok a forradalomban I.

Az 1956-os forradalomról szinte mindenkinek a lyukas zászló, a Molotov-koktél, vagy romos Nagykörút képe villan fel először. Ezek közül természetesen nem hiányozhat a harckocsi sem. A forradalomról született költeményekben leginkább az elnyomás és megszállás eszközeként jelenik meg, de hogyan játszott szerepet az eseményekben valójában? Ebben az írásban fényképek és visszaemlékezések segítségévél az alkalmazásukról igyekszem képet alkotni.

Tovább
I. Világháború 

Jubilál a rohamsisak

Az első világégés négy háborús éve számos haditechnikai újítást eredményezett, a hadviselés offenzív és defenzív területén egyaránt. A gyalogos katona egyik új védelmi felszerelési tárgya „a repeszek elleni védelemre szolgáló sisak”, avagy közkeletű nevén a rohamsisak lett, amit száz éve alkottak meg.

Tovább