Forrás kora újkor 

Bűn és büntetés: a finnországi boszorkányperek büntetőjogi vonatkozásairól

Bea Csaba Kristóf Ildikó egyik tanulmánya szerint az 1575 és 1737 között zajlott ismert kimenetelű debreceni, összesen 59 vádlottas boszorkányperekben a világi bíróság 21 halálos ítéletet hozott. (A 78 per összes vádlottja 88 főt tesz ki.) A debreceni boszorkányperekben kb. minden harmadik vádlottat halálra ítéltek. (Hozzá kell tenni a precizitás kedvéért azt a szerző által kiemelt tényt, hogy a perbe fogottak nagy részét egyéb bűncselekmények elkövetése miatt is felelősségre vonták. Ilyen volt pl. a lopás, az istenkáromlás, a házasságtörés stb.) A szerző kiemeli, hogy mindemellett a debreceni boszorkányüldözés mérsékeltnek tekinthető,…

Tovább
Forrás kora újkor 

Férfiak és nők, boszorkányság és varázslás: néhány érdekesség a finnországi boszorkányperekről

Bea Csaba Az alábbiakban néhány érdekességet, valamint kevéssé ismert konklúziót ismertetek a finnországi boszorkányság kutatásával kapcsolatban, illetve a magyarországi boszorkányüldözés-történettel kapcsolatos, néhány jellegzetességre koncentráló komparációra térek ki. Egy 1965-ben megjelent Finnország történetéről szóló könyvben mára már elavult adatokat olvashatunk a Finnországban (a vizsgált korszakban még a Svéd Királyság alá tartozó Finn Nagyfejedelemségben) lezajlott boszorkányperekről. Eszerint a 17. században mintegy 200 pert folytattak le. Legalább 50 halálbüntetést szabtak ki boszorkányságért. A legtöbb elítélt idős nő volt. A bírák általában toleránsabbaknak bizonyultak, mint azok a papok, akik gyakran képviselték a vádat. A…

Tovább