20. század Szocializmus 

Hullámvasút a szabadságba – Lengyelország útja a diktatúrából az EU-ig

Ébner Anna A kelet-európai rendszerváltásokat a diktatúrából a demokráciába vezető útként értelmezik. Ennek megfelelően a térség eseményeiről beszámoló tanulmányok és kötetek „út a szabadságba” illetve „út a függetlenségbe” jelszavak alatt készültek el.[1] Lengyelország útja 1980 és 1990 között szintén a szabadságba vezetett, csakhogy ez az út inkább politikai hullámvasútként mintsem „egyszerű” útként írható le, hiszen a reményteli és békés magasságok után rendszerint jöttek a sokkoló leejtők.[2] A hullámvasút három jól elkülöníthető szakaszból állt. Az első szakasz 1980 és 1981 közé tehető, amely során a Szolidaritás mozgalma támadást indított a pártállam…

Tovább
Hidegháború 

Montánunió: az Európai Unió elődje

A mai Európai Unió, mint szupranacionális (nemzetek feletti) nemzetközi szervezet jelenleg 28 tagállamot számlál soraiban, hazánk 2004. május 1-jén csatlakozott a Közösséghez. A létszám korántsem áll meg ennél a számnál: állandó integráció jellemzi, „térhódítása” a balkán irányába is terelődik. Az első sikeres balkáni etap 2013-ban történt, amikor Horvátország hivatalosan is tagja lett az EU-nak (Szlovénia 2004-ben csatlakozott, de földrajzi és geopolitikai elhelyezkedése alapján inkább „nyugati” típusú állam, mint balkáni). Persze nem csak bővítéssel fog a bűvös huszonnyolcas szám változni: az Unió történetében először, egy tagállam állampolgárai- népszavazáson- a kilépést támogatták.

Tovább