20. század 20. század Horthy-kor II. Világháború 

Leventesors 1945 tavaszán. Az Esztergomból 1945 tavaszán elhurcolt leventék kálváriája.

Miklós Tamás Az első világháborút lezáró trianoni békediktátum katonai rendelkezései jelentősen korlátozták a magyar haderő anyagi és személyi lehetőségeit. Megtiltotta Magyarország számára harckocsik, nagyobb ágyúk, valamint katonai és polgári repülőgépek gyártását. A hadsereg létszámát 35.000 főben maximalizálták, s ezen felül megtiltották az általános hadkötelezettségen alapuló hadsereg fenntartását is. 1921. december 19-én a nemzetgyűlés elfogadta az 1921. évi LIII. törvénycikket, az ún. testnevelési törvényt, amely kimondta, hogy az állam gondoskodik a tanulóifjúság rendszeres testneveléséről, illetve „szervezi az iskolát elhagyó ifjúság testnevelését oly módon, hogy ebben 21-ik életévének betöltéséig a nemzetnek minden…

Tovább
Forrás kora újkor 

Hadijelentés a tizenöt éves háborúból

Korábban már esett szó arról, hogy a tizenöt éves háború hadisikereiről hogyan értesülhetett a közvélemény. Az információ áramlása azonban ezzel egy időben „felfelé” is működött. A bécsi kancelláriába beérkezett (és onnét minden bizonnyal a császári székvárosba, Prágába továbbított) napi jelentések révén Rudolf császár mindig tisztában volt a helyzettel.  A távolból követhette nyomon Esztergom 1595-ös ostromát is. 1595 elején meghalt III. Murád szultán, így a trónváltozás és a háborús erőviszonyok alakulása (Erdély és a román vajdaságok csatlakozása) arra késztette az új nagyvezírt, Ferhát pasát, hogy békét ajánljon. A tárgyalások végül kudarcba fulladtak, ugyanis…

Tovább