20. század Horthy-kor II. Világháború Szocializmus 

Pázmány Péter és Werbőczy István budapesti szobrainak sorsa a 20. században

László Andor Korábban szóltunk a Ferenc József által a nemzetnek adományozott tíz szobor közül legkésőbb átadott Werbőczy és Pázmány emlékművek felállításának kálváriájáról. A 17. századi főpap szobra három nappal a szarajevói merénylet előtt került a helyére – ezzel teljessé vált a „királyszobrok” gyűjteménye, ami tulajdonképpen egy egész korszak végét is jelzi. Az akkor kezdődő „rövid”, ámde felettébb mozgalmas 20. század nem múlt el nyomtalanul a Budapest terei fölött őrködő tíz nagyság felett (közülük ma csupán négy áll eredeti helyén). A Kígyó tér (a mai Ferenciek tere) két emlékműve különösen rosszul…

Tovább
19. század 20. század Forrás 

Pázmány Péter és Werbőczy István budapesti szobrai

László Andor Korábban szóltunk már Ferenc József 1897 szeptemberi nevezetes kéziratáról, amellyel tíz magyar történelmi személyiség szobrának felállítását vállalta Budapesten. A bejelentést hatalmas lelkesedéssel fogadták országszerte, nagy várakozás előzte meg leleplezésüket. Az alábbiakban az utolsónak elkészült két szobor sorsáról lesz szó. Alig néhány nappal a nagy bejelentés után az egyetemalapító Pázmány Péter szobra helyének a mai Egyetem teret javasolták, amíg a jogtudós Werbőczy István esetén az akkor épülő igazságügyi palota előtti tér (a mai Kossuth tér), illetve lakhelye, a budai vár is szóba jött (ahol egykor főbíróként tevékenykedett).[1]

Tovább
20. század Forrás Kult 

KÖNYVISMERTETŐ; Az elmondhatatlan apa(i)szeretet könyve – Tóth Eszter Zsófia: Apa-történetek

Topor István Tóth Eszter Zsófia történészt, társadalomkutatót nem kell bemutatni a Napi Történelmi Forrás olvasóinak, hiszen a portál állandó szerzője és számtalan írása jelent meg honlapunkon. Eddig tizenöt kötetet jegyez. Írt könyvet többek között a rendszerváltozás utáni első magyar miniszterelnökről, Antall Józsefről. 1956-os hősökről (Csömöri hősök). A nők Kádár-kori helyzetének két könyvet is szentelt: Kádár leányai – Nők a szocializmusban és Puszi Kádár Jánosnak címmel. Két szerzőtársával, Bajzáth Sándorral és Rácz Józseffel vizsgálta a szocializmus kori magyarországi kábítószerezés történetét (Repülök a gyógyszerrel). Murai Andrással két könyvet jelentettek meg: Szex és…

Tovább
19. század 20. század Forrás 

Az utcanevek politikai szerepe

László Andor Napjainkban lépten-nyomon hallhatunk utcák, terek politikai célú átnevezéséről. Az orosz-ukrán háború kitörése óta Európa-szerte Skóciától a balti államokig, Franciaországtól Lengyelországig neveznek el köztereket a megtámadott országgal való szolidaritás jegyében. Egy több mint 7000 lakosú spanyol falu két hétre egyenesen a nevét változtatta Ukrajnára (emellett 16 utcát kereszteltek át).[1] Időnként az orosz politikusok provokálása érdekében egy-egy város orosz nagykövetségeinek, konzulátusainak utcáit nevezték át (például Albániában, Csehországban, Izlandon, Kanadában, Lengyelországban, Lettországban, Litvániában, Norvégiában, Svédországban).[2] Válaszként Moszkvában az amerikai nagykövetség utcáját keresztelték el a Donyecki Népköztársaságról.[3] Az is megtörtént, hogy Odesszában…

Tovább
20. század Forrás Szocializmus 

A rendszerváltás szimbolikus lezárása; az 1992-es „szobortalanítás”

 László Andor Ahogyan korábbi cikkünkből láthattuk, a 20. század kezdetét és végét egyaránt szobordöntések jelölték, a mindenkori rendszerváltások elmaradhatatlan velejárója volt az előző korszak szimbólumaival való leszámolás. Az emlékművek és az utcanevek ilyenkor cseppet sem voltak biztonságban. A köztéri szobrok körüli viták napjainkra sem csitultak, ám az utolsó igazán nagyszabású szoboráthelyezési akcióra 1992-ben került sor. A szovjet megszállásra, a kommunista ideológiára emlékeztető emlékművek eltávolítása már 1989-ben megkezdődött országszerte, Budapesten elszállították a városligeti Lenin-szobrot, vagy levették például a Kun Béla (ma Ludovika) téren a Tanácsköztársaság vezetőit megörökítő három domborművet.[1] Több helyen…

Tovább
19. század Forrás képes történelem 

Erzsébet emlékfák a 19. század végén

László Andor  Korábban már láthattuk, milyen nagyszabású faültetésre került sor az 1896-os millennium alkalmával, amikor több mint négyezer településen közel kétmillió fa „vert gyökeret az ezredéves anyaföldben, hogy majdan erős, sudár törzse hirdesse országnak-világnak, hogy a nemzet a második ezredévet a honfoglaló elődök érdemének dicsőítésével kezdte s hogy fennmaradásának alapját és jövőjének biztosítékát első sorban hagyományaik sértetlen fenntartásában és az azokhoz való hű ragaszkodásban kereste.”[1] Azt hihetnénk, az akkori ültetést nem lehetett felülmúlni, pedig erre alig néhány éven belül sor került, amikor minden téren sikerült túlszárnyalni az előző alkalmat. Sajnos…

Tovább
19. század 20. század Forrás II. Világháború 

Szent Gellért budapesti szobra a 20. század első felében

László Andor Korábban szóltunk már Ferenc József 1897 szeptemberi nevezetes kéziratáról, amellyel tíz magyar történelmi személyiséget ábrázoló szobor felállítását vállalta Budapesten. Ezek közül az elsők közt Szent Gellérté készült el, alkotója az a Jankovits Gyula volt, aki korábban Pannonhalmán Szent Asztrik alakját formázta meg. A Gellért-hegy oldalába az akkor készülő (még Eskü-térinek nevezett) Erzsébet-híddal szembe kerülő szobor különleges helye miatt a tíz közül a legnagyobb és a legköltségesebb lett.[1] Mérete többekben értetlenséget váltott ki, hiszen jóval felülmúlta például a Hunyadi-, Bocskai- és Bethlen-szobrok nagyságát, így az utóbbiakról azt lehetne gondolni,…

Tovább
19. század Forrás 

Millenniumi emlékfák

László Andor A fák, szent berkek, ligetek tiszteletének kezdetei a múlt homályába vesznek. A pogány időkben gyakran fáknál mutattak be áldozatot, de a kereszténység elterjedésével sem tűnt el a különleges fák megbecsülése. Egyes idős fákat a hagyomány kötött össze valamely neves eseménnyel vagy történelmi nagysággal, másokat éppen fontos történések megörökítésére, jeles személyiségek tiszteletére ültettek. Az ókorban például Caesar létesített emlékligetet fő vetélytársa, Pompeius sírja körül Egyiptomban.1 A fák emlékeztetőül szolgálhattak, így az is előfordult, hogy valamely alkalomból megjelölték őket. Így tett például 1616-ban az első magyar nyelvű útleírás szerzője, Szepsi Csombor…

Tovább
19. század Forrás 

Tinódi Lantos Sebestyén budapesti szobra

László Andor Korábban szóltunk már Ferenc József 1897 szeptemberi nevezetes kéziratáról, amellyel tíz magyar történelmi személyiséget ábrázoló szobor felállítását vállalta Budapesten. A megörökített alakok közt (Anonymus és Pázmány Péter mellett) a 16. századi krónikás, Tinódi Lantos Sebestyén képviselte a nemzeti történelemmel, a törökellenes harcokkal összefonódó kultúrát, a művészetet. Szobra helyszíneként ezért az akkori Nemzeti Színház előtti teret jelölték ki.1 Az emlékmű rövid leírását már 1899 őszén olvashatták az akkori lapokban,2 ám felállítására még sokáig kellett várni. 1903 nyarára készült el Bezerédi Gyula mintája, amit a Zsilinszky Mihály történész-államtitkár által vezetett…

Tovább
19. század Forrás 

Utcanevek a nemzetépítés szolgálatában a 19. században

László Andor Az utcanevek kérdése nemzeti identitáshordozó, illetve politikai szerepe napjainkban is időszerű úgy a fővárosban, mint például a határon túli magyar területeken. Korábban már két ízben is láthattuk, miként alkalmazták az utcaneveket a 19. század közepétől a hajdani dicsőség felelevenítésére, a nemzet nagyjai emlékének megőrzésére. A tömeges névadások hozzájárultak a polgári nemzettudat kialakításához, miközben megszüntették a korábbi „dísztelen”, vidékiesnek érzett neveket – így vált a település a nemzetállam részévé. A helyi kötődés mellett, egyre fontosabbá vált a jóval tágabb jelentésű és elvontabb nemzethez való tartozás érzése. A korábban helyi…

Tovább