1956 Forrás II. Világháború 

“A muszka beorgonáz a faluba…” – Háborús hangverseny Hitlerfurulyára és Sztálinorgonára

Általánosan elfogadott, hogy a modern hadviselés alapjait az első világháborúban rakták le, bár az építkezés már korábban, az amerikai polgárháborúban és a búr háborúban elkezdődött, de néhány szempontból ide vehetjük az 1848/49-es szabadságharcot is. Az 1914 őszétől állandósult lövészárok-hadviselés, avagy állásháború új kihívások elé állította a katonákat és fegyvertervezőket; a hatalmas számban alkalmazott automata fegyverek (ekkor még csak géppuskák, majd kis számban géppisztolyok) és egyre korszerűbb lövegek mellett reneszánszukat kezdték élni a magas röppályán tüzelő fegyverek is. Bár a mozsarak ekkor már évszázados múltra tekinthettek vissza, a légaknavetők és aknavetők…

Tovább
Forrás II. Világháború 

“Nagy szökés” magyar módra; Horváth Sándor hadnagy Arany Vitézségi Érme

A Don-kanyarban 1942 szeptember közepe, vagyis a hídfőcsaták vége és az 1943. január 12-én megindult szovjet támadás közötti időszakban viszonylagos nyugalom uralkodott az arcvonalon. Ugyanakkor a tűzcsapások mellett rendszeresek voltak a felderítő vállalkozások, amelyek egyrészt az ellenség védműveinek és műszaki zárainak feltérképezésére irányultak, másrészt a vállalkozó katonák igyekeztek “nyelvet fogni”, vagyis legalább egy őrszemet magukkal vinni, hogy aztán kihallgathassák.

Tovább
Forrás II. Világháború 

“Tiszteletbeli magyarok”: Ruszki Pista, az életmentő lengyel huszár, és Vaszil, az “idegenlégiós”

Már-már közhelyszámba megy, hogy magyarokkal, vagy valamilyen szinten magyarul értő emberekkel a világ minden pontján össze lehet futni, Kairótól Manhattanig. Nem volt ez másképp 70 évvel ezelőtt, a második világháború idején sem, de akkor nem kissé tanácstalan hátzsákos turisták, hanem a keleti fronton – előbb a Don partján, majd Galíciában – harcoló honvédek szembesültek ezzel a ténnyel. Mai posztunkban két ilyen történetet ismertetünk; az egyik szereplői a szó szoros értelmében az életüket köszönhetik egy öreg huszárnak, de szó lesz egy meglepő “elmagyarosodásról” is.

Tovább
Forrás II. Világháború 

Kiskecske a hadszíntéren, avagy a balsorsú kabalaállat

Különféle címer- és kabalaállatokat az országok mellett évezredek óta alkalmaznak nemesi családok és hadseregek, sőt egyes alegységek is. A címerállatok általában méltóságosak, “menők” – sas, sólyom, oroszlán, farkas – a kabalaállatoknál azonban nincsenek ilyen merev szabályok, bár a legtöbb alakulat azért igyekszik nem köznevetség tárgyává válni választott állatuk miatt. Mindenki számára ismerős a római legiók sasmadara, a középkorban pedig az egyes címerállatoknak fontos szerepe volt a harcoló felek azonosításában is (az oroszlános velünk van, az elefántos nem).

Tovább
Forrás II. Világháború 

“Piszkos tizenkettő” magyar módra

Bizonyára legtöbb olvasónk számára ismert a Lee Marvin, Telly Savalas, Charles Bronson és több más világsztár főszereplésével készült Piszkos tizenkettő (Dirty Dozen) című klasszikus, amelyben néhány (na vajon mennyi?) elítélt katona lehetőséget kap arra, hogy a börtön/akasztófa helyett részt vegyen egy igen kemény kiképzésen, majd egy kamikaze-jellegű küldetésen, amelyet ha túlélnek, elengedik büntetésüket. A forgatókönyv – sitt vagy sereg – azóta, bár némileg más kontextusban több filmben is visszaköszönt, mint az amerikai igazságszolgáltatás egy bevett gyakorlata. Bár Európában ez a módszer nem terjedt el – kivételt a Francia Idegenlégió képezett,…

Tovább
Forrás II. Világháború 

Mari néni, az ágyellenőr; légi partizánok a Donnál, a Csendes-óceánon és Koreában

Korábban már két írásunk is foglalkozott a hadászat pár fontosabb alapelvével, nevesül a megelőző csapással és az ellenség megtévesztésével. Na de mi a helyzet akkor, ha éppenséggel sem megelőzni, sem megtéveszteni nem tudjuk az ellenséget, amely ráadásul (ideiglenesen legalább is) fölényben van? Bosszantsuk ott, ahol csak lehet, romboljuk katonái morálját és fosszuk meg a lehető legtöbb utánpótlástól is! Ennek a korábban “kisháborúsnak” nevezett harcmodornak volt mestere Kováts Mihály és Hadik András, de a huszárcselekről az 1809-ben Nyugat-Magyarországon járó francia katonák is pont eleget tudtak mesélni.

Tovább
Forrás II. Világháború 

“Farkas báránybőrben”, avagy a látszat néha csal. Szovjet diverzánsok magyar egyenruhában

Korábban már írtunk a hadviselés egyik legfontosabb alapszabályáról, nevesül arról, hogy ha van rá mód, igyekezz meglepetésszerűen kiiktatni az ellenséget, mielőtt az komolyabb műveletbe kezdene. Hasonló szabály, hogy ahol csak lehet, téveszd meg a szemben álló felet; erre jó példa a “sétáló birnami erdő” Shakespeare Machbetjéből, vagy az, hogy Horthy Miklós sorhajókapitány levágatta a Novara cirkáló hátsó árbocát, hogy messziről rombolónak nézzék, de az angol Q-hajók is, amelyek békés teherhajóknak tűntek egészen addig, amíg rejtett lövegeikkel tűz alá nem vették a megállításukra felemelkedett német búvárhajókat. A megtévesztés másik bevett módja, hogy…

Tovább
Forrás II. Világháború 

Kígyóhús, műméz és a négylábú “katonaszökevény” – Élelmezési helyzet a Don-kanyarban

Régóta köztudott, hogy a katona (és a kollégista diák) mindig éhes, emiatt pedig minden alkalmat megragad arra, hogy táplálkozzon, vagy ételt szerezzen be és azt ínségesebb időkre tartalékolja. Az első nagyobb seregek megjelenése óta pedig külön gondot okoz a katonák élelmezése, főleg támadó hadjáratok esetén. A sorozott (tömeg)hadseregek megjelenése abból a szempontból is új elvárásokat jelentett, hogy egyrészt békeidőben is pótolni kellett a szolgálat miatt kiesettek termelését (erre szolgált például a sokáig létező aratási szabadság), másrészt pedig háború esetén biztosítani kellett a sokszor több száz kilométerre lévő katonatömegek ellátását.

Tovább
Forrás II. Világháború 

Pálinka, pezsgő, pergőtűz; szeszkörkép a Don-kanyarból

Köztudott, hogy a katona (és a kollégista diák) mindig tudna aludni, mindig éhes és mindig szomjas. Na persze ne vízre gondoljunk, hanem egy kicsit magasabb alkoholtartalmú folyadékokra. Helyzetük annyiban különbözik, hogy a diákok italfogyasztását csak anyagi helyzetük (és időnként a vizsgaidőszak) korlátozza, az egyenruhásoknál ennél komolyabb nehézségek is akadnak. Nem volt ez másképp a második világháború idején sem; szolgálatban már akkor is tilos volt az alkoholfogyasztás, és azon kívül sem akadt- legalább is legálisan – túl sok lehetőségük a honvédeknek. Békeidőben persze könnyebb volt a helyzet: mindig akadt valaki, aki…

Tovább
Forrás II. Világháború 

“Isten veletek, magyar honvédek!” – Stomm Marcell és a III. hadtest tragédiája

1943. február 3-án Krasznoje Olim térségében esett szovjet hadifogságba Stomm Marcel altábornagy és szűkebb törzse. Bár az első, fogságba jutott, parancsnoki beosztású tábornok két nappal korábban kiadott, a magyar történelemben azóta is példa nélkül való búcsúparancsáról ismert, nem mindennapi pályafutása miatt megérdemli, hogy részletesebben foglalkozzunk vele. A magyar III. hadtest parancsnokának seregtestét feloszlató intézkedése a mai napig viták tárgyát képezi, az azonban bizonyos, hogy Stomm altábornagy és katonái megtettek minden tőlük telhetőt; két héten keresztül elképesztő hidegben, minimális élelemmel, lőszerrel és egészségügyi ellátással, folyamatosan visszavonulva harcoltak, ezzel segítve a többi…

Tovább