Fecske, Munkás, Sopiane, Astor és a többiek – dohányzás a szocialista időszakban

Tóth Eszter Zsófia A dohányzásellenes kampány, a cigaretta egészségre káros hatása elleni küzdelem inkább már az 1980-as évekre volt jellemző. Korábban dohányfüstös presszók és lakások is jellemzőek voltak, sőt dohányozni egyfajta közösségi érzést is jelenthetett, a nőknél pedig az egyenjogúság kifejezését is. A munkásnők cigarettaszünetre vonultak ki a gyárakban és közben ott beszélték meg az őket igazán foglalkoztató dolgokat. A kiskorúak számára tilos volt a dohányzás, így a középiskolai vécében stikában elszívott cigi a felnőttség szimbóluma, egyfajta lázadásnak számított. Melyek voltak a szocialista időszak jellemző cigarettamárkái? Mielőtt erről lenne szó,…

Tovább