Forrás Horthy-kor II. Világháború 

Csehek a Citadellában

A második világháború kezdetekor Magyarországon tartózkodó cseh foglyokról már született bejegyzés annak kapcsán, hogy az Amerikai Univerzalista Unitárius Egyház miként próbált helyzetükön javítani – a végeredmény szempontjából nézve – sikerrel. A különböző helyeken elzárt csehek egyik legnagyobb csoportja a Citadellában volt fogva tartva, amelyről számos visszaemlékező beszámolt később memoárjában vagy a vele készült interjú során, általában negatív színben lefestve az intézmény állapotait, ottani ellátásukat. A hivatalos magyar szervek is értesültek az ottani helyzetről: 1940 áprilisában két jelentés is készült a fogvatartottak helyzetéről.

Tovább
Forrás II. Világháború 

Hol sírjaik domborulnak: magyar hősi halottak cseh földben

Kevéssé ismert azoknak a honvédeknek a sorsa, akik a német megszállás és a nyilas hatalomátvétel után kerültek a Harmadik Birodalom területére. Voltak közülük, akik számára Dániában ért véget a háború (róluk könyv is született, amely sajnálatos módon magyar nyelven nem elérhető…), míg a többségük Németországban tette le a fegyvert:  az ő visszaemlékezéseik, történetük ismertebbek. Akadtak azonban olyanok is, akik a háború legvégén átjáróházzá változott, éppen megszűnni kezdő Cseh-Morva Protektorátusban állomásoztak. Köztük voltak olyanok is, akik a németekkel szembefordulva, csatlakozva a megszállóik ellen felkelő csehekhez harcoltak, és vesztették életüket. A rájovi…

Tovább
Forrás Holokauszt II. Világháború 

A csehekre váró végső megoldás terve

Közel hetvenhat  évvel ezelőtt a frissen kinevezett cseh-morvaországi protektorhelyettes, Reinhard Heydrich beszédet mondott Prágában, arról, hogy miként képzeli el a tartomány és azon belül is a csehek jövőjét. A Sicherheitsdienst megszervezője, az Endlösung későbbi kitervelője egy rá jellemző, nagyon alapos elgondolást vázolt fel a német hallgatóság előtt. Heydrich terve végül nem valósult meg, ebben nemcsak a halála akadályozta meg, de a változó hadi helyzet is átalakította a megszálló németek helyi politikáját, valamint az sem kedvezett elképzelésének, hogy csak nagy ráfordítással tudta volna a Harmadik Birodalom végrehajtani.

Tovább