Forrás Középkor 

A mellek alatt puhított hús, avagy a langobárdok büdös asszonyai

Korábbi langobárdokkal foglalkozó posztunkban, amely a bosszúálló gepida királynéról, Rosamundáról szólt, az avarokat kissé kihagytuk a történetből attól kezdve, hogy Alboin vezetésével a langobárdok egyszerűen elvonultak a Kárpát-medencéből. A két nép azonban továbbra is szomszédos maradt, és míg a langobárdok leginkább Bizánccal és egymással szerettek harcolni, az avarok megelégedtek az Észak-Itáliában szerzett zsákmánnyal. A zsákmány címszó alatt természetesen nemcsak aranyat és ezüstöt, meg szarvasmarhát értettek akkoriban, hanem nőket is, és nem kell különösebben nagy fantázia ahhoz, hogy az avaroknak mi volt a szándékuk a foglyul ejtett asszonyokkal. A mai forrásunkban két…

Tovább
Forrás Középkor 

Az avar kincsek elrablása

Az Avar Birodalom volt az első olyan tartósan fennálló államalakulat, amely Kárpát-medencei központtal egyesítette a későbbi Magyar Királyság területét. Csaknem két és fél évszázadon keresztül volt képes megtartania a hatalmát, ám a nyolcadik század végén, a Nyugat-Európában felemelkedő frankok támadásai, a bolgárok dél felől történő terjeszkedése, és nem utolsósorban az avarok soraiban kitörő polgárháború miatt az Avar Kaganátus összeomlott. A bukás egyik jelzés értékű kulcsmomentuma az a pillanat volt, amikor azt avarok fővárosát szinte akadály nélkül fosztották ki.

Tovább