A magyar késő középkor és az Arvisura. – Minek tekinthetjük az Arvisurát?

Bevezetés Az Arvisura egy napjainkban népszerű, ám rendkívül megosztó műnek számít. A hitelessége mellett lándzsát törők szerint a Paál Zoltán csak lejegyezte azt a tudást, amelyet 1944-ben akkor szerzett, amikor találkozott Szalaváré Turával, egy szovjet partizánnak állt manysi fősámánnal. A kritikusok két csoportra oszthatóak. Az akadémikus tudomány szerint az Arvisura valójában egyetlen ember képzeletének az eredménye, amelyet a követői egészítettek ki, lejegyzésének és keletkezésének a története számtalan sebből vérzik. A kritikusok kisebb csoportja az alternatív magyar őstörténet hívei közül kerül ki, és véleményük szerint az Arvisurát azért hozták létre, hogy…

Tovább
Forrás Kult 

Az ember a Fellegvárban történész szemmel – elindult a második évad

Mióta az Amazon belevágott a sorozatgyártásba, a történelemkedvelők számára talán a legjobb hír az volt, hogy zöld utat kapott Az ember a Fellegvárban (The Man in the High Castle) pilotja, amely később megkapta a teljes évados berendelést is. Az első évad fogadtatása alapvetően pozitív volt, és ez szerencsére azt jelentette, hogy megtörtént a második évad berendelése is. 2016. december 16-tól érhető el a sorozat az Amazonon, amelynek nemrég magyarországi elérhetősége is megnyílt, bár a cikk írásának pillanatában a sorozat nem volt elérhető itthonról, reméljük, hogy ez hamarosan meg fog változni.…

Tovább