Képtelen krónika – megjegyzések a Koppány-problémához

2017 nyarán kisebb vihart kavart, hogy Berend Nóra történész megkérdőjelezte Koppány vezér létezését. Írásomban annak járok utána, hogy mennyiben támogatható ez az állítás. Vizsgálódásom tárgya, hogy a Koppány személynév az Árpád-korban milyen kontextusban és formában tűnik föl előttünk, s milyen időbeli eloszlást mutat.

Koppány, a kivégzett

Koppány életéről és haláláról elsőként Kézai Simon 13. századi Gesta Hunnorum et Hungaroruma ad támpontot:

Az Úr megtestesülésének 967. évében azonban Géza fejedelem isteni jóslattól intve nemzette Szent István királyt; Géza fivére, Mihály pedig nemzette Vazult és Szár Lászlót. István király ugyan több fiút is nemzett, de az egyik, név szerint Imre, mindegyiküknél kedvesebb volt az Isten és az emberek előtt egyaránt. Szent István király ugyanis, miután megkoronázták, és végül leverte Koppány vezért, továbbá Gyulát, az anyai nagybátyját feleségével és két fiával együtt Erdélyből Magyarországra hurcolta, Erdélyt Pannóniához csatolva, ezt követően Keánnal, a bolgárok és a szlávok fejedelmével harcolt. (Bollók János fordítása)[1]

Ennél bővebben, részletesebben tudósít a 14. századi krónikaszerkesztmény:

Szent István király még előbb, ifjú korában dicső háborút vívott a vitéz és nagyhatalmú Koppány vezér ellen. Koppány pedig Tar Szerénd fia volt, aki Szent István király apjának, Géza fejedelemnek az életében a hercegi méltóságot viselte. Géza fejedelem halála után Koppány vérfertőző házassággal magához akarta kapcsolni Szent István király anyját, meg akarta gyilkolni Szent Istvánt, és fejedelemsége területét a saját hatalma alá akarta vetni. Ez somogyi vezér volt. Szent István, miután egybehívta főembereit, a boldogságos Márton hitvalló közbenjárásával az isteni könyörület segedelméért esedezett. Ezután, hadseregét összegyűjtve, ellensége ellen indult. Először a Garam folyó mellett övezték föl karddal, és ott testi épségének őrzésére két főembert rendelt, Hontot és Pázmányt. Egész hadseregének fejévé és vezérévé pedig Vecellint nevezte ki, egy német származású jövevényt.

Miután tehát összecsaptak, hosszan és vitézül küzdöttek egymással; hanem az isteni könyörületesség segedelmével Boldog István fejedelem dicsőséges győzelmet aratott. Ebben az ütközetben pedig Vecellin gróf megölte Koppány vezért, és Boldog István, aki akkor még fejedelem volt, igen bőséges adományokkal jutalmazta meg. Magát Koppányt pedig Boldog István négy részre vágatta […] Az említett Vecellin pedig nemzette Radit, Radi pedig nemzette Miskát, Miska pedig nemzette Koppányt és Mártont. (Bollók János fordítása) [2]

A Képes Krónika fenti tudósításának hitelességével kapcsolatban megoszlik a kutatás. Szintén viták övezik Kézai gesztáját, elsősorban azért, mivel nem maradt fenn középkori példánya. Kézai forrásértékével kapcsolatban még hosszú ideig vívódni fog a szakma, de jelen sorok írója nem kételkedik a 13. századi keletkezésében. Először is: Kézai feltűnő részletességgel, aránytalanul nagy terjedelemben foglalkozik IV. László mások által negatívan értékelt uralkodásával – elgondolkodtató, hogy egy később élt szerző miért ezt az ellentmondásos uralkodót választotta volna hősének. Másrészt Kézai a 13. század embere számára szenzációértékű, de a későbbi korok számára lényegtelen fogalmakat is beemelt a munkájába, például Mongólia nevét (Mangalia alakban). A Képes Krónika vagy a Kézainak tulajdonított mű hitelességéről végső soron nem e sorok írója hivatott dönteni. Tény az is, hogy az Árpád-kor rendkívül forráshiányos, emiatt minden lehetséges információt össze kell gyűjtenünk és meg kell ragadnunk.

Koppány, a káplán

Berend Nóra 2017-ben ismertetett álláspontja szerint Koppány Képes Krónikában lejegyzett története nem valós. Koppány vezér szerinte azért sem létezhetett, mivel a 14. századi krónikaszerkesztmény előtt egy forrás sem említi őt. A medievistát idézve: „XIII. századi családi hagyományokban van szó egy legyőzött Koppányról. A modern történetírók összevarrták a történeteket. A XIV. században, az Anjou-ház hatalmának megerősítésére, politikai okból keletkezett a Képes Krónikában található történet.”[3] A Képes Krónika örökítette meg Koppány legyőzőjének, Vecellinnek a történetét, ugyanez a forrás említi Vecellin leszármazottját, a Koppány nevű klerikust.[4]

Nem tudni, hogy az Anjou-kori összeállítókat miféle érdek vezette. Vitákat kelt, hogy a ránk maradt emlékek mennyiben reprezentálják a magyar középkort. Van adatunk a 13. század végéről Koppány nevű ispánra, sőt a 12. századi egyházi szolgálónépek sorában is találunk Koppányt. Az a tény, hogy szolgarendű Koppány is akad, önmagában megkérdőjelezi, hogy Koppány alakja Vecellin nemzetségének védjegye volt. Ami pedig a Koppány legyőzéséről fennmaradt, 14. században lejegyzett történetet illeti, Vecellin és leszármazottja között nem volt akkora időbeli hiátus, hogy ne lehessen szó élő hagyományról. A Koppány vezér után elnevezett Koppány püspökről a Pozsonyi évkönyv egy évvel későbbi bejegyzése is megemlékezik. (Az évkönyv a Pray-kódexben maradt fenn; datálását egyértelművé teszi, hogy nem számol be III. Béla 1196-os haláláról.) Ahogy az évkönyv névtelen szerzője jelen időben megfogalmazza:

M. C. Cupanus episcopus interficitur a chunis et Laurentius episcopus obiit. Ami szó szerinti fordításban annyit tesz: 1100. Kupán püspök a kunok által megöletik és Lőrinc püspök eltávozik.[5]

A Pozsonyi évkönyv MC. esztendeje. Pray-kódex, f. 9v (Forrás: Országos Széchényi Könyvtár)

Anélkül, hogy filológiai vagy forráskritikai megfigyelésekbe bocsátkoznék, mindenképp meg kell említenem, hogy a Képes Krónika hasonlóképp számol be Kálmán király balsikerű halicsi hadjáratáról:

Ezek után a király [tudniillik Könyves Kálmán – P. K.] Oroszországra támadt […] A kunok pedig Mirkod vezetésével igen nagy számban a ruténok segítségére mentek. Éjjel felülkerekedtek, és hajnalban szétverték a király táborát […] Nyilaikkal átszögezve hasonlóképp megölték Koppány és Lőrinc püspököket is, és más vitéz harcosokat. (Bollók János fordítása)[6]

A szerencsétlen véget ért Kupán nemzetközi hírnévre is szert tett. Némi szarkazmussal azt is mondhatnánk, hogy a klerikus arról nevezetes, hogy meghalt. Nevét a 12. elején íródott „orosz őskrónika”, a Régmúlt idők elbeszélése (PVL) is feljegyezte:

És a magyarok megfutamodtak. Sokan a Vagrba (v Vjagru), mások meg a Szanba (v Sanu) fulladtak. A többiek a Szan mentén egymást taposva felmenekültek a hegybe. És 2 napig üldözték és kaszabolták Kálmán seregét. Itt ölték meg a magyarok püspökét, Kupánt, és sok-sok főurukat, hiszen azt beszélték, hogy 40 ezren estek el közülük. (Ferincz István fordítása) [7]

A Régmúlt idők elbeszélésének egyik kéziratmásolata, Kupán püspök említésével. Részlet a Lavrentyij-kódexből (1377 körül). Magyarországon és nyugatabbra ekkor már évszázadok óta folyóírásban írtak. A kép forrása: expositions.nlr.ru

Békésebb vizekre evezve: a somogyvári apátság alapítólevele megemlékezik Mihály, Szerafin és Copan káplánról („Michael, Seraphin, Copan capellani illius”). 1091-ben jeles vendégsereg mellett mindhárman tanúi voltak a somogyvári bencés apátság alapításának. Mint oly sok középkori forrásunk, a Szent Egyed tiszteletére emelt apátság alapítólevele sem maradt fenn, de a másolata máig olvasható. Somogyvárra Saint-Gilles kolostorából érkeztek francia szerzetesek, az ő kapcsolatrendszerüknek köszönhető, hogy saint-gilles-i szerzetesek 12. századra keltezhető kódexe megőrizte a forrást. Copan, Szent László káplánja pedig nagy valószínűséggel ugyanaz, aki később Kálmán püspöke lett (legalább is nem akad olyan medievista, aki a 11. század végén, egy időben két Koppányt feltételez).

A saint-gilles-i bencés apátság kódexe (12. század), f. 69v

Forrás: Bibliothèque nationale de France

Végére maradt a következtetések levonása. A 11. század végi események alapján íródott, egykorú vagy későbbi feljegyzések kétségtelenné teszik, hogy a 11. századi Magyar Királyságban elterjedt a Koppány név. Ez önmagában nem erősíti meg Koppány vezér létezését, de a Koppány-hagyomány 14. századinál korábbi keletkezését engedi meg.

Azt se feledjük, hogy a Képes Krónika Árpád-kori feljegyzésekre, szöveghagyományokra épül, a krónika állításai kontrolladatokkal igazolhatók. A krónika előbb idézett részének hitelességét mind a Pozsonyi évkönyv, mind a magyar szöveghagyományoktól független Régmúlt idők elbeszélése megerősíti. (A Képes Krónika és Pozsonyi évkönyv közötti kapcsolat, összefüggés, szövegleszármazás régóta foglalkoztatja a kutatást, elegendő Hóman Bálint vagy Kristó Gyula nevét kiemelnem. Ennek kutatástörténeti problémájára itt nem térhetek ki, mert szétfeszítené a tanulmányom kereteit.)

További észrevétel, hogy mind a Pozsonyi évkönyv, mind PVL arra vall, hogy a 11. századi személynevet a magyarországi kortársak Cupannak írták és Kupánnak ejthették. A 14. századra azonban a személynév kiejtése és írásmódja lényegesen megváltozott. Ennek a későbbi fejezetekben lesz jelentősége.

Krónika, kritika

Berend Nóra Koppánnyal kapcsolatos írását mindmáig nem olvastam, ezért a sajtóban megjelent nyilatkozataira vagyok utalva. A középkor jeles kutatója 2018. december 10-én előadást tartott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Míg a Népszavának adott 2017-es interjú az átlagolvasót célozta, addig a 2018-as előadás már a történésztársadalomnak szólt. Szerinte azért is a 14. században keletkezett Koppány vezér története, mert a 14. századi krónikaszerkesztmény az első forrás, ami részletesen beszámol István elleni lázadásáról és felnégyeléséről. A történész amellett érvelt, hogy a 14. századi krónikakompozíció teljes egészében az Anjou-korban keletkezett, nem egy fiktív, elveszett „őskrónika” folytatása. Ezzel szemben meg kell jegyeznem,

a krónikakompozíciók hiánya nem egyedi a térségünkben, hanem szabályszerű.

A Gall Névtelen munkája, a 1112 és 1118 között íródott Gesta principum Polonorum egy 14. század végi, legalább is 1380-nál nem korábbi kódexben maradt fenn. Az 1113-ben befejezett PVL (Poveszty vremennih let) szintén későbbi kéziratmásolatokból ismert, mint azt fentebb megszemlélhettük.  A  12. század első negyedében íródott Chronica Boemorum legkorábbi kézirata a 13. század első harmadából való.

Az okleveles forrásokkal kapcsolatban sem szerencsésebb a helyzet. Hogy két, Szent István korára tett forrást említsünk: a veszprémvölgyi alapítólevél száz évvel későbbi, 1019-es átiratából ismert, míg a pannonhalmi alapító oklevélnek a 13. század elejéről maradt fenn a legkorábbi példánya. A dömösi apátság 1138-as adománylevelét Károly Róbert 1329-es átiratából ismerjük. Ha egykorú adatokkal kívánunk megtámogatni egy narratívát, a történelem lapjai üresek maradnak.

Koppány, a köznépen kívüli

A középkorra szakosodott történész számára nem újdonság, hogy a dömösi összeírás egy Kupan nevű szolgát is felsorol (1138), annak egyértelmű jeleként, hogy alacsonyabb társadalmi státuszúak is viselték a nevet (ugyanebben a forrásban feltűnik villa Cuppa is, de a helynevek és személynevek korábban gyakori pszeudotudományos összekapcsolása óvatosságra int).[8]

Kupan és Diaruksa falu többi lakója. A kép jobb alsó sarkában, egy másik faluból Almus

Voltak kutatóink, akik a „leszálló kultúrjavak” elméletéből kiindulva közelítették meg a jelenséget – eszerint az egyházi és világi elitre jellemző név idővel az alsóbb rétegek sajátja lett. Anélkül, hogy állást foglalnék, fel kell hívnom a figyelmet a nézet tarthatatlanságára: a forráshiány nem zárja ki a Koppány név népszerűségét az alávetett helyzetűek körében.[9] Végső soron „szolganevekről” és „úrnevekről” beszélni, ahogy a korábbi kutatás tette, értelmetlen: az Árpád-kori szolgák között akad Bulcsú, Levedi és Álmos is.

A Koppány név elterjedtsége akár alá is támaszthatja Berend Nóra elméletét. Amennyiben a Koppány egy átlagos férfinév volt, magától értetődő, hogy az utókor nem egyetlen Koppányra emlékezett. Másfelől: ha többen viselték a Koppány nevet, nő a matematikai valószínűsége annak, hogy a 10. században is létezhetett hasonló személy. A kérdést tudásunk jelenlegi szintjén lehetetlen eldönteni.

Koppány, a kasztellán

1291-ben mint Coppanus castellanus, 1294-ben mint Koppan comes és castellanus castri, 1296-ban megint csak Koppan castellanuszként kerül említésre oklevelekben.[10] Még érdekesebb, hogy a comes annak a Kézai Simonnak a kortársa, aki 1283 körül elsőként nevezi nevén az István-kori Koppányt.

Ha Györffy György lennék, aligha hagynám ki a ziccert, és fejtegetésbe bocsátkoznék Kézai és a kasztellán kapcsolatáról. Azonban semmi sem igazolja, hogy Kézai és a fentebb megnevezett személy ismerte egymást: mi több: a kasztellán évekkel Kézai művének befejezése után tűnik fel a történelem lapjain.[11] Másfelől maga a castellanus fogalom is elég ahhoz, hogy kételkedni kezdjünk – a kasztellán Lengyelországban használt fogalom,  funkciója nagyjából a magyar ispánnak feleltethető meg. Hozzáteszem, a 13. századi magyar forrásokban máshol is feltűnik a castellanus, méghozzá a magyar ispánnal rokon fogalomként (és nem várnagy/porkoláb jelentésben, mint a kora újkorban), ezért nincs okunk vitatni a fenti források hitelességét.

A nyelv változó jelenség

A 14. századi krónikakompozícióban Szent István kortársa Cupanként tűnik fel előttünk, ami önmagában datáló értékű: komoly forráskritikai érvek szólnak a korábbra keltezése mellett.

Cupan kivégzése a Képes Krónikában (Kép forrása: Wikimedia Commons)

Ha számot vetünk az ezredfordulás után élt Koppányokról, érdekes fejlődési sor rajzodik ki. A Pozsonyi évkönyv még a latinos Cupanus elnevezést használta (1100). Kézai Simon munkájában a Cupan névalak utal Szent István ellenfelére (1283 körül). Szó volt dömösi apátság adománylevelében (1138) említett Kupanról. 1286-ben a Coppanteluke helységnévre van adat, az 1290-es években a fentebb említett Koppan ispán tűnik fel a forrásokban.[12]

A középkor végére a keresztnév végleg eltűnik, és helynévként, illetve nemesi előnévként kerül elő a forrásokban. Ekkorra írásban a Koppan névalak szilárdul meg, említsék bár Michaelis de Koppant(1366) vagy Koppan falut (1453), legyen szó Johannes de Koppan vajdai emberről (1429) vagy Petrus de Koppanról (1510), míg Gregorius Koppany nemesember neve már a mai írásmód felé mutat (1517).[13] Tehát az ingadozó, alkalomtól függő középkori helyesírásunkban megragadható némi szabályszerűség, ahogy kézzelfogható a kiejtés megváltozása is (a kettő nem jár kéz a kézben egymással, ne feledjük, hogy latin betűvel írott, latin nyelvű oklevelekről van szó).

A pécsi káptalan által kiállított oklevél (1294)

Szorgalmas olvasóink felismerhetik a nyíltabbá válás folyamatát, az u hang o-vá válását. Mint a pukulnak > pokolnak, nopun > napon, uruszág > ország esetében. Az u > o hangváltozás már a 12. század végén megkezdődött és a 13. század végére lezajlott, bár egyes esetekben a 14. század közepéig húzódott. Mielőtt a 14. századi krónikakompozíciót összeállították, a Koppan teljes pompájában állt előttünk: egy o-val és két p-vel írták. A Cupan név olyan archaizmus tehát, mely az Anjou-kornál régebbi időkre vall. Első királyunk rokonának és ellenfelének, Koppány vezérnek a története a 13. század utolsó harmadánál nem keletkezhetett később, figyelembe véve a korabeli források botladozó helyesírását.

(Egyes olvasóim ezen a ponton megkérdőjelezhetik egy középkorra specializálódott történész szakértelmét. Csakhogy a fentebb vázolt nyelvtörténeti jelenség középiskolás tananyag, az általános műveltség része, nem szorul különösebb magyarázatra. A magánhangzóváltozás tendenciája azok is számára is nyilvánvaló, akik nem tanulmányozzák a nyelvtörténetet.[14])

Látva a 14. században lejegyzett Cupan szó vaskos anakronizmusát, nincs okunk kételkedni abban, hogy a Képes Krónika Koppány-története egy korábbi írott forrásra vezethető vissza. Legyen a 10. századi Koppány bérmennyire is kitalált, az nem változtat azon, hogy krónikásainknak korábbi dokumentumokat kellett kézbe venniük.

Feltűnő az is, hogy a hazai keletkezésű forrásokban a korai Koppányok nevét c-vel, a későbbieket k-val írták – de az önmagában nem meggyőző érv,[15] további filológiai, forráskritikai megfigyelésekre tart igényt.

Záró gondolatok

Berend Nóra nem először értelmezi újra a magyar medievisztika korábbi kijelentéseit – emlékezetes marad, ahogy levezette az 1279. évi második kun törvény 18. századi hamisítvány voltát.[16] Valószínű, hogy a szerző a későbbiekben is hasonlóan értékes megállapításokkal gazdagítja tovább a középkorkutatást.

Konklúzióm, hogy a Képes Krónikában olvasható, Koppány lázadásáról szóló tudósítást a 11–12. században, de mindenképp a 13. század utolsó harmada előtt jegyezték le. Ez önmagában nem áll ellentétben Berend Nóra elméletével, szerinte 13. századi emlékezetben bukkan fel először a legyőzött Koppány.

Az ezredforduló korabeli Koppány esetleges nem létezése teljesen legitim kérdésfelvetés. A középkor századaiban mind a fiktív, mind a valós történet fontos híradás, a társadalomról, kultúráról, politikai viszonyokról árulkodik. A bizonyítékok száma alapján nem vethetjük el egyértelműen, hogy István király kortársa, Koppány valóban élt. Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy több Koppány-hagyomány létezett. A kérdésnek azonban megnyugtató lezárása nincs.[17]


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


[1] Anonymus: A magyarok cselekedetei. Kézai Simon: A magyarok cselekedetei. Budapest, Osiris, 1999. 108. A Kézai-féle vezérnévsorban szereplő „Cund fia Cupian” problematikájára itt helyhiány miatt nem térhetek ki.

[2] Képes Krónika. Fordította: Bollók János. A fordítást gondozta és a jegyzeteket készítette: Szovák Kornél – Veszprémy László. Budapest, Osiris, 2004. 41

[3] https://nepszava.hu/1138030_hazug-multra-nincs-szukseg

[4] Képes Krónika 33.

[5] Saját fordításom.

[6] Képes Krónika 95.

[7] Nyesztor-krónika. Poveszty vremennih let. Régmúlt idők elbeszélése: honnan ered Ruszföld, ki volt Kijev első fejedelme, és hogyan alakult ki Ruszföld. Fordította: Ferincz István. In: Régmúlt idők elbeszélése. A Kijevi Rusz első krónikája. Szerk.: Balogh László – Kovács Szilvia. Budapest, Balassi, 2015. 203.

[8] DL 36426, 1329. január 20. Az 1138-as alapítólevél átirata I. Károly nevét dicséri, vö. Anjou–kori Oklevéltár, XIII. Budapest–Szeged, 2003. 38. sz. a –Megjegyzendő, hogy a  történeti és nyelvészeti irodalomban Szabó Dénes 1936-ból való téves olvasata terjedt el, sokan erre a pontatlan forrásközlésre hivatkoznak (lásd Szabó Dénes: A dömösi prépostság adománylevele, 1138/1329. Magyar nyelv XXXII. (1936), 1–2. 54–57.).

[9] Ahogy a téma nálam szakavatottabb ismerője kifejti: „Az olyan elnevezések például, mint a Bulcsú vagy a Koppány […] ez utóbbit Bárczi szintén a felsőbb rétegek névhasználatából a szolgák közé „leszállt úrnevek” között tartotta számon […] gyakoriságukból kifolyólag elvileg jó alapanyagot szolgáltathatnának egy efféle történeti névszociológiai vizsgálathoz. A források mindkét név esetében valóban azt jelzik, hogy a 12. századig lényegében kizárólagosan felsőbb rétegbeli világi vagy egyházi személyek neveként voltak használatosak […], a 12. századtól kezdődően aztán a szolgákat összeíró forrásokban alsóbb rétegbeliek is szerepelnek ezeken a neveken. Emögött ugyanakkor feltétlenül ott kell sejtenünk azt a körülményt is, hogy a korai forrásaink (legyenek azok történeti munkák vagy oklevelek) az alsóbb társadalmi rétegekhez tartozó személyekről […] semmiféle adattal nem szolgálnak.” Tóth Valéria: Személynévadás és személynévhasználat az ómagyar korban. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2016. 176.

[10] Lásd Györffy György: Az Arpád-kori Magyarország történeti földrajza. Budapest, Akadémiai, 1963. 313.

[11] 1294. november 30., DL  1395.

[12]  Fehértói Katalin: Árpád-kori személynévtár (1000–1031). Budapest, Akadémiai, 2004. 230.

[13]  DL 28354, DL 14671, DL 30167, DL 26832, DL 39966.

[14] Feltűnő, hogy míg a PVL Kupánról ír, pontosan visszaadva a 11–12. századi kiejtést, addig a 12. századi francia kódexben Copan név áll. Közismert tény, hogy a latin betűs írásmód nem adja pontosan vissza a magyar fonetikát.

[15] Hogy egy 14. századi példát hozzak: I. Károly okleveiben mint Carolus, első aranyforintján mint Karolus  (+ KARO –LV. REX) szerepel.

[16] Berend Nóra: Az 1279-i kun törvények szövege és keletkezési körülményei. In: A Jászkunság kutatása 2000. Szerk.: Bánkiné Molnár Erzsébet. A Jász Múzeumért Alapítvány, Jászberény–Kiskunfélegyháza, 2002. 147–153.

[17] A kérdés utolsó áttekintése : Kanyó Ferenc: Képzelt Koppány? Napi Történelmi Forrás, 2017. szeptember 22. http://ntf.hu/index.php/2017/09/22/kepzelt-koppany/

Facebook Kommentek

További írásaink