Széchenyi haláláról a Vasárnapi Ujságban

Bea Csaba

Jelen cikk a gróf Széchenyi István halálával kapcsolatos, a Vasárnapi Ujságban megjelent cikkeket illetve cikkrészleteket elemzi. Az elemzés elsősorban a gróf halálát (1860. április 8.) követően közvetlenül megjelent két számmal (április 15. és 22.) történik. Nyilván ezután is foglalkozott a hetilap „a legnagyobb magyar” halálával, például bőven a halálával és érdemeivel a május 6-i számban [i], ahol részletezték érdemeit Pest vonatkozásában, mégis ezen két szám kerül alapos elemzésre. Ennek okai: 1. terjedelmi korlátok 2. a cél a gyorsan elrendelt temetést követő ad hoc reakciók vizsgálata volt.

Vasárnapi Ujság Széchenyi és Pest kapcsolatáról, 1860. május 6.

Miért éppen a Vasárnapi Ujság? A Vasárnapi Ujság egy népszerű, színvonalas, mérsékelt, illusztrált lap volt. Reprezentálni volt hivatott a korabeli középosztályt. A Vasárnapi Ujság (1854-1921) eladdig példátlan sikert ért el a magyarországi sajtó történetében. Ez volt az első, hosszú ideig rentábilis, népszerű, országos jelentőségű, a dualizmus korának kezdetén és végén is elismert hetilap. [ii] A „Vasárnapi Ujság mindenestől az abszolutizmus kori régi sajtó terméke volt, még mindig a „nemzet összességéhez” szóló… közmegegyezésre törekvő, a közízlés-alakító véleménysajtó képviselője.[iii] Konszenzuson alapuló kurzust igyekezett követni mind deklaráltan, mind pedig a cikkeket tartalmilag elemezve. Lipták Dorottya az alábbi jellegzetességeket emeli ki a Vasárnapi Ujság ízlésvilágával kapcsolatban: kiszámíthatóság, távolságtartás, sokoldalúság, mérsékelt viszonyulás a politikához. [iv]Összefoglalva, ez a hetilap egyfajta tükörnek tartható a korabeli közvélemény tekintetében.

Az újságban az első adandó alkalommal (1860. április 15.) első oldalas illusztrált nekrológot jelentettek meg. Április 8-án nyilván még nem tudtak a gróf haláláról a szerkesztőségben, de ha tudtak volna, sem lett volna technikailag lehetséges az aznapi számba nekrológot beletenni már. A több mint egy oldalas cikk szerzője maga Jókai Mór, akinek neve szorosan összefonódott a lappal. 1854-től a népszerű író tevékenységét nagy részben az abban az esztendőben alapított Vasárnapi Ujságnak szentelte. Eszmeiségére Jókai jelentősen hatott, de szerkesztője a lapnak ő maga nem lehetett, mivel sajtóper következtében eltiltották a szerkesztéstől, így „csupán” a lap főmunkatársa titulussal kellett hivatalosan beérnie. Egyébként magát az újság létrehozásának ötletét is Jókai adta a kiadónak (Heckenast Gusztávnak). A szerkesztő Pákh Albert volt a kiegyezésig. [v]

Önmagában az, hogy maga Jókai írta a vezető cikket az április 15-i számba, utal arra, hogy a téma (jelen esetben Széchenyi halála) a közérdeklődés középpontjában szerepelt. Ugyanakkor nemcsak Széchenyi volt szimbólum, hanem maga a szerző is. Jókai „a reformkor és a forradalom hagyományát jelképezte”. [vi] Fokozottan igaz ez az önkényuralom éveire vonatkozóan.

Széchenyi a Vasárnapi Ujság 1860. április 15-i számának első oldalán

Jókai a vezető cikkbe nem írt konkrétumokat a gróf érdemeiről. A nekrológ célja Széchenyi apotheózisa volt. Jókai saját stílusa, valamint a gyászcikk műfaja miatt is az iromány romantikus-hazafias-patetikus. Címe: „Széchenyi megszűnt e földön élni!” Már a cím is szépirodalmi ihletettségű. Az olvasata pozitív, hiszen ha e földön már nem is él „a legnagyobb magyar”, attól még máshol (túlvilág és emlékezet) tovább él, hiszen „odatért, a hol örökké élnek”. [vii] Jókai történelmi távlatokban is elhelyezi őt: „A Hunyadiak, Zrinyiek óta nem volt fényesebb név a magyar ég csillagképletei közt: nem érte nagyobb gyász egy halottban a magyar nemzetet… Megsiratja főur és pór; hazafi és idegen; jó barát és ellenfél; mert bizony mindenkinek halottja ő![viii] A mindenben konszenzust tükrözni kívánó hetilap konszenzuson alapuló véleményt nyilvánít egy köztiszteletnek örvendő hazafi érdemeiről, egy népszerű író tollából. Mivel nekrológról van szó, a közmegegyezés fontos. Ez a konszenzus meg is volt Széchenyivel kapcsolatban. Nem az 1840-es évek Széchenyi-Kossuth vitájára kell gondolnunk itt, hanem arra, hogy egyrészt tevékenysége nem felejtődött el, másrészt 1848. márciusától a gróf egykori ellenfele mellé állt. Ahogyan 1848-ban közmegegyezés jött létre, úgy volt közmegegyezés Széchenyi halálakor is. Széchenyi ugyanúgy az önkényuralommal szembeni ellenállást testesítette meg, mint sokan mások. (Például reformkori ellenfele, Kossuth.) Jókai maga is márciusi ifjú volt. Ezek a nevek kimondva, kimondatlanul is erősítették a nemzeti identitást. A szövegben található „ellenfél” kifejezés tehát könnyen utalhat Kossuthra is.

A cikk kerüli a halál körülményeinek vizsgálatát. Teszi ezt egyrészt terjedelmi korlátok miatt, másrészt pedig azért, mert egy nekrológnak nem feladata a technikai részletek ismertetése. Ugyanakkor még egy fontos ok volt: Széchenyi halála kellemetlennek bizonyult az udvar részére. Hiányoznak a gróf halálával kapcsolatos folklór elemek, illetve halála körülményeinek megjelenítése. A „legnagyobb magyar” halálával kezdődő, a politikai folklór kategóriába sorolható gyilkosságelméletek, mellyel kapcsolatban a szóbeszédek már a halálhír vétele után terjedni kezdtek nem jelentek meg, nem jelenhettek meg ebben a korszakban. A halállal kapcsolatos fő kérdést, tudniillik, hogy mi és miért okozta a gróf halálát, eleve nem lehetett vizsgálni, hiszen az uralkodóval kapcsolatos közvetett utalás is kerülendő volt. [ix] Nyilván, ha Széchenyi öngyilkosságában szerepet játszottak a hatósági zaklatások és egy monstre per réme, akkor az uralkodó közvetve érintettnek mondható a tragikus eseményben. Emellett információhiány is fennállt, hiszen a halálesetről csak keveset és nagyon lassan hoztak a közvélemény tudomására. Ez egyébként a későbbiekben sem nagyon változott. Ezért is terjedhettek könnyen az összeesküvés-elméletek.

Jókai Mór romantikus záró szavai a Széchenyi-nekrológban (Vasárnapi Ujság, 7. évf. 16.sz., 1860. április 15.)

A konkrét érdemek felsorolása az öngyilkosságot követő első számban csupán egy helyen valósult meg, „A selyembogarak tenyésztése” című cikkben, de itt is csak egyszer említi őt a szerző, hangsúlyozva, hogy Széchenyi ebben is megelőzte korát. [x] Ezt a cikket a következő számban is folytatták, de ott már nem említették újra meg Széchenyit. [xi] Írtak viszont egy kis cikket Széchenyi döblingi „lakásáról” Falk Miksa adatai alapján.

Széchenyi említése egy, a halálához nem kapcsolódó témában (Vasárnapi Ujság, 7.évf. 16.sz. ápr.15. p.186.)

A lap mindig igyekezett nem fővárosi vonatkozásokról is megemlékezni. A vidéki gyászszertartásokról is hírt adtak, például „A megrendítő hatás, mit gr. Széchényi István halálának híre a két magyar haza minden vidékén előidézett” felvezetéssel. Többek között Nagykőrös, Kolozsvár, Gyöngyös, Kecskemét, Abony, Kaposvár is szerepelt a cikkben a maga megemlékezéseinek rövid összefoglalóival. Jövőre vonatkozó információkat is közölt a lap: például április 30-án tartandó gyász istentiszteletről Somogy megye részéről. [xii] A hírek az előző heti számba még nem értek időben a szerkesztőséghez a vidéki eseményekről, ezért csak ekkor tudtak részleteiben róluk tudósítani. A fővárosban történt testületi megemlékezésekről bővebben tudósítottak, például a Tudományos Akadémia április 10-i határozatát a gyásszal kapcsolatban (egy havi gyászöltözet a tagok számára; Széchenyi érdemeinek és emlékének deklarálása; gyászünnepély szervezése; portréjának kiállítása az ülésteremben) szó szerint közölték. Az Akadémiát a temetéssel összefüggésben többek között olyan nagy nevek képviselték, mint: Eötvös József, Deák Ferenc, Apponyi György, Kemény Zsigmond, Lónyay Menyhért, Pompéry János, Eszterházy Pál vagy Hunfalvy Pál. Az Akadémia a vonatkozó határozatában egyébként szintén használta a „megdicsőült nagy gróf” kifejezést.  Széchenyi ezen megfogalmazása retorikailag apotheózisnak is minősíthető. Ugyanakkor természetesen az MTA nyilatkozata egyéb helyein kerülte a romantikus frázisokat, de még így is nyilvánvaló az a tisztelet, melyet alapítója iránt érzett. A nemzeti kaszinót azonban ugyanezen cikk csupán egy tőmondatban érintette, nem tudni pontosan miért: „A nemzeti kaszinó is küldött követséget gr. Széchenyi temetésére.[xiii]

A Vasárnapi Ujság tehát gyorsan, illő módon és (halála körülményeitől eltekintve) viszonylag részletesen reagált Széchenyi halálára.


 Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Felhasznált források és szakirodalom:

Buzinkay Géza: A magyar sajtó és újságírás története a kezdetektől a rendszerváltásig Wolters Kluwer Kft., Bp. 2016

Csorba László: A halál tényei, avagy a tények halála? Széchenyi István utolsó húsvétja – 1860. április 8. in: szerk.: Kovács Kiss Gyöngy: Mítoszaink nyomában p. 181-182. KOMP-PRESS Kiadó – Korunk, Kolozsvár, 2013.

Lipták Dorottya: Újságok és újságolvasók Ferenc József korában (Bécs- Budapest- Prága) L’Harmattan, Bp. 2002.

Révész Emese: Kép, sajtó, történelem Illusztrált sajtó Magyarországon p.106-108. Argumentum – OSZK, Bp. 2015.

Széchenyi Ágnes: Schöpflin Aladár útja a modernséghez A pályakezdés orgánuma: a Vasárnapi Ujság in: A sajtó kultúraközvetítő szerepe 1867-1945 Tanulmányok p.29. szerk.: Paál Vince  Bp. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont 2014.

Vasárnapi Ujság, 7. évf. 16.sz. 1860. ápr.15.

Vasárnapi Ujság, 7. évf. 17.sz. 1860. ápr.22.

Vasárnapi Ujság, 7. évf. 19.sz. 1860. május 6.

Jegyzetek:

[i] Vasárnapi Ujság, 7. évf. 19.sz. 1860. május 6. p.217.

[ii] Révész Emese: Kép, sajtó, történelem Illusztrált sajtó Magyarországon p.106-108. Argumentum – OSZK, Bp. 2015.

[iii] Széchenyi Ágnes: Schöpflin Aladár útja a modernséghez A pályakezdés orgánuma: a Vasárnapi Ujság in: A sajtó kultúraközvetítő szerepe 1867-1945 Tanulmányok p.29. szerk.: Paál Vince  Bp. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont 2014.

[iv] Lipták Dorottya: Újságok és újságolvasók Ferenc József korában (Bécs- Budapest- Prága) p.54. L’Harmattan, Bp. 2002.

[v] Buzinkay Géza: A magyar sajtó és újságírás története a kezdetektől a rendszerváltásig p.171. Wolters Kluwer Kft., Bp. 2016

[vi] Buzinkay Géza: A magyar sajtó és újságírás története a kezdetektől a rendszerváltásig p.161. Wolters Kluwer Kft., Bp. 2016

[vii] Vasárnapi Ujság, 7. évf. 16.sz. 1860. ápr.15. p.181.

[viii] Vasárnapi Ujság, 7. évf. 16.sz. 1860. ápr.15. p.181.

[ix] Csorba László: A halál tényei, avagy a tények halála? Széchenyi István utolsó húsvétja – 1860. április 8. in: szerk.: Kovács Kiss Gyöngy: Mítoszaink nyomában p. 181-182. KOMP-PRESS Kiadó – Korunk, Kolozsvár, 2013.

[x] Vasárnapi Ujság, 7. évf. 16.sz. 1860. ápr.15. p.186.

[xi] Vasárnapi Ujság, 7. évf. 17.sz. 1860. ápr.22. p.199.

[xii] Vasárnapi Ujság, 7. évf. 17.sz. 1860. ápr.22. p.202.

[xiii] Vasárnapi Ujság, 7. évf. 16.sz. 1860. ápr.15. p.188.

Facebook Kommentek

További írásaink