CSI: Budapest – Gyerekgyilkosság a Czuczor utcában

1913. február 17-én brutális rabló- és egyben gyerekgyilkosság híre rázta meg a budapesti Czuczor utca környékét, majd másnaptól a sajtón keresztül a főváros közvéleményét is. Az esetről tudósított Kosztolányi Dezső is, 1972-ben pedig a Tükör folyóiratban Pintér István ismertette a kegyetlen gyilkosság történetét. Most az ő írása és a korabeli sajtó alapján elevenítjük fel az eseményeket, és a gyilkos utáni hajtóvadászatot, amely során a szerencse a rendőrök mellé szegődött. De mi vitt rá egy csavargót, hogy kirabolja egy szegény özvegyasszony lakását – holott tudta, csak minimális zsákmányra számíthat – és eközben megölje az otthon tartózkodó kislányt?

A Pesti Hírlap 1913. február 18-i számában olvashatunk először az esetről. A cikkből megtudhatjuk, hogy özvegy Richter Rezsőné akkor már 12 éve élt a Czuczor utca 10. egyik földszinti lakásában. Férjét a gyilkosság előtt 3 hónappal vesztette el, 9 éves kislánya, Anna pedig epilepsziás volt és sokat betegeskedett. Mivel igen nyomorúságos körülmények között éltek, egyrészt bérlőt fogadott, egy Seszták Katica nevű gyümölcsárus-asszonyt, másrészt maga is piacozással egészítette ki özvegyi nyugdíját. Emiatt reggelente korán távozott a közeli Központi Vásárcsarnokba, a kislányt így az egyik szomszédasszony, a süket, 70 éves Havrila Júlia öltöztette, és vigyázott is rá. A bűntény reggelén

“Richterné hét órakor készülődött a vásárcsarnokba, amikor felébredt a kisleánya és siránkozva kérte, hogy maradjon otthon. — Édes anyám, ne menjen el, fésüljön meg maga, ha az öregasszony fésül, mindig kócos maradok.”[1]

Richterné nem sokkal később távozott, de előtte azért megfésülte lányát. Ezt a negyed óra múlva érkező Havrila Júlia is nyugtázta, majd elhagyta a lakást úgy, hogy kívülről bezárta az ajtót, de a kulcsot kívülről a zárban hagyta. Amikor fél óra múlva visszatért, a kulcsot már az ajtó belső oldalán találta, de első körben azt hitte, csak Seszták Katica ért haza. Azonban

“Nehány percel ezután Havrila Júlia az ablakból látta, hogy a fal mellett egy alacsony férfi suhan el, a hátán batyut visz, amely ugyanolyan asztalterítőbe van kötve, mint amilyen Richterék asztalán volt. Gyanúsnak találta a dolgot, kisietett Richterék lakására, ahol az ajtót már nyitva találta és amint belépett a konyhába, az ajtó mellett a díványon vértől elborítva, átvágott nyakkal találta a kis Annuskát. Az öregasszony az idegen üldözésére sietett, kirohant az utcára, még látta, amikor a Lónyay-utcán végig, a Ferenc-körút felé rohant.
— Gyilkos, fogják meg! — kiáltozta, de nem járt- arra senki.”[2] 

A Czuczor utca környéke napjainkban. Richterné a Fővám téri Központi Vásárcsarnokban dolgozott

Pintér István cikke szerint Havrila Júlia fésülte meg a kislányt, majd visszament lakásába, hogy reggelit melegítsen neki, de később nem tudott bemenni a lakásba, mert belülről bezárták az ajtót. Ezt követően ismét hazament, és miközben konyhájában tett-vett, az ablakból látta a távozó tettest. Azonnal Richterékhez sietett, ahol rátalált a haldokló kislányra. Ezt követően sikoltozva rohant a gyilkos után, de utolérnie nem sikerült.[3] Egy rendőrt ugyanakkor értesített, aki azonnal riadóztatta a nyomozókat. A detektívek nagy erőkkel kezdték meg az adatgyűjtést; a helyszíni szemlén személyesen vett részt Krecsányi főkapitányhelyettes, és a későbbi budapesti rendőrfőkapitány, a frankhamisítási perben is ismertté vált Marinovich Jenő. Ami még fontosabb, hogy a nyomok rögzítését dr. Gábor Béla, a daktiloszkópiai osztály vezetője irányította. Azonnal hazahívták az anyát is, aki érthető módon összeomlott, és csak később került olyan állapotba, hogy segíthesse a nyomozást. Az első megállapítások szerint a tettes ismerte a helyi viszonyokat, de azzal nem számolt, hogy a kislány otthon van, és megpróbál segítséget hívni. Miután zsebkésével elvágta Anna torkát, egy piros-fehér, virágmintás asztalterítőbe pakolta szegényes zsákmányát, ami a következőkből állt:

“…tizenkét darab damaszt fehér párnahuzat, hat csipkebetétes, hat egyszerű, hat darab lepedőt, amelyekbe vörös pamukkal bevarrott M. E. monogramm volt. tizenkét darab fehér szalvétát, három darab dunnahuzat, két vászon, egy damaszt, hat darab apró vöröses kockázott párnahuzat és hat darab vöröses, csikós párnahuzat betéttel, egy fekete klottkötény, egy fehér csontbekötésű imakönyv, egy fekete ezüst karperec, gyöngyházkereszttel, egy női aranygyűrű kék oválalakú kővel.”[4]

A nyomozók arra jutottak, hogy a rablógyilkos negyed óra alatt végzett, a lakásban pedig több véres ujjlenyomatot is tudtak rögzíteni, sőt megtalálták a tettes otthagyott zsebkendőjét is. A tanúk ráadásul jó személyleírást is adtak; Havrila Júlia mellett Szabó Györgyné mosónő is látta a tettest, a szomszédban lakó Müller József gyümölcsárus

Juliska nevű leánykája félnyolc óra tájban pár pillanatig sikongást hallott. Ennek azonban nem tulajdonított fontosságot, mert a kis Richter Annuska minden reggel sírni szokott.”[5]

A leírások alapján a rendőrök egy 20 év körüli, alacsony, szőke, pelyhedző bajuszú, telt arcú embert kezdtek keresni, aki az elkövetés idején rövid, zöldes kabátot, puha sapkát és fekete fűzős cipőt viselt. Azonnal megindult a hajtóvadászat; értesítették a posztos rendőröket, sőt figyeltetni kezdték a zálogházakat és a Teleki téri piacot, ami akkoriban (és később még sokáig) a különféle zugáruk és zugárusok népszerű gyűjtőhelye volt. Emellett zajlott a helyszíni adatgyűjtés, ami során egyre több környékbelit kérdeztek ki. Ugyanakkor mégsem ez, hanem a puszta véletlen adta a legnagyobb lökést a nyomozásban. Aznap délelőtt egy fiatalember állított be a Ferenc tér 13. szám alatti zálogházba, és egy barna papírból fehérneműket kínált eladásra, amikért 12 koronát kapott. Az üzletben teljesen véletlenül ott tartózkodott Bogdán Zoltán detektív is, aki csak a fiatalember távozása után fogott gyanút, mert észrevette, hogy az egyik ruhadarab véres. A kép viszont csak akkor állt össze számára, amikor az újságokból értesült a gyilkosságról. Hamar megállapították, hogy az elzálogosított holmik Richterné tulajdonát képezik, és rövidesen arra is rájöttek, hogy a gyilkos nem sokkal korábban Czellner Jenő Ráday utcai kereskedésében vette a barna csomagolópapírt, ahova egy piros-fehér asztalterítőből készült batyuval érkezett. Közben jelentkezett a rendőröknél a 72 éves Hudecz Mária (Lónyai utca 24.), aki elmesélte, hogy szombaton jelentkezett nála egy ember, akire pontosan ráillik a személyleírás, és ágybérletet keresett. Mivel Hudecznél nem volt szabad hely (Pintér szerint lett volna, de az illető olyan koszos és büdös volt, hogy nem akart neki ágyat biztosítani), Richternéhez küldte az illetőt, aki délután felkereste őt is, és feltehetőleg ekkor mérte fel a terepet.[6] Richternének ekkor jutott eszébe, hogy szombaton valóban járt nála egy piros katonaládás fiatalember, akit kislánya vezetett el hozzá a csarnokba, ahol épp dolgozott. Az ágyat ugyanakkor nem adta ki neki, hiszen azt már Seszták Katica bérelte.[7]

Részlet a Pesti Hírlap 1913. február 18-i cikkéből (Arcanum Digitális Tudománytár)

A katonaláda fontos ismertetőjelnek bizonyult. Megkereste a nyomozókat egy Imre utcai kávéház-tulajdonos, aki szerint szombat délután járt nála egy fiatalember, aki nem tudta kifizetni az elfogyasztott kávét és süteményt. A kávés erre meg akarta verni, de később megegyeztek, hogy zálogban otthagyja piros katonaládáját, amiben egy kopott öltöny és három kitöltetlen bejelentőlap volt. A ládát végül hétfőn váltotta ki az illető. Rajta kívül három öregasszony is felbukkant, akik nem sokkal a gyilkosság után láttak egy véres arcú embert a Bakáts téri kútnál mosakodni, de csak azt követően rakták össze a képet, hogy olvastak a bűntényről. Rövidesen felbukkant a koronatanú is! Egy inasgyerek kereste fel a nyomozókat – először alig akarták beengedni – azzal, hogy a nagybátyjáéknál korábban lakott egy Vicze Ferenc nevű ember (Pintérnél végig Váczi Ferencként szerepel, a sajtóhírekben és a Budapest Főváros Levéltárában őrzött fogolytörzskönyvben is Vicze olvasható), akire illik a személyleírás, volt piros katonaládája is, és karácsonykor dobták ki, miután rajtakapták, hogy a szekrényeikben kotorászik. A srác magánnyomozást is folytatott; kiderítette, hogy az illető ezt követően egy Lőw nevű Váci utcai fűszeresnél kapott állást, de onnan is elzavarták, miután baltával feszegette a fiókokat.[8]

Közben az ujjlenyomat-nyilvántartóban sem lazsáltak, viszont a korabeli módszerekkel csak nagyon lassan lehetett bármiféle eredményre jutni, ami annak fényében nem meglepő, hogy egyesével, nagyítóval kellett átbogarászgatni a kartonokat. Az inasgyerek vallomása után viszont már tudtak névre keresni, és gyorsan kiderült, hogy a gyanúsított Vicze Ferenc 22 éves takács, aki korábban már négyszer ült lopásért. Később, a bíróságon tett vallomásában elmondta, hogy nehéz gyerekkora volt, első balhéjába 13 évesen került, amiért 4 évre javítóintézetbe került, itt tanulta ki a takácsmesterséget is, de szakmájában egy percet nem dolgozott, gyakorlatilag az alkalmi munka – lopás – börtön rendszerben élt. De ne szaladjunk ennyire előre! Az aktából a nyomozók kiderítették, hogy Vicze szülei Győrben élnek, egy nagyanyja pedig Bajnán – nála találták meg később a katonaládát. Vicze végül február 22-én került rendőrkézre, Komáromban (egyedül a Pesti Hírlap egy 1913. április 19-i tudósítása írt Esztergomról), egy cselédközvetítőnél, ahol állásért jelentkezett. A közvetítő munkatársa, bizonyos Rajkainé szintén olvasott a brutális gyilkosságról, és egyből felismerte a tettest. Komáromban.

“A cupringemél február 22-én vagyis pénteken jelentkezett egy fiatalember, s átadott egy Váczi Ferenc névre szóló cselédkönyvet. Állást, munkát, kenyeret keresett. Rajkainé azonnal látta, hogy a gyilkos áll vele szémben. Az irodájában azonban egyedül volt, s attól félt, hogy ha azonnal kiszalad az utcára és segítségért kiált, Váczi elmenekül. így azután hosszasan kérdezgette, tárgyalt vele, húzta az időt. Már ott tartottak, hogy Váczi előadta szokásos meséjét szomorú árvaságáról, amikor végre megérkezett a Rajkainé által várva várt kifutógyerek.
— Várj, azonnal elküldelek egy helyre — mondta neki. — írok egy cédulát, azt elviszed…
Váczit pedig leültette, mondván; van egy hely a számára, odaüzen a kifutóval. A gyereknek pedig bemondta a komáromi rendőrség címét — Váczi természetesen nem tudta, hogy az utcanév és a házszám mit takar — és az általa küldött cédulára ezt írta: „Itt van a pesti rablógyilkos. Jöjjenek azonnal. Rajkainé.””[9]

Részlet Az Ujság 1913. június 24-i tudósításából – 16. o. (Arcanum Digitális Tudománytár)

A kifutófiú azonban nem a rendőrségre ment, hanem az első szembe jövő rendőrhöz, Horváth Andráshoz, aki azonnal a helyszínre sietett és őrizetbe vette Viczét. A Népszava cikke szerint viszont a közvetítő vezetője, Rubinfeld ismerte fel a tettest, akit korábbról ismert is, mert Vicze egy ideig a komáromi vár kantinjában is dolgozott.[10] Reviczky Ferenc komáromi rendőrkapitány egy harmadik verziót adott elő a sajtónak:

“Vicze a múlt esztendőben három hétig szolgált Komáromban egy kantinosnál háziszolgaként. Most újra ide akart jönni szolgálatba. Ma délben tizenegy óra után jelentkezett Rubenfeld Jakabné cselédelhelyező intézetében és állást kért. Épen ebben az időben vetődött arra Horváth András rendőrtizedes, aki a nála levő személyleírás alapján rögtön fölismerte a keresett rablógyilkost. Horváth háromnegyed tizenkettőkor állította elém Viczét, aki eleinte tagadott, de rábeszélésemre engedett és töredelmesen bevallotta a rablógyilkosságot.”[11]

A lényeg, hogy Viczét elfogták és azonnal Budapestre szállították, majd kihallgatták. Itt sem tagadott, de arra nem adott magyarázatot, hogy miért ölte meg a kislányt. A sajtóhírek szerint Vicze a gyilkosság előtti napokban a Szent István kórház pincéjében húzta meg magát, és eleinte egy kávéház tulajdonosnőjét akarta megölni és kirabolni, de nem jutott rá alkalma. Richterékhez “csak” rablási szándékkal érkezett…

Több tudósító számolt be a tettes cinizmusáról, érzelemmentességéről, és szinte mindenki kiemelte zűrös gyerekkorát.

„… Az a vánnyadt (sic!) és szomorú csavargó, aki megölte a kilencéves kislányt, még az életét, még a bűnét sem tudta megértetni. Lelkében nincs igazi megbánás, a szeme száraz, az arca csak az ijedelemtől fakó. A vallatók pedig kétségbeesetten keresik az érzéseit, amelyek valahogy teljes fénnyel világítják meg a tettét. Mennyire hálásak vagyunk egy meleg szóért, egy emberi felzokogásért. A gyilkos elmesélte, hogy gyermekkorában szerette a verklit. Egy forró nyári délutánon annyira megbűvölte ez a koldusi hangszer, hogy — öntudatlanul utána ment, eltévedt, s akkor kapta az első büntetést, a verkliszóért, egy szomorú és szegényes ábrándért. Ez az egyetlen, benső vallomása.”

– írta Kosztolányi Dezső az Élet 1913. március 2-i számában.[12] A tárgyalást végül június 23-án tartották. Vicze itt is beszélt gyerekkori hányattatásairól, rideg családi környezetéről, és arról, hogy a gyilkosságot megelőző két napban nem evett. A gyilkosságot is szó nélkül beismerte, de az előre megfontoltságot tagadta, legalább is a kislány esetében, a kávékimérésben dolgozó nő megölésére vonatkozó szándékát ekkor is megerősítette.

“Az ajtó kívülről be volt zárva, de a kulcs benne volt a zárban. Kinyitottam azt ajtót s mikor beléptem a szobába, a kisleány a díványon ült, és öltözködött. Mindjárt mondta, mikor meglátott s jó reggelt kívánt, hogy a mamája nincs otthon s ma később megy az iskolába. Mikor beléptem, a zsebemben kinyitottam a kést s mikor egy méternyi távolságban voltam a leánytól, hirtelen nekiugrottam, a balkézzel elkaptam a torkát, a jobb kézzel pedig teljes erőmből a nyakába szúrtam a kést.
— Hányszor szúrt?
— Erre nem emlékszem, nem tudom.
— Kiabált a kisleány?
— Nem kiabált.
— Nem lett véres?
— Nem, csak a kezem lett véres.
— Mit csinált ezután a lakásban?
— Mikor a kisleánnyal végeztem, kimentem a konyhába, ott egy fejszét találtam s ezzel a szekrényt fölfeszítettem, előzőleg azonban magamra zártam a lakás ajtaját. Közben egy öregasszony zörgetett az ajtón, de én nem eresztettem be, sőt még az ablak deszkáját is föltettem, hogy be ne lehessen nézni a lakásba. Ezután a szekrényből a fehérneműeket kiszedtem és egy piros abroszba kötöttem.” [13]

A tanúk a tárgyaláson is ugyanazt vallották, mint korábban, kivéve Havrila Júlia (aki itt Havellánénak emlegetnek), néhány részlet azonban eltért a korábbi tudósításoktól. A korábban említett Imre utcai kávés itt Kálvin tériként szerepel, és megtudhatjuk, hogy Vicze és Lőw között komoly nézeteltérések voltak. A kereskedő szerint Vicze pocsék munkaerő volt, ráadásul dézsmálta a szeszes italokat is, a vádlott szerint viszont a kereskedő alaptalanul vont le a béréből. Egy volt munkatársa szerint Lőwöt is meg akarta gyilkolni, de végül elállt szándékától. Ahogy ilyenkor minden esetben, itt is felmerült a gyilkos beszámíthatatlanságának, illetve épelméjűségének kérdése. Viczét végül beszámíthatónak nyilvánították, de az elmeszakértő a súlyos szocializációs hiányosságok mellett degenerált személyiséget állapított meg. Arra, hogy milyen közegből származott a gyilkos, következtethetünk szülei tanúvallomásaiból. Az apa és anyag egybehangzó állítása szerint rendszeresen verték (ez akkoriban nem számított kivételesnek, nem csak nálunk), az apa elmondása szerint

“kiskorától kezdve csavargó természetű, bűnös hajlamú fiú volt, akit az édesanyja kilencéves korában nagyanyjához Bajnára adott, de a fiú innen visszaszökött. Idejének nagy részét csavargással töltötte és mint kis gyermek már koldult, csakhogy cigarettát vehessen. Mikor a javítóintézetből kikerült, előbb a vaggongyárba akarta adni, majd szitakötő inasnak végül borbélyinasnak adta, de innen is megszökött.”[14]

“A vádlott cinizmusa” – Pesti Hírlap 1913. június 24. 18. o. (Arcanum Digitális Tudománytár)

Ezt követően

“az anya elmondotta, hogy a vádlott kora ifjúságában kezdte a csavargást, szüleinek folytonosan szégyenére volt. mert koldult, lopott, megtette azt is, hogy alvó bátyjának a zsebéből kilopta a pénztárcát, sőt atyjának az ezüstóráját lelopta a szoba faláról, ha egyedül maradt bent a szobában. Beismeri a tanú, hogy fiát számtalanszor elverte, de ezt azért tette, hogy megjavuljon.”[15]

Az ügyész halálbüntetést kért, de a bíróság végül még aznap életfogytig tartó börtönre ítélte Viczét rablás és gyilkosság miatt. Enyhítő körülményként degenerált személyisége és nehéz körülményei szerepeltek. Védőjével együtt fellebbezést nyújtottak be; másodfokon október 21-én tárgyalta az ügyet a Kúria, amely helyben hagyta a büntetést. Ez az ítélet már jóval kisebb sajtóvisszhangot kapott, ugyanakkor Az Ujság erről is tudósított, igaz csak egy rövidhírben.

“Ez a gonosz ember a múlt évben volt gazdája, Lőw Farkas fűszeres kirablásának és meggyilkolásának gondolatával foglalkozott. De aztán mást gondolt és lakáskeresés közben bevetődött özv. Richter Rezsőné vásárcsarnoki elárusítónő Czuczor-utczai lakásába. Ott egyedül találta a kis Richter Annát, a ki nyájasan felelgetett a jövevény kérdéseire. A gaz ficzkó hirtelen késsel rohanta meg a kisleányt, ennek a torkát elmetszette és a lakásban talált ruhákkal és fehérneműkkel elsietett, ezeket elzálogosította. Hosszas keresés után Komáromban fogták el a rablógyilkost. A budapesti esküdtbíróság Viczét életfogytiglan tartó fegyházbüntetésre ítélte. A Curia ma Halász Lajos koronaügyészhelyettes előterjesztése után a vádlott semmiségi panaszának elutasításával az esküdtbíróság ítéletet megerősítette.”[16]

Ugyanezt erősíti meg Vicze egyik fogolykartonja is, amiből azt is megtudhatjuk, hogy június 28-tól a soproni (sopronkőhidai) börtönben raboskodott. Ott is hunyt el 1918. november 11-én[17], de halála okáról nem tartalmaz adatokat a karton, és a sajtó sem számolt be róla. Tettének okára, vagy arra, hogy miért nem kötözte meg, vagy “csak” ütötte le a kislányt, sosem derült fény.

Image result for sopronkőhida
A sopronkőhidai fegyház főépülete napjainkban (BVOP)


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Jegyzetek és felhasznált források

[1] Pesti Hírlap 1913. február 18. 12. o.
[2] Uo.
[3] Pintér István: A gyilkos haszna 12 korona Tükör 1972/24. 20-21. o. 20. o.
[4] Pesti Hírlap 1913. február 18. 12-13. o.
[5] Pesti Hírlap 1913. február 18. 13. o.
[6] Uo.
[7] Pintér 20. o.
[8] Pintér 20-21. o.
[9] Pintér 21. o.
[10] Népszava 1913. február 22. 13. o.
[11] Délmagyarország 1913. február 22. 5. o.
[12] Idézi Pintér 20. o.
[13] Pesti Hírlap 1913. június 24. 18. o.
[14] Népszava 1913. június 24. 11. o.
[15] Pesti Hírlap 1913. június 24. 18. o.
[16] Az Ujság 1913. október 23. 19. o.
[17] Vicze Ferenc (1891) fogolykartonja (1913) Budapest Főváros Levéltára HU BFL – VII.102.a – fogoly – 1913 – 569

A nyitóképen a Fővám téri Vásárcsarnok, Richterné munkahelye. (Illusztráció)

Facebook Kommentek

További írásaink