Kezét csókolom és kisztihand, avagy kapitalista köszönési formák a szocialista időszakban

Tóth Eszter Zsófia

A „Múltat végképp eltörölni”- énekelték az Internaiconáléban. És ezt sok tekintetben komolyan is gondolták a diktatúra éveiben. Többek között nem kívánatosnak számítottak a „kapitalista” köszönési formák, mint a Kisztihand – mely a Küss die Hand, csókolom a kezét német formula meghonosítása volt – és a Kezét csókolom is. A férfiak a nőknek a kezüket is ajkaikhoz érintették, amelyet a szocialista időszak és a nőket egyenjogúsító beszédmód megengedhetlennek tartott. Ezúttal annak néztem utána, hogyan jelentek meg a szocialista sajtóban e nem kívánatos köszönési formák.

1949-ben a Népszava újságírója heves kirohanást intézett a burzsoá köszönési formák ellen azzal a céllal, hogy leszámoljon velük:

„Egész szótárunkban, mely a kapitalizmus illemtanának nyelvészeti gyümölcse, a kézcsók műveleténél csodálatos lehetőségeink vannak. Azt is mondhatjuk, hogy kezét csókolom, azt is, hogy csókolom a kezét, azt is, hogy kisztihand és mindezt variálhatjuk a számtani sor végtelensége szerint. A kérlek tisztelettel, kérlek alássan, alázatos szolgád vagyok, könyörgöm kérlek, vagy az aláírások területén, nagyrabecsülő hódolattal, kiváló, kitűnő, stb. tisztelettel, a parancsolj, parancsodra, a méltóztass, méltóztassál, kegyeskedjél, kegyeskedve méltóztassál kifejezésekben kedve szerint dúskálhatott a burzsoá. Anekdoták szóltak arról, ha valaki elvétette a helyes kifejezés alkalmazását és mulatságos társaságbeli anyagnak számított, ha egyik-másik vendég úgy köszöntötte a háztartásbeli alkalmazottat, tévedésből, mint ahogyan a háziasszonyt szokás. A burzsoá-illemtan számos változata ma is birtokunkban van még. A népi demokrácia feladata, hogy többek között ezzel is leszámoljon.”[1] 

Ahogy a boldog békeidőkben illett

Ladó János nyelvész 1958-ban írt cikket a különféle köszönésformákról:

„A csókolom nőüdvözlésforma különösen a felszabadulás után terjedt el közvetlenebb, körön belüli használatban. Ennek oka az, hogy a felszabadulás után joggal sokat támadott kezét csókolom köszönéssel való kapcsolata, pontosabban: az ebből származásának tudata feledésbe merült, és így a támadásokat ügyesen kikerülő szerencsés középútnak látszott a középkorias kezét csókolom és a ma még minden társadalmi rétegnél teljesen át nem melegedett jó napot kívánok között. A kezét csókolom köszönésnek születtek ezenkívül különféle szórendcserés, németeskedő, tréfás, tegező és többes számú változatai is. Ilyenek a lovagiaskodó csókolom a kezét, a finoman tegező csókolom a kezedet vagy kis kezedet, a közvetlen vidámságú csókolom a kacsóját vagy kacsádat, a németből faragott kisztihand, az újdonsült vidám-vagányos smárolom a jachtodat, valamint a szóvegyülés szándékosan pajkos alkalmazásával tréfálkozó csókolom a kisztihandját és ennek tréfás franciás torzítása, a csókolom a zsüsztihandját.”[2]

1958-as köszönési illemtan:

„A köszönés főbb szabályai: Mindig udvariasan köszönünk és minden köszönést barátságos, szívélyes visszaköszönéssel fogadunk: az unott köszönés sértő. Akinek köszönünk, annak nézzünk a szemébe, ezt kötelezőleg előírja a jó modor. Hangosan vagy némán is köszönhetünk, de sohasem puszta fejbiccentéssel. Köszönésünk mindig ízléses, udvarias legyen, a túl hangos, bizalmaskodó köszönés, főleg nyilvános helyen, utcán, ízléstelenségre, rossz modorra vall – a „Szevasz”, „Csókolom”, még fiatal lányok, fiúk között is modortalan ízléstelenség.(…) A köszönés külső formáin sokat vitatkoznak. Hogyan köszönjünk? A leglényegesebb szabály: tisztességesen, udvariasan köszönjünk. Egy „Jó reggelt”, „Jó napot”, vagy egy „Jó estét” köszönés sokszor több tiszteletet fejez ki, mint egy harsogó „kezét csókolom”. Nem kötelezhetünk senkit arra, hogy kezet ne csókoljon, vagy kezét csókolommal ne köszönjön, ez mind megengedhető lehet: de a legfontosabb, hogy a legteljesebb tisztelettel köszönjünk asszonyainknak. Szép és mélyen emberi köszönési forma, ha valami jót kívánunk embertársainknak köszönés formájában: Jó egészséget, Jó szerencsét vagy akár Jó étvágyat is köszönhetünk, ha étkezési időben találkozunk.”[3]

1960-ban a Ludas Matyiban Hidvéghy Ferenc versbe foglalta a köszönési formulákat és az ezzel kapcsolatos bizonytalanságokat:

„»Üdvözlöm«, Hogy köszönjünk a nőknek? — kérdik, Azok, kik ezen vitáznak most, S ilyen gondokban járnak térdig. De a „szevasz” is használatos, „Kisztihand”-dal is köszöngetnek, Melyikkel adjunk kifejezést A nők iránti tiszteletnek? „Csókolom kezét” — mondtam egyszer egy nagymamának szelíd szájjal, Fehér fürtjeit igazgatva, „Szia” — szólt vissza kacér bájjal.”[4]

A Kertészmérnök lap is elvetendőnek találta a Kisztihand formulát:

A Kisztihand fertőzése persze jóval régebbi: Kertész Gyula kimutatta, hogy a spanyol etikettből – Habsburg közvetítéssel – áradt szét a monarchia területén. Ám az ilyen hagyományokat szükségtelen ápolnunk !”[5]

1975-ben „Kisztihand, Budapest” címmel kisfilmet rendezett Lisziák Elek. A nyolc perces filmben a Szerencsi Helytörténeti Múzeum gyűjteményéből származó kétezer századfordulós Budapest képeslapokat „»anzikszokat« mozgat meg, villant fel, csoportosít, kever-kavar ironikus század eleji életképpé”, egy letűnt világot megjelenítve.[6] A nyugatról érkezők turistákat, nyugati emigráns magyarokat is így gúnyolták ki:

„Azért az mégis más, kisztihand. Nyugat. Elegancia. Műveltség. Nem tetszik elhinni, kisztihand, Nápolyban az utolsó koldus is perfekt olasz. Na? Kérdem én, kisztihand, van ilyen minálunk? Höhö, még koldus sincsen, kisztihand. Messze vagyunk mi még attól. Ég és föld, kisztihand. Emberek. Báj. Közvetlenség.”[7] 

shutterstock_99912707
Egy letűnt kor szokása

1980-as helyzetjelentés az uralkodó köszönési formákról:

Ez idő szerint a köszöntésnek három uralkodó változata van: 1. Kezicsókolom, 2. Jó napot (kívánok), 3. Szia. A kezicsókolom őse a német származású „Kisztihand”, azaz „Ich küsse die Hand”. Ez az idegen formula valamikor igazi jelentéstartalmat hordozott: a férfi a köszönés mellé kezet is csókolt a hölgynek, igazolva, hogy nemcsak a levegőbe beszél. Ma már az ilyesmi ritka. (Nem a levegőbe beszólás: a kézcsók.) Az pedig teljesen elképzelhetetlen, hogy a hetedik általánosba járó diáklány a harsány „Kezicsókolom” után csókot leheljen a harmadik emelet négyben lakó Drabniczki bácsi bagószagú kezére.(…) De ez még nem minden. A diáklány — nevezzük Beának — a természet törvénye szerint nőni kezd. Formásodik, kerekedik, kis rúzs kerül a szájára, udvarlók kísérgetik — szóval, elmúlt tizenhét éves. Jön haza testhez álló ruhájában, tűsarkú cipellőjében, haja fodrásznál bodorítva, körülötte diszkrét illat — és a lépcsőház aljában várja a liftet. Akkor megjelenik Drabniczki Béla a harmadik emelet négyből. Megakad a szeme a vonzó lakótársnőn — nő ez már, nem vitás —, és ekkor mi történik? Nyájasan bólint, és — mint beintésre egy kéttagú kórus — egyszerre köszönnek egymásnak kezicsókolomot. Drabniczki, mert egy felnőtt hölgynek ez dukál — Bea pedig azért, mert így szokta meg óvodáskora óta.(…) Jó napot kívánok. (…)Az, hogy a történelmünk során erre a teljesen ártatlan köszönésre rejtélyes okokból rátapadt valami. Amitől ez a jó napot derb lett egy kicsit. Nem elég udvarias. Azt hiszem, még abból a korból származik ez, amikor a bejárónő úgy köszönt a nagyságos asszonynak, kezicsókolom, és az asszonya úgy felelt rá, jó napot, Mari. És azóta, mind a mai napig, ennek a jó napot-nak egy kis mellékíze van.”[8]

A rendszerváltásig ez maradt a köszönésekkel kapcsolatos uralkodó beszédmód. Az 1990-es években egyrészt visszaszivárogtak a szocialista időszakban tiltott, két világháború közti köszönésformák, megszólítások (pl. úrhölgy), de ezzel párhuzamosan divatossá vált a tegeződés is – angol minta alapján. Ideológiai alapon már nem vált tiltott egyetlen köszönési forma sem, divatkérdéssé vált.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Források:

[1] Népszava, 1949. március 27. 11. o.

[2] Ladó János: Köszönés és megszólítás napjainkban. 1958. 426. o.

[3] A Hét, 1959. augusztus 16. 5. o.

[4] Ludas Matyi, 1960. március 24. 6. o.

[5] Kertészmérnök, 1966/8. 27. o.

[6] Népszava, 1975. február 18. 5. o.

[7] Ludas Matyi, 1979. április 19. 3. o.

[8] Népszabadság, 1980. december 6. 6. o.

A nyitóképen Gusztáv, aki szó szerint értelmezte a kisztihandot

Facebook Kommentek