Dicsőségtábla, faliújság, Samu bácsi. Vizuális tömegmanipuláció a szocializmusban

Huhák Heléna

Szemléltető agitáció: a fogalom az 1950-es évek egyik politikai gyakorlatát; a pártállami propaganda képi kódrendszerbe csomagolt formuláit takarja; a kor embere számára pedig mindennapos látványt jelentett. Mi is volt tulajdonképpen a szemléltető agitáció, hol, milyen eszközkészlettel, üzenettel és céllal alkalmazták?

A második világháború utáni első szabad május 1-jei felvonulást megörökítő fényképeken nemcsak tömegek, hanem politikai jelszavak, portrék, plakátok is hullámoznak. Az utcák és nyilvános terek e korai birtokbavétele után a propagandaképek alkalmazása a következő évek ünnepségein, évfordulóin, különféle témájú kampányaiban állandósult, emellett a hétköznapokban is egyre gyakoribb módszerré vált az MKP, majd az MDP üzeneteinek közvetítése. Az egypártrendszer kiépülése után a párt a kommunista világképet és ideológiát az élet valamennyi területén való igazodási ponttá kívánta emelni, azt hangoztatták, a munkához „szocialista viszonyt” kell kialakítani, a kommunista fegyelem, öntudat és erkölcs szerint kell élni. Hogy mindez a sokszor homályos és elvont fogalom mit jelentett a gyakorlati életben, azt az agitátorok, népnevelők magyarázták a lakosságnak. A szocialista rendszer építésében, a termelés fokozásában, a tervek teljesítésében és egyéb társadalmi munkákban való felülről támasztott részvételi igény a folyamatos agitáció és mozgósítás állapotában tartotta a társadalmat.

Az ún. szemléltető agitáció – mint a képi formába öntött pártakarat – a brosúrákban és a sajtóban megjelenő írásbeli, valamint a népnevelők kisgyűléseiben, házi agitációjában, a Szabad Nép-félórákban kiteljesedő szóbeli agitáció mellett a politikai felvilágosító munka harmadik csatornájaként működött. Városon és vidéken egyaránt megjelentek a szocialista termeléshez, a Magyar Dolgozók Pártjához és vezéreihez kapcsolódó ábrázolások.

A beszolgáltatás agitációs díszletbe „öltöztetett” Földművesszövetkezet terményraktára valahol Magyarországon, 1950. (Magyar Rendőr/FORTEPAN – 16603)

A szemléltető agitáció képzeletbeli katalógusát fellapozva igen bőséges kínálat tárul elénk. E kelléktár főbb típusai a következők voltak: jelszó, plakát, sztahanovista arcképcsarnok, dicsőségtábla, szégyentábla, harci röplap, villám, agitációs kiállítás (altípusai: selejt-, újító-, vándorkiállítás), kirakatújság, faliújság, agitációs album, -levelezőlap.[i] A készítés módja szerint a dekorációs és szemléltető eszközök központilag előállítottak és helyben gyártottak is lehettek.  Előbbieket – a pártkiadványokkal egyetemben – a pártnyomdák állították elő, a Propagandaanyag Terjesztő pedig beterítette velük az egész országot.

A befogadás rítusait, a faliújságcikkek olvasását, a versenytábla eredményeinek megvitatását, a selejtkiállítások megtekintését az emberek hétköznapjainak természetes részévé, a dekorációs elemekkel terhelt látványvilágot pedig természetes közegévé kívánták tenni. A hatásfokra tulajdonképpen nincsenek megbízható forrásaink, közvélemény kutatások nem készültek a korszakban. Saját korunk társadalmáról sem tudnánk könnyen megállapítani, egy-egy plakátkampány mennyiben lehet a véleményformálódás kiindulópontja, későbbi cselekedeteink ösztönzője. A népnevelői jelentésekben ugyan írtak arról, hogyan ösztönzi a szemléltető agitáció a munkaversenyt, a selejt csökkentését, a munkafegyelmet és így tovább.[ii] E megállapítások mögött azonban többnyire a felfelé való megfelelési kényszert és a felelős funkcionáriusok önigazolását sejthetjük.

KISZ-faliújság Hódmezővásárhelyen, 1959. (Németh András/FORTEPAN – 30159)

Hol találkozott a propaganda termelte képekkel a kor embere? Evidens és hangsúlyos volt a szemléltető eszközök jelenléte a párthoz kötődő politikai terekben, így a pártházakban, az alapszervezeti helyiségekben, pártiskolákon. A munka világát is sűrű agitációs háló szőtte be. A plakátok az épületek homlokzatairól szép lassan behatoltak a belső terekbe, bekúsztak az üzemi tusolók falára és az öltözők szekrényeire is.

A szemléltető agitációs eszközök megismeréséhez sokszor a sajtófotókon keresztül vezet az út. A gyárbelsőkről készült felvételeken, a piszkos, olajos gépek között környezetidegennek tűnnek a drapériákkal, zászlókkal dekorált képek és feliratok.[iii] E felvételeken a hanyagság, de a túlteljesítés vizuális leképeződése is megfigyelhető. Előbbi esetben a beállított fotó kedvéért sem ragasztották fel a lehajlott plakátok sarkait, nem pótolták a feliratok leesett betűit. Utóbbira pedig példa, amikor a dekorációfelelősök minden szabad négyzetcentimétert jelszavakkal, képes híradókkal, plakátokkal, zászlókkal, drapériákkal borítottak be, mit sem törődve azzal, hogy az agitációs kellékek egymásba lógnak, egymást eltakarják, az esztétikai élményről szót sem ejtve.

Agitáció és propaganda az épülő Sztálin Vasműben, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum TFGY 2018.200.1.31.

Falun a szocialista típusú mezőgazdasági termeléshez kötődő helyszínek – tsz-iroda, állami gazdaság, gépállomás, begyűjtési ráktárak stb. – alapvető agitációs tereknek számítottak. Továbbá a párthoz, közigazgatáshoz kötődő épületek kül- és belterei mellett minden egyéb forgalmas helyen – piactéren, közlekedési csomópontban – fel kellett bukkannia egy-egy nyomtatott jelszónak, képes híradónak, dicsőség-, vagy szégyentáblának.

„Ezek a mi büszkeségeink” című tabló a munkaverseny eredményéről a Váci úti Ganz Hajógyárban, 1949. (Magyar Rendőr/FORTEPAN – 16495)

A közterek hangsúlyos agitációs felületeit alkották az üzletek belső terei, kirakatai. A budapesti Magyar Divatcsarnok gyermekruhaosztályán hatalmas felirat éltette Sztálint, a béke védelmezőjét; a cipőrészlegen a hölgyvásárlók a háborús uszítók ellen agitáló jelszó alatt próbálhatták fel a lábbeliket; a Verseny Áruház kirakatában pedig békegalambbal és a mezőgazdaság gépesítését propagáló képekkel, feliratokkal köszöntötték a karácsonyt.[iv]

A szemléltető agitációs eszközök egymáshoz való viszonya sem volt lényegtelen, ennek legtriviálisabb példája Lenin, Sztálin és Rákosi portréinak klasszikussá vált elrendezése. A személyi kultusz „szentháromságán” túl más típusú kellékek esetében is ügyelni kellett az összképre. Például megjegyezték, hogy a Rákosi életéről kiadott faliújság valamint a Lenin-faliújság csak egymástól elkülönítve használható fel, nehogy Rákosi „elnyomja” Lenint. Az egyik budapesti lakóházat pedig két egymásnak hátat fordító Sztálin-képpel díszítették. Az eset bejelentői provokációt sejtettek.[v]

A családi terek birtokba vétele csupán egy szűk réteg, a rendszer kitüntetettjeinek és elkötelezettjeinek esetében válik igazán tetten érhetővé. A sztahanovistákat otthonaikban ábrázoló fotósorozatokon a „szocialista szentélyek” oklevelekkel, vándorzászlókkal, kitüntetésekkel teltek meg, néhány esetben ezek sűrűsége felébreszti a gyanút, nem csupán a fotó kedvéért épült-e vajon fel az összehordott relikvia-halom. A szemléltető agitáció privát térbe való behatolására falun még inkább kevés olyan példa lelhető fel, ahol a lakossági kezdeményezésből fakadt a dekorálás. Néhány utalásban felbukkan, hogy a családi otthonok díszítése az átalakuló világban meglepő megoldásokat szült. Az idézet ugyan 1945-ből származik, de 1948 után is találkozhatunk hasonlóval: „Voltam egy tanyán, volt gazdasági cseléd lakja, feleségestől és családostól párttagok, a falon szent kép és Rákosi kép.”[vi]

Sztálin és Rákosi Mátyás portréi a Magyar Országos Asztalitenisz Szövetség székházának egyik termében, 1949. (Kovács Márton Ernő/FORTEPAN – 33763)

Az agitációs eszközöknek ideális esetben tulajdonképpen „szögre akasztott” népnevelőként kellett funkcionálniuk. A folyamatos mozgósítás követelményének eleget téve fel kellett kelteni a dolgozók érdeklődését a szocializmus ügye iránt, növelni „öntudatukat”, „politikai fejlettségüket”, hogy jobban megértsék a párt határozatainak fontosságát és nagyobb áldozatot hozzanak végrehajtásuk érdekében. A szemléltető agitáció a munkaverseny fő terepének is számított. Ennek népszerűsítésére bonyolultabb kivitelezésű, vizuális formátumokat is létrehoztak. Például az egyik üzemi telep udvarán az érkező és távozó dolgozók naponta megnézhették a verseny állását. Ehhez egy „ötletes készülékben” forgó korongot helyeztek el, melyre egy-egy „háborús uszítót” ábrázoló bábu fejét applikálták. A korong egy kalapácsot tartó munkás-figura közreműködésével nagyokat sújtott Tito és Truman fejére: „A szerkezet világosan és szemléltetően ábrázolja: minden kalapácsütés, a termelés emelkedésének minden egyes százaléka csapás az imperialista háborús gyújtogatókra.” Ugyanitt egy másik szerkezetben minden műhelyhez egy háborús uszító képét rendelték, nyakán kötéllel, melyet annak volt joga meghúzni, aki a legtöbbet teljesített aznap.[vii] A munkaversenyt és a béketábor erősítését ugyan véresen komolyan vették, mégis ilyen és ezekhez hasonló bugyuta játékokkal magyarázták.

A pozitív tartalmú mozgósítás ellenpólusaként a leleplezés is alapfeladattá vált. Ennek célkeresztjébe a társadalom számos csoportja bekerülhetett: az üzemekben az igazolatlanul hiányzók, a munkafegyelem megsértői, a falvakban az új agrotechnikai eljárások iránt érdektelennek mutatkozók, a beadásban lemaradók, a tsz-ből kimaradók és így tovább. A kritika és megszégyenítés fő eszköze a szégyentábla volt, erre lehetett a legkönnyebben felkerülni. Ha magunk elé idézzük a Húsz óra című filmet, emlékezhetünk arra a jelenetre, amikor egy kerítésre szögelt villám tűnik fel az egyik gazda kapuján „Ebben a házban lakik Balogh Antal a nép ellensége.” felirattal.[viii]

Jelszó a Weiner Leó (akkor Horn Ede) utca 6. számú ház homlokzatán, 1950. (Hámori Gyula/FORTEPAN – 105553)

Végezetül érdekes adalékként megemlíthetjük, hogy a szemléltető agitáció különféle „performanszokat” is inspirált. A MÁVAG üzemében a kultúrpropagandista – az ábrázolásokról jól ismert, imperialista hatalmakat megtestesítő figurának – Uncle Samnek, azaz az amerikai „Samu bácsinak” öltözve, csillagos cilinderben, zsakettben és kockás nadrágban fogadta az elkésőket és felkereste a selejtesen, rosszul termelőket is. Gunyoros gratulációja után megköszönte valamennyiüknek, hogy hanyagságukkal segítik őt és az amerikai imperializmust.[ix] Az üzemben megrendezett „kommunista farsang” minden bizonnyal egy nem széles körben elterjedt és alkalmazott, szélsőséges példája a szemléltető agitációnak, az – ezúttal élő szereplő megformálta – képbe bújtatott propagandának. A fenti példákkal együtt ugyanakkor beilleszkedik a szocialista kultúrpolitka és művészetkoncepció közérthetőségre való törekvései közé. A központilag megszabott politikai tartalmat közvetítő, leegyszerűsített üzenetek megszabták a korszak film-, képzőművészetének, fotográfiájának fejlődési irányát s nyomot hagytak a mindennapi tárgyi, vizuális környezeten is.


 Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


[i] A szemléltető agitáció a politikai felvilágosító munka fontos eszköze. MDP, Budapest, 1951. 5–24.

[ii] A szemléltető propaganda a pártiratok szerint leginkább a megszégyenítéssel való mozgósításban teljesített jól: „A Villámon keresztül igen élesen felléptünk a munkafegyelem lazítóival szemben, élesen megbíráljuk, aminek eredménye meg is mutatkozik.Pl. Jakab József, mikor meglátta a Villámot, egészen elsápadt ás csak annyit tudott mondani, hogy a felesége meg ne tudja, mert nem ad akkor enni.” Az MDP Ózdi Nagyüzemi szervezetének jelentése az agitációs és propagandamunkáról. Ózd, 1951. december 12. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban MNL OL) M-KS 276. f. 89. cs. 466. ő. e.

[iii] A téma – és a korszak – gazdag fotódokumentációját a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára és az MTI archívuma őrzi. A párt központi lapjának, a Szabad Népnek 1949-től négy-öt fotósból álló saját riporteri gárda szállította a fotókat. Az 1949 és ’62 között készült felvételek eredeti negatívját a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi. Jalsovszky Katalin: Magyarország mindennapjai a Szabad Nép fotóarchívumából 1949–1956. Sötét évek, derűs képek. http://fotomuveszet.net/korabbi_szamok/200356/magyarorszag_mindennapjai_a_szabad_nep_fotoarchivumabol_1949%E2%80%931956

[iv] A hozott példák a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött Szabad Nép fotóarchívumából idéztem.

[v] Javaslat a párthelyiségek és felvonulások, rendezvények, gyűlések dekorációjának egységesítésére, vezető elvtársaink népszerűsítésére (vázlat). [d. n.] MNL OL M-KS 276. f. 108. cs. 2. ő. e.

[vi] Tanulságok falusi agitációs útról, 1945. október hó. [d. n.] 1. o. Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár 274. f. 21. cs. 88. ő. e.

[vii] A szemléltető agitáció, 1951: 43–44.

[viii] Húsz óra. Rendezte: Fábri Zoltán, írta: Sánta Ferenc, 1965.

[ix] A szemléltető, 1951: 55

A borítóképen az 1947. május 1-ei felvonulás látható a Hősök terén (Berkó Pál/FORTEPAN – 78844)

Facebook Kommentek

További írásaink