A tatabányai római katolikus bányalelkészség története 1903—1935

Macher Péter

1929. december 8-án különleges esemény részesei voltak a tatabányaiak. Serédi Jusztinián esztergomi érsek ezen a napon szentelte fel a tatabányai VII-es telepi római katolikus templomot. Az ünnepségen a hercegprímáson kívül jelen volt még többek között a győri püspök, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. vezérigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, egy volt miniszterelnök; de még a vatikáni államtitkár is levélben üdvözölte a megjelenteket. Ritkaság számba megy, hogy egy nagyközségi templom felszentelésén ennyi közméltóság tiszteletét tegye. Miben is állt az esemény jelentősége? Írásomban erre keresem a választ.

A Magyar Általános Kőszénbánya Rt. (MÁK Rt.) 1896-ban nyitotta meg az első bányaaknát a Komárom vármegyéhez tartozó Alsógalla község határában. Rövid néhány év leforgása alatt kiépült egy iparvidék, Alsógalla-bányatelep pedig 1902-től Tatabánya néven önálló kisközség lett. Az újabb ipari beruházásoknak és a népesség növekedésének köszönhetően 1923-ban már nagyközség státusszal büszkélkedhettek a tatabányaiak. A bányanyitás időszakában az Osztrák-Magyar Monarchia szinte valamennyi tartományából érkeztek bányamunkások Tatabányára. Leginkább az ausztriai tartományokból jöttek német és szlovén anyanyelvű munkára jelentkezők, de aki a századfordulón elsétált a bányatelepi munkásházak között, az lengyel, ukrán, bosnyák és olasz nyelvű beszélgetéseket is hallhatott. Az első tatabányai bányászok tehát etnikailag és kulturálisan erősen különböztek egymástól. A MÁK Rt. vezetésének meg kellett találnia a módját, hogy a heterogén személyi állományból egységes, a vállalat iránt lojális munkaerőt hozzon létre. Ehhez viszont meg kellett találni azokat a közös pontokat, amik mentén fel lehetett sorakoztatni a bányászokat, úgy, hogy azok a vállalat számára is előnyösek legyenek.

Az első hullámban 1896 és 1900 között, az akkor még Alsógalla-bányatelepre érkezett több mint 4000 főnyi munkás mintegy 80%-a római katolikus felekezetű volt. A MÁK Rt-nek tehát roppant kedvező lehetőséget jelentett a katolikus vallásúak elsöprő többsége. Ennek kiaknázásához persze az kellett, hogy a kiépülő Tatabányán megszervezzék a hívő bányászok lelki gondozását. A bányászok viszonya a valláshoz sajátos volt. Sokan elsőgenerációs bányászként magukkal hozták a szülőföldjükről hagyományaikat és fontosnak tartották a hitéletet. Ugyanakkor egy részük már teljesen elszakadt eredeti közösségétől és radikalizálta őket a bányamunka embert próbáló nehézsége. A munkakörülmények sok bányászt fordítottak a baloldali, ekkor még szociáldemokrata szervezkedések irányába. A MÁK Rt. ennek is igyekezett elejét venni, illetve a folyamat mértékét csökkenteni.

A MÁK Rt. 1903-ban Széchenyi Miklós győri püspökkel egyetértésben bányalelkészséget alapított Tatabányán. Az egyházi anyakönyveket az év októberétől kezdték el vezetni, ami egyértelműen tanúskodik a plébánia működéséről. Egészen addig Alsógalláról látták el a katolikus bányászok lelki gondozását. Az új bányalelkészség jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy Tatabánya 1902-es megalakulását követő esztendőben már nem csak közigazgatási, hanem egyházi szempontból is önállósodott a bányatelep. Beszédes továbbá, hogy a MÁK Rt. 1903. évi üzleti jelentése is említést tesz róla. Tatabánya első plébánosa Seedoch Károly Vince atya lett.[i]

2. Seedoch Vince Károly, Tatabánya első plébánosa – forrás: Tatabánya Egyházközségi Értesítő 1935. áprilisi szám, 2. p., Tatabányai Múzeum

Seedoch Károly 1874. január 22-én a Sopron vármegyei Völgyfalván.[ii] A település mai neve Zillingtal és Ausztria Burgenland tartományának része. Völgyfalva alapvetően horvátok lakta falu volt, Seedoch atya is horvát felmenőkkel rendelkezhetett. (Magyarország nyugati részén a 16. században horvátok telepedtek le, akik az előrenyomuló törökök elől menekültek szülőföldjükről. Napjainkban is láthatunk háromnyelvű, horvát, német és magyar feliratú helységnévtáblákat a térségben.) Nyugat-Magyarországon a német ajkú lakosság is igen jelentős volt. Seedoch atya minden bizonnyal már fiatalon elsajátította a német, a horvát, valamint a magyar nyelv magas fokú ismeretét.

Seedoch atya Győrben tanult teológiát, ahol 1897-ben szentelték pappá; ezt követően Csornán szolgált káplánként, egészen 1903-ban kezdődő tatabányai szolgálatáig. A húszas éveiben járó káplán minden szempontból megfelelt a MÁK Rt. támasztotta elvárásoknak. Vegyes lakosságú vidékről származott, így a nyelvtudása és emberi tapasztalata is rendelkezésre állt ahhoz, hogy elláthassa a „bábeli” Tatabánya lelkipásztori feladatait. Az ifjú plébánosban ugyanakkor biztosan megvolt a kellő ambíció és energia ahhoz, hogy az alapoktól építsen fel, majd vezessen egy új egyházközséget.

Megfigyelhető, hogy a bányanyitás időszakában a MÁK Rt. minden esetben olyan személyeket küldött Tatabányára vezető pozícióba, akik nemzetiségileg tarka régiókból származtak, vagy korábban hosszabb időt töltöttek el ilyen helyen. Nem csak a műszaki munkakörökre volt igaz ezen megállapítás. Az első bányaigazgató, Ranzinger Vince a német-szlovén vegyes hátterű krajnai Gottschee (ma Szlovénia) település szülötte. Szabó Ignác, Tatabánya első orvosa a magyar, szlovák és zsidó etnikumú lakossággal rendelkező Nyitrán látta meg a napvilágot 1868-ban. Seedoch Vince atya személye tökéletesen beleillik ebbe a képbe.

3. Tatabánya Egyházközségi Értesítő 1929. júniusi száma – forrás: Tatabányai Megyei Jogú Város Levéltára

A lelkipásztor személyén túl gondoskodni kellett a megfelelő épületekről is. 1904-ben egy lelkészlakot alakítottak ki Seedoch atya és káplánja részére, valamint egy ideiglenes templomot az ún. Libadombon. Ezt követően egyeztetés kezdődött a MÁK Rt. és a győri katolikus egyházmegye között templom építése ügyében. 1908-ra a tervező Ullein József el is készült a tervekkel, az alapító okmányt pedig 1911 januárjában írták alá. Háromhajós, tizenkét oszlopos templom épült; eklektikus stílusban, sziléziai gótikus vonásokkal. A templomot 1912. május 12-én szentelte fel Várady Lipót Árpád győri püspök Szent István király tiszteletére. Az eredeti fő- és két mellékoltárt az Osztrák-Magyar Monarchia Tirol tartományából hozták.[iii]

Az I. világháború időszaka természetesen nem kedvezett a hitélet felvirágoztatásának. A Tanácsköztársaság időszakában, 1919 áprilisában Seedoch atyának menekülnie kellett Tatabányáról, ahova csak a kommün bukása után, szeptemberben tért vissza. Az 1920-as évek második felétől azonban felgyorsultak az események: a magyarországi keresztényszocialista mozgalom erősödött, és tervbe vették egy országos bányalelkészi hálózat kiépítését is. 1927. szeptember 1-jén sor került a hivatásos bányamunkás lelkipásztorok első országos konferenciájára a Dunagőzhajózási Társaság pécsi bányatelepén; Tatabányát Seedoch atya képviselte.[iv] Keresztényszocialista bányamunkásmozgalmak szervezésében a Dunántúl katolikus többségű bányavidékei jöhettek számításba. A katolikus bányászok leginkább az illetékes megyéspüspök erkölcsi és anyagi támogatásában bízhattak: a Pécs környéki feketekőszén-bányák vonatkozásában a pécsi, a közép-dunántúli bauxitbányák esetében a veszprémi püspök.

Tatabánya Egyházközségi Értesítő 1933. januári száma – forrás: Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára

 

Az 1927. esztendő végén Serédi Jusztinián foglalta el az esztergomi érseki széket, aki követendő példával járt el a főpásztorok előtt a bányászok pasztorálásában. Különösen szívén viselte a székhelyéhez közel eső dorogi és tatabányai bányászok lelki gondozását. Sokat elmond az, hogy már 1928 nyarán Tatabányára látogatott és a bérmálásban működött közre. A magyar katolikus egyház feje ekkor ígéretet kapott a MÁK Rt. vezetésétől egy új templom megépítésére. Valószínűleg a hercegprímás látogatása alkalmából nyerte el Seedoch atya a pápai prelátusi címet. A következő évtől a tatabányai plébánia havi lapot indított „Tatabánya Egyházközségi Értesítő” címmel. A lap borítója a helyi egyházi építményeket ábrázolja. 1929. október 13-án pedig a tatabányai Népház nagytermében megalakult a „Tatabányai Katholikus Egyházközség”, elnökéül Rehling Konrád tatabányai bányaigazgatót választották.[v] Az egyházközség világi vezetésébe alapvetően bányatisztviselőket delegáltak, az altisztek és fizikai munkások kisebbségben voltak.

5. A Szent Család templom a felszentelése után – forrás: Tatabányai Múzeum lt. sz.: 34.97.21

Az 1929. évben a tatabányai VII-es telepen el is készült az új neoromán stílusú templom, a terveket Székely Jenő, a MÁK Rt. tatabányai főépítésze készítette. Figyelemre méltó, hogy az építkezésről a Magyar Építészet c. lap is tudósított.[vi] A festett ólomüvegek közül az egyik Szent Jusztiniánt, a másik magát Serédi hercegprímást ábrázolja. A templom előtt egy Szent Imre szobrot is elhelyeztek a Szent Imre emlékévre (1930) való tekintettel. A templomot 1929. december 8-án szentelték fel a Szent Család tiszteletére. Az ünnepélyes szertartást Serédi Jusztinián hercegprímás celebrálta, aki XI. Pius pápa nevében Nagy Szent Gergely-renddel tüntette ki Rehling Konrád bányaigazgatót az egyházközségért végzett munkája elismeréseként. Az eseményen jelen volt még Vida Jenő, a MÁK Rt. vezérigazgatója, Berzeviczy Albert, a MÁK Rt. és az MTA elnöke, a majkpusztai születésű gróf Esterházy Móric egykori miniszterelnök, a győri püspök, valamint a fő- és alispán. Pietro Gaspari vatikáni államtitkár levélben mondott köszönetet Vida Jenőnek. A felszentelést követően 150 fős díszebédet adtak a hercegprímás tiszteletére a bányatisztviselői kaszinóban.[vii]

6. A Szent Imre-szobor Tatabánya legrégebb szobra – forrás: Molnár József

A ’30-as években több keresztény felekezet is működött Tatabányán (Credo Egyesület, Oltár Egyesület).[viii] Ezek vezetésében megint csak vezető bányatisztviselőket, vagy azok feleségeit találjuk. Seedoch atya, aki a vármegyei törvényhatósági bizottságának is tagja volt, 1934-ben a VI-os telepen felszentelt még egy templomot Szent Imre tiszteletére, majd 1935. március 25-én elhunyt. Élete végén büszkén tekinthetett vissza lelkipásztori életművére, amit templomépítések sorozata, valamint a vezetésével katolikus nagygyűléseken résztvevő nagy számú bányász fémjelez. A szocialista időszak történetírói előszeretettel támadták a bányalelkészségeket azzal, hogy azok csupán a kormányzat által a bányászokra erőltetett szervezetek voltak 1945 előtt. Mint láttuk, a MÁK Rt. valóban felhasználta saját céljaira a tatabányai bányalelkészséget: kezdetben a bányászok egységesítését várta tőle, a Horthy-rendszerben már inkább a kormányzatnak igyekezett megfelelni annak támogatásával. Ezzel együtt is hiba lenne pusztán politikai eszköznek minősíteni a bányalelkészségeket.


 Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


[i]Budapest Főváros Levéltára. VII. 2.  e.  923. doboz, MÁK Rt. Igazgatóság jelentése az 1903. üzleti évre.

[ii] Tatabánya Egyházközségi Értesítő 1933 áprilisa. p. 3.

[iii] Bárdos István: Adalékok Tatabánya keresztény egyházainak és zsidó hitközségeinek történetéhez. In: Fűrészné Molnár Anikó szerk.: Tatabánya 45 éve város. Tata, 1992. 63-79.: p. 69.

[iv] Gergely Jenő: A keresztényszocialista bányamunkás mozgalom 1919-1944. In: Limes 1991/1. sz. 5-22.: p. 12.

[v] Ravasz Éva: Rehling Konrád bányaigazgató. In: Ravasz Éva szerk.: Férfiportrék a XX. századból. Tatabánya, 2011. (Tatabányai Levéltári Füzetek 13.) 19-43.: p. 29.

[vi] Simonik Péter: Szénporos emlékkavicsok. A zsidóság gazdasági és társadalmi szerepe Tatabánya elődközségeiben a bányanyitástól a második világháború végéig. Tatabánya, 2017.: p. 69.

[vii] Tatabánya Egyházközségi Értesítő 1929 októbere. p. 7.

[viii] Simonik Péter: A Népháztól a Gőzfürdőig. Munkásjóléti intézmények a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. tatabányai bányatelepén. 1896-1945 .  Tatabánya, 2017. (Tatabányai Levéltári Kiadványok 16.) p. 168.

A borítóképen egy 1928. júliusában a tatabányai Szent István templomnál tartott körmenet látható. Háttérben az erőmű. (Tatabányai Múzeum lt. sz.: 1151/1.)

Facebook Kommentek

További írásaink