Csehszlovákiáért, de Beneš nélkül

Az Edvard Benešhez köthető második világháború alatti csehszlovák emigráció története legalább nagy vonalakban ismert Magyarországon (a Napi Történelmi Forrás hasábjain is olvasható néhány cikk a csoportosulással kapcsolatban), azonban az már kevésbé ismert, hogy az exelnök mellett mások is szerveztek, vagy próbáltak létrehozni emigráns politikai csoportokat, amelyek fő célja Csehszlovákia restaurációja lett volna. Az egyik ilyen tömörülést két szlovák, Štefan Osuský, az ország párizsi követe és Milan Hodža, Csehszlovákia addigi egyetlen szlovák nemzetiségű miniszterelnöke hozta létre. Erről a grémiumról ismert annyi Magyarországon, hogy Beneš mozgalma bekebelezte, Hodža pedig elszigetelődött. Sokkal kevesebb szó esik azonban Lev Prchala tábornokról, aki szintén egy emigráns csoport létrehozásán fáradozott.

Lev Prchala (1892-1963) a csehszlovák hadsereg egyik legnépszerűbb tábornoka volt, aki a müncheni krízis idején a fegyveres ellenállás mellett tette le a garast, amit szóvá is tett az akkor (még) államfőként működő Edvard Benešnek négy másik tábornokkal együtt. [1] Később, a helyi autonóm ruszin kormányzat felháborodására Prága hadügyminiszterré nevezte ki Husztra, erősítendő az egyre inkább az elszakadás felé mozduló kárpátaljai kormányzat feletti központi kontrollt. A második csehszlovák köztársaság számára végzetes, 1939 márciusi napokban Prchala leginkább a Kárpátalján állomásozó katonai alakulatok evakuálásért felelt, amelyek nagyobb atrocitások nélkül hagyták el a területet, majd hazatért a német megszállás alatt álló Prágába.

Lev Prchala – forrás: a Cseh Nemzeti Múzeum honlapja

Mint a volt csehszlovák hadsereg prominens, a katonák közt népszerű vezetője, nem sokáig maradt hazájában. Prchala a németek tudtával és Varsó támogatásával Lengyelországba távozott családjával. Prchala Krakkóban rendezte be központját, ahová 1939 tavaszán-nyarán egyre több, a németek ellen harcolni kívánó cseh és szlovák korábbi katona érkezett. Nagyobb részüket Gdyniából induló hajók szállították Franciaországba, ahol a helyi csehszlovák emigráns szervezet kívánt róluk gondoskodni, valamint hadsereget szervezni belőlük. Ez a vonatkozó francia jogszabályok miatt azonban nem ment egyszerűen.

A Lengyelországban maradt csehek és szlovákok megszervezése sem volt egyszerű. A korábban szintén terhelt csehszlovák-lengyel viszony miatt Prchala szándékait nem tekintették feltétlenül őszintének. A tábornok szakítani akart a múlttal és jó csehszlovák-lengyel együttműködést kívánt kiépíteni. Ezzel az álláspontjával azonban máris szembekerült az ekkor már  – a mondhatni – “politikai tetszhalottságból” felébredő Edvard Benešsel, aki ha nem is bűnrészesnek, de mindenképpen cinkosnak vélte a lengyel kormányzatot Csehszlovákia megszűnésében, és már ekkor biztos volt benne, hogy a varsói katonai kormányzat el fog bukni a meglátása szerint bekövetkező német támadás miatt.

Nemcsak katonai, hanem politikai téren is szervezkedett Prchala tábornok. Létrehozta a Lengyelországi Csehek és Szlovákok Nemzeti Bizottságát, amely szervezet nem titkoltan vállalta, hogy Varsó segítségével képzeli el Csehszlovákia felszabadítását. De facto a lengyel vezetés is elismerte a grémiumot, úgy vélve, hogyha Prchala sikerre viszi a mozgalmát az esetleges müncheni revíziót követelő Benešsel szemben, akkor megmaradhat a közös lengyel-magyar határ. Nem érdemes jelezni, hogy a nyugati emigrációt lassan maga köré szervező exelnök tiltakozott Prchala lépése ellen, úgy fogalmazva, hogy a katonai tevékenységét elismeri, de a politikait abszolút nem.

Az 1939 márciusa után is tovább működő varsói csehszlovák követség sem támogatta feltétel nélkül Prchala terveit, azonban segítséget nyújtottak egy lengyelországi katonai alakulat megalapításában. Ugyan a harcolni kívánó csehek, szlovákok nagy része nyugatra távozott, azonban már a német támadás után, 1939. szeptember 3-án Ignacy Mościcki elnöki dekrétumában elismerte a Csehek és Szlovákok Légióját (Legie Čechů a SlovákůLegion Czechów i Słowaków), amely a lengyel hadseregnek alárendelve működött. A Ludvík Svoboda ezredes vezette 622 fős alakulat nagyobb harci eseményekben nem vett részt, ugyanakkor később mégis fontos szerepet játszott: a Szovjetunióba internált csapatok jelentették az ott megalakuló csehszlovák hadtest, majd hadsereg magját.

A Cseh és Szlovák Légió emléktáblája a korábbi krakkói csehszlovák konzulátus épületén – forrás: Wikimedia Commons

Edvard Benešt ugyanakkor zavarta, hogy a létrejött katonai egység nem önállóan harcol, de a legnagyobb problémája mégis az elnevezéssel volt, amely nem felelt meg a csehszlovakizmus elvének, hanem két külön népként kezelte az 1939-ben széthullott ország fegyvert fogó korábbi állampolgárait. Prcahala tábornok végül mégis nyugatra távozott Lengyelország eleste után: Románián keresztül Franciaországba érkezett, ahol azonban az MTI híradásai ellenére nem vette át a már ott is szerveződő csehszlovák katonai alakulat vezetését. [2] Beneš politikájának ellenzékét képezve a Csehszlovák Nemzeti Bizottsággal (Československý národní výbor) szemben működő Cseh Nemzeti Bizottság (Český národní výbor) tagja lett. A testület kritikusan szemlélte, hogy a korábbi államfő vissza kívánt térni a München előtti Csehszlovákiához, aminek Prchala hangot is adott, így már az ismét elnökként működő Beneš 1940 őszén felmentette szolgálatai alól.

Az orosz polgárháborúban a szibériai csehszlovák légió kötelékében a bolsevikok ellen harcoló Prchala a második világháború folyamán azt sem nézte jó szemmel, hogy Edvard Beneš egyre inkább szovjetbarát politikát folytat, valamint azt is kritizálta, hogy az emigráció vezetője a szudétanémetek kitelepítését tervezi. Az egyre nagyobb elszigeteltségbe kerülő tábornok ugyanakkor észrevételeivel magára maradt az emigrációban. Ez szó szerint értendő, mivel Prchala 1945-ben nem tért vissza az újjáalakuló Csehszlovákiába, ahol a már hadügyminiszterként működő Ludvík Svoboda hadseregtábornok megfosztotta a rangjától, amit hivatalosan azzal indokoltak, hogy megszegte hűségesküjét, és államellenes tevékenységet folytatott. [3]

Prchala a háborút követően először Londonban, majd később Nyugat-Németországban vezette tovább a Cseh Nemzeti Bizottságot, egészen 1963-ban bekövetkezett haláláig. A kommunista Csehszlovákiában megkapta a “fasiszta” jelzőt (amelyet az Új Szó és A Hét is előszeretettel használt esetében), mivel együttműködött a kitelepített szudétanémetek szervezeteivel. A magyarországi sajtó szintén átvette a fasiszta epithetont, [4] valamint olyan személyként mutatták be, aki 1938-ban elárulta Csehszlovákiát. [5]

Érdemes megjegyezni, hogy nem Prchala volt az egyetlen katonatiszt, aki eltérő jövőt szánt a németek által megszállt hazájának, mint amit a saját emigráns kormánya elképzelt. Lagzi István tanulmányában [6] röviden ismerteti Edward Rydz-Śmigły marsall esetét, aki 1939 őszén, mint hivatalosan a lengyel állam második személye kívánt politikai csoportot létrehozni a már Párizsban szerveződő Władisław Sikorski vezérezredes kormányával szemben. A később Londonba távozó Sikorski-kabinet szakítani kívánt a két háború közötti autoriter lengyel berendezkedéssel, és az ország demokratizálásának feladatát tűzte zászlajára (megjegyzendő, hogy a célt üdvözlő Edvard Beneš hasonló okokból “támogatta” a londoni, Károlyi Mihályhoz kötődő emigráns csoportot is). Rydz-Śmygły ugyanakkor – mivel nem mondott le hivatalos posztjáról – továbbra is a német támadás előtti lengyel államot képviselte, és nagy szerepet kívánt kapni az emigráció vezetésében. Hívei emellett azt sem nézték jó szemmel, hogy Sikorski a szovjetekkel egyezkedett arról, hogy a lengyel hadifoglyok valahogyan elhagyhassák az országot, és hadsereggé szerveződjenek. Rydz-Śmygły esélyeit végül az emigráció vezetésére nagyban csökkentette Franciaország eleste, majd további szerepvállalását pedig megakadályozta 1941-ben bekövezett halála.

Prchalához hasonlóan Rydz-Śmigły is elszigetelődött az emigrációban – forrás: Wikimedia Commons

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Jegyzetek:

[1]: Ladislav Prchala visszaemlékezése az apjára

[2]: MTI Házi Tájékoztató, 1939. október 30.

[3]: MTI Külföldi-Belföldi Hírek, 1945. augusztus 8.

[4]: Népújság, 1960. augusztus 12., 2. o.

[5]: Magyar Nemzet, 1958. május 29., 2. o.

[6]: Lagzi István: “A lengyel fővezér, Rydz-Śmygły marsall Magyarországon van!” In: Uő.: “A magyar-román határon zöld határon át kísértünk sok lengyelt.” Móra Ferenc Múzeum-Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, Szeged-Budapest, 2009, 37-88. o.

 

Felhasznált irodalom:

Brod, Toman – Čejka, Eduard: Na západní frontě, Naše vojsko, Prága, 1963

Fragmenty dějin: Sborník prací k šedesátinám Jana Gebharta, Historický ústav AV ČR-Ústav soudobých dějin AV ČR, Prága, 2006

Lagzi István: “A magyar-román határon zöld határon át kísértünk sok lengyelt.” Móra Ferenc Múzeum-Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, Szeged-Budapest, 2009

MTI Házi Tájékoztató; Külföldi-Belföldi Hírek

Magyar Nemzet, 1958. május 29.

Népújság, 1960. augusztus 12.

Edward Táborský: President Edvard Beneš: Between East and West 1938-1945. Stanford University Press, Stanford, 1981

 

A borítóképen Csehszlovákia 1935-ös térképe látható – forrás: Wikimedia Commons

Facebook Kommentek

További írásaink